Valami végre az étkezésben is utal arra, hogy van valami közöm Gergőhöz: bottal sem piszkálja a túró rudit. Volt, hogy a pöttyöset megette, de csak párszor, aztán csak leette róla a csokit. Később azt sem. Tegnap Cserpes-félét vett neki a húgom, de arra sem volt hajlandó, hogy megkóstolja, pedig a húgom és Péter csak szuperlatívuszokban beszél róla. (Már a Cserpes cuccról.)
Olyan szinten tömi magába a húst meg a halat, hogy hangosan röhögök azokon az értekezéseken, miszerint meghatározza a születendő gyerek ízlését, amit az anya eszik a terhesség alatt. Nos, egy mikrogramm húst nem ettem terhesség alatt (utána sem, és jó pár éve előtte sem), halat pedig még sosem, és már nem is fogok. (Tudom, nagy szavak, meg sohase mondd, hogy soha, de ha valami biztos, akkor az, hogy halat sosem fogok enni.)
Talán még a borsó az, ami jelzi, hogy közöm van hozzá, ugyanis azt Péter nagyon nem szereti, de megeszi, ha rákerül a kanalára. A túró rudi viszont egyértelműen jelzi a kapcsolatot, azt ugyanis képtelen vagyok megenni. (Mondjuk, nem ez az egyetlen dolog a magyar ételek közül..)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése