Nagyon csúnyán el vagyok maradva nagyjából mindennel, ahogy a megörökítéssel is. Mondanám (írnám), hogy azért, mert a szép időt meglovagolva kéz a kézben hármasban szökdécselünk a zöld réten, de ez nem teljesen igaz. Van benne ilyen is, nem tagadom, de az elmaradás oka nem feltétlenül ez. Sokkal inkább az, hogy természetesen elkiabáltam a délutáni alvásra vonatkozó új szokást. Azóta sem ismételte meg, pénteken nagyon nehezen aludt el. Hétvégén úgy-ahogy működött, de akkor meg mindig volt valami más. A mai nap volt az utóbbi időben a legdurvább: kb. 30 perce tudtam először leülni. Nem aludt semmit, délután 5 körül megfürdettem, 6-kor már aludt. Én meg itt ülök pizsamában (mindig előtte zuhanyzom le, hogy mellé tudjak feküdni altatáshoz), mint egy idióta, miközben kint még tűz a nap. Az mindegy, hogy veszettül fúj a szél, és amúgy sem mennénk ki az erkélyre borozni, de akkor is bénának érzem most a pipis pizsamámat. :D
Ha már így leültem, megörökítem a szerdai kimenőt, amíg el nem felejtem az összes részletet.
Úgy kezdődött, hogy valamikor előtte való héten beszélgettünk a szomszédlánnyal (két kislánya van), hogy megbeszélte a férjével, hogy ő altatja a gyerekeket, szomszédlány pedig elmegy moziba. Rám nézett, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte, nincs-e kedvem vele menni. Volt, de mondtam, hogy meg kell beszélnem Péterrel. Mondta, hogy nem gond, ha nem tudok menni, akkor elhív valaki mást, de akkor az már az én kimenőm volt. Akartam. Nagyon. Péter elvben vállalta az estét, csak az igényelt némi szervezést, hogy aznap az irodában kellett dolgoznia, és időben el kellett indulnia, hogy ne ragadjon be a dugóba.
Szomszédlány előző nap megvette a jegyeket. Délután még lementünk a játszótérre, de előtte írtam Péternek, hogy 6-kor legyen szíves leváltani (azaz addigra hazaérni), hogy el tudjak készülni. Úgy jött ki, hogy pont beszélgettem az egyik lánnyal a homokozó mellett, amikor odajött a kislánya, hogy szeretne WC-re menni. Mivel nem a házunkban laknak, komoly fejtörést okozott a megvalósítás. Felajánlottam, hogy ugorjanak fel hozzánk, de csak a liftben néztem az órára (pont 6 óra volt), úgyhogy a homokozós cuccokat nem pakoltam el, csak felkaptam Gergőt. Péter azzal fogadott fönt, hogy ő megy a biztosítóba, és viszi Gergőt. Először pislogtam, de gyorsan átgondoltam, hogy jó lesz az nekem. Visszamentem a játszótérre a cuccokért, megmosakodtam, átöltöztem, összeraktam kistányérra és lefóliáztam Gergő vacsoráját, kimostam a kádat, előkészítettem az ágyát és a pizsamát, kikészítettem az esti kencéket. Biztosra mentem, még egy egyoldalas levelet is írtam Péternek. :) Aztán elindultam.
Mivel volt még kb. 1 órám a kezdésig, a sétát választottam a metró helyett. Jó volt. Rengeteg időnk volt még, ami kellett is, mert a legeldugottabb teremben vetítették a filmet. A gondosan kiválasztott filmet. A burok. Nem volt túl szívderítő a címe, a tartalma még annyira sem, de úgy voltunk vele, hogy inkább ez, mint a G.I. Joe vagy valami horror. Aztán kiderült, hogy nem pont azt kaptuk, amit vártunk, hanem sokkal jobbat. Nem azt mondom, hogy helyet kap a kedvenceim között, de tökéletes volt a kimozdulós esténkre.
Kisebb kaland után (csak a földszinten volt nyitva a női mosdó, de mire ezt megtudtuk, már az összeset végigjártuk) végül a hazasétálás mellett döntöttünk. Félúton feltűnés nélkül úgy intéztem, hogy a mögöttünk haladó pasi elénk kerüljön. Kiderült, hogy tök ártalmatlan volt, de akkor is jobban éreztem magam. Nem szeretem, ha a sötétben követ valaki, még akkor sem, ha nem követ, csak jön mögöttem. Majré, de szerintem jobb félni, mint megijedni...
22.20-kor illesztettem a kulcsot a zárba. Mivel nem hallottam bentről hangokat, óvatosan nyitottam az ajtót. Elképedtem azon, ami bent várt. Vacsora pipa, fürdés pipa, alvás pipa. Később Péter elmondta, hogy kb. 5 perccel az érkezésem előtt aludt el Gergő félórányi Haminyami, haminyami! után. A lényeg, hogy elaludt, nem úgy, mint tavaly májusban, amikor lánybúcsúba mentem... Sokat számít, hogy eltelt azóta egy év.
Szomszédlány gondolatban már szervezi a következő kimenőt. Amikor mondtam Péternek, villant egyet a szeme, de nem szólt semmit. Hát, ne is! :D
Mivel volt még kb. 1 órám a kezdésig, a sétát választottam a metró helyett. Jó volt. Rengeteg időnk volt még, ami kellett is, mert a legeldugottabb teremben vetítették a filmet. A gondosan kiválasztott filmet. A burok. Nem volt túl szívderítő a címe, a tartalma még annyira sem, de úgy voltunk vele, hogy inkább ez, mint a G.I. Joe vagy valami horror. Aztán kiderült, hogy nem pont azt kaptuk, amit vártunk, hanem sokkal jobbat. Nem azt mondom, hogy helyet kap a kedvenceim között, de tökéletes volt a kimozdulós esténkre.
Kisebb kaland után (csak a földszinten volt nyitva a női mosdó, de mire ezt megtudtuk, már az összeset végigjártuk) végül a hazasétálás mellett döntöttünk. Félúton feltűnés nélkül úgy intéztem, hogy a mögöttünk haladó pasi elénk kerüljön. Kiderült, hogy tök ártalmatlan volt, de akkor is jobban éreztem magam. Nem szeretem, ha a sötétben követ valaki, még akkor sem, ha nem követ, csak jön mögöttem. Majré, de szerintem jobb félni, mint megijedni...
22.20-kor illesztettem a kulcsot a zárba. Mivel nem hallottam bentről hangokat, óvatosan nyitottam az ajtót. Elképedtem azon, ami bent várt. Vacsora pipa, fürdés pipa, alvás pipa. Később Péter elmondta, hogy kb. 5 perccel az érkezésem előtt aludt el Gergő félórányi Haminyami, haminyami! után. A lényeg, hogy elaludt, nem úgy, mint tavaly májusban, amikor lánybúcsúba mentem... Sokat számít, hogy eltelt azóta egy év.
Szomszédlány gondolatban már szervezi a következő kimenőt. Amikor mondtam Péternek, villant egyet a szeme, de nem szólt semmit. Hát, ne is! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése