Rendet!

Muszáj rendet tenni. Kívül és belül. Megesz és maga alá gyűr a káosz, ami mostanában körülöttem és bennem van. Végzem a napi, heti rutint, közben igyekszem észrevenni az apró szépségeket, de mostanában egyre nehezebben megy. Kívülről nem látszik, ebben mindig jó voltam, de már egyre kevésbé látom ennek értelmét. A hátrányát annál inkább. Ha úgy teszek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, közben egyáltalán nem, attól még nem fognak megváltozni a dolgok. Ha beszélek/beszélünk róluk, az sem teljesen jó (bár a semminél több), mert csak összeveszés, kiabálás, sértődés van belőle. Ha nem kezdek hozzá, sosem történik semmit. Ez elszomorít. Nagyon, de nem tudok mást tenni, mint időről-időre vulkánként kitörni, kiordibálni magam (suttogva, nehogy felébredjen Gergő), pár napig csapkodva pakolni, aztán (egy időre) beletörődni, hogy a változ(tat)áshoz én kellek. Ez nem nagyképűség, nem arról van szó, hogy nélkülem nem forog a Föld, pusztán családra vonatkozó megfigyelés. Vasárnap komolyan rámjött a sírás, amikor megláttam a szomszéd srácot ablakot mosni meg felmosni a teraszt. Akkor azt hittem, mindent leszórok a hatodikról, lemegyek, és jól meg is taposom. Esküszöm, hogy jól esne.

Ide szeretnék kiülni egy bögre kávéval. Most.

Az apró jó dolgokról akartam írni, erre ez lett belőle. Nem megy ez nekem. Muszáj valami rendszert vinni ebbe is. Az lenne az igazi, ha minden nap végén össze tudnám szedni az aznapi jó dolgokat, de eddig sem tudtam naponta írni, csak egy plusz stresszforrást szereznék magamnak azzal, hogy este muszáj írni. Nem jó. Legyen akkor hetente! Ez jó, de melyik nap? Olyan nap kell, amikor napközben egyedül tudok maradni egy kis időre, amíg Gergő alszik. Hétvége nem jó. Ma kedd van, itt vagyok, Gergő alszik, Péter dolgozik, egyedül vagyok. Akkor legyen a kedd! :) Máris jobb a kedvem, hogy van már egy olyan nap a héten, amikor jó dolgokkal fogok foglalkozni. Összeszedem az elmúlt hét pozitívumait, és jól meg is írom. Remélem, Gergő azt még megvárja Álomföldön! :)