Másfél évvel ezelőtt ilyentájt már hazaértünk a vizsgálatról. Ültem a kanapén, túléltem a(z egyre sűrűsödő) fájásokat, és próbáltam összeszedni magam, hogy a család összefogott unszolásának engedve végre elindulhassunk a kórházba. Tudtam, hogy muszáj elindulni, ha nem akarom valamelyik liftben kipottyantani a gyereket, de képtelen voltam elindulni. Arra vártam, hogy hátha a következő fájás után több erőm lesz. Nem lett. Hiába vártam. Végül valahogy elindultunk, valahogy beértünk...
Olyan régen volt, és mégis olyan közeli az egész. Nézem a képeket, az ismerős pici arcot, és alig találom benne a mostani Gergőt. Megnőtt. Az arca, teste megnyúlt, átrendeződött. Már csak ritkán igényli, hogy egész nap karban legyen, akkor is inkább az apja kell. Igen, eljutottunk idáig; kiteszem a lelkem, ha kell, egész nap dajkálom, mégis az apja az isten. Nem jó érzés, de annak örülök, hogy jól megvannak. :)
Igazi szeretetgombóc. Időnként számolatlanul adja a puszikat arra a testrészre, amit éppen elér. Sokszor kapunk a kezünkre, karunkra, lábunkra. Máskor viszont hiába kérjük, csak a kategorikus nem hallatszik, és tényleg nem ad. Már nem állandóan használja a nem szót, hanem nagyon is helyén.
A legutóbbi védőnői látogatáskor szabad utat kapott a méz (ezt már januártól kaphatta volna, csak én valamiért úgy emlékeztem, hogy még nem lehet) és az olajos magvak is, így már csak az van a tiltólistán, amit mi nem akarunk neki adni. Ilyen pl. a csokoládé, bár már letolt a múltkor egy Toffiffee-t, és egy csokitojást is megdézsmált. Egyszer-egyszer kaphat, hogy ne vesse rá magát a tiltott gyümölcsre, ha esetleg valamelyik kis havernál meglátja, de nem lesz belőle rendszer. Az pedig 100%, hogy nem lesz a jutalmazás eszköze. Jótett helyébe dicséret jár, nem csoki. Tudom, hogy az elvek dőlnek, mint a dominó, de ezt nagyon szeretnénk betartani. :)
Éjszaka egyre jobban alszik. Igaz, hogy később alszik el a szokásosnál, de ebben a nagy melegben annak is örülök, hogy egyáltalán elalszik. Tegnap nem sokkal éjfél előtt aludt be (előtte többször is, de amikor próbáltam elhagyni a szobát, mindig felnézett), éjjel egyszer ébredt, aztán 7-ig aludt. Már éppen készültem, hogy hosszú idő óta először hamarabb felkeljek nála, amikor megmozdult. Nem baj. Jó volt ez így.
Érzem, hogy jön a hidegfront. Mindannyian zakkantak és ideggyengék vagyunk. Péter tartja magát a legjobban. Azt hiszem, ő az egyetlen, aki nem érzékeny a frontokra, legalábbis kevésbé. Itt egyelőre tombol a hőség, bár a szél erősen fúj. Az viszont (még) nem ért el minket, amiben a szüleimnek van (remélem, csak a távolból) részük. Konkrétan ítéletidő van Salgótarjánban, a neten mindenféle ijesztő képek keringenek. Borzasztó... :( Igen, egészen máig mindenki esőért könyörgött, de senki sem gondolta komolyan, hogy annyiszor több eső essen, ahányan kérték... :S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése