Az első terv az volt, hogy csütörtökön este indulunk, amikor Péter végez a munkával. Ahogy közeledett az időpont, egyre biztosabbak voltunk benne, hogy nem szeretnénk megismételni a húsvéti erőltetett menetet, amikor munka után indultunk, kicsivel este 10 után landoltunk anyuéknál. Gergő ugyan aludt a kocsiban, de az nem ugyanaz, mintha ágyban tette volna, ráadásul még fürdés és vacsora előtt volt, ezáltal kellőképpen nyűgösen ébredt. Matyi meg azért volt nyűgös, mert meg akarta várni Gergőt, de majd' elesett az álmosságtól, mire befutottunk. Ilyet többet sose!
Jó lett volna, ha be tudok pakolni csütörtökön, de a ruhák nagy része a szárítón lógott (ebben a párás időben lassabban száradtak a mostanában megszokottnál), így csak pénteken tudtam bepakolni. Csütörtök este még el kellett szaladni a gyerekekhez is, így hazaérve már kezdtük a fürdetést, utána meg nem akartam csörögni. Úgy terveztük, hogy nagyon korán indulunk, mintha gyógytornára mennék, különben elcsúszik a nap. Gondolom, nem meglepő, hogy az utóbbi történt. Mivel Gergő mostanában gyakran eszik, nem tudtam egyhuzamban bepakolni, csak az evések közötti időszakokban. Így elaprózva viszont nagyon nehéz, hogy ne felejtsem el, mi az, ami még feltétlenül szükséges.
Gergő szórakoztatását megosztottuk egymás között Péterrel, én vállaltam az etetést (más választásom amúgy sem volt :D), Péter pedig folyamatosan hordta a cuccokat a kocsiba. Mindezek mellett pattintani kellett valami rendfélét, mert megkértünk egy ismerős lányt, hogy legalább egyszer öntse nyakon a muskátlikat az erkélyen. Tudom, hogy aki viráglocsolást vállal, nem azért jön, hogy alaposan szétnézzen, de nekem fáj, ha vállalhatatlan a lakás. Főleg, ha nem vagyok ott. Így aztán még bele kellett férnie egy gyors felmosásnak is, ez pedig a pakolástól vette el az időt.
Volt néhány olyan élelmiszer, ami nem bírta volna ki a távollétünket (krumpli, hagyma...), így azokat bezacskóztam és kikészítettem a pultra. Volt némi tej is, azt Péter bevállalta (a bevitt folyadék félúton távozni akart, alig bírta ki szegény anyuékig :D), a bacont és a kolbászt külön tettem, hogy ne vegye át más a szagát.
Jóval később a tervezettnél, de abban a tudatban ültünk a kocsiba, hogy most kivételesen minden nálunk van. Ez így is volt, de nem ment ez ilyen egyszerűen. Anyuékhoz érve gyorsan megfürdettük-megetettük-elaltattuk a gyerekeket és levonultunk a konyhába vacsorázni. Ahogy előkerültek a felvágottak a hűtőből, eszembe jutott, hogy hoztunk bacont és kolbászt. Kérdeztem Pétertől, behozta-e a kocsiból. Mondta, hogy nem találkozott vele, és abban sem biztos, hogy egyáltalán elhoztuk-e. Ajaj! Akkor a pulton maradt. Az ablakokat becsuktuk, hogy egy esetleges óriásvihar ne rendezze át a lakást a távollétünkben, így ha a húskészítmények valóban a pulton maradtak, iszonyat szag lesz, mire visszaérünk. Próbáltuk összerakni az eseményeket. Kérdezte Péter, hova készítettem. Mondtam, hogy a pultra, és azt is, hogy indulás előtt még meg is kérdeztem, felnyalábolta-e a szatyrokat. Egyikünk sem tudta felidézni az indulás előtti pillanatokat, és mivel nem találtuk a cuccokat, abban maradtunk, hogy a pulton maradt és készültünk a bűzre.
Tegnap hazaérve az volt az első dolgunk, amint kinyitottuk az ajtót, hogy beleszagoltunk a levegőbe. Semmi rohadásszagot nem éreztünk, ez furcsa volt. Ahogy beljebb mentünk, a pultot kezdtük vizslatni. Nem volt ott a szatyor! :O Néztünk egymásra, aztán a pultra, megint egymásra, megint a pultra. Nem értettük. Nagyon nem. Ha sem a kocsiban, sem a pulton nem volt, akkor valami történt az anyuékhoz vezető úton, a szatyrot beszippantotta egy arra tévedt Bermuda-háromszög vagy egy repülő csészealj. Ötletünk sem volt, mi történhetett.
Amikor megérkeztünk, csak a legszükségesebbeket hoztuk fel magunkkal, a többit Péter hordta föl, amíg én megvacsoráztattam Gergőt. Így történt, hogy az egyik forduló alkalmával diadalittas mosollyal az arcán felmutatta a zacskót. Nem tűnt el, csak átalakult. A bacon valami irgalmatlan büdös valamivé, a kolbász megúszta. Hozzá sem mertem nyúlni, meg sem közelítettem az objektumot, de Péter bátor volt és beleszagolt. A Nagyon büdös? kérdésemre annyit válaszolt, hogy Gergő szokott hasonlókat termelni egyes napokon.
Összességében azt kell mondjam, elég jól megoldottuk a dolgokat, csak kisebb veszteséget kell elkönyvelnünk (bacon). Lehetett volna nagyobb is, mivel otthon derült ki, amikor megerősítést várva megkérdeztem anyutól, hogy jól tettem-e, hogy alaposan nyakonöntöttem az orchideát vízzel, hogy nem kellett volna. Sőt, azt is le kellett volna öntenem, amit nem szívott föl. Pfff... kinyírtam azt a két virágot (is), ami eddig a legtovább bírta az ápolásomat vagy annak a hiányát. Szerencsére túlélték. Tudják, hogy nálam keménynek kell lenni annak a virágnak, amelyik a túlélésre hajt. :)
Jövő héten megint megyünk, csak akkor Kaposvárra. Úgy tervezem, hogy előző nap bepakolok, aztán meglátjuk, mi sikerül. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése