Füst nélkül

Mostanában nincs híradó füst nélkül. Ennek most kivételesen örülünk, mert arról van szó, nyártól Magyarországon tilos lesz rágyújtani a zárt közösségi helyeken. Végre. Persze, jönnek az ellenérvek: területfoglalásért lehet majd elmarasztalni a kocsmák előtt cigizőket, zavarni fogják a kocsma/kávézó/szórakozóhely fölött lakókat, hogy ezentúl az utcán fognak cigizni. Könnyen beszélek, mert nem ilyen intézmény fölött, de nem gondolom, hogy a fent említettek közül bármelyik megmagyarázná, hogy jobb, ha bent cigiznek.

Mostanában nem nagyon járok közösségi helyekre. Füsttel vagy anélkül, az elmúlt pár hónapban nélkülem üzemelnek. Nyáron viszont már akár szívesen beülnék egy kávéra, esetleg ennék valahol, ami nem gyorsétterem. Van összehasonlítási alapom, mivel Írországban jóval az odaérkezésem előtt bevezették a füstmentességet, tudom, milyen jó az, hogy bármikor bárhova be lehet ülni, nem lesz füstös a ruhánk, a hajunk, nem tömíti el az összes pórusunkat a cigifüst. Nem mellesleg gyerekkel is be lehet menni. Nem diszkózni akarom vinni Gergőt, csak néha kévézni, sütizni, pizzázni volna (lesz :D) jó füst nélkül.

Jó lesz. Már alig várom. Szinte látom, ahogy a nemdohányzó közösség ugrásra vár, hogy bevegye magát a szórakozóhelyekre. :)))

Méret

Erős a gyanúm, hogy baj van a babaruhák méretezésével. Születéskor Gergőt 56 cm-nek mérték a kórházban. Ezt azt jelenti, hogy az extrakicsi (50-es) cuccoknak hordhatatlanul kicsinek kellett volna lenniük. Nem így volt, a legkisebb ruhák is lógtak rajta. Eltelt pár hét, egészen pontosan 5, és a védőnő 53 cm-nek mérte Gergőt. Nem tudom, a mérés hibás vagy a ruhák méretezése, de ha valóban 53 cm lenne Gergő, akkor simán 56-os cuccokat kellene hordania. Ehhez képest már csak elvétve 1-2-t tudok ráadni, a többinek bepatentolás után túl nagy lesz a kivágása. A tipegőknek pedig a lába rövid, Gergő nem tudja benne kinyújtani a lábát.

Nem nyávognék csupán azért, mert Gergő kinőtte az 56-os ruhákat, azt fel tudom dolgozni. A gond az, hogy a 62-esekbe még nem nőtt bele igazán. Muszáj vagyok ráadni őket, mert pucéran mégsem járkálhat. 60-as ruhákat nem árulnak. Csak onnan tudok egyáltalán a méret létezéséről, hogy Péter véletlenül lőtt két 60-as body-t az Auchanban. Se előtte, se utána nem láttam ilyet. Mindegy, csak pár hetet kell várni, és nem lógnak Gergőn a 62-esek. Azt hiszem, lassan átmosom a 68-as ruhákat is, :) Ez csak azért furcsa, mert az unokatesóm kisfia, aki nem kicsi, az első szülinapjára kapott tőlünk 68-as szerkókat. :)

Most akkor mi van? :)

Friss és üde

Szellemi frissességemet mi sem bizonyítja jobban, hogy szerdán képes voltam elcipelni Robihoz két csomag pelenkát. Az aktuális drogériabeli nagybevásárlás után a babakocsi alsó tárolójában maradt. Örültem, hogy időben el tudtam indulni Robihoz, nem figyeltem, eszembe sem jutott, hogy valami lehet a babakocsiban Gergőn kívül. Sosem szokott. Végigtoltam az egész cuccot a fél kerületen, és csak Robinál vettem észre, akkor is véletlenül, hogy miért néztek az emberek időnként furcsán rám. :)

Aztán ugyanez vissza, mivel aznap Péter a munkahelyén dolgozott, nem tudta hazafuvarozni a hátsónkat. Visszafelé viszont már legalább tudtam, miért nevetnek rajtam. :) Persze, azt is hihették, hogy most vásároltam be, de nem nagyon bízom ebben a variációban, lévén a pelenka olyan drogéria saját márkás terméke, amiből az útvonalon egy árva szem sem akad. :)

Itthon azonnal kipakoltam a babakocsiból. Tegnap 6 hetes kontrollra voltam hivatalos az orvoshoz. Mindenhova mégse kellene többnapos készlettel menni. :)

Ajánlat

Fogalmam sincs, hogy működnek az álláskereső portálok. Most nem arról van szó, hogy nem tudom, hogy kell elkészíteni egy ilyen honlapot. Tényleg nem tudom, de most inkább a működését vagy a működtetését nem értem. Kíváncsi lennék, milyen programot használnak arra, hogy a regisztrált álláskereső személyre szabott ajánlato(ka)t kapjon e-mailben.

Régen volt, de még emlékszem, hogy amikor regisztráltam, különféle kategóriák közül kellett választanom, beállítani, milyen állások érdekelnek, milyen ajánlatokat szeretnék kapni. Ez mind szép és jó... lenne, ha tényleg működne. A gyakorlat viszont azt bizonyítja, hogy tök mindegy, mit állítunk be, szinte az összes ajánlatot megkapja mindenki. Mondjuk, azon meglepődnék, ha csak annyi hirdetése lenne az adott állásportálnak, amennyit én megkapok, de nem tudom, hogy kerülhet hozzám téves ajánlat. Most, hogy tulajdonképpen nincs tétje, mert a jelenlegi élethelyzetben nem keresek állást, jókat szoktam szórakozni, hogy a monster szerint mi lehetne belőlem. Az is lehet, hogy így akarják a gyesen lévőket pályamódosításra, ezáltal tanulásra sarkallni. :))

Nézzük a mai felhozatalt! Szerintük alkalmas lennék elméleti elemzőnek (bármit is jelentsen), árazási szakértőnek, konstrukciótervezőnek, szimulációs mérnöknek, tesztberendezés fejlesztőnek, pénzügyi értékesítési specialistának, hardverfejlesztőnek, gyártásmenedzsernek, minőségbiztosítónak, érzékelő fejlesztőnek. :)

Nem is tudom, melyiket válasszam. Hangzásra az utolsó a kedvencem. :)

Fogbaj... még mindig

A szombat este nem úgy alakult, ahogy vártam. Ahogy telt az idő, az állkapcsom egyre borzasztóbb lett. Több hozzáértő is mondta, hogy nagyobb lehet a baj, mint ahogy én gondolom, de reménykedtem a javulásban. Délutánra vártuk Péter apuját és egy baráti párt babalátogatásra, addig nem terveztük a lelépést, de amint magunkra maradtunk, felállítottuk a válságtervet: gyors fürdetés, etetés, majd családilag a kocsiba vágjuk magunkat és irány a stomatológiai intézet. Nem tudtuk elkerülni Gergő mozgatását, de nem várhatott tovább a dolog. :(

Odaérve egy szinte tele várót találtam. Azt hittem, szombaton este csak az tölti a fogászati ügyeleten az időt, akinek nagyon sürgős, de tévedtem. Bementem, megérdeklődtem, ki után következem, majd vártam a nővérkét, aki összeszedi az igazolványokat. Eszembe sem jutott Gergőt bedobni, hogy általa jobb pozícióba kerüljek, de amikor a nővér (asszisztens, adminisztrátor...?) megkérdezte, ki van gyerekkel, megkérdeztem, hogy a kocsiban várakozó másfél hónapos ér-e. Vállvonogatásából, értetlen arckifejezéséből arra következtettem, hogy nem. Klassz. Ha nem azonnal veszi el az iratokat, hanem ad pár percet, akkor nem adom be, hanem sarkonfordulok, és hazajövök, de elvette. Remegő kézzel hívtam Pétert, hogy 8-an vannak előttem, fogalmam sincs, mikor végzünk. Pár perc múlva már sírtam a tehetetlenségtől, mert azt sem mondhattam, induljanak haza, mert csak fagyasztott készlet volt itthon. Bejöttek az előtérbe, hogy Gergő meglobogtatásával bizonyítást nyerjen a másfél hónapos léte. Egy pasi meghallotta, miről beszélünk, és felajánlotta, menjek be előtte. Megköszöntem a kedvességét, de sajnos, jóval utánam érkezett. Kicsit beszélgettünk, ezt meghallotta egy másik pasi, aki viszont előttem érkezett, és maga elé engedett. Rámutatott az ajtó előtt tobzódó csajra, hogy utána bemehetek. Megköszöntem, hálálkodtam. Közben leesett, miért áll a csaj olyan közel az ajtóhoz. Ha a pasi meghallotta, amit a másikkal beszéltem, akkor a csajnak is meg kellett hallania, ugyanis ő közelebb ült hozzánk. Igen, akkor még ült. Miközben azonban a (második jófej) pasival beszéltem, óvatosan az ajtóhoz szivárgott. Nyilvánvalóan azért, nehogy beslisszoljak előtte az ajtón, esetleg nehogy megkérje őt valaki, hogy engedjen engem előre.

Viszonylag gyorsan ment a sor, előttem csak 2 injekciós csaj volt (az említett csajjal együtt). Az elsőt behívták, barátnőnk elkezdett az ajtó előtt járkálni, arcára nedves papírzsebkendőt szorított, hogy jobban látszódjon, ő bizony nagyon szenved. Nos, egyrészt a jelenlévők közül a többség azért választotta a fogászati ügyeletet egy jó film helyett szombat este, mert szenvedett, másrészt el volt zsibbasztva. Ha én nem éreztem már akkor semmit az injekciótól, akkor ő sem. Azt viszont meg kell hagyni, látványos volt... Kijött az első injekciós csaj, barátnőnk már ugrásra készen állt, amikor az én nevem hallatszott. Engem hamarabb behívtak injekciózás után, mint őt. :) Valószínűleg azért, mert amikor először mentem be a jófej pasi helyett, említettem, hogy nem identitászavarban szenvedek, hanem Gergő miatt engedtek előre. Gondolom, az első csajnak elmúlt volna az injekció hatása, ha utánam hívták volna be. Őt behívták, aztán én jöttem.

Összességében nem voltunk ott sok időt, de döbbenet, hogy két pasinak jut eszébe, mit jelent az, ha valakinek van egy másfél hónapos gyereke.

A fogorvos megállapította, hogy csonthártyagyulladásom van. Megfúrta a fogam, megnyitotta a csatornát, és közölte, gyökérkezelésre lesz szükség, de 50% esély van a fogam megtartására. Huh...

Nem akart lejjebb menni a duzzanat, egyre jobban feszített. Ma voltam Robinál. Nem volt olyan optimista, mint a szombati orvos, ő csak 30%-ot ad a fogamnak. Jobban megnyitotta a csatornát, reményeink szerint jobban fog ürülni, és akkor hamarosan el lehet kezdeni az érdemi munkát. Alig várom... :S

Le a kalappal Gergő előtt! Nagyon rugalmas kisfickó. Hihetetlen türelemmel és nyugalommal viselte a fogorvosi látogatásokat, csak az ügyeleten nyekegett egy kicsit, mert éhes volt. Imádom. :) Ami pedig a babakocsis Robi-látogatásokat illeti: elbeszélgetnék azzal, aki szerint jó poén díszkővel kirakni a járdát (a babakocsi pattog), néha úgy, hogy az egész enyhén lejt az úttest felé. Nem nagyon, nem is lehet észrevenni, de a babakocsit nehéz egyenesben tartani. Modern akadálypálya...

Okos/buta

Van az a mondás, hogy okos ember más hibáiból tanul, a butának a saját bőrén kell tapasztalni dolgokat ahhoz, hogy felfogja. Eléggé nyilvánvaló, hogy én az utóbbi kategóriába tartozom. Ehhez a következtetéshez pedig az kellett, hogy jól feldagadjon az arcom bal fele. Nem kicsit...

A történet a hét elején indult a már említett fogfájással, aztán a gyökérkezeléssel. Még a fogorvosi látogatás estéjén éreztem, hogy az augusztusban betömött, azóta néha érzékeny egyik bal alsó rágófogammal van valami. Elkezdett érzékenykedni, de azt gondoltam, csak a macera miatt, bár az alsó fogaimhoz hozzá sem ért Robi. Másnapra olyan érzékeny lett, hogy elég volt közelítenem felé, már azt hittem, megőrülök. Ráadásul bedagadt alatta az ínyem. Nem bírtam enni, csak olyat, amit nem kell rágni, és lehetőleg nem savas, mert attól sikított az érzékeny fogam. :( Pénteken Robi nem rendel. Mi legyen? Mivel esélyt sem láttunk arra, hogy bárhova elérünk normális időben, maradt az ügyelet. Végül a Stomatológiai Központra esett a választásunk, és az tűnt legjobb megoldásnak, ha az esti fürdetés után kocsiba vágjuk magunkat, és megközelítjük az objektumot. Nekem nem tetszett a dolog, nem akartam Gergőt éjnek évadján végigcipelni a városon. Ehelyett inkább adtam magamnak és a fogamnak egy napot, bevettem egy fájdalomcsillapítót (gátsebre is ezt ajánlotta az orvos), és nem mentünk sehova.

Éjjel egyszer felkeltem, úgy lüktetett a fogam, hogy azt hittem megbolondulok. Tettem rá egy kis jeget, hogy legalább azt ne érezzem, hogy lángol, és visszafeküdtem. Reggel meglepődve tapasztaltam, hogy nem érzékeny a fogam, sőt, az ínyem sem dagadt. Ez jó, de akkor mi feszít ennyire? Hát, basszus... a dagadás lejjebb kúszott, az ínyem helyett az állkapcsom van felbucizva. Klassz, de legalább tudok enni. Ha hétfőig nem javul, felhívom Robit. Remélem, addig nem kell meglátogatni a Stomatológiát! :S

Hogy miért sorolom magam a buták csoportjába? A válasz egyszerű: mert az vagyok. Hiába tudtam, hiába olvastam/hallottam mindenfelé, hogy szülés után erősen ajánlott tovább szedni a vitaminokat, vasat, rendszeresen elfelejtettem. Nem volt benne semmi szándékosság, csupán feledékenység. Erre a hibára anyu hívta fel a figyelmemet az esti skypeolás alkalmával. Rákérdezett, én meg bevallottam, hogy elég rendszertelenül (értsd: régóta nem) szedem a fent említett dolgokat. Na, ekkor rávilágított, hogy frankó hiánybetegségem van, aminek egyik tünete a gyulladás. Csodás... Vitaminra fel!

Fogorvos - nehezített pálya

Hétfőn csak éppen azt éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Kedden már tudtam, hogy nagyon nincs rendben. Szerdán már elviselhetetlen volt a fájdalom, napjában többször rámtört a kétségbeesett sírás. Egyik fogam sem fájt még ennyire. Persze, ebben az is közrejátszik, hogy november közepén kellett volna megjelennem a fogorvosnál, de akkor az esküvő miatt nem jutott rá idő, azóta pedig nem jártunk arra. A dologban az a szép ugyanis, hogy az említett fogorvos Szécsényben praktizál.

Mivel esély sem volt arra, hogy a közeljövőben (néhány órán, napon belül) eljutok hozzá, más megoldás után kellet nézni. A fogorvos nálam elég bizalmi állás, így nem volt egyszerű a dolog. Ráadásul tisztában vagyok a budapesti fogászati árakkal, így még nehezebben határoztam el magam. Ismerősöktől kaptam néhány tippet, de valahogy nem éreztem a késztetést a telefonkagyló megemelésére. Végül aztán Péter adta meg a kezdőrúgást. Meglibbentette, hogy felhívja a fogorvosát egy másnapi időpont-egyeztetés céljából. Konkréttá vált a dolog, muszáj volt lépni. Alapvetően ódzkodtam attól, hogy egy vadidegen turkáljon a számban. Végső kétségbeesésem közepette eszembe jutott, hogy egy volt csoporttársam a közelben praktizál. Nem is értem, miért is nem ő volt az első gondolatom! Persze, amikor Péter hazaért, még nem volt időpontom. :) Amíg engem lefoglalt Gergő táplálása, azaz nem tudtam hatékonyan tiltakozni, Péter lebeszélt egy másnap kora esti randit Robihoz. A kora esti etetés kellős közepébe szervezte, de nem volt mit tenni.

Másnap aztán próbáltam úgy játszani az etetésekkel, hogy ne boruljon nagyon a napirend, és ne kelljen a váróban etetni, de ember tervez... Végül cumisüveggel felszerelkezve vágtunk neki a 25-30 perces sétának. Éppen elállt a napközben hulló valami, így reméltem, megússzuk szárazon. Hát, majdnem. Kb. félúton jártunk, amikor elkezdett szemerkélni, de nem volt vészes. Éppen odaértünk, amikor apró zajra kaptam fel a fejem: apró golyók kopogtak a babakocsi tetején. Klassz. Szerencsére itt volt vége a teljesítménytúrának, visszafelé már kocsival jöttünk, addigra Péter végzett a munkával.

Ja, hogy miért mentem gyalog az ítéletidőben? A Forgách utcai metrómegállónál nincs rámpa, az utasforgalom minimális, elég lutri arra számítani, hogy valaki majd segít levinni a babakocsit. Mindenképpen el kellett sétálni az Árpád-hídig, ott viszont már nem szálltam föl 1 megálló miatt. Kismamabérletem még nincs, mert ahhoz kell az igazolás, hogy kapom a gyest, és ezt még nem dobta ki a rendszer. Csak remélem, hogy mire igényelhetem, nem törlik el, ahogy tervezik. :S

A fogam erőteljes kiképzésnek lett kitéve. Azt hittem, egy töméscserével, furkálással megúszom. Sajnos, nagyobb volt a baj. Mivel nem ismerem a fogászati terminus technikusokat, Robi és az asszisztens beszélgetéséből csak a tömés szót értettem, így utólag tudtam meg, hogy gyökérkezelést kaptam. Örülök, hogy nem tudtam előre. :)

Ma már jobb, sokkal jobb. Igaz ugyan, hogy enni továbbra sem tudok, mert a fájdalom szuperérzékenységre váltott, de legalább tudok létezni, és tudom, hogy ha ez elmúlik, sokkal jobb lesz. Ha meg nem, akkor sem esem pánikba, hiszen itt van Robi. :)

Mi a fene?

Tegnap este minden különösebb ok nélkül kibámultam az ablakon. Először nem fogtam föl, amit látok, aztán nem akartam elhinni. Szóltam Péternek is, hogy ugyan nézze már meg, mi az. Különösebben nem hozta lázba a dolog, azt mondta, csak bogarak. :) Ja, persze. Jó nagy bogarak! :) Pár perccel később már egyértelmű volt, hogy nem bogarak köröznek a kandeláber fényében, hanem határozottan esik valami. Megint hívtam Pétert, de ő unottan csak annyit mondott, hogy Akkor legyen hó! Ennyiben maradtunk.

Amikor aztán hajnalban keltünk, mert Gergő gyomra bejelzett, ez a látvány fogadott az erkélyen:

Ez pedig a szomszédos -nyáron kacsaúsztatóként funkcionáló- építési területen:

Nem nagy hó, de akkor is... Imádom a telet, a havat, de akkor, amikor annak van itt az ideje. Lassan itt a tavasz. Napsütést szeretnék, hogy ne fagyjon rá a kesztyűs kezem a babakocsira...

A megoldás

Úgy döntöttünk, nem vesszük készpénznek, amit a doktornő mond, csak nagyjából tartjuk be az utasításokat. Éppen csak annyira, hogy ne kapjunk a pofánkra a találkozások alkalmával. Ennek megfelelően az elmúlt pár napban akkor kapott Gergő enni, amikor csak kérte, és annyit, amennyit akart. Igyekszünk tartani magunkat a háromóránkénti evéshez, de elég rugalmasan kezeljük. Néhány napja már nem kér este 11-kor enni, hanem a fürdést követő evés után (kb. 9-re végez) alszik hajnali 2-3-4-ig, mikor hogy sikerül, akkor egy kiadós lakmározás után kb. reggel 7-kor kel legközelebb. Persze, nincs két egyforma nap, de nagyjából 7-7.30 körül kezdődik a nap.

A kimaradt evések miatt nem 8-szor, hanem 6-szor eszik naponta, de akkor rendesen. :) Ritkán fogyaszt 100 g alatt. Ez jó, nagyon jó. Szerencsére bírom a tempót, de hogy ne érjen meglepetés, elővettem néhány tasakot a fagyasztott készletből. :)

Tehát a megoldást az jelentette, hogy a saját megérzéseinkre és Gergő jelzéseire alapozva átdolgoztuk, egybegyúrtuk a sok javaslatot, és kialakítottuk a magunk módszerét. Az eredmény pedig magáért beszél: Gergő kikerekedett, mint egy kölyökgólya, végre túlszárnyalta a születési súlyát, és 62-es (!) bodykat, rugdalózókat hord. :) Nadrágból, felsőből még jók az 54-esek, de az alul patentosak rövidek. A mély dekoltázs nem áll jól a fiúknak, így elővettem a nagyobb ruhákat. Nagyfiú. :*

Eszik, sír, nem alszik

Ma még nem sokat láttam Gergő arcát szemből. Ha mégis, akkor viszont a szemhéját hiányolom, azaz ébren van. Láttam viszont a feje búbját, ahogy a vállamon pihegett, illetve a nagy kék szemeit, amiket ugyan nagyon szeretek, de nyitott szemmel nehéz aludni. Tudom, nem kell egy kisbabának állandóan aludni, de legalább néha jó lenne. Alszik ő valamennyit, de általában a vállamon, karomban vagy éppen evés közben. Ebből következőleg ma még csak olyat kaját ettem, amit Péter elém rakott, amikor éppen nem kellett dolgoznia.

Az egy dolog, hogy mostanában napközben nem nagyon alszik Gergő, ha nem cipeli valaki a hátsóját. Nem várom el tőle, hogy naphosszat aludjon, de az jó lenne, ha nem vágná ki a magas C-t, ha nincs karban. Már elmúlt délután 4 óra, és ma először aludt el úgy, hogy nem ringatta valaki előtte vagy éppen közben. Nem egyedi az eset, sok kisbaba viselkedik így, én csak azért állok tehetetlenül, mert ez eddig Gergőnél nem így volt. Általában evett, aludt, nézelődött. Ritkán követelte ki a ringatást, így nem is kapkodtuk föl. Nem értjük. Ma olyan is volt, hogy együtt sírtam Gergővel. Ő valami miatt, én meg azért, mert nem tudtam, mi a baja. Drágaság. :*

Ma kipróbáltam azt a módszert, hogy ha vigasztalhatatlanul sír, és már minden ötletből kifogytam, akkor kínáltam neki kaját (hol ilyen, hol olyan csomagolásban), mindegy, mennyi idő telt el az előző evés óta. Azt kell mondjam, bevált. Lehet, kapok majd a pofámra a gyerekorvostól, hogy kétszer negyedóra alatt elfogyasztott 30-30 g után másfél óra múlva (az evés kezdete óta számolva) újra rámcsatlakozott, és evett 50 g-ot. Egyáltalán nem volt itt az ideje, de nem érdekel(t). Evett, keveset nyöszörgött, de kis arcsimogatás hatására bealudt. Ennek már közel 1 órája. Juhéééé! :)

Remélem, ez a jelenlegi nyugalom azt jelenti, hogy éjszaka is könnyen visszaalszik evés után, ahogy az elején, mert kezdek kidőlni. Nekem mindegy, hogy éjszaka alhatok vagy nappal, a döntés az övé, de az nem megy, hogy soha. Pár napig bírom, még néhány jöhet, aztán aludjunk. :)

Tudom, hogy az idő múlásával egyre többet vannak ébren a babák, de néha nekik is kell aludni. Vízszintesen. Takaró alatt. Nem vállon. :)

Mindemellett változatlanul imádom. :*

Ma eljött az új (a legújabb) védőnő. Szerencsére kedves. Maradhat. :)

1 hónap

Hihetetlen, de Gergő már 1 hónapos. Amikor még vártuk, nehéz volt elképzelni, hogy eljön ez az idő, most meg úgy érzem, csak egy szempillantás volt. Olyan, mintha sokkal régebben lenne velünk, már nem is tudom, milyen volt nélküle. Olyan természetes, hogy itt van, mintha mindig is itt lett volna. Nagyon sokat változott, alig hasonlít a születésekor készült fényképeken virító apró csomagra. Persze, ugyanolyan szép, de valahogy mégis más. Olyan arcokat képes vágni, hogy mindenki elolvad a közelében. Mosolyog. Hatalmasat. Mutogatva az ínyét. Édes. :) Tudom, ezek még nem tudatos mosolyok, de akkor is olvadozunk, ha megajándékoz velük. Imádja az apját. A mai nyűgös, sírós, állandó éhezéses, hasfájós, bukós, sehogysejó nap végén, amikor már közeledett az időpont, amikorra Péter ígérte a hazaérkezést, Gergő hirtelen visszaváltozott angyallá. Olyan hihetetlenül ártatlanul pislogott, mintha egész nap azt gyakorolta volna a sírás helyett. :) Mindenkinek, ami jár. Péternek széles, ínymutogató mosoly, nekem a sírás és a bukás. :)

Mindamellett, hogy imádom ezt a gyereket és nem adnám vissza semmiért, az egykeségtől csak az mentheti meg, ha az alábbi feltételek közül legalább egy teljesül:

- legalább ugyanannyi kezem nő még, mint amennyi jelenleg van, és lehetőség szerint hosszabbak;

- magzat korában tanul a kis gnútól, hogy mire megszületik, teljesen el tudja látni önmagát;

- az apja/nagyanyja/valaki a nap 24 órájában rendelkezésre áll;

- elsajátítom a fényevés, az öntisztulás és a bőrön keresztüli kiválasztás módszertanát.

Ha már a listáknál tartok, frissíteném és módosítanám az eddigieket. Az egyik a tiltólista, amiről kihúzom a babavárással kapcsolatosakat (úgysem használom őket mostanában), helyettük felírom a kisbabára vonatkozóakat. Ilyenek kerülnek rá, mint pl. cici (jesszus, még leírni is borzalom!), szopi, tejcsi, tejci...

A másik a kívánságlista, ami nem alakul át teljesen, csak módosul. Hason alvás helyett csak szimplán az alvás szerepel rajta, kádban fürdés helyett csak nem kapkodós zuhanyzás. Nagyon úgy hangzik, mintha panaszkodnék, pedig nagyon nem. Sokkal jobban bírom a strapát, mint az első napokban, és annál is, ahogy azt előtte gondoltam magamról. Kemény ez az egész, de megéri az egész napos macera, ha a nap végén ínymutogatás a jutalom. :*

Tanácsadás

Tanácsot osztogatni, okoskodni mindenki nagyszerűen tud. Akár ért hozzá (legalábbis papíron kellene), akár nem. Azt nem bánom, sőt, örülök neki, ha a barátaim, ismerőseim, elmondják/megírják a saját tapasztalataikat, hiszen pont ezért kérdezem őket. Nem véletlenül nem indítok viszont pl. fórumtémát. Vadidegenek vagy közvetett ismerősök véleményére, tanácsára nem vagyok kíváncsi. Bocsánat.

Persze, ezzel nem akarok én senkit bántani. Érzem én a jó szándékot, csak ebben az esetben is érvényes a több kevesebb elve.

Itt van ez az evési probléma. A védőnő, a gyerekorvos és a kórházi orvos szinte 3 különböző módszert javasol megoldásként. Ha betartom, amit a gyerekorvos mond, az nem jó a kórházi orvosnak a kontrollon. Ha pedig a kórházi utasításokat tartom be, akkor a gyerekorvos előtt szorulok. Hát, basszus!

Gergő súlya elkezdett ingadozni, és 2 napja össze-vissza akar enni, jóval evés után jön rá, hogy még kér. Mivel abból indultunk ki, hogy ez a fejlődési ugrás miatt van, adtunk neki, amikor csak kérte. Jól kikaptunk a gyerekorvostól, hogy miért adunk neki ilyen gyakran enni. Azt mondja, azért eszik egyszerre kevesebbet, mert nem tud kiürülni rendesen a gyomra. Tartsuk magunkat a 3 óránkénti evéshez, mert ha így teszünk, nem lesz éhes a kettő között. Megint basszus! Tudom én, hogy nemcsak akkor sír egy baba, ha éhes, éppen ezért az összes lehetséges variációt végigpróbáljuk, mielőtt napirenden kívül enni kap. Ahogy a doktornő rám nézett...! Mosolygott, de mintha hülye lennék. Elnézően, szinte lesajnálóan. Mondtam, hogy ha Gergő bealszik, sokszor ébreszthetetlen evéskor, míg máskor addig visít, amíg nem kap enni. Azonnal lecsapott, hogy itt ellentmondás van, én meg magyaráztam a bizonyítványt, hogy két külön mondat volt, két különböző szövegkörnyezetben, helyzetben. Nem vagyok hülye. Mindent megteszünk, amit tudunk és jónak látunk, de könyörgöm, 4 hete csináljuk ezt az egészet, nincs rutinunk. Tanácsra van szükségünk, használható fajtára, nem pedig vádaskodásra és vállrángatásra.

Az doktornő csak azt szajkózta, hogy állítsuk vissza a 3 órás evési rendszert, és egyen rendesen a gyerek, de használható tanáccsal nem tudott szolgálni. Remegtem, sírtam az idegtől, amikor kitette a lábat a lakásból. Azt hittem, én vagyok szuperérzékeny, de Péter is érezte, amit én.

Persze, ettől még nem vagyunk rosszban, ma is telefonált, hogy mi a helyzet. Örömmel konstatálta, hogy felszálló ágba kerültünk, de javasolta, találkozzunk a helyettesítő védőnővel. A jelenlegi ugyanis -a védőlány- beteg. Ezt már tegnap is felvetette, azaz a helyettesítő védőnő látogatását, de akkor nem beszéltünk meg semmi konkrétumot, mi pedig időközben eldöntöttük, hgy nem kérjük, inkább felhívom a régit a 6. kerületben. Péter ezt meg is mondta a doktornőnek, azaz azt, hogy nem szeretnénk egy átmeneti, idegen valakit, hiszen Bea (védőlány) valamikor csak meggyógyul. Ekkor kibökte, hogy tulajdonképpen Bea babát vár, tehát mindenképpen új védőnőt kapunk. Klassz. Pont ez kellett. Újabb észosztó, aki semmit sem tud rólunk és Gergőről. Komolyan mondom, néha legszívesebben felkapnám Gergőt, és kirohannék vele a világból, de legalábbis egy csendes, védőnő- és gyerekorvosmentes helyre...

Nagyfiú

Gergő ma betöltötte a 4 hetet. Kis lépés ez az emberiségnek, nekünk annál nagyobb. Főleg, hogy ezer dolog történt ezalatt a 4 hét alatt. Először is megszületett. Már ez nem semmi. Rengeteg dolgot megtanult, amire odabent nem volt szüksége, idekint viszont nem lehet nélküle élni: enni, lélegezni...

Nagyfiú lett. Ha a súlygyarapodás nem is olyan mértékű, mint ahogy annak lennie kellene, a kórházas intermezzo után lassan, de biztosan hízik. Mindenkit elvarázsol.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az a sejtésem, négyhetes cseregarancia jár az újszülöttekhez, de Gergőhöz biztosan. Ahogy betöltötte a 4 hetet, az eddig nyugodt (talán túlságosan is), csendes, békés kicsi fiam egyik napról a másikra megváltozott: kevesebbet alszik napközben, ha eljön az evés ideje, akkor vagy alig lehet felébreszteni (ha egyáltalán...), vagy jó előre jelez, azaz negyed-, félórát vigasztalhatatlanul sír. Péternek ugrott be először, hogy talán fejlődési ugrásról lehet szó. Hallottam már róla, tudtam, hogy előbb vagy utóbb eljön, de úgy gondoltam, Gergő még kicsi hozzá. Amikor viszont Péter megemlítette, ráugrottam a netre, és azt találtam, higy 3-4 hetes korban valóban van egy fejlődési ugrás, amikor megnő a babák étvágya, többet sírnak, kevesebbet alszanak, nyűgösebbek. Minden tünet pipa, egyedül a megnövekedett étvágy nem, ugyanis Gergő többször akar ugyan enni, de egyszerre kevesebbet. A súlya ingadozik; tegnap jóval kevesebbet nyomott, mint pénteken, ma viszont pont ugyanannyit (mint pénteken). Arra gyanakszunk, hogy merül az elem a mérlegben. Ez azt is megmagyarázná, miért mutatott evés után kevesebbet, mint előtte. Ezzel a mérleggel is csak a baj van. Amikor nem volt, kíváncsiak voltunk, mennyit eszik, reménykedtünk, hogy eleget. Persze, kiderült, hogy pont nem, de mérleggel sem jobb a helyzet. Sokszor mutat nyilvánvaló hülyeséget, de nem tudunk másra hagyatkozni. Ha már elkezdtük, folytatjuk: mérjük Gergőt evés előtt, evés után, és a hihető eredményeket dokumentáljuk. Kell az orvosnak. Mi meg figyeljük, megvan-e a tokája, hurkásodik-e a combja. Ha ezekkel nincs baj, akkor elmehet a mérleg a fenébe. :)

Séta a park mellett

Pénteken Kozi felhívott, hogy itthon van, és megkérdezte, tudunk-e találkozni. Már nyitottam a szám, hogy nemet mondjak, hiszen masszívan benne vagyunk a gyermekágyi időszakban, de szerencsére Kozi megelőzött. Mondta, hogy neki az is jó, ha csak lehúzzuk a kocsi ablakát, amikor elhaladunk mellette, csak rápillanthasson Gergőre. Persze, ez vicc volt, de ez jelentette a megoldást, hiszen az igaz, hogy a családon kívül egyelőre nem jöhet hozzánk senki, mi viszont mehetünk. Nem látogatóba, nem zárt helyre, nem lakásba, csak sétálni, mert kell a friss levegő (már amennyire friss a levegő errefelé, de most nem ez a lényeg). Összekötöttük a kellemeset a hasznossal, gyors taktikai megbeszélés után ráböktünk egy időpontra, amikor egy kis rugalmasság alkalmazásával, de megoldható a séta.

Kora délután érkeztünk a Jászai Mari térre. Úgy terveztük, teszünk egy kört a Szent István parkban, megbeszéljük, kivel mi történt a legutóbbi találkozás óta, Kozi szemügyre veszi Gergőt a babakocsiban, és még időben hazaérünk a soron következő evésig. Nos, csak nagyjából sikerült tartani a tervet. Picit késtünk, mert hosszabb idő volt lecuccolni a babakocsit a vártnál, de azt kell mondjam, ahhoz képest elég jó időt futottunk, hogy egy alig 4 hetes babával készülődtünk. Elég gyorsan sikerült egy jó parkolóhelyet megcsípni, minimális bénázás után már indultunk is a park felé. Alig múlt délután fél 5, de már kitessékelték az embereket a parkból, amikor odaértünk, már zárta a kaput a gondnok. Így jártunk. Maradt a séta a park körül. Kevésbé szép, de legalább séta.

Sétáltunk, beszélgettünk, nem is néztük az órát. Éppen megtettünk egy kört, amikor a telefonom jelezte az evési időt. Mivel esély sem volt rá, hogy hazaérve vacsorát rittyentsek, nekem szereztünk falafel tálat a közeli török kajáldában, Péternek pedig egy fullextrás hamburgert, és tűztünk haza. Kicsit csúsztunk az evéssel, de kis csúsztatással estére visszaállítottunk a rendet, hogy aztán hajnalban legyen mit egy tollvonással megváltoztatni. :) Gergő étvágyának nagyon jót tett a levegő; kivételesen cumisüvegből kapta a sűrített és a sima tejet is (ez utóbbit egy speciális változatból), így pontosan tudtuk, mennyit fogyaszt. A szokásos adag bepuszilása után még kért. :) Nem lesz itt baj. Visszatért az ereje, szépen gömbölyödik. Az élet szép.

A babakocsis sétával kapcsolatban meg kell említenem, hogy Péter is tapasztalta, milyen láthatatlannak lenni. Gergővel a hasamban sokszor kívántam, bárcsak lehetne kapni hasra szerelhető gallytörő rácsot, ugyanis rendszeresen előfordult, hogy ha én nem tértem volna ki egyes emberek útjából, simán nekem jöttek volna. Péter ugyanezt tapasztalta babakocsival azzal a különbséggel, hogy a babakocsin van gallytörő rács, azaz valami olyasmi. A mózeskosár fogóját lehetne erre a célra használni, ami séta közben a fejrészhez van lehajtva. Péter arról álmodozott a Szent István körúton való szlalomozás közben, hogy jó lenne egy kb. 20 cm hatótávolságú sokkolót szerelni erre a fogóra, hogy ha maguktól nem veszik észre az emberek a babakocsit, az majd jelez. :) Nem azt mondom, hogy váljon ketté a tömeg, mint a Vörös-tenger, ha végiglejtünk az úton, de legalább ne akarják fellökni a babakocsit (toló embert). Uff.

Kontroll

Tegnap volt 1 hete, hogy hazajöhettünk a kórházból, ma pedig újra mentünk, ezúttal csak kontrollra. Nem volt egyszerű beilleszteni a kórházlátogatást a napirendbe, végül csak úgy tudtuk megoldani, hogy a hajnal 5 órai evés kimaradt, a 8 órait 1 órával korábbra tettük. Így éppen beestünk 8.30-ra a kórházba.

Már látom, hogy a kimaradt evés miatt nem tudja Gergő teljesíteni az elvárt napi mennyiséget, de nem görcsölök. Ha ma kevesebbet eszik, de a holnapi mérlegelésnél nem nyom kevesebbet, akkor nincs baj. Szerdán a gyerekorvos, most pedig a kórházi orvos is megállapította, hogy Gergő összekapta magát, ki van kerekedve, erős és szép. :) Mindkettőjüknek jeleztem az aggodalmam, miszerint csak nagyon ritkán és nehezen tud Gergő 450 g-ot enni, ami az ó súlya szerinti elvárt napi mennyiség... lenne. Mindketten azt mondták, hogy nem baj. Mi sem eszünk minden nap egyformán, és ahogy a felnőttekre, úgy a gyerekekre is hatással van pl. az időjárás. A kórházi orvos azt mondta, hogy a szél kifejezetten negatívan befolyásolja az étvágyukat. Persze, lehet, hogy nem a meteorológiai szélre gondolt, csak én értettem rosszul. :D

A lényeg, hogy Gergő szépen fejlődik. :) Hétvégén készülünk az első babakocsis sétára. Legalábbis én. :) Péter még nem tudja, mert most ő alszik kicsit. (Délután én dőltem ki.) Szigorúan csak séta. Nem ülünk be sehova, és a bkv járműveit meg sem közelítem. Tombol az influenza. A fene akar visszakerülni a kórházba. Pont ma írta az a lány, akit a kórházban ismertem meg (Gergőéhez hasonló problémával került be az ő kislánya, még bent vannak), hogy tele van az osztály, és a látogatási tilalmat sem oldották még föl. Kell a francnak a rengeteg nyavalya, amit ott be lehetne gyűjteni...

Nem babablog

Nem tervezem bababloggá átminősíteni a blogot, de azt nem ígérem, hogy nem írok semmit a témával kapcsolatban. Most erről szól az életem, ezt örökítem meg. Jól van ez így. A napjaim -néha riasztóan- egyformák, a rendszeres etetés adja a keretet. Nem rossz ez, csak meg kell szokni. Tulajdonképpen még jó is, mert tudom, mikor eszik Gergő, lehet igazítani hozzá egyéb programokat. Nem koncertlátogatásra kell gondolni, mostanában nekem az is program, ha összedobok valami kaját (ezt a programpontot éppen most tervezzük alaposan átalakítani, egyszerűsíteni), elolvasok vagy megírok egy e-mailt, esetleg alszom. Gergő vasárnap 4 hetes lesz, nemsokára letelik a 6 hetes gyermekágyi időszak, nekivághatunk nagyvilágnak. Igaz ugyan, hogy volt már kint (egyelőre az erkélytúrák jelentik a levegőzést), de a kórházba való utazást és az onnan visszautat nem számolom sétának. Állig bebugyolálva átvágtattunk vele a kórház parkolóján. Ez nem séta.

