Első gyereknap

Vannak tökéletes napok. Gergő első gyereknapja ilyen volt.

Nem tudtuk pontosan, anyuék mikor érkeznek (anyu, a húgom és az unokaöcsém), de gyanítottuk, hogy délelőtt, így korán reggel felkeltünk, hogy az utolsó simításokat el tudjuk végezni a lakáson. Ugyan még mindig nem tökéletes, de legalább a raktáráruház jelleg megszűnt. Különben meg mutasson valaki egy olyan kisgyerekes lakást, ahol minden az élére van állítva, porcica sehol, mindig minden el van pakolva! (Bejárónő alkalmazása jelen esetben nem ér. :D)

Amikor megérkeztek, még volt némi teendőm az ebéddel, de amint a sütőbe került, kezdődhetett a gyereknap megünneplése. Várhattunk volna vele ebéd utánig, de nem bírtuk ki. :) Látni akartam az unokaöcsém arcát, amikor meglátja, mit szereztünk be neki. Ahogy a legtöbb gyereknek, neki is van alvócimbije. Az övé Peti, egy kék-fehér csíkos, fiúfejű morzsolókendő. Szegény már elég leharcolt és a mosását sem könnyíti meg, hogy Matyi mindenhová magával cipeli. Péter megtalálta, hol lehet kapni, és mindjárt kettőt vettünk belőle. Biztos, ami biztos. Nagy volt az öröm. Először egyet vett el a húgom a szatyorból. Matyi boldog Pepe! kurjantással vetődött rá. Aztán előhúzta a húgom a másikat. Újabb Pepe! sikkantás. Magához ölelte őket, kérdően nézett a húgomra: Pepe? Hát, majdnem megzabáltuk, olyan édes volt. Csillogott a szeme, azt hitte, abból a zacskóból hullanak a Pepék. :) Szerencsére elfogadta őket, nem dobta a sarokba Nem Pepe! felkiáltással. Féltem tőle, de nem így lett. A húgom tájékoztatása szerint azóta többször aludt egyik vagy másik testdublőrrel. :)

Gergő faautót és buborékfújót kapott. Jogos lenne a kérdés, hogy minek egy nem egészen 5 hónapos babának buborékfújó. Viccből kapta. Az unokaöcsémnek nagy kedvence mostanában, bubónak hívja. Amikor Húsvétkor (ekkor találkozott a két fiú először hosszabb időre) meglátta Gergőt, amint gyártja a buborékot a szájával, rámutatott és közölte: bubó. Másnak és így leírva nem vicces, belátom. :) Nekünk viszont aranyos.

Szerencsére gyönyörű idő volt, szikrázott a nap, kimehettünk a gyerekekkel az erkélyre. Anyu hozott nekünk szép muskátlit, Péter elszaladt virágföldért, anyu beültette. A muskátlit, nem Pétert. :) Végre felszereltük a virágládákat az erkélykorlátra. Sokkal mutatósabb, mint a földön állva.

Estére jól elfáradtunk, de senki sem bánta. Mindenki feltöltődött. Az ilyen hétvégéknél nincs is jobb a világon. Talán csak akkor, ha egy teljes héten át tartana. :)

Kellemes csalódás

Szeretek pozitívan csalódni az emberekben. Ma pont ez történt. Egy kedves szomszéd segítségével feltámadt, amiről már lemondtunk, amitől elbúcsúztunk, és amit meggyászoltunk.

Percekkel ezelőtt ülök a kanapén, Gergő az előuzsonna vagy utóebéd (vagy tudom is én, mi) után alszik a karomban, amikor csöngetnek. Péter dolgozott a másik szobában, utólag kiderült, hogy nem is hallotta a csöngőt. Először nem is akartam ajtót nyitni, hiszen nem vártunk senkit, és ilyenkor az esetek nagy többségében térítők vagy szórólaposok állnak az ajtó előtt. Valami miatt mégis úgy döntöttem, megnézem, ki és mit akar. Karomban a kómás Gergővel kinyitottam az ajtót. Először nem is láttam, ki van ott. Azt hittem, nem bírt várni és elment. Aztán megláttam a lányt. Sosem láttam azelőtt, de gyorsan betettem a szimpatikus embereknek fenntartott képzeletbeli dobozba, mert ez volt a kezében:

A zokni. Az a zokni, amit néhány hete lefújt a szél az erkélyről a szárítóval és több babaruhával együtt. Nagyon sajnáltuk, mert amellett, hogy nagyon édes, kölcsöncuccról van szó. Kérdeztem a lányt, hogy hol volt a zokni, de nem tudta megmondani, mert nem ő találta, hanem valaki betette az ablakába. Még szerencse, hogy a megtaláló a mi lépcsőházunkhoz tartozó ablakot választott, ugyanis a ház kertje az első emeleten van, alatta a teremgarázs. A házban 5 lépcsőház van, egyenként 2-3 kertkapcsolatos lakással. Csak a mi lépcsőházunkba tudtunk WANTED plakátokat elhelyezni, a többibe nincs bejárásunk. Az is lehet, a takarító pasi említette a kertésznek, hogy ha fűnyírás közben talál valamit, az az A lépcsőházhoz tartozik. Az biztos, hogy nem a takarító volt a megtaláló, mert ő már talált 2 db fekete pöcköt (szintén széláldozat), ami a virágládát hivatott a korláthoz rögzíteni, és azt egy zacskóban találtuk Kisautó szélvédőjén. Ha ezt is ő találta volna meg, nem a lány ablakában kötött volna ki.

Mindegy is, ki találta meg. A lényeg, hogy megvan. Igaz, ebben a melegben Gergő nem hord zoknit, de lesz még ősz az idén. :)

Vásárlás babakocsival 4.

Szerdán pizzagolyóra fájt a fogam. Gyorsan megnéztem, van-e itthon elég liszt meg élesztő, aztán belepakoltam a tészta hozzávalóit a gépbe. Már javában pörgette, amikor elővettem a fagyasztott spenótleveleket olvadni és rájöttem, hogy egy darabka sajt sincs itthon. Ha hamarabb eszembe jut, neki sem állok, de már nem volt visszaút. Megvártam, amíg csipog a gép, beleszórtam a fűszereket, dobtam Gergőre egy vékony sortot, a lábamra flip-flopot (nyár van vagy mi a szösz), és elindultunk. Nagybevásárlás szóba sem jöhetett, nem akartam cipekedni a melegben, de néhány apróságot muszáj volt venni a sajt mellett.

A cél: Tesco Express (a továbbiakban kistesco), Budapest XIII. Dunavirág utca

Az oda- és a visszaúton nem volt semmi érdemleges, ha azt nem számítjuk, hogy szinte végig díszkővel van kirakva a járda, ezáltal Gergő feje úgy pattogott, mint a ping-pong labda.

A bejáratnál megtorpantam, mert azt vártam, kinyílik a fotocellás ajtó, de nem történt semmi. Nem tragédia, képes vagyok kinyitni az ajtót, csak meglepődtem. Nem voltam még kistescoban. A sorok között remekül elfért a babakocsi, jól lehetett lavírozni. Néhány vásárló arcán láttam, nem tetszik, hogy kicsit jobban előre kellett hajolni a zöldségesszatyorért, mert pont ott volt a babakocsi, de velük nem foglalkoztam. Elérte vagy elérte? Hát, akkor meg? Ezek a vásárlók mind nők voltak. A férfiak sokkal intelligensebben vásárolnak, ezt már korábban megfigyeltem. Nők közül csak a kisgyerekesek vagy az idősebbek figyelnek oda a másikra. A többi teszi a dolgát, mert muszáj bevásárolnia, és szeretné minél előbb letudni. A babakocsi akadályozza a szintidő teljesítésében. Értem én, csak leszarom. (Már bocsánat, de klasszikust csak pontosan. :D)

Az ajtó kifelé sem működött automatikusan. Előre mentem, kinyitottam az ajtót, már húztam kifelé a babakocsit, mire odaért a biztonsági őr, hogy segítsen. Tolt egyet a kocsin, mintha nem bírnám el. Aranyos. :)

Első önálló bevásárlás Gergő születése óta, ha a dm-eset nem számoljuk, de nem számoljuk, mert akkor nem vettem élelmiszert. :)

Összességében: teljesíthető. Nem volt rámpa, de lépcső sem, úgyhogy akadálymentesnek ítélem a helyet. Jó lesz.

Neurológia - csapó kettő

Reggel 8 órára volt időpontunk. Nem reménykedtem abban, hogy Gergő mindkét reggelijét sikerül megoldani előtte, de sikerült. Gyönyörűen kelt 6 óra körül, evett, majd gyorsan (alig 30 perc múlva) kérte a második adagot. :) Hihetetlen, de úgy ott voltunk háromnegyedre, hogy egyáltalán nem kellett kapkodnunk. Most vagy az van, hogy beletanultunk a szerepbe, vagy időben felébredtünk, vagy Gergő eszik gyorsabban. Azt hiszem, az utóbbi. :)

Nos, jó korán ott voltunk. Fordulunk a betegfelvétel ablakához. Semmi. Egy árva lélek sem figyel az ablak mögött, azaz fogalmunk sem volt, mi van az ablak mögött, mert el volt húzva a függöny. Nem nagyon értettük. Eddigi tapasztalataim szerint a kórházakban baromi korán kezdődik a munka. Anyu például 7.30-ra jár, amióta világ a világ, a nővérek pedig 6-ra, a porta meg szerintem non-stop. Hát, itt nem. Senki nem járt arra. 10 perccel 8 óra előtt érkezett a doktornő asszisztense. Kérdezte, kihez jöttünk, emésztgette a válaszunkat. 5 perc múlva kijött, elkérte a papírokat, hogy majd ő felvezeti Gergőt a rendszerbe, ne várjunk a felvételisre. Az csaj egyébként 2 perccel 8 előtt ballagott be. Nagyon ráért, egy bukósisakot lóbált. Kipakolt, majd közelebb jött, mintha csak éppen arra sétálna, és megkérdezte, hogy be tetszettünk-e már jelentkezni. Igen, ezekkel a szavakkal! :O Mondtuk, hogy igen (a be tetszettünk szókapcsolatot mindketten elharaptuk, de szerintem kár volt :D), erre visszasasszézott.

Pár perccel 8 után a doktornő is megérkezett. Teljesen más volt, mint legutóbb. Akkor az aggodalom ült ki az arcára, hogy Gergő soványka, de most ki volt simulva az ábrázata. Megjegyezte, hogy igazán szép gyermek (mert volna mást mondani!!), és kifejezte abbéli örömét, hogy szépen összekapta magát.

Nagyon gyorsan végeztünk. Olyan gyorsan, hogy még belefért egy reggeli, mielőtt Péter hazavisz minket és elmegy dolgozni. Bevágódtunk a legközelebbi McDonald'sba. Tudom, fúúúj, szemét gyorskaja, én sem szeretem, de ebben az egészben a kimozdulás volt a lényeg, különben meg adnak repi JóReggelt! kekszet. :) Próbáltam a hozzánk legközelebbi étterembe vezetni a csapatot, de Péter szerint az kerülő lett volna (ezt nem értem, mert tényleg itt van a sarkon, de biztos másik sávba kellett volna menni miatta, máshol kellett volna bekanyarodni, és akkor veszítettünk volna legalább 2 percet :D), végül a kórházhoz legközelebbibe mentünk. Tudtam én, hogy a miénk lett volna a jobb. Ahogy beléptünk, hátrahőköltem a hangerőtől, amivel a tévé volt képes szólni. Azt hittem, az adott szám nagyon tetszett valakinek és feljebb vette, de amikor a következő ugyanolyan hangos volt, rá kellett jönnöm, hogy ez A hangerő. Pfff... Alig tudtunk rendelni, mert nem hallottuk egymás szavát. Péter megkérdezte a pénztáros lányt, nem lehetne-e lejjebb venni, de azt a választ kapta, hogy központilag van beállítva. Az klassz.

Nem lesz a kedvencem ez a hely. Egyrészt alapból nem csípem a McDonald's-ot (akkor már inkább Burger King), másrészt kifejezetten ez a hely nem tetszett. Ott volt, ugye, a hangerő, aztán a pulttisztító kiscsaj. Bementünk, odatoltuk a babakocsit a pulthoz, készültünk rendelni. Jön a csaj a fújókás tisztító löttyel meg egy ronggyal. A pult mögött állva ráfújta a cuccot a pultra. Bentről kifelé. A babakocsi pont ott állt. Nem mi toltuk a cucc alá, már egy ideje ott állt, amikor megjelent a fújókával. Egyetlen másodpercig sem gondolta, hogy szólni kellene nekünk, mire készül (mi meg nem ismertük a szándékait). Gondolkozás nélkül fújt. Telepermetezve a babakocsit. Szerencsére előre volt húzva a kocsi teteje, így nem kapta telibe Gergőt, de biztos kapott belőle. Szeretném a lányt előterjeszteni Darwin-díjra...

A nap eredménye: neurológiailag Gergő tökéletes, ide nem kell menni többet. A következő megmozdulás a második ortopédia kontroll, aztán a gasztroenterológus, de az utóbbit szerintem lemondjuk.

Napos vasárnap

Nem vártunk esőt vasárnapra. Az előrejelzés azt mondta, nem lesz, mi meg elhittük, mert el akartuk hinni. Majdnem az utolsó pillanatban derült ki, hogy hivatalosak vagyunk egy szülinapi grillezésre Gödre. Esőben nem jó grillezni, úgyhogy nagyon reménykedtünk, hogy ezúttal igaza lesz a meteorológusoknak. Úgy lett.

Szombaton ugyan volt egy gyors lefolyású zápor, de amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt, csak friss levegő maradt utána. Úgy terveztük, reggel elmegyünk bevásárolni, miután Gergő elfogyasztotta mindkét reggelijét. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nem így történt. Olyan nagyon jólesett mindannyiunknak a lassú mozgás, pakolgatás, rendezkedés, napozgatás a teraszon, hogy nem mozdultunk. Mivel vasárnapra program volt, így most szombatra jutott a döglés. Heti egyszer kell.

Másnap aztán útra keltünk. A reggel megint lassan indult, igencsak kapkodnom kellett, hogy legyen ebéd. Előkészítettem, hogy megcsinálom, de jött valami, ami fontosabb volt. Aztán úgy gondoltam, félig elkészítem, aztán lefagyasztom és jó lesz másnapra. Végül mégis készre sütöttem és meg is ettük. A grillezés előtt ugyanis bementünk Péter apujához, ott néztük a Forma1-et, így mire a szülinapra értünk volna, kopogott volna a szemünk az éhségtől. Ettünk, szüttyögtünk, majdnem elkéstünk.

A buliban Gergő volt az egyetlen fiú a gyerekek között. A másik kisfiú majdnem azonnal távozott a szüleivel, amikor megérkeztünk. Melegváltás volt. Átadta a stafétabotot. Maga a buli nem volt rossz, házigazdáékat szeretjük.

Elkezdtem írni egy bő lére eresztett puffogást a kerti parti és a dohányzás kapcsolatáról, de kitöröltem, mert nem akarok megint nyávogni. Különben is mi csak vendégek voltunk, nem mondhatjuk meg a családnak, hogy mit és hogyan csináljanak. Az mondjuk kiverte a biztosítékot, amikor nagypapa egyik kezében égő cigi, a másikban a 4 éves unoka, de nyilván kussoltam, csak Péterrel villantottuk össze a szemünket.

Újdonság is volt ezen a napon. Gergő először szemlélt meg élő állatot. Az ünnepelt ugyanis imádja a halakat. Tulajdonképpen mindent szeret, ami vízzel kapcsolatos; van úszómedencéjük, kerti tó, akvárium és még nem tudom, mi. Gergő érdeklődésének tárgya az édesvízi akvárium volt. Legalábbis azt hiszem, édesvízi. Ha nem, akkor tengeri. Tegnap még tudtam. :) Odavittük, kíváncsiak voltunk, tetszik-e neki. Lenyűgözve, tátott szájjal nézte az apró ficánkoló halakat. Nem lepődtem meg, mert minden érdekli, ami színes, mozog és/vagy fénylik. Ha hangja is van, még jobb. Nos, a hangadáson kívül minden megvolt, így teljes volt a siker. Hosszú percekig nézte őket, közben aprókat bólogatott a fejével, ahogy mostanában szokta.

Bármennyire tetszik neki, nem lesz itthon akvárium. Több okból. 1) Takarítja a fene állandóan. 2) Nekem az a háziállat, amelyiket meg lehet simogatni. 3) Hova is tennénk? Majd gyakran megyünk látogatóba, ott majd lehet nézegetni.

Kérünk még ilyen vasárnapokat. Jövő héten se legyen eső! Ha már Gergő első majálisát elvitte az eső, legalább a gyereknapot ne...!

Veri az ördög a feleségét

Nyár van, semmi kétség. Ma megérkezett az első igazi zápor. Dögletesen meleg van, a nap süt ezerrel, és hatalmas cseppekben esik az eső. Szép. Jó illata van. Szeretem. Megyek szivárványt keresni. Hátha meglesz a töve is. :)

Allergia

Nagyjából 2 hete figyelem, mire lehetek allergiás, ugyanis egyik napról a másikra megjelent a tünet a kezemen és a szememen. Ez a két hely jelzi ugyanis, ha valami olyan kemikáliát használok, amire allergiás vagyok, csak eddig nem tudtam róla. Helyre ekcéma figyel ilyenkor ezen a két helyen, ami nem fertőző ugyan, de nem is túl dekoratív.

Első körben kerültem a WC-ben lévő kézmosót, amit ugyan használunk egy ideje, de hátha ő a hibás. Semmi változás. Aztán az arclemosóra gyanakodtam, mert eddig nem ilyet használtunk, de legutóbb ez volt akciós. Még nem jutottam el addig, hogy ezt kiiktassam, mert nem várt megoldás adódott.

Gergő combtöve elkezdett hámlani. Volt már ilyen, amikor egészen kicsi volt, és gyorsan elmúlt, ezért nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Pétert viszont aggasztotta, így elkezdtünk gondolkozni, mi okozhatja. Nem használtunk új mosószert, öblítőt (nagyon régen csak Ökonetes cuccal mosok), popsikrémet, fürdetőt. Csak a pelenka maradt. Tény és való, hogy elkezdtük használni azt a Pampers-t, amit még korábban kaptunk, de még nagy volt. Itt megjegyzem, hogy ötféle állat ficcen a pelenkákon, és megfigyeltem, hogy 2 napig Gergő kizárólag a bárányosba tette a nagycuccot. Csak bárányosba és minden bárányosba, bármikor is adtam rá. :) Szóval, elkezdtük használni az ajándékpelenkát. Péternek jutott eszébe, hogy esetleg az lehet a bűnös Gergő hámlásában. Eldöntöttük, hogy pihentetjük kicsit a használatát és visszatérünk a jól bevált dm-esre. Én csak annyit fűztem hozzá, hogy ha az én problémám is megoldódik, akkor végleg száműzzük a lakásból a Pampers-t.

Tegnap délután tértünk vissza a dm-esre. Este már nem viszketett a szemem, Gergő combtöve is javulni látszik. Sajnálom, de a fél csomag Pampers megy Áronnak, aki 6 héttel fiatalabb Gergőnél, és még el sem kezdte használni a 3-as pelenkát. Tegnap voltunk náluk. Kár, hogy akkor még nem volt biztos a Pampers bűnössége, mert akkor már náluk lenne a csomag.

Úgy beszéltük meg, hogy délután 4 és 5 között érkezünk hozzájuk, a pontos érkezés Gergő ritmusától függ. Ehhez képest nem sokkal 6 előtt értünk a házuk elé, mert még beugrottunk ebédelni (estebéd?) és valamit venni Áronnak. (Egy nagyon édes napozót lőttünk, Gergőnek is elfogadnám, bár van neki bőven. :D) Háromnegyed hatkor indult el Péter parkolójegyért. A legközelebbi nem adott jegyet. A következő sem. A harmadikhoz csak elindult, de 1 perccel 6 óra előtt visszafordult. Egy arra járó, éppen munkaidő után érkező parkolóőrtől megkérdeztük, ez mégis hogy van. Azt mondta, hogy háromnegyed után már általában nem ad a masina jegyet, csak akkor, ha többet dobunk bele, és akkor maradhatunk reggelig. Mi van?! Jó, hogy nem mindjárt hetihegyet kell venni! Grrrr... (Ez az eset a Dohány utca Erzsébet körút és az Almássy tér közötti részén történt.)

Frontok

Már három hétvége múlt el úgy, hogy szombaton hétágra süt a nap, vasárnapra elromlik az idő, esik az eső, minden szomorkás és bágyadt. A mi életkedvünk, energiaszintünk is alkalmazkodik ehhez, rendszerint óriási döglésekkel telnek a vasárnapok. Elsején még megpróbáltunk majálisozni, de fel kellett adni. Nem volt az jó senkinek, de meg kellett próbálni, hogy évek múlva ne kelljen szemlesütve bevallani Gergőnek, hogy élete első majálisán papírkutyaként pislogtunk az esőbiztos lakásban.

Az elmúlt két vasárnap úgy jött ki, hogy nem volt szabadtéri program. Mondhatnám, hogy szándékosan nem terveztünk semmit, nem tudná meg senki, hogy lódítok, mégsem teszem. Így jött ki és kész. Próbáltam masszírozni a lakásban uralkodó káoszt és rendetlenséget, de mivel nem nagyon haladtam vele, inkább feladtam és toltam egyet rajta. Majd a héten. (Ehhez képest még mindig csak tologatom, minimális haladás van az ügyben.)

Úgy néz ki, Gergő frontérzékeny. Megfigyeltem, hogy amikor hipernyűgös, záros határidőn belül érkezik az eső, lehűlés vagy éppen hirtelen felmelegedés. Hogy pont ezt kellett tőlem örökölnie! Mivel ilyenkor sehol sem jó, csak a vállamon, elfáradok rendesen. Újabban rászoktam a fekve etetéshez (a napi egy tápszert természetesen nem így kapja :D), így nem gáz, ha én is belealszom. Szerintem volt olyan, hogy hamarabb elaludtam, mint Gergő. :)

Van olyan, hogy hirtelen rácsodálkozom, mekkora lett, milyen nagyot nőtt. Olyan, mintha elment volna táborba néhány napra, hétre, és azalatt megnőtt volna, de nem. Mindegy egyes nap látom, 24 órát (mínusz alvás) vagyunk együtt, mégis képes meglepni a fejlődésével. Mindenre figyel, azt veszem észre, hogy már van olyan, ami kifejezetten tetszik neki, szelektál a játékok között. Van, amivel hosszú időn keresztül (akár percekig :D) is képes eljátszani, de olyan is van, amit bottal sem piszkálna. A mai nap kedvenc játéka a műanyag mosógolyó vagy -labda (ebbe öntöm a mosószert és teszem a ruhák közé a mosógépbe). Teregetés közben vettem észre, hogy azt is kiszedtem a ruhákkal együtt. Tiszta volt, hiszen ki lett mosva, így bátran Gergő kezébe nyomtam. Legközelebb az üres ásványvizes palack jön. :)

A héten nem volt ugyan eső, de ha volt is, nem emlékszem rá. Rémlik, mintha kedden reggel vizes lett volna a terasz, ez pedig éjjeli esőt jelent, de nem vagyok benne biztos. Csak annyi maradt meg, hogy borzasztó meleg volt/van. Gergő nem bírja a meleget. Ezt is tőlem örökölte. Nyűgös, nincs el a járókában. Csak akkor jó, ha beviszem a hálószobai nagyágyra bandázni, mert ott hűvösebb van, mint a nappaliban. Ott jó. Szereti. Ott elvan, nem igényli a non-stop foglalkozást. Teregetni is tudok mellette, leszedni a száraz ruhákat, kirázni a szőnyegeket. Ennyit engedett ma. Vérszemet kaptam és megpróbáltam porszívózni. Eddig nem zavarta, Péter simán porszívózhatott, amíg én etettem. Hát, most nem. Ahogy bekapcsoltam, elkezdett sírni, és csak akkor hagyta abba, amikor kikapcsoltam. Nem lesz ez így jó, ellep minket a kosz. Valamit ki kell találni...

Nemsokára megint vasárnap. Nagyon bírnám, ha borulna az eddigi sorminta és kimehetnénk a zöldbe.

Vásárlás babakocsival 3.

Szombaton elmentünk a Westendbe ünneplős ruhát venni Gergőnek. Mivel késő délelőtt indultunk, nyilvánvaló volt, hogy ott fogunk ebédelni, így több szempontból is tesztelhettünk az objektumot.

Nem szoktuk a parkolóházban hagyni Kisautót, klasszul lehet parkolni az utcán, az a kis séta még jót is tesz. A Ferdinánd-híd felől könnyen be lehet jutni a Westendbe a rámpán keresztül. A forgóajtó most rögzítve volt, így azzal sem kellett vacakolni. Haladtunk, mint kés a vajban.

Első utunk az utcaszinten található ruhaboltba vezetett. Nem értem, miért kell a baba- és gyerekrészleget a bolt hátsó részébe száműzni. Értem én, hogy a felnőttruhákért többen bemennek, de baromi nehéz a sűrű sorok közt eljutni a célállomásig. Főleg, ha a sorok között vásárlók is vannak. Itt nem találtunk nekünk tetsző darabot, így továbbálltunk.

Éppen azon gondolkoztam, a nagy tömegben hogy fogjuk fölvinni a babakocsit a mozgólépcsőn, amikor Péter felvetette, hogy menjünk lifttel? Miért, az is van? Ezt eddig nem tudtam. Szerencsére elég nagy volt a lift, mert egy másik babakocsi is volt. Befértünk. Irány a másik kiszemelt ruhabolt. Itt valamivel jobban lehetett lavírozni a babakocsival, és nem is kellett végignyomulni az egész bolton, mire elértük a babaruhákat. Gyorsan felmértük a terepet. Perceken belül kialakult a shortlist: kettő darab halál édes kisinget lobogtattunk. Mindkettő pont Gergő méretű volt, nehezen döntöttünk. Végül egy sötétkék-rózsaszín kockás lett a befutó. Péter nagyon szorgalmazza, hogy legyen rózsaszín cucca Gergőnek, ez az ing ebből a szempontból is szuper. :) Az sem mellékes, hogy Gergő mesésen fest benne.

Beszereztük még a nászajándékot, aztán siettünk enni, mert igen kopogott már a szemünk. Az ajándékboltba is rámpán keresztül jutottunk be. Kellemes csalódás volt, nem is vártam. Az étteremrésznél sikerült megcsípni két egymással szemben lévő helyet egy asztal végén, így kényelmesen elfértünk, nem zavartunk senkit.

Mire végeztünk, Gergő megéhezett, úgyhogy elkezdtük keresni a baba-mama szobát, amit az információs pultnál ülő lány említett. Azt mondta, az emeleten van, így fel is mentünk, és próbáltunk bejutni a mosdó melletti helyiségbe. Azt hittem, az lesz az. Kiderült, hogy az csak pólyázó meg kisWC, etetéshez az egy emelettel följebbi hely alkalmas. Az már a tetőkert szintje. Alig vártam, hogy fölérjünk, mert Gergő már nagyon éhes volt. Ott viszont szembesültünk a valósággal: várakozó szülőket és babákat találtunk. Kiderült, hogy összesen kettő darab szoptatásra alkalmas szoba van, az előtérben egy kedves néni mosolyog. Vártunk, vártunk, de nem akart haladni a sor. Végül egy tetőkertből éppen betérő anyuka javaslatára kerestünk egy viszonylag eldugott padot, és ott vette magához Gergő az általam előmelegített nedűt.

Azt hiszem, a Westendbe nem megyünk, amíg Gergő anyatejet is fogyaszt. Túl macerás. Esetleg rövidebb időre, de az meg nehéz. Ha az ember lánya hosszú idő után beszabadul egy ilyen helyre... :)

Kedves Westend, kevés a két babaetetésre alkalmas szoba. Kérünk még.

Vásárlás babakocsival 2.

Néhány hete találtam az Ikea katalógusban olyan függönykarnist, ami szerintem jó lenne nekünk. Nem sokat teketóriáztunk, másnapra összeszerveztük, hogy megnézzük közelebbről. Volt a listán még néhány tétel, úgyhogy mindenképpen érdemes volt kimenni. Péter leszavazta a karnist, szerinte elég gáz a konzolja. Nekem megfelelt volna, de nehéz vele, ha nem tetszik valami. Különben meg nem akartam egy újabb hálószobaszekrényt. Azóta is hallgatom néha a hús alacsony ára és a leve sűrűségére vonatkozó összefüggést. Oké, megadtam magam. Még nem adtam föl a reményt, hogy ebben az életben lesz függönyünk. Néha bepróbálkozom, valamelyik csak bejön Péternek is. :)

A listán szereplő dolgok beszerzésén túl arra is jó volt a túra, hogy teszteltük az Ikeát is babakocsival. Jól szerepelt. Mondjuk, a parkolóban Kisautót elég messze tudtuk letenni a bejárattól, de ez nem az Ikea hibája. Sokkal inkább azoké, aki betolják a kocsijukat a családos helyre, gyerek meg sehol. Komolyan mondom, be kellene vezetni, hogy a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyekhez hasonlóan csak az vehesse igénybe a családosoknak fenntartott helyeket, akik legalább egy gyerekülést cipelnek a kocsiban. Pfff...

Ami viszont az Ikeát illeti, átment a vizsgán. Az emeletre lifttel is fel lehet menni, bár mi a mozgólépcsőt vettük igénybe azon egyszerű oknál fogva, hogy egy másik babakocsi előttünk várakozott. Nem volt kedvünk várakozni, inkább mentünk a mozgólépcsőn. De milyen más volt azzal a tudattal tenni mindezt, higy ha akarnánk, lifttel is mehetnénk! :)

Odafent semmiben sem korlátozott bennünket a babakocsi. A sorok közé is bementem, válogattunk a fürdőszobai polcok között, szlalomoztam a gyerekrészlegen. Még az éttermet is megjártuk, bár ott egyedül kacskaringóztam be az ebédért, Péter kint várt Gergővel.

Tudtuk, hogy nem ússzuk meg az egész túrát etetés nélkül, ezért érkezéskor szemügyre vettem a baba-mama szobát. Megfelelőnek ítéltem, így nyugodtan vágtam neki a vásárlásnak, mert tudtam, hogy meg tudom etetni Gergőt, ha megéhezik. Ez aztán el is jött. Kicsit korábban a vártnál, ezért Gergő már borzasztóan éhes volt, mire magunkra csuktam a szoba ajtaját. Gyors pelenkázás után már ültem is a fotelba, Gergőt ölbevettem és kezdődhetett a lakoma. Nem mondom, hogy a világ legkényelmesebb foteljét rakták oda, de a célnak megfelelt. (Egyébként kényelmes volt a fotel, csak nem szoptatáshoz.) Összesen kétszer nyitottak rám, nem mondhatom, hogy átjáróház volt. Először egy anyuka jött. Ahogy meglátott a fotelban, azonnal elkezdett kifelé hátrálni, de kézzel-lábbal mutogatva jeleztem, hogy jöjjön nyugodtan pelenkázni, engem nem zavar. Ő a pelenkázónál, én a fotelban. Pont elfértünk, még táncolni is lehetett volna a köztünk maradt helyen. Nem sokkal azután, hogy ő kiment, berontott egy takarítónő. Nem koppant ugyan az ajtó a falon, de elég éles volt a kontraszt az anyuka óvatos belesése és a takarítónő ajtónyitása között. Mormolt valami elnézést-féleséget, de jól látszott a bosszúság az arcán, amiért miattam nem halad a munkával. (Jelzem, szerintem én használtam rendeltetésszerűen a szobát kettőnk közül.) Ettől függetlenül pozitív visszajelzést adnék egy baba-mama szobákat figyelő helyen, ha lenne ilyen.

Péter közben hazaszállította a szajrét. Mire visszaért értünk, már a gyermekmegőrző melletti kanapén üldögéltünk. Tökéletes időzítés. :)

Jó kis nap

Gergő első hivatalos társadalmi eseményén vett részt ma. Esküvőn jártunk. Délután 4-re voltunk hivatalosan a mogyoródi aquaparkba, így miénk volt az egész délelőtt és kora délután. A délelőttöt nagyjából végigdöglöttük, elszüttyögtük, alig 11 után indultunk el a Westendbe, hogy beszerezzünk Gergőnek valami csinos cuccot. Rengeteg ruhája van, kapott is, örökölt is, de úgy gondoltuk, hogy ha két esküvőre is megyünk, mialatt Gergőre jók a 62-es cuccok, kap egy csinos ruhát. Az ingen (mert egy halál édes ingre esett a választásunk) kívül gazdagodtunk jó néhány élménnyel, de erről majd később.

Jól elsétáltuk az időt, így alig 2 óránk maradt a készülődésre. Ilyen gyorsan még nem festettem hajat. :) Már szinte indulni kellett volna, amikor eljött a harisnya felvevésének ideje. Tudtam, hogy hol van. Tudtam. Nem volt ott. Pánik. Nincs másik. Most mi lesz? Péter lazán csak annyit fűzött a vergődésemhez, hogy menjek harisnya nélkül. Ezt hogy gondolja? Csinos ruha harisnya nélkül? Az meg milyen? Ráadásul biztosan a cipő is töri a pucér lábam. Futottam még két kört, kiürítettem az esélyes fiókokat és az esélyteleneket is, de semmi. Nem volt más megoldás, kénytelen voltam harisnya nélkül, pucér lábszárral nekivágni az eseménynek. Odaérve mindenkinek a lábát néztem, és meglepődve tapasztaltam, hogy 5-ből 4 szoknya alól harisnyátlan lábak lógtak ki. Nocsak. Nem lógtam ki a sorból. Meleg is volt. Nagyon meleg, úgyhogy óriási szerencse, hogy nem találtam meg a harisnyát. Ott folytam volna szét a melegtől az aszfalton. Nem tűzött a nap (még csak az kellett volna), hanem az a párás, fülledt meleg volt, mintha a következő pillanatban leszakadna az ég.

Gergő nagyon jól bírta a kiképzést. Amikor csak tehettük, kivettük a hordozóból, mert már többször tapasztaltuk, hogy amikor meleg van, beleizzad. Néhány bevásárlás után érezhetően nyirkos volt a hátán a ruha. Majdnem 3 órát töltöttünk az esküvőn és a sátras fogadáson (hidegtál, saláta, töki pompos és zsíroskenyér zöldhagymával Péter nagy örömére), és csak a végén kezdett el nyűgösködni, jelezni, hogy éhes. Indulás előtt kapott uzsonnát Kisautó hátsó ülésén (már rutinosan), majd hazafelé menet beugrottunk egy gyors névnapi köszöntésre (Szonja). A gyors köszöntésből másfél órás babázás lett, Gergő közben elfogyasztotta az elővacsorát. Élvezte az őt körülvevő csodálatot, fürdött a női pillantásokban.

Most alszik. Kidőlt. Reggelig így lesz. :) Rugalmas gyerek, az biztos. Nem szívatjuk direkt, nem csinálunk ilyet gyakran, de kipróbáltuk és nem volt gond. Jó ezt tudni. Jövő hónapban férjhez megy a középiskolás barátnőm. Nem mi leszünk az utolsó távozók a lagziból, de nem is kell a szertartás után közvetlenül lekoccolni. Kicsit maradhatunk. Nem sokat, csak éppen annyit, hogy az okos lányhoz hasonlóan ott is legyünk, meg ne is. Gergőnek van új ruhája. Meg kell mutatni. :)

Városi kaland

Csak nekem tűnik úgy, hogy hirtelen jött a nyár? (Mert ez már nem tavasz... ) Az előbb még rommá áztunk és fáztunk a Városligetben, most meg szétéget a nap ablakon keresztül. Baromi meleg van. A lakásban 24,5 °C-ot mutat a termosztát. Ez nekem már sok. Gergőnek is. Reggel még hosszúujjú kombidresszben vittük a gyógytornászhoz, de gyorsan lekerült róla. Egyetlen rövidujjú kombidresszben nyomja, a nadrágot is elfelejtettük mára. Ha külsőre nem is (bár egyre inkább) hasonlít rám, belsőre nagyon. A meleget legalábbis nem csípi, ahogy én sem.

Az összeizzadás elkerülése végett koppanásig kinyitottam a teraszajtót, úgy álltunk, azaz ültünk neki az evésnek. Tulajdonképpen csak én ültem, Gergő még fekve táplálkozik, de ez most mellékes. :)

A szarka gyakori vendég a házban, előszeretettel sétálgatnak a magasabb korlátokon. Már a Szív utcában is eszembe jutott párszor, hogy nem kellene nyáron állandóan nyitva tartani a bejárati ajtó fölötti kisablakot, nehogy befigyeljen egy galamb, de aztán mégis úgy hagytam, annyira meleg volt. Itt is eszembe jutott párszor, de most olyan meleg volt, hogy teljesen elfelejtettem az aggodalmam. Ültünk Gergővel a kanapén, ő békésen falatozott, amikor apró kopogást hallottam. Az első gondolatom az volt, hogy az egyik lakásból hallatszik, ahol nagyban fúrtak-faragtak. Ekkor még nyugodtan üldögéltem tovább. Egészen addig, amíg meg nem láttam egy galambot a teraszon sétálni. Hirtelen bevillant, hogy akár a kopogó hang egy másik galambtól is származhat. Aztán megláttam a csőrét, ahogy éppen készült kisétálni a kanapé mellől. Mivel Gergő rám volt csatlakozva, reflexből csak sissegésre futotta, de azt elszántan tettem. Galamb kisétált. Azt hitte, viccelek, mert újra bepróbálkozott. Na, ekkor már megijedtem annyira, hogy felpattantam a kanapéról és még elszántabban sissegtem a betolakodó madárnak. Úgy tűnt, végre komolyan vett, mert gyorsan szedte a lábait kifelé. Nem bíztam a véletlenre, ezúttal becsuktam mögötte az ajtót. Persze, mindezt úgy, hogy Gergő végig rám volt csatlakozva, egy pillanatra sem hagyta abba az evést. :) Egy galamb nem zökkenti ki az evésből. Ha kaja van, akkor kaja van, nincs mese.

Nem, nem rontottam el, tényleg galamb ficcent be a teraszajtón attól függetlenül, hogy eddig csak szarkákat láttam a ház erkélyein. Nálunk is járt már szarka, de eddig csak a korlátig jutott. Csak a galamb olyan pofátlan, hogy besétál az ajtón. Szerintem követett a Szív utcából. Most, hogy jobban belegondolok, mintha láttam volna a szemében a Hiába szöktél meg, nem menekülsz! kifejezést. Remélem, egyértelműen a tudtára adtam, hogy dehogynem! :)

Ismerősféle

Nem kell ide facebook meg iwiw, hogy az ember ismerősöket találjon. Tök véletlenül is lehet. A másiknak még csak nem is kell tudnia róla, hogy rátaláltál. :)

A blogolvasásban az a jó, hogy baba mellett is remekül űzhető, és még a házimunkától sem vesz el időt: kanapén ülve egyik karban baba, másik kézzel lehet kezelni az egeret, a harmadikkal... ja, olyan nincs. Jelzem, jó lenne...

Nem tudom, hogyan találtam rá, ahogy azt sem, milyen indíttatásból kezdtem olvasni. Azt hiszem, a katt ide, katt oda módszerrel jutottam el hozzá. Beleolvastam, tetszett, azóta nem ereszt. Valamelyik nap szinte hangosan nevettem az éppen friss bejegyzésén, és nem bírtam ki, hogy ne osszam meg Péterrel. Megkérdeztem, átküldhetek-e neki valami olvasnivalót. Miután beleegyezett, meggondoltam magam. Inkább szerettem volna felolvasni, hogy tudjam, ugyanazokon a részeken fetreng-e a röhögéstől, ahol én. Azt nem tudom, ez miért fontos, de nekem valamiért az. :) Láttam Péter arcán, hogy csak beleegyezik a felolvasásba, de ha megint meggondolnám magam, nem menne neki a Dunának. Felolvastam. Neki is bejött. Elértem, hogy nem csinált mellette mást (tévé, facebook, iPhone...), hanem tényleg figyelt. :)

A blogszerző már az elején ismerősnek tűnt, de akkor azt gondoltam, csak nagyon hasonlít valakire. Ez gyakran előfordul. Annyiban is hagytam a dolgot. Egészen máig, amikor a bejegyzésben egy elejtett félmondat elgondolkoztatott. Lehet, mégsem csupán hasonlít valakire, hanem ő az? Jobban megnéztem a képet (igen, az orrom szinte hozzáért a monitorhoz :D), majd rákerestem az általam ismert lányra a közösségi portálokon. És igen! Ő az! Wow! Még nem tudom, mit kezdek az információval, mivel megvan 20 éve is, hogy találkoztunk, és sosem voltunk napi kapcsolatban, csak közvetve tudtam róla dolgokat. Az ismerős viszont ismerős. Akivel egyszer találkoztál, azt már ismered, nem? :)

Tulajdonképpen ennek az egésznek egy morzsányi információértéke sincsen, csak azt a közhelyet erősíti meg, hogy kicsi a világ. No, meg azt, hogy abban a tudatban pakolj bármit a netre, hogy nem tudhatod, ki látja. :))

Pizsama nap

Az oltás nem rontotta el Gergő tegnapi napját. Ugyanolyan jókedvű volt, mint máskor, jól is evett. Sőt, sokkal jobban. :) Mivel ma nem kellett sehova időre menni, bekapcsoltam a bébiőrt és beállítottam a telefont reggel 7-re. Mostanában Gergő ennél korábban kel, nem is tudom, mikor keltem utoljára ébresztőre...

Ma reggel 6 körül jelzett a bébiőr. Mire összeszedtem Gergő reggelijéhez szükséges cuccokat (jegyzetfüzet, tiszta ruha...), és benyitottam a szobájába, mélyen aludt. A bébiőr csak némi nyöszörgést jelzett, nem ébredést, úgyhogy én is visszabújtam a takaró alá. 1 óra múlva ismét jelzés, ezúttal tényleg kezdődött a nap. Egyébként Gergő beállított egy napi rutint, amihez tartja magát. Nem percre pontosan ugyanakkor eszik minden nap, de jól elhatárolt étkezései vannak. Reggel két részletben megreggelizik (300 g körül), 10 óra körül tízóraizik (100 g körül), utána kap tápszert (200 g), uzsonnázik (150 g körül), utána a napi fogyasztástól függően beiktatunk egy extra uzsonnát (ilyenkor kicsit tolódik a fürdés) vagy fürdés és vacsora. Ezeket már ő irányítja. Amennyit kér, annyit kap. Nem biztos, hogy ez a legjobb módszer, de nekünk nagyon bevált. Nagyon ritka, ha este 10-kor még nem alszik, és reggel 6-7-ig egyfolytában húzza a lóbőrt.

Ezen a renden az oltás sem változtatott. Délelőtt kezdődött. A reggeli bandázás után a tízórait a kanapén kapta Gergő (én a kanapén, ő a karomban :D), amit aztán kora délutánig ki is béreltünk. Mármint a kanapét. Nem volt hajlandó máshol megmaradni, csak a karomban vagy a vállamon. A déli alvását is rajtam abszolválta. Mindenem elzsibbadt, gyakorlatilag nem tudtam elkezdeni a napot, már ami a felöltözést, arcmosást illeti. Ha letettem visított, mazsolaarccal sírt. Sehogy se volt jó, csak akkor, ha valamelyikünk fogta. Péter ugyan itthon volt egész nap, de dolgozott. Maradtam én.

Délután aztán ismerős javaslatára kipróbáltam az arnica montana-t (ch 30). Két szem került Gergő szájába, utána azonnal evés. Állítólag lázat is csillapít és az oltás okozta megrázkódtatáson is segít. Mivel Gergőnek nem volt láza, azt nem tudom, arra használ-e, de a kedélyjavító hatást aláírom. Evés után Péter letette Gergőt a mi ágyunkra. Az volt a cél, hogy én is mellé fekszem, játszunk, bealszik/bealszunk. A foglalkozás elérte célját, ugyanis mire bementem, Gergő mélyen aludt. Egy jó órát aludt, utána mosolyogva ébredt. Nemsokára vacsorázik, és -reményeim szerint- bealszik. Nincs az az oltás, ami kizökkenti a kerékvágásból, csak extra törődést igényel ilyenkor, azt pedig megkapja.

13 hónapos koráig nem lesz oltás. Éljen! :)

4 hónap, oltás meg minden

4 hónappal ezelőtt új jelentést kapott minden hónap 9. napja: amikor elérkezünk valamelyikhez, Gergő egy hónappal idősebb lesz. Ma a negyedik kilencedikéhez érkeztünk. Még kétszer ennyi és 1 éves lesz. Atyaég!

Úgy jött ki, hogy pont a mai napra kaptunk időpontot az esedékes oltásra. Azaz nem is időpontot kaptunk, csak annyit, hogy menjünk be. Egyrészt rutinosak vagyunk, másrészt Gergő a maga 4 hónapjával már nem tartozik a legkisebbek közé :), így igyekeztünk 8 előtt odaérni, hogy ne mi legyünk az utolsók. Sikerült. Olyannyira, hogy a váróban egyetlen kismamát találtunk, aki a védőnőre várt. Már kezdtem azt hinni, nem jó napon mentünk, amikor megjelent a doktornő.

Ismét futószalag volt, ezen már meg sem lepődtem. Akkor viszont kicsit összehúztam a szemöldököm, amikor olyan finom és óvatos mozdulattal nyomta le Gergő nyelvét, hogy megnézze a torkát, ahogy egy favágó tette volna. Gergő megijedt, lebiggyedt a szája és sírni kezdett. Értem én, hogy sietni kell (amikor behívtak, még csak egyetlen kislány volt rajtunk kívül az anyukájával...), de nem lett volna semmivel hosszabb, ha a mozdulat közben szól két jó szót Gergőhöz. Szegénykém hirtelen egy fémlapot talált a szájában, ami ráadásul hideg volt. Mire megnyugtattam, jött az oltás. Úgy sírt, hogy majd' megszakadt a szívem, de a váróban már úgy mosolygott egy 2 hónapos babára, mintha nem történt volna odabent semmi.

Milyen picike volt a 2 hónapos baba! :) Gergő egészen nagynak tűnt mellette. Nem bírtam ki, muszáj volt szóba elegyedni velük, pedig nem vagyok az a kórházban/rendelőben/buszon/vonaton ismerkedős fajta, de jófejnek tűntek a szülők. Utánunk nem őket hívta be a doktornő, és még legalább kettőnek szólt, hogy készüljön, pedig azok a gyerekek már jártak :S Ennyit arról, hogy a piciket behívják soron kívül.

Megkérdeztem, hogy lehet-e már babaúszásra menni. Úgy rávágta a doktornő, hogy Persze!, mintha nem ő jajveszékelt volna legutóbb, hogy nehogy úszni vigyük Gergőt, mert nincs rajta elég zsírpárna, akkor pedig megfázik. Néha azt érzem, hogy nincs képben. Nem az, hogy nem emlékszik mindenre, hanem mintha egyáltalán nem tudná, mi történt az elmúlt 4 hónapban. Értem én, hogy sok a gyerek, de a védőnőnek ugyanannyi, ha nem több, mégis mindig tudja, mi a helyzet. Mindegy, már nem váltunk gyerekorvost, csak néha kipuffogom magam. Szerencsére maximum havonta kell menni, azt meg kibírjuk.

Ha már engedélyt kaptunk, gyorsan meg is néztem, hova lehet menni Gergővel csobbanni. Még nem döntöttem el, akarom-e megmártani a testem vagy Péterre hárítom a feladatot. Nem is a vízzel van bajom, hanem az uszodák dress code-jával... :) Majd kialakul. A lényeg, hogy megyünk. Reszkess Budapest, kiszorítjuk az összes vizet a medencéből! :)

Több program, mint nap

Már hetekkel ezelőtt kinéztük, és elhatároztuk, hogy megtekintjük a tegnap kezdődött Pálinkafesztivált. Igaz, hogy hármunk közül ketten alapból nem iszunk mostanában pálinkát, Péter pedig vezet, de nem is az ivásért akartunk kimenni. Jobban belegondolva tényleg nem tudom, mit csináltunk volna ott. :) Az igaz, elmaradhatatlan társként ott figyel a kolbász, de nekem az sem pálya. Sem most, se máskor. Péter viszont azt legalább ehetne. Gondolom, a feltételes módból kiderül, hogy másképpen alakul a hétvége. Nem megyünk pálinkázni, ahogy a Millenáris parkba sem, ahol Európa Nap lesz.

