Kicsit elfáradtam. Nem tudom, hosszúra nyúlt tavaszi fáradtság ez, vagy már így maradok örökre. Nem tudom, más hogy csinálja, de nekem gyakorlatilag semmire sincs időm Gergő mellett. A lakás szalad. Megpróbálok futni utána, néha úgy tűnik, sikerül, de aztán megint a fejemre borul egy nagy rakás tennivaló.
Az előző bejegyzést másfél hétig írtam. Amikor időm lett volna folytatni, nem bírtam nyitva tartani a szemem. Most is aludnom kellene. Az, hogy még ébren vagyok, annak az eredménye, hogy viszonylag későn (este 6 körül) megittam egy erős kávét. Az instant kávéhoz szokott szervezetem befogadta a főzött kávét, feldolgozta, most meg itt pislogok. Péter odavan Monopoly partin, Gergő egyetlen nyikkanás nélkül alszik. Gondoltam, szétnézek a neten, a nyakára lépek néhány restanciának. Ha egyszer elkezdem, nehezen szabadulok. Holnap május elseje, Városliget, anyák napja. Nem kellene végigaludni.
Tegnap este életében először Gergő egyedül aludt a szobájában. Úgy terveztük, hogy 3 hónapos korában költözünk vissza a hálószobába, de nem jött össze. Az elmúlt időszakban ugyanis, mivel beköltöztünk a gyerekszobában lévő másfél személyes ágyra, a hálószobai ágy szabad prédává vált a tiszta ruhák számára. Befoglalták. Sokszor annak is örültem, ha a mosást követően viszonylag korán ki tudtam teregetni a ruhákat. Ehhez előtte le kellett szedni a száraz ruhákat. Örültem, ha arra volt időm, hogy az ágyra halmozzam őket, eltenni már nem tudtam. (A vasalást már régen feladtam.) Nos, ezeket a ruhákat kellett tematikusan elhelyezni úgy, hogy még mindig több cuccunk van, mint helyünk. Ez a helyzet lassan megoldódni látszik, ugyanis a gödi házból elhoztunk néhány bútort (milyen nagyképű vagyok ezzel a többesszám második személlyel, pedig egyik fordulónál sem voltam ott), de még nem laktuk őket be. Az is idő...
Visszatérve Gergőre... fürdetés, evés a szokásos módon zajlott, Gergő ugyanúgy beájult, ahogy máskor. Bekapcsoltam az ágyát körbevevő kütyüket és bevonultam a hálószobába. Nem voltam elszánt. Kicsit sem. Azzal a gondolattal aludtam el, hogy mi van, ha nem hallom meg, amikor felébred. A bébiőr ugyanis nem reagál a finom kis hangokra, a gügyögésre, csak a sírásra. Féltem, hogy mi lesz, ha rájön, hogy magára hagytuk. Minden félelmem alaptalannak bizonyult. Igaz ugyan, hogy valóban nem hallottam a halk neszeket, de amikor reggel 7-kor bekukkantottam a gyerekszobába, egy kipattant szemű Gergőt találtam, aki halkan magyarázott a rácsvédő mintájaként funkcionáló állatkáknak. Ugyanazt a széles mosolyt kaptam meg, amikor észrevett, amit minden reggel. Mondtam már, hogy imádom? :)
Olyan sok minden történt még az elmúlt napokban/hetekben, de már nehéz felidézni. :( Ha sikerül, itt lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése