Nem könnyű kisgyerekkel felnőttprogramot szervezni, de még az sem egyszerű, ha csak jelen kell lenni. Szombaton férjez adtuk a középiskolás barátnőmet. Amikor megkaptuk a meghívót, tudtuk, hogy elmegyünk, csak azt nem, meddig tudunk maradni.
Előző este érkeztünk anyuékhoz, minimális alvás után (mármint a felnőtteknek minimális) a gyerekek elég korán kezdték a napot, ami nem is volt baj, mert kellett idő a készülődésre. Dögmeleg volt, az a párás, nehéz fajta, amikor az ember nehezen mozog, és a zuhanynak sincs sok értelme. Lassan haladtunk, a két gyerek nehezítette a pályát, de ment minden. Gergő megkapta ugyanazt a kisinget, amit a múltkori esküvőn viselt és egy farmer rövidnadrágot. Ennyi volt az összes ruha rajta, plusz a pelenka. Vittünk váltóruhát baleset esetére és egy zoknit, hátha lehűl a levegő. Az előbbire azért nem volt szükség, mert nem voltunk olyan sokáig, hogy legyen idő lebukni, az utóbbira pedig a hőség miatt. Tulajdonképpen az előbbire is a hőség miatt nem került sor, mert azért kellett hazamenni.
Indulás előtt túléltünk egy óriási vihart felhőszakadással. Szerencsére pont elállt, mire indulni kellett, így szárazon megúsztuk a kocsiba pattanást. Alig hagytuk el a várost, leszakadt az ég. Alig bírt az esővel az ablaktörlő. Csak arra tudtam gondolni, hogy szegény Betty a szép ruhájában rommá fog ázni, meg különben is milyen szívás már, ha az ember esküvőjén esik az eső. Néhány településen átautóztunk, mire elállt az eső. Nem úgy történt, hogy szépen elcsendesedett, hanem mintha nem lett volna szabad belépnie a következő faluba. Mintha lett volna egy határ. Volt eső, nincs eső. Mi meg ott álltunk (haladtunk) a csuromvizes kocsival. :)
A városkába érve se nyoma, se előszele nem volt az esőnek. Persze, felkészítettünk mindenkit, hogy mi vár rájuk (ránk), ha errefelé jön, amiben részünk volt. Csak abban reménykedtünk, az étteremig eljutunk szárazon. Utána már szinte minden mindegy. Ja, gondoltuk mi...
16 órára voltunk hivatalosak a városka polgármesteri hivatalának házasságkötő termébe. 2 perccel hamarabb ott voltunk, mégis elkéstük. Ez milyen már? Szerencsére nyitva volt az ajtó és nem voltak sokan, a fal mellett jól elfért a babakocsi. Nem maradtunk le semmiről.
Megtaláltuk az éttermet, és a helyünket is. Nem volt könnyű, mivel a húgomnak és nekem tulajdonképpen nem volt helyünk, ismeretlen emberek neve állt az ültetőkártyán: X-né Y Z mindkettőnknél. Mi viszont két másik variációt választottunk asszonynévnek: a húgom X-Y Z, én pedig maradtam Y Z. Mindegy, így is tudtuk, hol a helyünk. :) Iszonyú meleg volt odabent. Először nem tűnt fel, mert ugyanolyan meleg volt, mint kint, nem volt hirtelen más, ahogy beléptünk. Akkor kezdett furcsa lenni a dolog, amikor azt vettük észre, hogy nem kapunk levegőt és alattomban gyöngyözni kezdett a homlokunk. Elkezdtem keresni a szememmel a légkondit, amit alap esetben utálok, de ott és akkor ölni tudtam volna érte. Megtaláltam ugyan, de valami nem stimmelt, mintha nem lett volna bekapcsolva. Kerestem Betty tekintetét, és amikor elkaptam, elmutogattam neki, hogy mit kellene tenni és kivel annak érdekében, hogy működésbe hozzuk a légkondit. Visszamutogatott, hogy nem működik. Ekkor jött a pánik, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a helyzet nem fog változni. Gergő is kezdett nyűgösködni. Igyekeztünk minél többször kivenni a hordozóból, hogy levegőzzön a háta, felváltva hordtuk sétálni az udvarra, folyamatosan jártam vele szobára enni-inni, de csak addig tudtuk húzni az indulást, amíg megettük a levest és a másodikat. Bármennyire szerettem volna maradni, megvárni, hogy beinduljon a buli, haza kellett menni, mert Gergő nem bírta tovább a kiképzést. Attól féltünk, hőgutát kap szegény.
Ennyi volt az első igazi felnőttprogram Gergővel. Voltunk ugyan már egy esküvőn, de az teljesen nyitott volt, sátras, és nem volt igazi buli, csak amolyan állófogadásféle, és csak beugrottunk. Most viszont úgy terveztük, hogy addig maradunk, amíg Gergő bírja. Olyan kép is volt előttem, hogy Gergő megtáncoltatja a menyasszonyt, de másképp alakult. Ha nem lett volna ilyen meleg, szerintem simán belefért volna.
Hazamentünk, megfürdettük Gergőt, és éppen elkezdett evezni Álomföld felé, amikor hallottuk, hogy megérkeztek a többiek is. Matyi sem bírta sokáig.
Konklúzió: kisgyerekkel bármilyen program 40°C-ban nem OK. Főleg, ha nincs légkondi és minimális a légmozgás.
Amit még szeretnék megjegyezni az estével kapcsolatban, az a dohányzás megoldása. Képesek voltak az ajtó, és az időközben kinyitott ablak elé telepedni, úgy kellett szólni nekik (nem mi tettük :D), hogy ezt mégse kellene. Aztán anyu próbálta lehűteni Gergőt, kigombolta az ingét, legyezgette, sétált vele, amikor a cigisek közül felpattant egy csaj, és megkérdezte, elveheti-e. Anyu nemleges válasza hallatán meglepődött, mire anyu diplomatikusan csak annyit mondott, hogy Gergő nagyon nyugtalan. Csak nekem fura ez? Eszembe sem jutna elkérni egy őrjöngő, idegen kisbabát, akin látszik, hogy valami nagyon nem kerek, és akivel még a családja sem bír. Mindezt úgy, hogy az előző pillanatban nyomtam el a cigit és nyilván nem mostam kezet... Velem van a baj!?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése