Estéink

Simán elférne egy Program gyerekkel címke ezen a bejegyzésen, mert valóban egy program az, ami mostanában nálunk este van. A borzalmas a legjobb jelző. Próbálom benne a szépet és a jót megtalálni, de csak annyi van, hogy így több időt tudunk eltölteni hármasban. Nehéz, de úgy gondolom, ez is egy állapot, egy szakasz, amit meg kell élni. Dőlnek az elvek, mint a dominó, de az a véleményem, hogy legfeljebb másképp lehet csinálni, de jobban aligha. Most nem arról van szó, hogy a mi módszerünk a legjobb, de hiába szívás az altatás, akkor sem vagyok hajlandó a suttogó-féle módszerhez nyúlni. Tesszük, ami szerintünk helyes, és hiszem, hogy később meglesz ennek a hatása.

Az estéink a következőképpen alakulnak:

Gergő este 8 körül erősen dörzsöli a szemét. Betol valamit vacsorára (vagy nem... attól függően éppen fényevős vagy sokatevős napja van), aztán irány a fürdőszoba. Megkérdezem, hogy akar-e fürödni apával, és ha igen, már szalad is a fürdőszoba felé. Ha nyitva az ajtó, bemegy, és már emeli is a kis lábát, hogy ő akkor bemászna a kádba. :) Fogmosás (már köpni is tud :D), zuhany (vagy fürdés), aztán jövök én, beviszem a szobába, felöltöztetem, mese, vámkezelés...

Eddig semmi extra, egy ideje már így van. A különbség csak annyi, hogy az utóbbi pár napban a következő programpont nem az alvás, hanem az ágyról való lefarolás, ajtó feszegetése, nappaliba való kiszabadulás, ott játék és/vagy kanapén való bambulás. Ha megunja, bemegy a szobába, maga mellé rendel, vámkezel, lefarol, ki a nappaliba... Ez így megy, amíg ki nem dől. Általában a második visszavonulás után megtörténik, de tegnap nem. A harmadiknál vagy a negyediknél már sírtam tehetetlenségemben. Péter aludt a kanapén, hiszen neki ma reggel korán kellett kezdeni, én meg szaladgáltam Gergővel a szobája és a nappali között. Amikor újra meg újra lefarolt, eltört a mécses. Kívülről úgy tűnhet, hogy papírkutya vagyok, de végig lehet egyszer csinálni helyettem. Ráadásképpen még ott volt, hogy reggel 8-ra ígérte magát a mosógépszerelő, és még mindenképpen fel akartam mosni a fürdőben, elpakolni körülötte, hogy ne maradjon reggelre. Amikor Péter megébredt, szó nélkül otthagytam őket a nappaliban, és elvonultam takarítani. Amikor végeztem, Péter intett, hogy ne beszéljek, mert Gergő beájult. A nappaliban feküdt a földön. Egy paplant terítettem a földre, hogy azon játsszon napközben, mert szőnyegünk nincs. Ezen aludt el. Ekkor már 11.30 volt. Óvatosan bevittük az ágyára, és abban a reményben tettük el magunkat másnapra, hogy most aztán egy nagyot fog aludni.

Ahogy azt Móricka elképzeli... 4 óra körül ébredt, ez eddig nem szokatlan, így szokta. Vámkezelés, visszaalvás, ez is rendben. Ami viszont szokatlan, meglepő, és meglehetősen kellemetlen volt, hogy amint megmozdultam mellette, hogy visszakússzak a helyemre, felült, lefarolt az ágyról, startolt kifelé a szobából. Szemmel láthatóan kezdte volna a napot; intézkedett, hogy csukjam be a fürdőajtót, a szobája ajtaját, kapcsoljam be a tévét. Hitetlenkedve, elkerekedett szemekkel, kétségbeesve hajtogattam, hogy ne, ne... Amikor a tévéhez értünk, mondtam, hogy azt felejtse el, mert hajnali 4 óra van, ilyenkor nincs még adás, és különben is aludni kell, úgyhogy legyen szíves visszafáradni az ágyára. Úgy nézett rám, mint aki minden szót értett (amúgy lehet, hogy tényleg), és Patkányt szorongatva visszakúszott. Amikor beájult, megmozdulni sem mertem. Kb. 3 óra múlva ébredtünk; ő boldog mosollyal az arcán, én elcsigázottan a kényelmetlen testhelyzet miatt.

Délután 2-kor sikerült újra elaltatni, éppen akkor, amikor indultunk volna a Duna Plazába a csomagomért.

Nagyon remélem, hogy a ma este barátságosabb lesz. Tudom, kisgyerekesnek ne legyenek egyéni tervei, de a Grace klinikát nagyon szeretném megnézni. Meg utána a Private Practice-t is. Mind a 3 részt. Durván rászoktam. A kedd éjjel az enyém (volt eddig).