Estéink

Simán elférne egy Program gyerekkel címke ezen a bejegyzésen, mert valóban egy program az, ami mostanában nálunk este van. A borzalmas a legjobb jelző. Próbálom benne a szépet és a jót megtalálni, de csak annyi van, hogy így több időt tudunk eltölteni hármasban. Nehéz, de úgy gondolom, ez is egy állapot, egy szakasz, amit meg kell élni. Dőlnek az elvek, mint a dominó, de az a véleményem, hogy legfeljebb másképp lehet csinálni, de jobban aligha. Most nem arról van szó, hogy a mi módszerünk a legjobb, de hiába szívás az altatás, akkor sem vagyok hajlandó a suttogó-féle módszerhez nyúlni. Tesszük, ami szerintünk helyes, és hiszem, hogy később meglesz ennek a hatása.

Az estéink a következőképpen alakulnak:

Gergő este 8 körül erősen dörzsöli a szemét. Betol valamit vacsorára (vagy nem... attól függően éppen fényevős vagy sokatevős napja van), aztán irány a fürdőszoba. Megkérdezem, hogy akar-e fürödni apával, és ha igen, már szalad is a fürdőszoba felé. Ha nyitva az ajtó, bemegy, és már emeli is a kis lábát, hogy ő akkor bemászna a kádba. :) Fogmosás (már köpni is tud :D), zuhany (vagy fürdés), aztán jövök én, beviszem a szobába, felöltöztetem, mese, vámkezelés...

Eddig semmi extra, egy ideje már így van. A különbség csak annyi, hogy az utóbbi pár napban a következő programpont nem az alvás, hanem az ágyról való lefarolás, ajtó feszegetése, nappaliba való kiszabadulás, ott játék és/vagy kanapén való bambulás. Ha megunja, bemegy a szobába, maga mellé rendel, vámkezel, lefarol, ki a nappaliba... Ez így megy, amíg ki nem dől. Általában a második visszavonulás után megtörténik, de tegnap nem. A harmadiknál vagy a negyediknél már sírtam tehetetlenségemben. Péter aludt a kanapén, hiszen neki ma reggel korán kellett kezdeni, én meg szaladgáltam Gergővel a szobája és a nappali között. Amikor újra meg újra lefarolt, eltört a mécses. Kívülről úgy tűnhet, hogy papírkutya vagyok, de végig lehet egyszer csinálni helyettem. Ráadásképpen még ott volt, hogy reggel 8-ra ígérte magát a mosógépszerelő, és még mindenképpen fel akartam mosni a fürdőben, elpakolni körülötte, hogy ne maradjon reggelre. Amikor Péter megébredt, szó nélkül otthagytam őket a nappaliban, és elvonultam takarítani. Amikor végeztem, Péter intett, hogy ne beszéljek, mert Gergő beájult. A nappaliban feküdt a földön. Egy paplant terítettem a földre, hogy azon játsszon napközben, mert szőnyegünk nincs. Ezen aludt el. Ekkor már 11.30 volt. Óvatosan bevittük az ágyára, és abban a reményben tettük el magunkat másnapra, hogy most aztán egy nagyot fog aludni.

Ahogy azt Móricka elképzeli... 4 óra körül ébredt, ez eddig nem szokatlan, így szokta. Vámkezelés, visszaalvás, ez is rendben. Ami viszont szokatlan, meglepő, és meglehetősen kellemetlen volt, hogy amint megmozdultam mellette, hogy visszakússzak a helyemre, felült, lefarolt az ágyról, startolt kifelé a szobából. Szemmel láthatóan kezdte volna a napot; intézkedett, hogy csukjam be a fürdőajtót, a szobája ajtaját, kapcsoljam be a tévét. Hitetlenkedve, elkerekedett szemekkel, kétségbeesve hajtogattam, hogy ne, ne... Amikor a tévéhez értünk, mondtam, hogy azt felejtse el, mert hajnali 4 óra van, ilyenkor nincs még adás, és különben is aludni kell, úgyhogy legyen szíves visszafáradni az ágyára. Úgy nézett rám, mint aki minden szót értett (amúgy lehet, hogy tényleg), és Patkányt szorongatva visszakúszott. Amikor beájult, megmozdulni sem mertem. Kb. 3 óra múlva ébredtünk; ő boldog mosollyal az arcán, én elcsigázottan a kényelmetlen testhelyzet miatt.

Délután 2-kor sikerült újra elaltatni, éppen akkor, amikor indultunk volna a Duna Plazába a csomagomért.

Nagyon remélem, hogy a ma este barátságosabb lesz. Tudom, kisgyerekesnek ne legyenek egyéni tervei, de a Grace klinikát nagyon szeretném megnézni. Meg utána a Private Practice-t is. Mind a 3 részt. Durván rászoktam. A kedd éjjel az enyém (volt eddig).

Nem lusta... vagy mégis

Nem azért nem írok mostanában, mert nincs miről. Nagyon is lenne, csak nem jutok el a megörökítésig. Mindig van valami, ami képzeletben felkerül a szépazélet listára, de a gyakorlati megvalósítás elmarad. Ahogy az e heti lista is. Elkezdtem, de nem tudtam befejezni, végül úgy döntöttem, nem történik tragédia, ha az egész áttolódik következő keddre.

Két okból jutok ide ritkábban. Az egyik, hogy az utóbbi pár hétben, különösen az elmúlt napokban ezzel baszakodtam. Elnézést a fogalmazásért, de ez a szó tükrözi legjobban. :) Nincs teljesen készen, talán sosem lesz, de nem bánom, mert egyrészt szerintem így is használható, másrészt meg ez egy blog, az pedig sosincs kész. :) Facebook oldal is van, ahogy azt kell. Hogy miért volt erre szükség? Tulajdonképpen nem volt, a világ egészen jól meglenne nélküle, én viszont ezt találtam ki az üzlet fellendítése érdekében, mivel a játszótéri aligismerősök megkörnyékezése, majd kezükbe katalógus nyomása változatlanul távol áll tőlem, és a barátaimat, rokonaimat és üzletfeleimet sem vagyok képes facetoface zaklatni. Így meg itt van(nak) ez(ek), lehet nézegetni, ha valakit érdekel, ha meg nem, mindenki megmenekül a kellemetlen szituációtól. Szentül megfogadom, hogy ezen a helyen nem említem többet, csak a logós link marad kint oldalt. Ennyi.

A másik dolog, hogy Péter egyik haverja felhívta a figyelmét egy Facebook-os játékra. Nem Farmville-típusú (az van még?), semmit sem kell időre ültetni-aratni, ismerősök (szomszédok) gyűjtése sem alapfeltétele a játéknak. Az igaz, hogy nem hátrány, ha több játékostárs van, mert annál többet lehet játszani. :) Konkrétan a SongPop játékról van szó. Nem lehet abbahagyni. :)

Egyébként teljesen jól vagyok/vagyunk. A játszóterezés továbbra sem része a mindennapjainknak, azaz nem a helyi játszótér. Megyünk mindenfelé, amikor mindenki időbeosztása megengedi (értsd: Péter nincs a géphez kötve). Délelőtt és délután kötelező jelleggel erkélymustra pár órán keresztül. Nem Gergőnek kötelező, hanem nekem. Hozza a szandálját, adja a kezembe, mutat az ajtó felé. Nem bánom, mert így legalább tudok locsolni, teregetni, ablakot mosni, nem kell az alvási időre várnom.

Az éjszakákat majdnem végigalussza, egyszer ébred 3-4 óra körül. Az elalvás eltolódott; nem ritkán 10 körül ájul be. Külön bejegyzést érdemel a legújabb esti rutin. Igérem, meg is írom... (Most jut eszembe, hogy még a gyulai nyaralást sem fejeztem be... ajaj...)

Majdnem piac

Ha már a tegnapi növénysimogatás nem pont úgy történt, ahogy gondoltuk, ma megnéztük a másik helyszínt, amit programként kitaláltunk. Beültünk Kisautóba, és megközelítettük a Szimpla Kertben üzemelő piacot. Nagyon kíváncsi voltam rá. Eredetileg úgy volt, hogy (úszóscimbi) Sáráékkal megyünk. Elsősorban azért, mert tőlük tudjuk, hogy egyáltalán van ilyen, másrészt beszéltünk róla, hogy majd együtt megyünk. Reggel hívtuk is őket, de nem sikerült beszélni, úgyhogy hármasban indultunk neki.

Amikor beléptünk, megcsapott az erős sajtszag. Még az sem segített, hogy nyitott helyen voltunk, mert ez még a kapualjban volt, ahol annyira azért nem jár a levegő. Kecskesajtokat, lekvárokat, kolbászokat láttam, de ezt a részt leginkább túl szerettem volna élni, hogy aztán a kertbe kijutva alaposan szétnézzek. Nem lett belőle semmi. :( Éppen csak kiértünk a levegőre, azt néztem, hogy merre induljak el, amikor megláttunk néhány békésen cigizgető embert. Péter elhúzta a száját, és megjegyezte, hogy tudomása szerint a hely nem dohányzó. Ebben igaza van, és engem is zavartak, de annyira szerettem volna tovább nézelődni, hogy javasoltam, hogy menjünk a másik oldalon. Péter viszont közölte, hogy neki elege lett a tömegből, ott megvárnak Gergővel, én meg menjek, nézzem meg, ami érdekel. Lefagyott az arcomról a mosoly, és szó nélkül elindultam kifelé. Az utca felé. A kocsi felé. Persze, Péter nem értette, mi bajom van, hiszen ő mondta, hogy nézzek szét nyugodtan. De jó program lett volna egyedül nézelődni, magamnak mutogatni a szép és érdekes standokat, miközben tudom, hogy türelmetlenül toporog az ajtóban, Gergő meg unatkozik a nyakában... Nyilván én voltam az, akinek nem tetszett, hogy kivételesen nem az én éppen aktuális hangulatomhoz kell alkalmazkodni. Kivételesen... persze... :/

Mindegy, eljöttünk. Nekem meg a Lehel piachoz nem volt kedvem, úgyhogy végül a Tescoban vettük meg az alapvetően szükséges cuccokat a délutáni vendégváráshoz. Éljen a piacozás! :S Megint jövő hétre marad a friss, finom és magyar zöldség meg gyümölcs, mert másmilyet nem veszek, a Tescoban meg ritkán lehet kifogni. Most pont kaptam magyar paradicsomot, ami szép is, de pl. almából csak osztrák volt. :(

A Szimpla piac egyébként szerintem szuper. Az ötlet maga, és a megvalósítás is. Szeretnék még adni neki egy esélyt. Talán később, ha kevésbé hisztis időszakot élünk. Most mindannyian nyűgösek vagyunk. Jöhetne már az alagút és annak a vége...

A hely, ahol Gergő megült a fenekén

Egyszer kíváncsiságból vettem egy Cserpes Sajtműhely által készített tejfölt a pékségben. Kóstoltam már néhányat, de azt kell mondjam, ilyen finomat még sosem ettem. Minden túlzás nélkül állítom. Azóta kóstoltuk már a joghurtjukat is, az is isteni. Amikor megtudtuk, hogy nyílt egy tejivó, felvettük a feltétlenül megtekintendő helyek listájára. Most végre el is jutottunk. Mondanám, hogy megpihentünk a nagy növénysimogatás közben, de ez így nem teljesen igaz, mert akkor még egyetlen árva növényt sem találtunk, a megpihenés viszont megvolt, mert a keresgélésben is el lehet ám fáradni. :)

Megnéztük a kínálatot, és bár csábítottak a kávék, mégis kettő darab forró csoki mellett döntöttünk, mellé pedig kértünk egy pogácsát Gergőnek. Legközelebb nem úgy megyünk, hogy letolunk előtte fejenként 2 kávét, és akkor majd azt is megkóstoljuk. Most viszont maradt a forró csoki, méghozzá fahéjas tejszínhabbal.

Először a kirakatban lévő asztalt néztük ki, de valaki gyorsabb volt nálunk, úgyhogy új hely után néztünk. Szerintem végül jobban jártunk, mert az emeleten sikerült lecsapni egy korlát melletti asztalra. Péter és Gergő a kanapén ültek, én velük szemben a puffon. Mellettünk két lány beszélgetett fojtott hangon. Az egésznek kávézó hangulata volt, de mégis valahogy más. Valahogy sokkal jobb. Már csak az hiányzott, hogy két sor legyen, ahogy annak idején Salgótarjánban a vásártéri tejboltban (egy sor pénztárhoz a rendelés leadásáért, aztán a másik a fizetést igazoló blokkal a kifli átvételéért), és a blokk felszúrására szolgáló nagy szeg, és akkor teljesen úgy éreztem volna magam, mintha utaztunk volna az időben egy kicsit visszafelé.

Amikor megláttam, hol ülnek a fiúk, azt hittem, hogy csak pár percig fog tartani az idilli állapot, utána Gergő megindul, és felváltva kergethetjük a lépcsőn. Ehelyett békésen üldögélt a helyén, rágcsálta a pogácsát, időnként elhangzott egy hammm, ami azt jelentette, hogy vámolna a tejszínhabból és/vagy a forró csokiból (ilyen kis mennyiségben és ritkán lehet neki), aztán amikor ezzel végzett, elindult a kanapén négykézláb, amíg el nem ért a szomszéd lányokig. Ott mosolygott párat, vigyorgott ezerrel, begyűjtötte az elismerő pillantásokat és szavakat, visszamászott hozzánk, aztán újra a lányokhoz. Először próbáltuk őt visszatartani, de a lányok nem bánták. Kedvesek voltak. Kifoghattunk volna mufurcokat is

Ott lett vége a dolognak, amikor elfogyott a víz a butykosból, és felálltam, hogy elmenjek feltölteni. Akkor Gergő is lemászott a székről, és elindult. Gyorsan összeszedtük a holmikat, és távoztunk. A pogácsát séta közben majszoltuk el, mert nem ette meg az egészet. Azóta sem vagyunk éhesek. :)

Tetszik a hely. Nagyon. Tetszenek az egyszerű, letisztult formák és színek, a rajzok a falakon, a személyzet kedvessége és segítőkészsége. Csak ajánlani tudom bárkinek. Szerintem megyünk még, csak meg kell szervezni, mert nem mellette lakunk...

Simogatni akartunk

Tegnap letudtuk a kéthetenkénti nagyapás látogatást Gödön, így a szombat és a vasárnap is a rendelkezésünkre áll(t) programügyileg. Mivel ma reggel az úszás is elmaradt (ahogy múlt héten is... elromlott valami a medencében, túl hideg a víz...), semmi sem akadályozott minket abban, hogy megtekintsük, amit még a hét folyamán kinéztem: a növénysimogatót, a Porzó Korzót. Jól hangzott, hogy mindenféle növényeket tapizhat és szagolgathat Gergő büntetlenül. Végignéztük a helyszíneket, és úgy döntöttünk, a Bazilika környékén tesszük le a kocsit, és onnan haladunk a Kristóf tér felé. Hát, majdnem így történt.

Fürgén mozgó szemekkel kerestük a standot, de nem találtuk. Elbizonytalanodtam, hogy hátha még vagy már nincs is ez az egész, de úgy emlékeztem, hogy június végétől augusztusig van, annak pedig kb. a felénél járunk, úgyhogy ezt elvetettem. Kerestük tovább, de nem estünk kétségbe, amikor mégsem találtuk. Mentünk tovább az Erzsébet térre. Ott sem találtuk, viszont Péter talált egy ígéretes kerékpáros standot, aminek a megtekintésével kapcsolatban benyújtotta az igényét. Felvettük a listára. A következő a helyszín a Deák Ferenc tér volt. Simogatásra kirakott növényeket ott sem találtunk, de ha már ott voltunk, betértünk a Cserpes Tejivóba (erről később, mert megérdemel egy külön bejegyzést). A következő állomás a Kristóf tér volt, ahol végre megláttuk a fából tákolt standot pár növénnyel (bazsalikom, kakukkfű, menta, citromfű, kapor, zsálya, koriander, édeskömény, lestyán...). Picit csalódottak voltunk, mert nagyobb valamire gondoltunk, de utólag jobban megnézve a neten látható képeket, nem tudom, mit vártunk. A foglalkozás egyébként elérte a célját: Gergő boldogan szagolgatta a fűszernövényeket, óvatosan simogatta őket. Az sem zavarta különösen, hogy a kapor ki volt száradva. Péter szerint ez azért történhetett meg, mert senki sem fogadta örökbe. Lehet. :) Szegény...

A sikeren felbuzdulva folytattuk az utat a Vörösmarty térre. Vadul forgattam a fejem, nagyon meg akartam találni. Végül sikerül: a Gerbeaud sarkán ficcen len, kender... a többire nem emlékszem. Itt már Gergő nagyon unta a banánt, egyáltalán nem érdekelte, mit akarunk neki mutatni, úgyhogy elindultunk a kocsihoz. Útközben újra megpróbáltuk megtalálni az Erzsébet téri standot, de megint nem sikerült. A kerékpáros cuccot viszont megnéztük közelebbről. Péter teljesen fellelkesült, és nemsokára eltolja oda a bringát, mert néhány szolgáltatást teljesen ingyen kínálnak. Már megérte arra járni. :) A Bazilikánál is szétnéztünk újra, bár Péter szerint bárhol lehet a stand, és ha olyan kicsi, mint a másik kettő, amit megtaláltunk, akkor nem sok esélyünk van megtalálni. Sikerült. :) A Sas utca sarkán pihen. Nem néztük meg, mert Gergő már nagyon nyüsszedt volt, de jegyeztük.

Főhősünk a hazaúton bealudt. Összességében jó volt. Még akkor is, ha az erkélyen ficcenő fűszernövényeim  alkalmasabbak lennének egy komolyabb botanikai tanulmányhoz. :)

Új rend

Ma átrendeztük Gergő szobáját. Legszívesebben azonnal nekiestem volna a bútoroknak, amikor Sára (úszóscimbi) apuja elvitte a kiságyat, amit kölcsönadtunk a bármikor születhető kistesónak. Ma jött el a nagy nap. Már tegnap is pedzegettem Péternek, hogy jó lenne megcsinálni, amíg nem kell dolgoznia. Ma volt az utolsó ilyen nap (pénteken sem kell dolgoznia, de nem akartam már tovább húzni), így miután Gergő felébredt, a délutáni sziesztát megzavartuk némi bútortologatással. Gergőt nagyon érdekelte a dolog. Nyilván. Minden érdekli, akkor lepődtem volna meg, ha ez nem. Próbáltuk lefoglalni Süsüvel, uzsonnával (közben beleszaladtunk a délutánba). Kevés sikerrel. Ha mégis lekötötte a laptop kijelzőjén mozgó Nagy Zöld Állat, és úgy jött ki, hogy pont mindketten a bútorokat piszkáltuk, amikor vége lett egy résznek, hangos Süsüüüü, Süsüüü! kiáltással jelezte, hogy jó lenne, ha intézkednénk. :)

Süsü nagy kedvenc. Valamikor a múlt héten vagy korábban dobta be Péter, hátha nyugton marad Gergő egy pelenkázás idejére. Bejött. Nem is számítottunk ekkora sikerre. :) Először még elég volt, ha Péter tartotta az iPhone-t, Gergő rátapadt a kijelzőre, én pedig zavartalanul cserélhettem a pelenkáját (Gergőét :D). Később kivette Péter kezéből az iPhone-t, és eszében sem volt visszaadni. Azóta óvatosan mondjuk ki Süsü nevét (pl. Nagy Zöld Állat), mert ha meghallja, felkapja a fejét, jön a Süsü, Süsü! rész, és vadul keresni kezdi az iPhone-t. Ma a laptopot vetettük be, mert így a kanapén üldögélve nézhette kedvencét. Szeretem Süsüt. Örülök, hogy rákattant. Jó újra végignézni a részeket.

Kíváncsi vagyok, hogy válik be az szobaátrendezés. Nekem tetszik, mert egyrészt világosabb lett a szoba, másrészt azonnal látom Gergőt, ha éjjel benézek ellenőrzésre, nem kell átvágnom az egész szobán. Nem volt egyszerű az altatás, de este 9 körül elaludt. Azóta hangját sem hallottam. Elképzelem, hogy ez így lesz reggelig, de félek, hogy felébred, amit kinyitom a zuhanyt. Az átrendezés miatt az ágya közelebb került a fürdőszobához. Tudom, feng shui, de nincs azon a falon vízcsap. :)

Az élet szép

Felemás hét. Egyik fele dögmeleg, a másik őszies-tavaszias. Fő a változatosság. :)

Viharok jötte-mentek, és igaz, hogy csak pár órára, de kellemesen lehűtötték a levegőt. Kánikula idején ezek igazi megváltásnak számítanak.

Imádom az új Tchibo-s kosárkaformáimat. Hetente többször kerül az asztalra ebben sütött valami. Édes vagy sós, az már mindegy.

Gergővel egyre komolyabban lehet kommunikálni. Igaz, hogy néhány szó kivételével még halandzsázik, de azt nagyon. Mindent megért, néha döbbenetesen sokkoló a felismerés. Valamelyik nap bent volt velem a fürdőszobában, amikor zuhanyoztam. Kértem, hogy adja a kezembe a sárga törölközőt. Rámutattam, és mondtam, hogy azt. Megfogta a törölközőt, mondta, hogy azt, és a kezembe adta. Bevallom, meglepődtem. Csak egy ötlet volt részemről, nem gondoltam, hogy tényleg megkapom. És ez csak példa a sok közül. :) (Tudom, éssel nem kezdünk mondatot. :D)

Elmaradt az úszás szombaton. Ez nem jó. Helyette leugrottunk a hétvégére Salgótarjánba. Ez jó.

Hűvösebb van. Tetszik. Azt sem bánom, hogy kifújja belőlünk a lelket a szél. Szeretem. Gergőnek is tetszik. Élvezi, ahogy a göndör fürtjeit borzolja a szél.

Kaptunk tegnap a szomszédlány szülei kertjéből származó nyírségi őszibarackot. Ez így elég hosszú. Legyen inkább isteni őszibarack. Ez rövidebb és tökéletesen fedi a valóságot. Gergő egyszuszra bevágott belőle kettőt, és megcsócsált egy harmadikat is. :)

Számok

Szombaton elmaradt az úszás, mert arra mentek be Nóriék (ők tartják az órákat, a helyet bérlik), hogy nem működik a kazán, ezáltal a víz nem elég meleg a gyerekek csobbanásához. Már éppen indultunk volna, tehát mindhárman kipattant szemekkel néztünk a nap elé, úgyhogy gondoltunk egyet, és elfogadtuk anyu hétvégi meghívását. Jó ötlet volt, mert így egyrészt anyu kibabázhatta magát, mi pedig találkozhattunk Betty barátnőmmel és családjával. Van egy édes 8 hónapos kislánya. Gergő olyan nagy volt mellette... :)

Sajnos, nem tudtunk maradni, hiába van Péter szabadságon ma és holnap is, mert ma reggel jelenésünk volt a gyerekorvosnál. Másfél éves vizsgálat, plusz ismétlőoltás. Az oltásról nem ejtenék sok szót. Most sem volt kedvesebb a doktornő, ebből a szempontból ugyanolyan volt, mint eddig. Gergő viszont másképp reagált. Nem az oltásra, az egész vizsgálatra úgy, ahogy van. Eddig is sírt a macerálástól, most viszont rendesen kétségbe volt esve. Riadtan, segélykérően nézett egyikünkről a másikukra. Folyt a könny az arcáról a fülébe. Aja... Apa... Majd' megszakadt a szívem, és akkor még csak a bodyt vettük le róla.

Végül egészen jól sikerült megnyugtatni, a váróban már mosolyogva gyűrögette az ajándékba kapott matricát. Megmérték. Még indulás előtt megbeszéltük Péterrel, hogy nem nyerítünk fel hangosan a számok hallatán. Jól tettük, hogy készültünk rá. Amikor közölte a védőnő (ilyenkor együtt vannak a rendelőben), hogy 10,86 kg, csodálkoztunk ugyan, mert itthon többet mértünk, és azt hittük, elérte a 12 kg-t, de az igazi önuralomra a hosszmérés eredményéhez kellett. 81 cm. Először nem is fogtam föl, annyira nem tudtam ezt a számot semmihez sem kapcsolni. Amikor végre eljutott, nem mertem Péterre nézni, nehogy mindketten felröhögjünk.

Mintegy mellékesen kérdezte vizsgálat közben a doktornő, hogy sokat pisil-e Gergő. Mondtam, hogy igen, mert az gondoltam, ha sokat pisil, az azt jelenti, hogy működik a veséje. A doktornő ábrázatát látva lehervadt a mosolyom. Vészjóslóan kérdezte, hogy sokat is iszik-e. Megkönnyebbülten mondtam, hogy igen, mert azt gondoltam, minél többet iszik, annál jobb, és a doktornő csak azért aggódott, hogy nem pisil-e többet a bevitt vízmennyiségnél. Legnagyobb meglepetésemre nem nyugodott meg, hanem közölte, hogy ki kell vizsgálni. Azt már egészen sötét arckifejezéssel kérdezte, hogy éjszakai is iszik-e, és igenló válaszomra csak összehúzta a szemöldökét. Nem firtattam a dolgot, mert nem akartam kiselőadást hallgatni arról, hogy szoktassam le Gergőt az éjszakai ivásról. Arról pedig mélyen hallgattam, hogy a butykoson kívül én is előkerülök, ha megszomjazik...

Kaptunk beutalót, venni kell vizeletgyűjtő zacskót, azzal becaplatni a kórházba. Nem nagyon érdekel a dolog, és nem azért, mert felelőtlen vagyok, hanem egy nagy hülyeségnek tartom. Tudom, nem én vagyok az orvos, de ilyet még nem hallottam, hogy nyár közepén aggasztó lehet, ha egy gyerek sokat iszik. Ha pedig sokat iszik, akkor sokat is pisil. Azért rápillantottam a beutalóra, mielőtt összehajtottam. A vizsgálat okaként ismeretlen eredetű húgyúti fertőzés van feltüntetve. Mi van?

Este megbeszéltem ezt anyuval, aki ugyan nem gyerekorvos, de orvos. Közölte, hogy a nő nem normális, és akkor még finom volt és nőies. Miután elmondta a véleményét, azt is elmesélte, hogy egy ismerősének a kisfia majdnem 1 liter vizet megiszik éjszakánként, pedig nincs semmiféle fertőzése.

Ha már megkaptuk a beutalót, beszerezzük azt a zacskót, elvisszük a kórházba, aztán megy minden tovább a  megszokott kerékvágásban...

Cimbi

Péter Álladéknak hívja, én csak Patkánynak. Gergő egyelőre nem fogalmazott meg (számunkra) értelmezhető nevet, hangos ovációval jelzi, ha észrevette. A legutóbbi IKEA látogatáskor szerezte meg magának, azaz megfogta, és nem eresztette. A szerelem azóta is tart. Ma vele aludt el. Igaz, én is szerepeltem az alvóscimbik között, ahogy az Iszi (butykos) is, de ez nem lényeges, mert mindig így van.

Amikor pici volt, nagyon figyeltem, hogy milyen alvóscimbit választ. Gyakorlatilag az összes plüssvackot, amelyiket csak megfogott, olyan szemmel néztem, hogy vajon tudok-e belőle másikat szerezni. Egyik sem lett a kiválasztott.

Már kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy az én gyerekemnek nem lesz cipelős-alvós állatkája. Még tetszett is, hogy nem állt be a sorba. Jelzem, semmi bajom az alvóscimbikkel, szerintem aranyosak. Nekem is volt: kisméretű törölköző paradicsommadaras mintával. Anyu szerencséjére nem ragaszkodtam egyhez, hármat-négyet pörgettem. A húgom is. Jó gyerekek voltunk. :)

Még nem mondom, hogy tuti biztos, de nagyon úgy néz ki, hogy ez a patkány... bocsánat... Patkány lesz a befutó. Nem a kedvenc állatom, de már kezdem megkedvelni. Jobban menne, ha legalább nem fekete lenne... Még figyelem, de ha valóban őt választja, legalább tudom, hol keressem a váltótársa(ka)t. :D

Végre hűvös

Először a kánikula miatt, aztán mostanában az eső meg a szél miatt az erkély a sétatér. Gergőnek tetszik. Bánja is ő, hogy esik, fúl, vagy éppen éget a nap. Nem sokkal reggeli után, bőven tízórai előtt hozza a szandálját. Menni kell. Keménykedhetnék, mondhatnám, hogy nem megyünk ki, mert úgy semmivel sem tudok haladni, de nem teszem. Kifejlesztettem néhány gyorsan elkészíthető ebédet, más meg nem fontos. Inkább megyek, locsolunk együtt, végigsimogatjuk a virágokat, integetünk a járókelőknek és a szomszédoknak. Nem cserélek le egy sokfogásos ebédet Gergő viháncolásáért.

Sokat játszottunk mostanában a lakásban. Muszáj volt. A nagy hőségben se kedvünk, se energiánk, se értelme nem volt kimozdulni. Vásárolni, IKEA-ba jártunk hűsölni. Igyekeztünk visszafogni magunkat, nem akartunk mindenféle vicek-vacakkal hazajönni csak azért, mert a kezünkbe akadt. Persze, azért beugrott a szatyorba néhány nem tervezett cucc is. Például egy nagy, fekete patkány. Egeret akartunk venni Gergőnek párszáz forintért, de ő egy patkányt választott. Ha már patkány, akkor próbáltam a fehér vagy a cuki szürke felé terelgetni, de neki csak a fekete kellett. Azóta is imádja. Egy patkányt. :) Az egeret is hazahoztuk (egy szürkét), mert egyrészt tényleg párszáz forint volt, másrészt kellett a mit mond...? kollekcióba. Nem tudom, volt-e már egyáltalán a kezében, de nem adom föl. :)

Két napja vége a nagy melegnek. A számnak eszébe sem jut lefelé görbülni. Tudom, hogy sokan most sírnak, hogy ez nem nyár, és kérik vissza a hőséget, de én nem tartozom közéjük.. Nekem ez most nagyon jó. OK, ne tartson egész nyáron, de még pár napig kérem szépen. Gergő újra úgy alszik, ahogy régen: napközben 2-3 órát, este 8 körül beájul. Éjjel ugyan ébred párszor, de legtöbbször elég, ha meglát minket, és alszik is tovább.

Új játékok kerültek képbe. Főz. Plüss zöldségeket főz igazi edényekben. :) Rajzol. Tulajdonképpen ez még firkálásnak minősül, de nekem ez rajz. Ügyesen tartja a tollat/ceruzát. Rajztanár ismerős javaslatára lassan beszerzünk (vagy készítek) gyurmát. Meg ujjfestéket.

Jelzi, amit szeretne. Megragadja a ruhám szélét vagy megfogja a kezem, és elkezd húzni. Addig húz, amíg a célhoz nem érünk. Ez lehet a kanapé, ahol szeretne rámcsatlakozni, de lehet az ágya is, ahol aludna egyet. Imádom.

Jó ez a hűvös. Nagyon kellett, mielőtt megbomlott volna az agyunk. Most mindenki sokkal nyugodtabb. Szeretem.

Az élet szép

Kettőt pislogtam, és megint hétfő van. Azt sem tudom, mit csináltam. Igyekeztem túlélni a hőséget, és ez nagyjából ki is töltötte a napokat.

Megharapott egy kullancs, ami nem olyan jó, az viszont igen, hogy pillanatok alatt szakértő kezekbe kerültem. Egy új technikát tanultam, a cérnásat. Azaz nem tanultam meg, csak hallottam róla, de az már majdnem ugyanaz. :)

Ezen a héten is ettünk pekingi padlizsánt. Nem ezt terveztem, de mivel váratlan vendég jelentkezett be, akivel régen beszélünk már róla, megcsináltam. Köszönet neki érte. Kár lett volna kihagyni.

Az IKEAban lőttünk nekem  2 db strandkendőt 490,-/db áron. Ebben az őrült hőségben a legjobb otthonka. :)

Szombaton kihagytuk a piacot. Nem ez a jó, hanem az, amit helyette csináltunk. Felmentünk a hegyre Gergő úszóstársáékhoz. Sétáltunk az erdőben a kutyákkal, ettünk jégkrémet, Gergő bealudt, aztán hazajöttünk.

Végre sikerült összefutni Gödön Péter nagybátyjával. Nagyjából annyit volt ébren Gergő napközben, amíg náluk voltunk, illetve az oda- és visszaúton. Kidőlt a melegtől a kocsiban Gödre menet, és onnan vissza is. :*

Kaptam egy új orchideát az IKEAban. Megpróbálok erre jobban vigyázni, mint az elődeire, bár az ő esetükben is mindent megtettem.

Két új szóval bővült Gergő szótára; felismerhetően mondja, hogy gomba és gomb. Az utóbbi inkább gooooob, de én értem. :)

Hőség, kánikula, időnkénti vihar ide vagy oda, a muskátlik ezerrel virágoznak. Érdekes, hogy pont az a növény bírja nálam legjobban a kiképzést, amelyiket eddig egyáltalán nem kedveltem. Tavaly óta viszont egészen jóban vagyunk. :)

Másfél

Másfél évvel ezelőtt ilyentájt már hazaértünk a vizsgálatról. Ültem a kanapén, túléltem a(z egyre sűrűsödő) fájásokat, és próbáltam összeszedni magam, hogy a család összefogott unszolásának engedve végre elindulhassunk a kórházba. Tudtam, hogy muszáj elindulni, ha nem akarom valamelyik liftben kipottyantani a gyereket, de képtelen voltam elindulni. Arra vártam, hogy hátha a következő fájás után több erőm lesz. Nem lett. Hiába vártam. Végül valahogy elindultunk, valahogy beértünk...

Olyan régen volt, és mégis olyan közeli az egész. Nézem a képeket, az ismerős pici arcot, és alig találom benne a mostani Gergőt. Megnőtt. Az arca, teste megnyúlt, átrendeződött. Már csak ritkán igényli, hogy egész nap karban legyen, akkor is inkább az apja kell. Igen, eljutottunk idáig; kiteszem a lelkem, ha kell, egész nap dajkálom, mégis az apja az isten. Nem jó érzés, de annak örülök, hogy jól megvannak. :)

Igazi szeretetgombóc. Időnként számolatlanul adja a puszikat arra a testrészre, amit éppen elér. Sokszor kapunk a kezünkre, karunkra, lábunkra. Máskor viszont hiába kérjük, csak a kategorikus nem hallatszik, és tényleg nem ad. Már nem állandóan használja a nem szót, hanem nagyon is helyén.

A legutóbbi védőnői látogatáskor szabad utat kapott a méz (ezt már januártól kaphatta volna, csak én valamiért úgy emlékeztem, hogy még nem lehet) és az olajos magvak is, így már csak az van a tiltólistán, amit mi nem akarunk neki adni. Ilyen pl. a csokoládé, bár már letolt a múltkor egy Toffiffee-t, és egy csokitojást is megdézsmált. Egyszer-egyszer kaphat, hogy ne vesse rá magát a tiltott gyümölcsre, ha esetleg valamelyik kis havernál meglátja, de nem lesz belőle rendszer. Az pedig 100%, hogy nem lesz a jutalmazás eszköze. Jótett helyébe dicséret jár, nem csoki. Tudom, hogy az elvek dőlnek, mint a dominó, de ezt nagyon szeretnénk betartani. :)

Éjszaka egyre jobban alszik. Igaz, hogy később alszik el a szokásosnál, de ebben a nagy melegben annak is örülök, hogy egyáltalán elalszik. Tegnap nem sokkal éjfél előtt aludt be (előtte többször is, de amikor próbáltam elhagyni a szobát, mindig felnézett), éjjel egyszer ébredt, aztán 7-ig aludt. Már éppen készültem, hogy hosszú idő óta először hamarabb felkeljek nála, amikor megmozdult. Nem baj. Jó volt ez így.

Érzem, hogy jön a hidegfront. Mindannyian zakkantak és ideggyengék vagyunk. Péter tartja magát a legjobban. Azt hiszem, ő az egyetlen, aki nem érzékeny a frontokra, legalábbis kevésbé. Itt egyelőre tombol a hőség, bár a szél erősen fúj. Az viszont (még) nem ért el minket, amiben a szüleimnek van (remélem, csak a távolból) részük. Konkrétan ítéletidő van Salgótarjánban, a neten mindenféle ijesztő képek keringenek. Borzasztó... :( Igen, egészen máig mindenki esőért könyörgött, de senki sem gondolta komolyan, hogy annyiszor több eső essen, ahányan kérték... :S

Törlőkendő - Huggies soft skin

Az eddig kipróbálásra került Huggies törlőkendőkkel mindenki elégedett volt, úgyhogy a legutóbbi vásárláskor vettünk egy négyes csomagot ebből. Nem volt már sok az előző csomagból, úgyhogy gyorsan felbontásra (és ezáltal kipróbálásra) került.

Csak jó dolgokat tudok róla mondani. Azt hiszem, a zöld Huggies-t is veri. Puhább, és az illata is sokkal-sokkal jobban tetszik. Jobban leszedi a nagyobb szennyeződést Gergő fenekéről, kevesebbet kell használni belőle egy alkalommal.

Igaz ugyan, hogy ez is szakad, ahogy a többi Huggies, de mivel már Gergő nem nyeli le az apró darabkákat, ráadásul viszonylag ritkán kezdi foggal tépni, ez nem szempont. Most legalábbis nem az. Az többet számít, hogy puha, kellemes illatú, és hatékony.

Agylágyulás...

Van itt ez a borzalmas hőség, amit már mindenki un. Egyrészt azért, mert benne él, de ha ez nem lenne elég, szerencsétlen erre tévedőknek állandóan erről nyafogok. Idegesítő, tudom. Engem meg ez a hőség idegesít, de nagyon. Szeretném már ledolgozni a felhalmozódott restanciákat, pakolni, takarítani, főzni, de a puszta létezés is nehézséget okoz. Itt van ez a szegény Gergő, aki talán még nálam is nehezebben viseli ezt az egészet, és az egyetlen fegyvere a nyűgösség. Máig legalább az alvása rendben volt, azaz el kellett ugyan vinni hűvös helyre pörgetni, de utána általában egészen jól aludt. Tegnap például este 11 körül úgy aludt el, hogy csak feküdtünk egymás mellett az ágyon, tartottam az arcunk előtt az iPhone-t, anyuval beszéltünk halkan, vártuk Pétert, hogy behozza Gergő megtöltött butykosát (Avent Varázsitató). Gergő csak nézte magát a kijelzőn, nyújtogatta a lábait felé, aztán hirtelen hasra fordult, és úgy is maradt. Kicsit vártam, simogattam a hátát, aztán hallottam, hogy egyenletesen szuszog. Akkor elrendeztem a párnákat az ágy szélén, és kiosontam. Reggel 6-ig aludt egyfolytában. :)

Ma délelőtt elmentünk Péter apujához Gödre, ott aludt kb. 3 órát, aztán elsétáltunk Péter nagybátyjához, ott szaladgált a kertben, aztán vissza, majd haza. A kocsiban bealudt Dunakeszi magasságában, azóta alszik. Már tervezzük, hogy menjünk pörgetni, és arra is készülünk, hogy este 11-nél korábban nem lesz alvás ma sem. Ha cserébe reggel 6-ig alszik, akkor tőlem lehet így.

A lakás szalad. Nem viccelek, tényleg. Tegnap óta nem vagyok képes rászánni magam, hogy kipakoljak a mosogatógépből, és bepakoljam a piszkos edényeket. :( A pakolás abból áll, hogy felszedem a földről a Gergő által összerajzolt lapokat, és felteszem a kisasztalára. Szánalmas vagyok. :(( Nem bírom ezt a hőséget. El akarok menni az Északi-sarkra! Most!

Tiszta ruháink még vannak. Mosni képes vagyok. :)

Meddig tart ez még? Ezúton szeretném megkérni azon barátaimat és ismerőseimet (és ismeretlen errejárókat), akik hűvös és/vagy esős helyen élnek, és elegük van belőle, hogy küldjék el a csapadék felét, én pedig küldöm a kánikula felét, azaz annak a hőmérsékletnek a felét, ami a normális érték fölött van. Egyébként már nem is tudom, mi a normális...

Marketing kánikulában

Hihetetlen, ahogy képesek a vendéglátóegységek alkalmazkodni a változó igényekhez. Ahogy ma a Róbert Károly körúton suhantunk az IKEA felé (igen, megint ott jártunk... légkondi van, Gergő alaposan kiszaladgálja magát a gyerekrészlegen... :D), észrevettem egy táblát az egyik söröző bejárata mellett. Jó nagy tábla volt, suhanás közben is könnyen ki lehetett betűzni a feliratot. Nem hideg sörrel próbálta becsábítani a vendégeket. A táblán az állt óriási betűkkel, hogy Légkondi van! :D

Közben elért minket egy nagy zivatar, de volt ilyen tegnap is, a jelentős lehűlés viszont elmaradt. Hazafelé Péter rápillantott Kisautó külső hőmérsékletet mutató műszerére, és félig nevetve megjegyezte, hogy az már durva, ha 31,5°C hőmérsékletnél (este 9 óra körül) lehűlésről beszélünk...

Kullancs

Gergő aludt egy nagyot délelőtt 10-től délután 1-ig. Azt terveztem, hogy folytatom a gyulai élmények kifejtését, aztán elment az idő a főzéssel és szüttyögéssel, és nem lett belőle semmi. Gergő ugyan már felébredt, ezt mégis meg kell osztanom.

Az ebéd utáni levezető kávé kortyolgatása és ezzel párhuzamosan történő Gergővel való rajzolás közben valami zavarót éreztem a combon hátsó részén. Odakaptam, és meglepve tapasztaltam, hogy mintha valami oda lenne ragadva. Azt hittem, valami vacak, amivel Gergő főzött, de azért megnéztem. Elhűlve láttam, hogy egy kullancs segge áll ki belőlem. Pánik. Mindkettőnknek eszébe jutott a két évvel ezelőtti eset, alaposan megijedtünk. Az szóba sem kerülhetett, hogy én vagy Péter vegye ki, annál jobban be voltunk tojva. A háziorvosom még mindig Salgótarjánban (tudom, tudom, kaptam már elég jelet ahhoz, hogy végre váltsak, de az is idő...).

Eszembe jutott, hogy van nekem orvos ismerősöm, gyorsan fel is hívtunk, nem rendel-e véletlenül a szomszédban (tegnap pont itt volt dolga). Sajnos, nem volt szerencsém, de abban tudott segíteni, hogy elintézte, hogy a kolléganője fogadjon. Kaptuk magunkat, és átszaladtunk. Konkrétan szaladtunk, mert 20 perc múlva Péternek meetingje volt a japán főnökkel (vagy kivel... sosem tudom, ki kicsoda náluk).

Szerencsére a kolléganő doktornő jófej volt. Megértette, hogy miért voltunk betojva, de megnyugtatott, hogy akkor sem lett volna katasztrófa, ha megismétlődik a korábbi eset, mert a penicillin miatt nem kellene abbahagyni a szoptatást. Ez jó, de az még jobb, hogy úgy néz ki, megúsztuk.

Azért arra kíváncsi lennék, hogy került ide ez a dög. Legutóbb vasárnap voltam füves helyen (strand); az kizárt, hogy 3 napja vegetál egy kullancs, mire megharap valakit. Vagy...?

Az élet szép

Nehéz ebben a melegben pozitívan gondolkodni, de pont ez a lényege ennek az egésznek, úgyhogy megpróbálom. :)

Gergő tartja a lábát talpmasszázsra az esti öltöztetés közben. Olykor azt is jelzi, ha extra adag krémet óhajt hozzá.

Csigavonalakat rajzol. Úgy fogja a tollat, mint a nagyok.

Motorozik. Teljesen magától ült rá, és kezdte el hajtani magát. Azóta bejárta az erkélyt naponta többször.

Lehet élni játszótér nélkül, csak kell egy megfelelő méretű erkély és néhány szórakozási lehetőség. Nem árt, ha az erkély utcára, de legalább járdára néz. (Nem, nem félek, hogy antiszociális lesz a gyerek játszótér nélkül. Nem azt mondtam, hogy egyáltalán nem megyünk vele sehova, de a mindennapos játszóterezést kiiktattam. Többet árt, mint használ...)

Még mindig imádom a habállagú hajfestéket. Elkezdtem világosítani, azaz fokozatosan visszatérni a korábban használt árnyalathoz, ami a világosbarna. Ettől lesz sötétbarna a hajam. Nincs logika. Most csokoládébarnát használtam, aztán jöhet a világos.

Virágzik az anyutól kapott álló muskátli is. Piros és rózsaszín. Pont jó.

Gergő imád fürdeni. Tulajdonképpen mindent, ami vízzel kapcsolatos. Vasárnap majd' megveszett a strandon, hogy nem ugorhat azonnal a vízbe, amint meglátta. Amikor fürdőbugyival-karúszóval felszerelkezve visszamentünk, alig lehetett rávenni, hogy lassan ereszkedjen bele, mert hűvösebb a víz az uszodainál. :)

Kérésre már sok mindent megcsinál: idehoz dolgokat vagy odavisz valakihez. Helyzeteket ismer fel és reagál rájuk.

Gyorsan száradnak a ruhák a napon. Ezt bírtam kitalálni pozitívumként ezzel a hőséggel kapcsolatban. Negatívumból többet tudnék írni, de az ide nem való...

Gergő szereti a málnát. Szerencsére már eheti.

Errejártamráérekfelszaladok barátok. Ez nagyon jó tud lenni. Csak legyen 5-10 percem egy gyors romeltakarításra. Sokszor ezzel sincs baj, mert az pont elég, amíg a lifttel felér a hatodikra. :)

A szomszédasszony tanácsa

Ma is meleg van. Nagyon. Gergőre nem is adtam mást, csak egy pelenkát. Kihasználtam, hogy délelőtt még nem süt az erkélyre a nap, és elintéztem a locsolást. Esélyem sem volt arra, hogy egyedül gyorsan letudom, mert amint Gergő nyitott erkélyajtót lát, már rohan is kifelé. Ha beszélünk róla, hozza a szandálját, és magyaráz. :) Úgy, ahogy volt (egyetlen pelenkában) kiengedtem az erkélyre szaladgálni, játszadozni. Ha ketten locsolunk, akkor az a menetrend, hogy először én végiglocsolom az összes virágot és fűszernövényt, aztán Gergő megkapja a kannát, és kiegészíti a munkámat. Víz nélkül újra meglocsolja a növényeket, azaz úgy tesz, mert nem éri még föl. Jelzem, addig van nyugtom. :)

Ma sem történt ez másként. Már mindketten végeztünk a locsolással, éppen teregettem, amikor megjelent a szomszédasszony a saját erkélyén. Végigmentünk az udvariassági mondatokon, miszerint meleg van, nehezen bírjuk, minden ruha sok. Mondtam, hogy Gergőn is azért van a pelenka, mert az azért kell, de legjobb lenne anélkül. Erre megjegyezte, hogy ilyenkor van jó alkalom a szobatisztaságra szoktatásra. Elnyomtam egy nevetést, mert nem akartam bunkó lenni, de nehéz volt megállni. Nem hagyta abba. Folytatta azzal, hogy úgy kell megtanítani a gyereknek a bili használatát, hogy bevisszük magunkkal a WC-be, ráültetjük a bilire, és ellesi tőlünk, mit kell tenni. Jesszus...

Amikor vett egy kis levegőt, közbeszúrtam, hogy még csak másfél éves, nem aggódom a dolog miatt. Azt gondoltam, majd mondja, hogy bocs, akkor nem szóltam, de nem így történt. Közölte, hogy minél korábban jó elkezdeni, mert később már nem fogja a gyerek akarni, mert félni fog attól, ami kijön belőle. Ezek az ő szavai. Igyekeztem nem elkerekíteni a szemem, csak csendben végighallgattam, és elárultam neki, hogy az unokaöcsémet tavasszal kezdte a húgom bilire szoktatni, illetve arra, hogy szóljon, és elég jól megy neki. Szeptemberben lesz 3 éves, megy óvodába, ahhoz viszont kell a szobatisztaság. Ez sem volt elég. Szomszédasszony kötötte az ebet a karóhoz, hogy valamelyik rokongyerekkel későn kezdték el, és szakemberhez kellett vinni, mert félt kakilni. (Ezt megint ő mondta.) Mi van?!

Azt is hozzátette, hogy az ő lánya 1 éves volt, amikor bölcsődébe ment, és már akkor szobatiszta volt. Hát, gratulálok. Nem hiszem, hogy ez verseny lenne. Az most mindegy, hogy egyelőre úgy néz ki, Gergő nem megy bölcsődébe, de ha menne, akkor sem kezdeném el a szobatisztaság nyomatását, mert nem szükséges. Olyan kicsi még, annyi mindent kell egyszerre megtanulnia, hagyjuk már békén olyasmivel, amit még nem szükséges tudnia. Számolni meg írni ne tanítsam? (Jelzem, nem fogom. Ha ő izgul rá, az más, de nem fogom leültetni, hogy most akkor számolunk meg betűket írunk.)

A legszebb az volt az egészben, hogy nem úgy mondta az egészet, hogy képzeljem el, neki az vált be, hogy...., hanem kategorikusan kijelentette, hogy azt úgy kell, ahogy ő csinálta, és ha én nem úgy csinálom, akkor óriási hibát követek el, és lelki problémája lesz a gyerekemnek. Mindezt hihetetlenül csendes, nyugodt hangon mondta, mintha csak azt mesélte volna, hogy kirázta a szőnyeget.

Most komolyan... tényleg stresszelni kell egy másfél éves gyereket a szobatisztasággal, amikor jövőre pont ugyanígy nyár lesz, amikor már valóban időszerű lesz? Szóljatok, ha nincs igazam, de szerintem ez agyrém.

Bolyhoska a strandon

Olyan dögletes hőség van, hogy bár lenne mit írnom, képtelen vagyok összeszedni magam és a gondolataimat. Konkrétan a puszta létezés is nehezemre esik, de ahogy elnézem a család többi tagját, ezzel nem vagyok egyedül. Ma délelőtt jött a védőnő, felöltöztettem Gergőt vendégfogadós ruhába (body+rövidnadrág), de azóta egyetlen pelenkában nyomja, és így is izzad szegény, mint egy ló. Csatakos a haja, gyöngyözik az orra. Alig bírt elaludni, pedig nem kelt reggel későn. Akkor aludt el végül, amikor már nem bírta nyitva tartani a szemét. Meg sem kíséreltem betakarni, csak lerúgja magáról és/vagy felébred arra, hogy melege van. Pár napja már éjszakára sem takarom be (akkor van rajta rövidujjú és -szárú pizsama), az ablakok pedig fixen nyitva vannak, hogy járjon a levegő. Nem nagyon teszi, de ha becsuknám, még rosszabb lenne. Meddig tart ez még? Alapból nem szeretem a nyarat (az egyetlen jó dolog benne, hogy pillanatok alatt megszáradnak a ruhák az erkélyen), így ez már az elviselhetetlen kategóriába tartozik nálam.

Ráadásul Bubu is megbolondult. Időnként úgy dönt, hogy nem szereti a blogspot-ot, és módszeresen ledobálja az összes gépet a wifiről (vagy blokkolja a rendszert, nem tudom). Ez különösen azért nem vicces, mert közben Péter dolgozna. Most is éjjel fejezem be ezt, amikor nem történhet tragédia egy kis ledobás miatt.

Tegnap úgy gondoltuk, jó ötlet lesz felhasználni a kupont, és családilag kivonulni a Külker strandra. Tévedtünk. Rossz ötlet volt. Ha az irdatlan meleg nem lett volna elég, annyi ember nyomult a csöppnyi helyen, hogy alig lehetett lépni. Sikerült találni egy elég eldugott helyet egy kétgyerekes család mellett, azzal nem volt gond. Jó fejek voltak. Talán ez volt az egyetlen pozitívum. Úgy döntöttünk, ebéddel kezdjük a napot, mert Gergő kezdett megéhezni. Nem tudom, mennyit álltunk a sorban, 20 és 30 perc körül saccolom, mindenesetre bőven volt időnk kitalálni, mit szeretnénk. Az eredmény egy olyan rántott cukkíni volt, amin vastagabb volt a bunda, mint maga a zöldség, viszonylag finom saláta, és olajban tocsogó sültkrumpli. Péter nem kért semmit. Neki volt igaza. Szerencsére a saláta legalább friss volt, Gergő számolatlanul pakolta a szájába az uborkát és a paradicsomot.

Mivel a szomszédainknál éppen altatás volt, meg különben is strandolni akartunk, bemerészkedtünk a gyerekmedencébe, azaz abba, ami nem a pancsoló és nem az úszómedence. Nem tudom, gyerekmedencének hívják-e, mert felnőttek is belemehetnek, de olyan sekély, hogy nem tudom másnak nevezni. Gergő élvezte, addig maradtunk, amíg annyira vacogott, hogy egy pillanatra sem hagyta abba. Igaz, hogy hiába fázott, esze ágában sem volt elhagyni a vizet. Jogosan, hiszen ott volt a legjobb. Gondoltuk, a nagy pancsolás után jól bealszik. Rosszul gondoltuk. Talán az zavart be, hogy a strand felé vezető úton aludt valamennyit, vagy a hőség volt rá ilyen hatással, de bármit csináltunk, nem aludt. Péter még a nehéztüzérséget is bevetette, azaz elindította az iPhone-on azt a zenét, amire Gyulán egyszer a második számnál kidőlt, de semmi. Ellenben Péterre hatott a zene, majdnem elaludt, mialatt Gergő bulizott a sátorban. Mondta, hogy szólítsuk nyugodtan Bolyhoskának. :)

A huszadik sikertelen altatási kísérlet után úgy döntöttünk, elmegyünk palacsintáért. Beálltam a sorba, vártam újabb 20-30 percet, majd a rendkívül fásult pultosnő az arcomba vágta, hogy elfogyott. Délután 3 órakor. Értem én, hogy agyatlanul sok ember volt a strandon, és mind enni akart, de könyörgöm... A vezetőségnek tisztában kellett lennie azzal, hogy menyi kupont adtak el, ahogy azzal is, hogy ez a hétvége népszerű lesz (egyrészt a meleg, másrészt a lejárati idő közelsége miatt). Visszakullogtunk a sátorhoz, összepakoltunk, elköszöntünk a szomszédoktól és hazajöttünk.

Ha valaki azt hallja tőlem jövőre -ha egyáltalán lesz ilyen kupon akkor is-, hogy nem tudjuk kihagyni a lehetőséget, és szándékozunk kupont venni, akkor legyen szíves haladéktalanul figyelmeztetni, hogy most azt mondom, hogy ilyet soha többet nem teszünk. Jó lesz nekünk a közeli strand is, ahol valószínűleg több és nagyobb medence van, végső megoldásként Gergő felfújható medencéje.

Érjen véget ez a hőség! Most. Meglágyul az agyam, kicsappan a zsírom...