Lifttelenül

A ház 2,5 éves fennállása óta többször volt már probléma a lifttel. A hibaelhárítás eddig nem volt több némi masszírozásnál, ami valószínűleg tetszett a liftnek, de a mélyen megbújó hibákat nem orvosolta. Nagyjából 1 hónapja jelentettük be, hogy nyikorog a lift. Lehetett tőle létezni (akkor még), de nyilvánvaló volt, hogy valami nem volt kerek. Nem történt semmi. A zaj egyre hangosabbá vált, a nappaliban ülve (ez a lakás legtávolabbi része a lifttől) simán tudtam, mikor jönnek-mennek a szomszédok. Csütörtökön nagyon bedurvult. Nyikorgott, köhögött. Péter fogalmazta meg jól, amikor ahhoz hasonlította a hangot, mintha egy fém öltözőszekrényt húznának valami kövön. Borzalmas volt. Amikor a bébiőr bejelzett a hangra (szerencsére Gergő nem ébredt föl), Péter felhívta az illetékest és kikapcsoltatta a liftet. Nem kockáztattuk, hogy felébreszti a házban lakó gyerekeket, különösen Gergőt. Azt gondoltuk, másnap jönnek, megnézik, orvosolják a problémát és mindenki boldog lesz. Na, persze... túl szép lett volna.

Másnap találtunk egy A4-es lapra nyomtatott értesítőt a liftajtón, miszerint a hiba komolysága miatt a karbantartó nem tudja megmondani, meddig tart a javítás. Klassz. Puffogva lecűgöltük a nyaralás cuccait a hatodik emeletről, és lélekben készültünk ugyanerre visszafelé. Azt gondoltuk, ha pénteken nem sikerült megoldani, valószínűleg rápihennek egyet hétvégén, ezért vasárnap este még tuti nem lesz lift, de hétfőn jól ráfekszenek és minden szép lesz meg jó. Hm...

A közös képviselő vagy a gondok (vagy a kettő együtt) úgy tekintette a problémát megoldottnak, hogy kinyitotta a B lépcsőház tetőkijáratát, így azon keresztül elérhettük azt a liftet, így csak 3 emeletet kell lépcsőzni, amennyiben ezt a variációt választjuk. Péter elintézte, hogy a kulcshoz tartozó buzogányszerű cuccal (ami a kapukat nyitja), bejussunk a B lépcsőházba és onnan a garázsba. Nem volt egyszerű, többször kellett szólni, ugyanis először nem engedte őt be a rendszer. Az utolsó fordulónál azt a módszert választottuk, hogy én lesétáltam 6 emeletet, Péter pedig felcipelte a babakocsit Gergővel együtt a kilencedik emeletre, ott a tetőn keresztül át a B lépcsőházba, le a lifttel, be a garázsba. Itt akadt el. Nem nyílt a garázsajtó. Visszafordult, át a lépcsőházon, ki az utcára, be a mi kapunkon, be a garázsba. Mindeközben én a garázsban vártam rájuk és már mindenfélét vizionáltam, ahogy ilyenkor szoktam. :S

Természetesen vasárnap nem volt lift, ahogy azt vártuk. Azt viszont nem vártuk, hogy hétfőn sem lesz. Morogtam ugyan, de elfogadtam (inkább beletörődtem), hogy nem megyünk sétálni, bármilyen szép is az idő. Majd kedden. Ahogy mi azt elképzeltük... Reménykedve mentem ki a lifthez, nyomtam a hívógombot. Semmi. Pfff... Grrrr... Muszáj volt kimozdulni a lakásból, többek között azért, mert elfogyott az alma, ami mostanában Gergő ebédjének szerves része, illetve szerettem volna venni néhány csengő barackot, mert ki akartam próbálni, házi kutyulmányként is akkora szerelem-e, mint bébiétel formájában. Ha valaki akkoriban arrafelé járt volna (szerencsére nem tette), a következő jelenetnek lehetett volna szem- és fültanúja: egy darab punnyadt nőnemű lény szaladgál a félemeletek/emeletek között, hol egy hordozót (benne egy darab kiskorúval), hol egy babakocsialjat cipelve, néhány emelet megtétele után erősen fújtatva. Mindezt csillogó homlokkal. Jó volt. :S A földszintre érve próbáltam a hordozót az aljra rögzíteni, de mivel nem volt rendes világítás, nem láttam pontosan, mit csinálok. Folyt rólam a víz, szentségeltem (igen, a gyerek füle hallatára...), majd feladtam, és inkább kimentem az előtérbe, hátha ott jobbak a fényviszonyok. Az is a történethez tartozik, hogy a lépcsőházból ki- és bejutáshoz minden esetben kettő darab ajtón kell keresztülenni magam. Tűzvédelmi szempontból ezek az ajtók baromi nehezen nyílnak és azonnal húzza vissza őket egy szerkezet, tehát amellett, hogy a babakocsit áttolom rajta, erősen tartani kell, nehogy becsukódjon, különben csúnyán visszapattanunk és kezdhetem az egészet elölről. Éppen két ilyen ajtón préseltem át magunkat, amikor a kapun éppen bejött két szomszéd ugrott, hogy segítsen. Kedvesek voltak, de ez már tényleg smafu volt a 6 emelet után. Az előtérben aztán újra megpróbáltam feltenni a hordozót, amikor rájöttem, hogy azért sem sikerült a lépcsőházban feltenni, mert fordítva próbáltam. Mire végre elindultunk, tacsakosra izzadtam és elfáradtam. Sétálunk vazze...

Visszafelé azt a módszert választottam, hogy bementem a B lépcsőházba, lifttel föl a kilencedik emeletre, át a tetőn, le 3 emeletet. Ez sem volt éppen leányálom. Ezúton szeretném megkérdezni az építtetőt vagy a tervezőt (vagy mittudoménkit), mégis hogy álmodta meg a normálisnál másfélszer magasabb lépcsőfokot a tetőkijárathoz? Miután bepréseltem a babakocsit a -szintén nehezen nyíló és gyorsan záródó- ajtón, szinte átmenet nélkül jött ez a lépcsőfok. Őrült egy ötlet!

A visszautat az is nehezítette, hogy vettem néhány dolgot a kistescoban, így kezdetben három részletben szállítottam a cuccokat, majd először egyik kezemben a szatyorral, másikban a hordozó+Gergő kombóval, utána az aljjal tettem meg a távot. Mire leértem a hatodik emeletre, Gergő bealudt és ráhúzott 1 órát lakáson belül. Legalább neki tetszett a buli. :)

Még ma sincs lift. Már készülök lélekben a túrához, mert sétálni muszáj. Gergőnek szüksége van rá. Remélem, már nem szívatnak minket sokáig...!