Néhány hete találtam az Ikea katalógusban olyan függönykarnist, ami szerintem jó lenne nekünk. Nem sokat teketóriáztunk, másnapra összeszerveztük, hogy megnézzük közelebbről. Volt a listán még néhány tétel, úgyhogy mindenképpen érdemes volt kimenni. Péter leszavazta a karnist, szerinte elég gáz a konzolja. Nekem megfelelt volna, de nehéz vele, ha nem tetszik valami. Különben meg nem akartam egy újabb hálószobaszekrényt. Azóta is hallgatom néha a hús alacsony ára és a leve sűrűségére vonatkozó összefüggést. Oké, megadtam magam. Még nem adtam föl a reményt, hogy ebben az életben lesz függönyünk. Néha bepróbálkozom, valamelyik csak bejön Péternek is. :)
A listán szereplő dolgok beszerzésén túl arra is jó volt a túra, hogy teszteltük az Ikeát is babakocsival. Jól szerepelt. Mondjuk, a parkolóban Kisautót elég messze tudtuk letenni a bejárattól, de ez nem az Ikea hibája. Sokkal inkább azoké, aki betolják a kocsijukat a családos helyre, gyerek meg sehol. Komolyan mondom, be kellene vezetni, hogy a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyekhez hasonlóan csak az vehesse igénybe a családosoknak fenntartott helyeket, akik legalább egy gyerekülést cipelnek a kocsiban. Pfff...
Ami viszont az Ikeát illeti, átment a vizsgán. Az emeletre lifttel is fel lehet menni, bár mi a mozgólépcsőt vettük igénybe azon egyszerű oknál fogva, hogy egy másik babakocsi előttünk várakozott. Nem volt kedvünk várakozni, inkább mentünk a mozgólépcsőn. De milyen más volt azzal a tudattal tenni mindezt, higy ha akarnánk, lifttel is mehetnénk! :)
Odafent semmiben sem korlátozott bennünket a babakocsi. A sorok közé is bementem, válogattunk a fürdőszobai polcok között, szlalomoztam a gyerekrészlegen. Még az éttermet is megjártuk, bár ott egyedül kacskaringóztam be az ebédért, Péter kint várt Gergővel.
Tudtuk, hogy nem ússzuk meg az egész túrát etetés nélkül, ezért érkezéskor szemügyre vettem a baba-mama szobát. Megfelelőnek ítéltem, így nyugodtan vágtam neki a vásárlásnak, mert tudtam, hogy meg tudom etetni Gergőt, ha megéhezik. Ez aztán el is jött. Kicsit korábban a vártnál, ezért Gergő már borzasztóan éhes volt, mire magunkra csuktam a szoba ajtaját. Gyors pelenkázás után már ültem is a fotelba, Gergőt ölbevettem és kezdődhetett a lakoma. Nem mondom, hogy a világ legkényelmesebb foteljét rakták oda, de a célnak megfelelt. (Egyébként kényelmes volt a fotel, csak nem szoptatáshoz.) Összesen kétszer nyitottak rám, nem mondhatom, hogy átjáróház volt. Először egy anyuka jött. Ahogy meglátott a fotelban, azonnal elkezdett kifelé hátrálni, de kézzel-lábbal mutogatva jeleztem, hogy jöjjön nyugodtan pelenkázni, engem nem zavar. Ő a pelenkázónál, én a fotelban. Pont elfértünk, még táncolni is lehetett volna a köztünk maradt helyen. Nem sokkal azután, hogy ő kiment, berontott egy takarítónő. Nem koppant ugyan az ajtó a falon, de elég éles volt a kontraszt az anyuka óvatos belesése és a takarítónő ajtónyitása között. Mormolt valami elnézést-féleséget, de jól látszott a bosszúság az arcán, amiért miattam nem halad a munkával. (Jelzem, szerintem én használtam rendeltetésszerűen a szobát kettőnk közül.) Ettől függetlenül pozitív visszajelzést adnék egy baba-mama szobákat figyelő helyen, ha lenne ilyen.
Péter közben hazaszállította a szajrét. Mire visszaért értünk, már a gyermekmegőrző melletti kanapén üldögéltünk. Tökéletes időzítés. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése