Játszóház

Van a szomszéd utcában egy ifjúsági ház, azon belül pedig egy játszóház. Szemezek vele egy ideje, de több oka van annak, hogy eddig csak a hírét hallottam. Egyrészt úgy gondoltam, Gergő még kicsi hozzá, aztán jött a tél, az influenzás-taknyos időszak, amikor nem óhajtottam begyűjteni semmit a többi gyerektől, de rájuk sem akartam semmit ragasztani. Amikor már mentem volna, várni kellett a kerületi kártyára. Nem szükséges a belépéshez, anélkül is igénybe lehet venni a játszóházat, csak éppen nem mindegy, hogy óránként 1000 Ft-ért vagy ingyen... Nevezzetek, aminek akartok, nekem sok óránként ezresért, ha csak arról van szó, hogy a játszóterezést szeretném vele kiváltani rossz idő esetén. Nyilván alkalmanként kifizeti az ember, főleg, ha egy jobban felszerelt, nagyobb játszóházról van szó, de ez nem az. Nem panaszkodom, mert sok dolog van benne az ugrálóasztaltól kezdve a kiskonyháig, de inkább hasonlít egy óvodai teremhez, mint játszóházhoz. (Vagy csak nekem jelent a játszóház mindenféle mászókás, bújócskás, labirintusos, labdás-medencés helyet?) Szóval, jó hely, de jobban érzem magam, ha kerületi kártyával veszem igénybe. :)

Amikor megérkezett a kártya, olyan jó volt az idő, hogy minden nap nyakig merültünk a játszótér homokozójában, nem volt szükség alternatív megoldásra. A szél viszont betett a játszóterezésnek, így valamit ki kellett találni, hogy Gergő ne szedje szét kínjában a lakást, azaz ne fejezze be, amit elkezdett. Eltettem a kártyám, ölbekaptam Gergőt, majd megközelítettük objektumot. Egy másodpercre átvillant az agyamon, hogy vihetném a babakocsit, de gyorsan elvetettem az ötletet, mert ilyen rövid úton csak a macera van vele, főleg, ha Gergő nem óhajtja igénybe venni. Gyorsan kiderült, hogy jó ötlet volt: a játszóház az emeleten volt. Esernyőre csukható babakocsi ide vagy oda, fogalmam sincs, melyik végtagommal cipeltem volna föl a lépcsőn. Jó volt ez így. Cipelni egyébként is könnyebb Gergőt, mint álldogálni vele.

A játszóház tulajdonképpen egy terem tele mindenféle kreatív és hasznos játékkal. Készítettem képeket, de hatalmas eszemmel a telefonommal, amiről viszont nem tudom kinyerni, mert nem találom az átjátszókábelt. A lényeg, hogy bőven volt játék, és mivel rajtunk kívül nem volt senki, azt választhatta Gergő, amelyiket csak akarta. Még a teremőr csaj sem volt bent az elején, csak akkor tudtam meg, hogy van ilyen, amikor benézett, hogy van-e valaki, mert tojást festett a mosdóban. :) Amíg én szétnéztem, Gergő elkapott egy funkciójában csattogós lepkéhez hasonló kacsát (bot végén kerekes kacsa), és el sem engedte másfél órán keresztül. Közben főzött egy keveset, összedobott egy pizzát, néhány feltétet meg is kóstolt, megmászta az ugrálóasztalt, bökött néhányat egy labdán és összekeverte a dominót. Valami csilingelő vackot is talált, de szerencsére hamar elhagyta. Később érkezett néhány nagyobb gyerek, de egyik sem érintette annyira az ingerküszöbét, hogy játszani akarjon velük. Amikor láttam, hogy kezdi unni a dolgot, és óvatlan pillanatban visszacsempésztem a botos kacsát a helyére, mert olyan hűségesen cipelte magával mindenhova, hogy féltem a nehéz elszakadástól.

Jó volt. Megyünk még, ha kell valami játszótér helyett. Mindemellett az etetési listám is gyarapodott egy tétellel. Mostanában napközben néha jelentkezik Gergő, hogy szeretne belőlem némi táplálékot. Elég diszkréten oldja meg: könyékig nyúl a ruhám kivágásába, vagy éppen köldökig lehúzza. Nem tudom, melyik a jobb, de ez van. Még mindig inkább ez, mint egy hangos ciccciii. Jelzem, nem is tudja, hogy mi az, mert tőlem egyszer sem hallotta, és jól van ez így. Inkább matasson, de ne kiabáljon. :) Matatott, bújt, és mivel senki sem volt a helyen rajtunk kívül, befoglaltuk a babzsákfotelokat, és slukkolt párat. Én szégyentelen... játszóházban.... ejnye... :D