Szerencsére elég a napi egyszeri tápszer, az viszont kell. Anélkül hangosan kopogna Gergő szeme, és valószínűleg ismét fogyásnak indulna, eltűnne a helyes kis tokája. Tegnap eljött a tápszer ideje. A víz megmelegítve (forralt és lehűtött víz, de picit melegítettem rajta, hogy kellemes legyen), fogom a tápszeres zacskót. Ajaj! Alig zörgött valamennyi az alján. Elfelejtettem, pedig kedden megállapítottuk Péterrel, hogy első dolgunk egy recept kiváltása. Kivételesen nem halmoztunk fel belőle, mert nem tudjuk pontosan, mennyi ideig tart egy doboz. Hanyagok vagyunk, tudom. Egyébként szerintem csak statisztikának jó, mert tök mindegy, mennyi ideig tart egy doboz. Az a lényeg, hogy naponta mennyit eszik. Beszorozhatnám, összeadhatnám, de nincs kedvem, mert szerintem fölösleges. Talán majd egyszer, ha nagyon ráérek...
Mivel nem volt elég a kevéske por egy étkezéshez, tűzoltásként azt kapta Gergő, amit időközben én termeltem, majd elindultunk a beszerzőkörútra. A cél: Valeriana gyógyszertár, Váci út és Frangepán út sarka. A Váci útig semmi gond nem volt, csak kimentem a Dagály utcáig, azon pedig a Váci útig. Egyetlen zebrán kell átmenni, de ez nem akámilyen zebra. Nem is a zebrával van a baj, hanem a kereszteződéssel, a telezölddel. Valószínűleg több ilyen cucc is van város- és országszerte, de egyelőre csak ehhez volt szerencsém. Nem szeretem. Sajnos, nem tudtam elkerülni, mert a másik lehetőség az lett volna, hogy elmegyek a Forgách utcáig, és ott megyek át a (szintén óriáshosszú, de legalább nem telezöldes) zebrán, az viszont nagy kerülő.
Az út előtt még beugrottam a B lépcsőházba, ahol egy 1 hetes Áronnak (azaz a szüleinek) átadtam azokat az apró babaruhákat, amiket nemrég visszakaptunk egy másik Árontól. :) Még sütött a nap, amikor becsöngettem hozzájuk, de elég csúnya volt az ég. Azon viccelődtünk, hogy ha nem sietek, napszúrás helyett bőrig ázunk. Hát, nem sok kellett hozzá. A Dagály utcára érve apró szemű eső kezdett hullani, mire az említett zebráig értünk, már nyilvánvaló volt, hogy megszívtuk. Vártunk egy kicsit, mivel eső ide vagy oda, nem ugrunk a kocsik közé, és amikor zöld lett, elindultam a babakocsival. Igen ám, de ilyenkor majdnem mindenkinek zöld a lámpa, éppen csak annak nem, aki a Váci útról érkezik. A Dagály utcáról és a Frangepán utcáról bármerre lehet kanyarodni, plusz a zebrán is szabad az út. Akár kocsiban ülök, akár gyalogosan szeretnék átjutni, mindig félek ennél a kereszteződésnél. Szerintem agyrém, de nem tudom, hogy lehetne megoldani, nem értek hozzá. A lényeg, hogy átjutottunk.
Tulajdonképpen voltam már ebben a gyógyszertárban, úgyhogy nem volt ismeretlen a dolog, tudtam, hogy nincs rámpa. Nem ért felkészületlenül. Most annyival volt egyszerűbb a dolog, mint legutóbb, hogy nem a mózeskosárba tettem Gergőt, hanem a hordozóba. Nem volt benne semmi szándékosság, nem gondoltam végig, hogy ezzel könnyebben lavírozok. Egy ideje már nem használjuk a mózeskosarat, nagyjából azóta, hogy Gergő elkezdett forgolódni, emeli a fejét, megtartja magát az alkarján. Szerintem nem is fér már el rendesen a mózeskosárban.
Szóval, legyűrtem a két lépcsőfokot a babakocsival, beszlalomoztam a gyógyszertárba. Addigra rettenetesen zuhogott az eső. Megkérdeztem a gyógyszertáros nőt, hogy meddig vannak nyitva, és amikor kiderült, 1 órával tovább, mint gondoltam, engedélyt kértem a vihar kibekkelésére. Nyert ügyem volt, mert Gergő alaposan elvarázsolta a hölgyet, még olvasnivalót is akart nekem adni. Máskor is Gergővel megyek ügyet intézni. :)
Amikor úgy ítéltem meg, alábbhagyott annyira az eső, hogy hazaérünk bőrig ázás nélkül, elhagytuk a biztonságos gyógyszertárat és elindultunk. Visszafelé nehezebb volt átjutni a zebrán, ugyanis szemből kezdődnek a lámpák zöldülni. Ez szép magyaros mondat, de nem tudom másképp megfogalmazni. Az van, hogy ahhoz, hogy átjussak a másik oldalra, először a szervízúton kell átosonni, utána a Váci úton, végül a másik szervízúton. A visszaúton a szemközti oldal szervízútjánál lett először zöld a lámpa, utána a Váci úton és annál a szervízútnál, ahol álltam. Mire végre elindulhattam, akárhogy szedtem a lábam, a Váci út kétharmadánál már piros volt a lámpa. Totál felelőtlen szülő benyomását kelthettem, aki áttolja a babakocsit a piroson, pedig nagyon nem. Korábban is nehéz volt engem rávenni, hogy lelépjek a járdáról, ahol és amikor nem szabad, Gergő születése óta meg sem fordul a fejemben ilyesmi. Annál a pár másodpercnél, amit nyerhetnék, többet ér, hogy ne tépje ki a kezemből a babakocsit valami őrült, aki teljes gázzal áthajt a sárgán (vagy az éppenpiroson). Ez a zebra nem lesz a kedvencem. Le kell cserélni, esetleg a gyógyszertárat, de azt nem szívesen, mert kedvesek és babakocsival is lehet benne mozogni.
Sikerült hazaérni a vihar második felvonása előtt. Már itthon voltunk pár perce, amikor megérkezett az égszakadás és a földindulás. Sokkal nagyobb volt, mint amit a gyógyszertárból figyeltünk. Jó volt itthon lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése