Tudom, sokszor és sokféleképpen hangoztattam már, hogy mennyire téli vagyok, és rosszul vagyok a melegtől, de elég egy hosszú, tavaszba átnyúló (és azt jól eltüntető) tél, és máris másképp gondolom. Imádom, hogy délelőtt éget a nap a játszótéren. Igen, én leszek az, aki nyáron majd nyafog, hogy meleg van, de most jó. Ma nem főztem, Gergő szerdai palacsintát ebédelt (galádanya maradékkal tömi a gyerekét) almalekvárral, az így nyert időt pedig a játszótéren töltöttük. Direkt egy órával korábban lementünk, hogy ne legyen még olyan forróság, és ne is legyenek túl sokan. Nagyjából bevált.
Már harmadik alkalommal kaptam azon magam, hogy egyedül vagyunk a játszótéren, Gergő elmélyülten homokozik, én pedig ülök a padon és OLVASOK. :) Napszemüvegben, mert vakít a nap. Ma gondolkoztam el rajta, hogy az idén még nem is olvastam, mert annak a könyvnek is csak az első oldalát olvastam el, ami itt ki van téve a molyos linkkel. Ez az állapot mindig addig tart, amíg valaki nem csatlakozik hozzánk, és az is jó, mert akkor Gergő pörög, de hihetetlenül jól tud esni az a nagyed- vagy félóra nyugalom.
Ma átcaplattunk az egyik szomszéd kislányékkal a másik játszótérre, mert ott van hinta és talán árnyékosabb is. Jó volt a változatosság, de nem fogunk odaszokni, mert valahogy nem érzem magam otthon, pedig az el is van kerítve. A legnagyobb bajom az, ami mindig is: állandóan cigizik valaki a kerítés mellett. Ma nyugodtan mentem, mert úgy gondoltam, az anyuka, aki ott lakik, és délután mindig lent van a gyerekével, és cigizik a kerítés mellett, biztosan dolgozik (vagy mittudomén, de nincs lent). Bejött. Nem volt lent. Jött viszont helyette egy parkfenntartós pasi. Égő cigarettával vizsgálta a homokozót. Amikor kértem, hogy legyen szíves arrébb menni a cigivel, mondta, hogy megy, csak megnézi, mennyi homokot kell hozni. Ez rendben, jó cél érdekében jött oda, de könyörgöm: egy játszótérre, nem egy kocsmához. Amikor egy nagymama jött az unokájával, már éreztem, hogy baj lesz, mert egyszer már rá kellett szólni a mi játszóterünkön, hogy legalább a járdáig menjen el, ne a játszótéren füstöljön. Nem voltak még ott 5 percet, amikor fogta a cigit, kiment a kapun, megkerülte a játszóteret, megállt a homokozónál (mert ott volt az unokája), és békésen rágyújtott. Látszólag csak engem zavart, nem akartam konfliktust, inkább a játszótér másik részére terelgettem Gergőt, de időnként lőttem egyet a szememmel. A homokozó konkrétan a játszótér szélén van, szinte rátapadva a kerítésre. A kedves nagymama majdnem a gyerekek fejére hamuzott. Főleg, hogy rátámaszkodott a kerítésre, ezáltal belógatta a cigit a játszótérre.
Én ezt annyira nagyon utálom. 4 bejárata van a játszótérnek (ha nem 5, de most ezt nem tudom pontosan), és mindre ki van függesztve öles betűkkel, hogy 5 méteres körzetén belül tilos dohányozni. Körbe kellene táblázni az egész kerítést, vagy mi lenne hatékony? Az a baj, hogy tényleg marslakónak érzem magam, a többiek békésen homokoztak tovább a gyerekekkel. Úgy hogy' szóljak, ha mások éppen csak nem rándítják meg a vállukat ilyen esetben...? :(
Nem is erről akartam ám írni, hanem arról, milyen jótékony hatása van a napsütésnek. Tegnap délelőtt órákat szaladgált Gergő a játszótéren, aztán annyira kifáradt, hogy ebéd előtt kidőlt. Aludt jó 3 órát, aztán evett pár falat csirkehúst, lementünk a játszótérre, ott bealmázott, szaladgált a nagyobb fiúkkal, pörgött-forgott, jól elfáradt. Vacsorára bevágott egy egész csirkecombot (igen, alsót és felsőt is :D), rengeteget ivott, majd 21.30 előtt valamivel már aludt. Éjjel ugyan ébredt kétszer, de összességében 6.30 körül kezdte a napot. A mai játszóterezés eredményeképpen már megint kidőlt. Evett ugyan rendesen palacsintát, nem hagyta ki az ebédet, de szinte közvetlenül utána bealudt. Jó ez. Nagyon jó. Még kicsit pihenek (iszom még egy kávét :D), aztán befejezem az erkélybútorok újrapácolását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése