Van egy játszótér a ház előtt, nem kell messze menni, ha vegyülni akarunk (azaz én, Gergő meg jön velem :D) a lakóközösség gyerek(ek)kel rendelkező tagjaival. Tavaly már méregettem az embereket, de akkor még a pálya széléről. Róttuk a köröket Zsuzsival a még mászni sem tudó (vagy alig) gyerekekkel. Szigorúan babakocsis legeltetés volt ez, a játszótér még távoli ismeretlennek volt. Féltem tőle, mert mindenféle klassz dolgot hallottam innen-onnan, de vártam is, hogy milyen lesz, ha majd nem kell a távolabbi játszótérig zarándokolni, mert ott van olyan zsebes hinta (nem tudom, mi a hivatalos neve, én így hívom) az egészen kicsiknek. A mi kis játszóterünkön nincsen hinta, úgyhogy csak az első tavaszi napsugarak megérkeztével vonultunk le. Vittük a kötelező felszerelést is: homokozószett, örökölt kismotor (pedál nélküli, lábbal hajtós), labda, uzsonna. Volt pár ember, akit már ismertem, a többiek viszont teljesen újak voltak. Nem sokáig. Alaptalannak bizonyult a félelmem, mert néhány kivételtől eltekintve mindenki szuperjó fej, befogadó, segítőkész. Nyilván van olyan, akivel nem sikerült egyelőre megtalálni a közös hangot, de nem azért, mert nem szimpatikus, csak éppen annyira mások vagyunk, hogy nincs közös téma. Nem baj, vannak elegen. :) A gyerekek vegyesek kor és nem szempontjából egyaránt. Furcsa módon a lányok között vannak inkább a romboló jellegűek, de azok sem vészesek. Összességében érzem, hogy óriási szerencsém van, mert nem jellemző az, amit mindenhonnan hallok, nevezetesen a saját gyerek fényezése, versenyeztetése. Még egyik szülőtől sem hallottam, hogy dicsekedett volna azzal, hogy a gyereke mi mindent tud már, vagy éppen azért kérdezett volna meg valamit, hogy elmondhassa a saját (gyereke) sztoriját, produkcióját stb. Jó lesz ez. :)
3-4 éve épült társasházról van szó, többségében fiatal párok, családok laknak itt. Sok a gyerek, ami egyrészt jó nekik, mert vannak játszótársak, és jó nekünk, mert általuk közelebb kerülünk egymáshoz. Ma például komolyan fontolóra vettem, hogy 10 év után fodrászt váltok. Nem szívesen, mert elég bizalmi a pozíció. Azt mondják, hogy az ember (lánya) a fodrászához, a fogorvosához és a nőgyógyászához hűséges, ha máshoz nem is. :D Nos, a fogorvosomat tavaly muszáj volt megcsalni, mert messze van, és nem akartam feldobni a prakkert. Nehéz ez a fodrász dolog is. 10 éve nem vágta más a hajam, még Dublinból is hozzá jártam, bár akkor sokkal (sokkal-sokkal) ritkábban a kelleténél, de akkor is. Most viszont nagy gondban vagyok, mert a sokadik költözés után sikerült a MOM Parknál tanyát vernie, ahova lehetetlenség kiverekedni magam úgy, hogy ne menjen rá az egész nap. Ráadásul az egész nem olyan, mint régen, mert egy szépségszalonba költözött tele hülye pi...val. :(
Ma elkapott beszélgetésekből és konkrét rákérdezéssel összeraktam, hogy az egyik szőke kislányhoz tartozó anyuka fodrász. Komolyan elgondolkoztam. Most egészen közel kellene mennem, egészen pontosan a szomszéd lépcsőházba, és később sem sokkal messzebb. Még alszom rá párat, de elég esélyesnek érzem, hogy a hónap végi esküvő előtt beugrom hozzá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése