Túl hamar alkottam véleményt. Ezúttal pozitív véleményt. Konkrétan a játszótérrel kapcsolatban, azaz nem is magával a játszótérrel, mert azzal semmi baj, inkább a közönséggel. Azt tartom, hogy alapvetően egy jó kis közösség ez, de akadnak kivételek. Na, ma ezek a kivételek váltak számomra nyilvánvalóvá. Eddig valahogy nem vettem észre. Talán azért, mert a(z egyik) főszereplő család eddig nem nagyon volt jelen, apuka csak kirobogott a gyerekekkel a házból, aztán vissza. Az utóbbi pár napban azonban megjelentek; gondolom, a napsütés késztette őket erre. Nyilván azoknak nem újak, akik már tavaly is játszótereztek, de mivel mi most csatlakoztunk Gergővel, és még az ismerkedés fázisában tartok, figyelem az embereket, tanulom, hogy kivel lehet/érdemes/tanácsos cimbizni. Tulajdonképpen az egész mai dolog akkor csapódott le bennem, amikor már a liftben tartottunk felfelé.
Kezdem az elején. Tegnap anyuka a legszélső padon, a lehető legtávolabb mindnekitől, kezében az aznapi metropol. Gyerekek (övéi és a haverok) játszanak a füvön Gergő labdájával. Az mindegy, hogy azzal a labdával, mert a játszóterek alapszabálya értelmében mindenki azzal játszik, amivel éppen akar, csak a végén adja vissza. Még azon sem akadtam fönn, amikor rászóltak a feléjük szaladó Gergőre, hogy kisbabák nem játszhatnak, mert ez rendben van. Neki az még nem játék, ami a nagyoknak. Az viszont kevésbé tetszett, hogy ugyanezek a gyerekek (főleg a kislány) nem tudták hova dugni a labdájukat Gergő elől, amikor ráizgult...
Ma ugyanez a felállás: anyuka, pad, metropol, gyerekek szanaszét. Először még annyira kedvesek voltak a fiúk, amikor körbeülték Gergőt a játszótér kavicsos padlóján (vagy mije az a játszótérnek, amin taposunk), beszéltek hozzá, cirógatták, tanították kavicsot szórni, hogy el is felejtettem a tegnapi labdás ügyet.
Később Gergő mepróbálta megszerezni az egyik szomszéd kislány labdáját, de ő nem adta, pedig Micimackósat adtunk volna cserébe (persze, csak kölcsön). Éppen kezdte Gergő elfogadni, hogy a saját labdájával kell játszania, amikor jöttek a fiúk, hogy kérhetnek-e egy labdát. Mondtuk, hogy éppen harc van a birtoklásért, de amikor Gergő eldobta a sajátját, és inkább a homokozót célozta meg, odaadtam nekik. Ekkor még tele volt a játszótér, volt egy halom homokzócucc, de a homokozónak a közelébe sem mentek.
Indulás előtt elkezdtem összegyűjteni a szanaszét figelő játékokat: kismotort, labdát, homokzócuccokat. Anyuka végignézte, amint a cuccok egyik részét a zsákba teszem, a nagyobbakat pedig a vödörbe, az utóbbit pedig a pad mellé a földre, amíg elmentem a labdáért. Még meg is kérdezte, hogy elüljenek-e máshova. (Ezt nem nagyon értettem, mert attól, hogy azon a padon volt a táskám, és a támlára tettem a zsákot, még pont elfértek...) Felnyaláboltam Gergőt, vállamra vetettem a zsákot, megfogtam a motort, elrugdostam a bejáratig a labdát, kinyitottam a kaput, berúgtam a labdát. Éppen nyomtam volna a lidt hívógombját, amikor észrevettem, hogy valami hiányzik. A vödör. Motor le, vissza a játszótérre. Anyuka első kérdése az volt, hogy mi maradt ott. Mondtam, hogy a vödör, de már láttam, hogy nem leszek népszerű, mert vígan játszottak vele a gyerekei. Hát, basszus. Ha azt mondom, 5 perce tettem le a pad mellé a vödröt, akkor sokat mondok. Hangosan szólt a gyerekeknek, hogy szolgáltassák vissza a vödröt, közben kérdezte, hogy mi az enyém. Valahogy így: Mi a tiétek? Minden? Volt a hangjában valami, ami miatt kellemetlenül éreztem magam, hogy elveszem a gyerekektől a játékokat, de basszus... Változatlanul jól hallhatóan mondta a gyerekenek, hogy szedjék össze a cuccokat, és felhívta a figyelmüket, hogy maradt egy forma. Megláttam egy vödröt, mondtam is Anyukának, mire ő megköszönte, de hozzátette, hogy nem tudja, kié. Hm... Gergő vödrétől és formáiról tudta (vagy tudhatta volna), hogy az övé (bazibetűkkel rajta van a neve), az nem zavarta, ismeretlen vödörhöz viszont nem nyúl.
Ezzel az egésszel nem az a bajom, hogy játszanak a cuccokkal, mert mindenki ezt csinálja. A különbség csupán annyi, hogy a többi gyereknek is van sajátja, bedobják a közösbe. a végén pedig szétválogatjuk. Azzal sincs baj, ha valaki esetleg játék nélkül érkezik, mert van elég. Az viszont nálam kiveri a biztosítékot, ha rendszeresen cuccok nélkül érkeznek, arra apellálnak, hogy másnak úgyis van, aztán én vagyok a rosszarcú, ha utolsó homokzócucc tulajdonosként elszedem tőlük. (Volt már, hogy nem kértem el a labdát, annyira játszott vele az egyik kisfiú, de velük jóban vagyok, másnap hozták.) Nem hiszem, hogy nagyobb macera nekik lehozni pár holmit, mint nekem, mivel ezek a gyerekek nagyobbak, pont tudják hozni a labdát, vödröt, lapátot, nem kellene Anyukának rugdosni a liftbe és liftből, közben egyensúlyozni a motorral, összefogni az összes homokzócuccot, és terelgetni Gergőt....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése