Nem tervezem bababloggá átminősíteni a blogot, de azt nem ígérem, hogy nem írok semmit a témával kapcsolatban. Most erről szól az életem, ezt örökítem meg. Jól van ez így. A napjaim -néha riasztóan- egyformák, a rendszeres etetés adja a keretet. Nem rossz ez, csak meg kell szokni. Tulajdonképpen még jó is, mert tudom, mikor eszik Gergő, lehet igazítani hozzá egyéb programokat. Nem koncertlátogatásra kell gondolni, mostanában nekem az is program, ha összedobok valami kaját (ezt a programpontot éppen most tervezzük alaposan átalakítani, egyszerűsíteni), elolvasok vagy megírok egy e-mailt, esetleg alszom. Gergő vasárnap 4 hetes lesz, nemsokára letelik a 6 hetes gyermekágyi időszak, nekivághatunk nagyvilágnak. Igaz ugyan, hogy volt már kint (egyelőre az erkélytúrák jelentik a levegőzést), de a kórházba való utazást és az onnan visszautat nem számolom sétának. Állig bebugyolálva átvágtattunk vele a kórház parkolóján. Ez nem séta.
Nekem is jó lesz kimozdulni. Holnap megyünk a gyermekkórházba kontrollra. Kimozdulunk, rendes ruhába öltözünk, mégsem lesz séta. Jó lesz majd beüzemelni a babakocsit, és végigtolni Gergőt a környékbeli házak között, a közeli parkon, elmenni vele bevásárolni. Igen, bevásárlás is hiányzik. Az utóbbi hetekben ez Péterre hárul, én csak a listát készítem el. Nem azért mennék szívesen vele, mert nem jól csinálja. Pont ellenkezőleg: jól megy neki, csak sajnálom szegényt, hogy munka előtt vagy után mennie kell, nincs pihenés. Mondjuk, cserébe igyekszem nem felébreszteni a hajnali 2 és 5 órai etetéskor. Mindenkinek megvan a maga feladata. :)
Hétvégén nem vagyok ilyen jófej. ;) Ha Péternek másnap nincs munka, akkor befogom hajnalban is. Life is brutal. :) Sokat segít, ha ketten szorgoskodunk: Péter felteszi a kiságyra a pelenkázófeltétet, én ébresztem Gergőt, átpelenkázom, megetetem, Péter méri, büfizteti, én kinyerem a fölösleget, aztán mindenki alszik tovább. Ha egyedül csinálom, kicsit hosszabb a folyamat, hajnalban pedig minden perc számít, amennyivel többet lehet aludni. Ma hajnalban a 2 órás etetés után Gergő nem és nem akart visszaaludni. Jól jött volna, ha akkor valaki vállalja, hogy áll a kiságy mellett, és visszailleszti a szájába a cumit, ha kiesett. Kb. 30 percen keresztül ugráltam ki az ágyból ötpercenként. Közvetlenül azelőtt, hogy végre elaludt, már kerestem a szememmel (a sötétben), amit földhoz vághatnék tehetetlenségemben, hogy azon levezetve a kétségbeesésemet Gergő szájába századszorra is mosolyogva tegyem vissza a cumit. Ilyen szempontból ez rendhagyó éjszaka volt, mert általában evés után úgy beájul, hogy megmérni is alig lehet. Jó baba. :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése