Neurológia - csapó kettő

Reggel 8 órára volt időpontunk. Nem reménykedtem abban, hogy Gergő mindkét reggelijét sikerül megoldani előtte, de sikerült. Gyönyörűen kelt 6 óra körül, evett, majd gyorsan (alig 30 perc múlva) kérte a második adagot. :) Hihetetlen, de úgy ott voltunk háromnegyedre, hogy egyáltalán nem kellett kapkodnunk. Most vagy az van, hogy beletanultunk a szerepbe, vagy időben felébredtünk, vagy Gergő eszik gyorsabban. Azt hiszem, az utóbbi. :)

Nos, jó korán ott voltunk. Fordulunk a betegfelvétel ablakához. Semmi. Egy árva lélek sem figyel az ablak mögött, azaz fogalmunk sem volt, mi van az ablak mögött, mert el volt húzva a függöny. Nem nagyon értettük. Eddigi tapasztalataim szerint a kórházakban baromi korán kezdődik a munka. Anyu például 7.30-ra jár, amióta világ a világ, a nővérek pedig 6-ra, a porta meg szerintem non-stop. Hát, itt nem. Senki nem járt arra. 10 perccel 8 óra előtt érkezett a doktornő asszisztense. Kérdezte, kihez jöttünk, emésztgette a válaszunkat. 5 perc múlva kijött, elkérte a papírokat, hogy majd ő felvezeti Gergőt a rendszerbe, ne várjunk a felvételisre. Az csaj egyébként 2 perccel 8 előtt ballagott be. Nagyon ráért, egy bukósisakot lóbált. Kipakolt, majd közelebb jött, mintha csak éppen arra sétálna, és megkérdezte, hogy be tetszettünk-e már jelentkezni. Igen, ezekkel a szavakkal! :O Mondtuk, hogy igen (a be tetszettünk szókapcsolatot mindketten elharaptuk, de szerintem kár volt :D), erre visszasasszézott.

Pár perccel 8 után a doktornő is megérkezett. Teljesen más volt, mint legutóbb. Akkor az aggodalom ült ki az arcára, hogy Gergő soványka, de most ki volt simulva az ábrázata. Megjegyezte, hogy igazán szép gyermek (mert volna mást mondani!!), és kifejezte abbéli örömét, hogy szépen összekapta magát.

Nagyon gyorsan végeztünk. Olyan gyorsan, hogy még belefért egy reggeli, mielőtt Péter hazavisz minket és elmegy dolgozni. Bevágódtunk a legközelebbi McDonald'sba. Tudom, fúúúj, szemét gyorskaja, én sem szeretem, de ebben az egészben a kimozdulás volt a lényeg, különben meg adnak repi JóReggelt! kekszet. :) Próbáltam a hozzánk legközelebbi étterembe vezetni a csapatot, de Péter szerint az kerülő lett volna (ezt nem értem, mert tényleg itt van a sarkon, de biztos másik sávba kellett volna menni miatta, máshol kellett volna bekanyarodni, és akkor veszítettünk volna legalább 2 percet :D), végül a kórházhoz legközelebbibe mentünk. Tudtam én, hogy a miénk lett volna a jobb. Ahogy beléptünk, hátrahőköltem a hangerőtől, amivel a tévé volt képes szólni. Azt hittem, az adott szám nagyon tetszett valakinek és feljebb vette, de amikor a következő ugyanolyan hangos volt, rá kellett jönnöm, hogy ez A hangerő. Pfff... Alig tudtunk rendelni, mert nem hallottuk egymás szavát. Péter megkérdezte a pénztáros lányt, nem lehetne-e lejjebb venni, de azt a választ kapta, hogy központilag van beállítva. Az klassz.

Nem lesz a kedvencem ez a hely. Egyrészt alapból nem csípem a McDonald's-ot (akkor már inkább Burger King), másrészt kifejezetten ez a hely nem tetszett. Ott volt, ugye, a hangerő, aztán a pulttisztító kiscsaj. Bementünk, odatoltuk a babakocsit a pulthoz, készültünk rendelni. Jön a csaj a fújókás tisztító löttyel meg egy ronggyal. A pult mögött állva ráfújta a cuccot a pultra. Bentről kifelé. A babakocsi pont ott állt. Nem mi toltuk a cucc alá, már egy ideje ott állt, amikor megjelent a fújókával. Egyetlen másodpercig sem gondolta, hogy szólni kellene nekünk, mire készül (mi meg nem ismertük a szándékait). Gondolkozás nélkül fújt. Telepermetezve a babakocsit. Szerencsére előre volt húzva a kocsi teteje, így nem kapta telibe Gergőt, de biztos kapott belőle. Szeretném a lányt előterjeszteni Darwin-díjra...

A nap eredménye: neurológiailag Gergő tökéletes, ide nem kell menni többet. A következő megmozdulás a második ortopédia kontroll, aztán a gasztroenterológus, de az utóbbit szerintem lemondjuk.