Két dologról szeretnék írni. Látszólag teljesen különböző témáról, ám mivel a főszereplőjük azonos, valamennyire összekapcsolhatóak. Ha külön bejegyzést szánnék rájuk, nagyon valószínű, hogy a második megírására sosem kerülne sor. Volt már rá példa, tudom, mit beszélek...
Téma 1: Oltások
Kedden reggel tepertünk vissza Bp-re, hogy odaérjünk az orvoshoz 12.30-ra. Hülye egy időpont Gergő napközbeni alvásának kellős közepén (akár 10-kor, akár délben kezdi az alvást, ilyenkor még tuti alszik), így azt a módszert választottuk, hogy a hétfő estét még Salgótarjánban töltöttük, és úgy indultunk, hogy Gergő a kocsiban aludjon. Abban reménykedtünk, hogy kialussza magát az orvos előtt. Jól gondoltuk. Alig értünk ki a városból, már húzta a lóbőrt. Tartottunk tőle, hogy nem ébred fel időben, ami nem lett volna kellemes. Sehogy sem jó egy oltás (pláne kettő), főleg, ha álmából riasztják érte az ember(gyereke)t. Szerencsére erre nem volt szükség; gyanútlanul pislogott a cél előtt.
A szokásos orvoslátogatási hiszti (nem akar a hátán feküdni) megúszása nélkül megvizsgálták, megmérték, megszúrták. A 78 cm-t már magamban sem reagáltam le, miután kb. 1 hónapja 80 cm-t mértünk itthon. Már nem érdekel, mit mérnek. :) Amikor a fonendoszkópos vizsgálatot is végigsírta Gergő, a doktornő azt az észrevételt tette, hogy valószínűleg azért van, mert nem beteges Gergő, nem járunk hozzá rendelésre, csak a kötelező vizsgálatokra, és mivel mostanában ritkábban készít státuszt, majdnem mindig oltásért megyünk.Szerinte Gergő összeköti magában a dolgokat, és azért sír, ha meglátja. Szerintem meg azért, mert nem elég óvatosan és finoman vizsgál. Most két oltást is kapott Gergő (15 hónapos és harmadik Prevenar). A doktornő úgy állt hozzá, hogy kérte, fektessük a hátára (Gergőt, nem a doktornőt...), előbb megnézi a torkát és a fogait, és ugyanazzal a sírással beadja az oltásokat. Borzasztóan hangzott, de mivel fogalmam sincs, hogy lehetne másként, nem pofáztam bele. Szokás szerint most sem mertem odanézni, csak puszilgattam Gergő könnyes, sírástól vörös és gyűrött arcát. Nem néztem oda, mégis tudtam, mikor kapta az oltásokat, mert mindkettőnél erősödött a sírása. Később Péter mondta, hogy nem csodálkozott Gergő reakcióján; ő is hasonlóan viselkedett volna, konkrétan majdnem rosszul lett, amikor a doktornő belenyomta Gergő combjába a második oltást. Nulla érzés nélkül, szinte durván... :/ A váróban volt egy anyuka a 3 hónapos kislányával, szintén oltásra jöttek, csak nyilván másikra. Halkan megjegyezte, hogy a régi doktornő úgy adta a most 7 éves fiának az oltásokat, hogy meg sem érezte. Sajnos, néhány éve meghalt a doktornő, az ő helyére jött a mostani...
Annyit nyavalyogtam már az orvos miatt, hogy jogos lenne a kérdés, hogy miért nem megyünk máshoz. Igen, logikus lenne, de ugyanazért maradunk, amiért őt választottunk annak idején: nem ismerjük a többit, ő pedig közel van. Amikor Gergő lázas volt, és kénytelenek voltunk elmenni a helyettes doktornő rendelésére, egyikünk sem érezte a késztetést a váltásra. Ő sem jobb... Ez egy ilyen körzet. Maradunk, csak időnként puffogok...
Nem tudom, hogy az oltás, a fogzás, esetleg a kettő együtt hat most Gergőre, de valami biztosan. Azt kizárhatjuk, hogy megfázott volna, mert néha még túlságosan is felöltöztettem. Szerda óta viszont taknyos, nyűgös, nyugtalan. Nem kicsit. Nagyon. Tegnap délután előszedtem az orrszívót is, mert annyira tele volt az orra, hogy képtelen volt szegény elaludni. Reméltem, hogy este megússzuk nélküle, de nem. A második ébredésnél muszáj volt kitisztítani az orrát.Szenvedtünk mindannyian, de megérte, mert hajnalig aludt. Ma még folyik kicsit az orra, de közel sem olyan vészes a helyzet, mint tegnap, amikor szinte ötpercenként támadtam rá a zsebkendővel. Édes, ahogy próbálja fújni az orrát. Már jelzi, ha orrfújást kér. Kétféleképpen hozza tudomásomra: matatja az orrát (kívül vagy belül), vagy odamegy a komódhoz és mutogat a papírzsebkendős dobozra. Imádom.
Úgy tűnik, mégis egy másik bejegyzésből derül ki Bigfoot személye, mert Gergő felébredt. Ember tervez...
Áron eddig 3x kapott oltást (plusz a BCG, de azt fel sem vette és azt az oltási központban adta neki egy doki) az orvosi rendelőben az OLTONŐVÉRTŐL. Az első kettő alkalommal ugyanaz a nővér volt, nagyon ügyesen, gyorsan, szinte fájdalommentesen adta be. Persze sirt a baba, de hát ugye megszúrták. Viszont, amint végzett a gyerek már meg is nyugodott. Na, a harmadik alkalommal 3 szuri volt. Olyan idióta módon szúrta meg a nővér, hogy a gyerek még utána 20 perccel is üvöltött, mindkét combja bedagad és bekeményedett (utána 2x mentünk vissza vele a háziorvoshoz és a végén még antibiotikumos krémet is kapott rá), és annyira vérzett a helye, hogy még a gatyája is olyan lett rendesen.
VálaszTörlésSzóval most nagyon örülök, hogy az egy éves szuri már nem itt lesz...
A vizsgálatokat szereti, egy hang nélkül tűri, bár itt nem kell felfektetni az asztalra, csak ölben kell fogni. A háziorvos külön elmókázik vele közben, pedig egy fiatal pacák, de a kórházi gyerekorvostól sem félt még sosem, pedig látta már ott is egypár. A gond csak akkor van, ha a méréshez kell levetkőztetnem, mert akkor aztán visit és kapaszkodik belém a drága.
Na, kicsit hosszú lettem, de láthatod, hogy az oltások mindenhol problémásak sajnos :-(
Igen, tudom, hogy óriási szerencse, ha valaki olyan orvost (vagy nővért) fog ki, aki érzéssel adja az oltást. :( Nem is lenne semmi baj, ha csak ennyi lenne... Nincs összehasonlítási alapom, csak remélem, hogy nem minden gyerekorvos nyúl úgy a gyerekekhez, mintha egy darab kenyeret forgatna a pulton.
VálaszTörlés