Nekem is jó lesz kimozdulni. Holnap megyünk a gyermekkórházba kontrollra. Kimozdulunk, rendes ruhába öltözünk, mégsem lesz séta. Jó lesz majd beüzemelni a babakocsit, és végigtolni Gergőt a környékbeli házak között, a közeli parkon, elmenni vele bevásárolni. Igen, bevásárlás is hiányzik. Az utóbbi hetekben ez Péterre hárul, én csak a listát készítem el. Nem azért mennék szívesen vele, mert nem jól csinálja. Pont ellenkezőleg: jól megy neki, csak sajnálom szegényt, hogy munka előtt vagy után mennie kell, nincs pihenés. Mondjuk, cserébe igyekszem nem felébreszteni a hajnali 2 és 5 órai etetéskor. Mindenkinek megvan a maga feladata. :)

Hétvégén nem vagyok ilyen jófej. ;) Ha Péternek másnap nincs munka, akkor befogom hajnalban is. Life is brutal. :) Sokat segít, ha ketten szorgoskodunk: Péter felteszi a kiságyra a pelenkázófeltétet, én ébresztem Gergőt, átpelenkázom, megetetem, Péter méri, büfizteti, én kinyerem a fölösleget, aztán mindenki alszik tovább. Ha egyedül csinálom, kicsit hosszabb a folyamat, hajnalban pedig minden perc számít, amennyivel többet lehet aludni. Ma hajnalban a 2 órás etetés után Gergő nem és nem akart visszaaludni. Jól jött volna, ha akkor valaki vállalja, hogy áll a kiságy mellett, és visszailleszti a szájába a cumit, ha kiesett. Kb. 30 percen keresztül ugráltam ki az ágyból ötpercenként. Közvetlenül azelőtt, hogy végre elaludt, már kerestem a szememmel (a sötétben), amit földhoz vághatnék tehetetlenségemben, hogy azon levezetve a kétségbeesésemet Gergő szájába századszorra is mosolyogva tegyem vissza a cumit. Ilyen szempontból ez rendhagyó éjszaka volt, mert általában evés után úgy beájul, hogy megmérni is alig lehet. Jó baba. :*

Hullámhegyek és -völgyek

A babázás jó dolog. Gergővel csupa öröm és boldogság az élet. Persze, vannak jobb és rosszabb napok, órák, percek. Olyan nincs, hogy a nap 24 órájában, a hét 7 napján minden szuper. Nem is csinálom ezt az egészet még elég ideje ahhoz, hogy kellő rutinom legyen. Minden, ami kicsit is másképp van, mint ahogy azt én gondoltam, kétségbeesek, és úgy érzem, nekem ez nem fog menni. Ehhez képest nem kicsit alakultak másképp a dolgok. Tulajdonképpen nem is tudom, mit vártam. azt viszont tuti nem, hogy ilyen macerás lesz Gergő táplálása. A születése előtt két dologtól tartottam ezzel kapcsolatban: nem termelek elég táplálékot számára és tápszerhez kell nyúlni, vagy hiába lesz elég, nem akar enni. Az utóbbit kaptam. Mondjuk, ez a kevésbé rossz a kettő közül. Van, amikor elég rendesen eszik Gergő, alig hagy benne valamit, de olyan is, hogy elő kell venni a rejtett tartalékot a hűtőből, és cumisüvegből rátölteni. Nem ritkán az utóbbi csomagolást jobban elfogadja. El is gondolkoztam, hogy mi lehet velem a probléma. Talán tusfürdőt kellene váltanom. :)

A kórházban töltött napok után elég komolyan vesszük Gergő étkezését: szigorúan háromóránként ehet, amennyi belefér. Éjszaka is. Hajnalban is. A hajnali 2 és 5 órai kelést ki tudnám hagyni, de alvás közben nehéz etetni. Ma reggel a 8 órai evés után hagytam Gergőt bandázni Péterrel a nagyágyban, én meg aludtam a következő evésig. Utólag kiderült, hogy a család férfitagjai is így tettek. Jól végigaludtuk a délelőttöt.

Ha nem sikerül napközben aludnom, estére, hajnalra alig bírom kinyitni a szemem, a fáradtságtól sírni tudnék. Hétvégén itt volt anyu, félig viccesen megkérdeztem tőle, hogy szerinte hány év múlva fogom magam rendesen kipihenni. Finoman leszidott, hogy ne mondjak ilyeneket. Hát, basszus. Imádom Gergőt, semmiért sem adnám vissza, mindent megteszek, ami neki jó és szüksége van rá, akár erőmön felül is, de néha jó egy kicsit panaszkodni. Azt pedig utálom, hogy ilyenkor rossz anyának kell magam érezni. Az, hogy néha hangot adok a kialvatlanságnak, és bevallom, hogy elgondolkodtam már néhány etetés elsumákolásán (nem komolyan, csak hajnalban), nem jelenti azt, hogy nem érzem az életet szépnek Gergővel, csak ki kell engedni a gőzt. A nap 24 órája nem rózsaszín felhőn való hárfázás, hanem esetenként kőkemény meló. Csak erről nem illik beszélni. Szerintem viszont ez is a csomag része. És az ilyen érzésektől nem vagyok rossza anya. Vállalom ezeket az érzéseket is. Szerencsére nem ezek vannak többségben. :)

Laptopbaj

Vasárnap este kaptam egy kis szabadidőt Gergőtől, azt terveztem, hogy válaszolok néhány e-mailre, olvasok ezt-azt. Bubu (laptop :D) másképp gondolta. Hirtelen elsötétült a képernyő. Azt hittem, teljesen megpusztult, de a kijelzők világítottak, és jobban megnézve a képernyőn is volt valami, csak halványan. Péter megfejtette a rejtélyt: valami történt a háttérvilágítással. Azóta többször kikapcsoltam, pihentettem, újraindítottam. Néha úgy tűnik, minden rendben, aztán minden sötét. Mivel már 4 éves a drága, nem lepődtem meg, hogy rendetlenkedik, de nagyon rosszkor teszi. Persze, ez sose jönne jól...

Az első gondolatom az volt, hogy temethetem az egészet, mert laptopot nem érdemes javítani, ha egyáltalán lehet, de Péter utánanézett, és állítólag tizenpárezerért kicserélik a világításért felelős cuccot, ha szerencsénk van. Addig is kellett valami megoldás. Egy ideje nálunk állomásozik egy asztali gép monitorral. Eddig nem sok hasznát vettük, többek között azért, mert nem tudjuk hova tenni. Most a monitor kihúzott a pácból. Péter összekötötte a laptoppal, most itt áll a padlón. A laptopom billentyűzetként funkcionál. Nem a legjobb megoldás, de most ez van. A semminél jobb. A lényeg, hogy nem szakad meg a kapcsolatom a külvilággal. :)

A mostanában szokásos lassú tempóban, de olvasok, írok, válaszolok. Nem tűntem el, csak változott a fontossági sorrend. ;)