Megyünk helyette Gödre, mert a bérlők tegnap kitalálták, hogy új kazán kell nekik. Megyünk egy szakértő baráttal és elmeséljük nekik, miért nem fog ez most összejönni. Közben Péter húgáék bejelentkeztek szombat délutánra, már régen látták Gergőt, szakértő barát viszont hívott minket, hogy ha már úgyis Gödön vagyunk, maradjunk grillezni. Próbáltuk Péter húgáékkal átrakni a találkozó helyszínét Gödre, de ma kiderült, keresztbeszervezés történt, mégsem jönnek. Akkor marad a gödi grillezés.

Vasárnap még mindig kimehetnénk bármelyik fesztiválra, de délutánra Péter apuja jelentkezett be, kora estére pedig egy ismerős jön megtekinteni Gergőt. Valószínűleg Péter apuját megszabadítjuk a vasárnapi vonatozástól, és ha már úgyis Gödön vagyunk, hozzá is benézünk. Így szabaddá válik a délelőtt. Még nem tudom, akarok-e takarítani, pakolászni hétvégén. Kedvem nem sok van, úgyhogy még az is lehet, megszavazunk magunknak egy Európa Napot néhány óra erejéig.

Az is lehet, hogy csak pihenünk. Néha azt is kellene. Annál is inkább, mert már nem emlékszem, mi is az... :)

Nevek magyarul

Csak engem zavar, hogy az esküvő óta Kate Middletont Katalin hercegnőként emlegetik a magyar cikkekben, blogokban, és nem tudom, még hol? Attól, hogy magyarul beszélünk/írunk róla, nem változik meg a neve. Az már eddig is zavart, hogy következetesen Károlynak, Vilmosnak írják/mondják Charles-t és William-et, de megszoktam, mert mindig is így volt. William felesége 1 héttel ezelőtt lett Katalin. A Westminster apátságba még Kate (Catherine Elisabeth Middleton) ment be, de ki már Katalin Cambridge hercegnéje jött. Miért kell feltétlenül lefordítani, magyarosítani a külföldi keresztneveket? Ha viszont már mindenáron ezt teszik, akkor Harry herceg nevével mi volt a baj? Rosszul hangzik a Henrik herceg? :)

Ha a sors úgy hozza, hogy William nem Kate-et, hanem a húgát veszi feleségül, akkor mit kezdtek volna a magyarosítók a Philippa Charlotte névvel? Az oké, hogy Sarolta, de nagyon úgy tűnik, hogy nem azt használja. Mi vajon a Philippa név magyar megfelelője?

Egyszer láttam egy összeállítást, ahol híres emberek nevét lefordították. Így lett pl. William Shakespeare Lándzsarázó Vilmos. :) Elisabeth Taylor nem lett volna egyedi Szabó Erzsébetként vagy Will Smith Kovács Viliként. :) A sort folytathatnám. Azt hiszem, ezzel elszórakozom még egy ideig. :)

Új pofa

Igen, tudom. Már annyiszor ígértem, hogy ez az utolsó változtatás a blog pofázmányán, hogy én sem hiszem el magamnak. :) Most nem mondok ilyet, de remélem, nem unom meg gyorsan. Amennyire tetszett az előző külső, amikor elkészült, most annyira komornak, sötétnek és idegennek éreztem. Lehet, a nyár közelsége okozza (pedig nem is szeretem), vagy a felszabadultság, ami abból adódik, hogy Gergő egyre nagyobb, egyre önállóbb és egyre együttműködőbb.

Szerintem áttekinthetőbb, barátságosabb lett.

Rendszerezni kellene

Múlt héten szerdán anyu az esti rendelés után kocsiba vágta magát, és eljött hozzánk, hogy megszabadítson a kínok kínjától. Csak annyit mondok, mellgyulladás, és akinek volt ilyen, az tudja, miről beszélek. Akinek meg nem volt, azt kívánom, ne is legyen. Én mondom, rosszabb a szülésnél is, és tudom, miről beszélek. Nem részletezem, de konkrétan sírtam és üvöltöttem, annyira fájt, amikor anyu macerált. Ott tartottam, hogy hagyom az egészet és levágom. Utólag viccesen hangzik (nem is), de ott és akkor komolyan gondoltam. A hátam is fájt tőle. Amikor már nem bírtam tovább, elmentünk aludni, reggel pedig Gergő hasában landolt a felgyülemlett termés. Szerencsére. Féltem, hogy begyullad és antibiotikumot kell szednem. Hallottam már ilyet. Nem így lett. Öröm és boldogság. Kemény menet volt.

Ha már anyu itt volt, csütörtök este fürdetés után, amíg én Gergőt etettem-altattam, Péterrel elhozták a gödi házból azokat a bútorokat, amiknek nagy hasznát vesszük. Sok problémát meg fognak oldani. Már csak annyi kellene, hogy eldönteni, melyik hol lesz majd, odatolni, belepakolni. Ez nagyon egyszerűnek hangzik, de korántsem az. Csütörtök óta egyetlen nap sem volt, amikor ezzel tudtam/tudtunk volna foglalkozni. Pénteken Péter dolgozott. Igaz, itthonról, de akkor sem ért rá a bútorokat tologatni. Szombaton Gödön voltunk, hogy eltakarítsuk az előző bérlők nyomát. (Külön bejegyzést érdemelne, ami utánuk maradt. :S) Vasárnap majális (vagy valami hasonló), utána meg elpilledtünk.

Azt hittem, a héten majd tudok valamennyire haladni, de egyelőre csak a terv van meg. Hétfőn és kedden Gergő iszonyú nyűgös volt. Már tudom, hogy a szél miatt volt. Alig akart enni, azt viszont gyakran. Kedden egy extra történet is fűszerezte a napunkat. Délután etettem Gergőt, mindketten belealudtunk. Arra ébredtem, hogy olyan szél fúj, mint talán még soha. Tudtam, hogy kint vannak a szárítón a -száraz!- babaruhák, de Gergő még rám volt csatlakozva, nem tudtam kimenni beszedni őket. A szemben lévő lakás ablakában látszott, amint a szél tépi a ruhákat. Vízszintesen lebegtek. Hűha! Pár perc múlva Gergő befejezte a táplálkozást, szélsebesen (haha...) téptem az erkélyre a ruhákért. A hűlt helyüket találtam. Jesszus! Lenéztem. A földszinti terasz szélén láttam meg a szárítót a ruhákkal együtt. Darabokra törve. Most mi lesz? Persze, Péter ilyenkor az irodában. Gergőt beraktam a hordozóba, azt a babakocsira, és elindultam ruhát vadászni. Becsöngettem a teraszhoz tartozó lakásba, azaz csöngettem volna, ha lett volna csöngő. Névtábla sem volt. Klassz. Nem lakik ott senki. Becsöngettem a mellettük lakókhoz, ők is át tudnak menni. Nem nyitottak ajtót, pedig hallottam, hogy otthon vannak. Klassz, klassz. Fel a lakásba. Telefon Péternek, hogy kellene a gondnok száma. Telefon a gondnoknak. Ígéret, hogy előássa a karbantartót és felküldni hozzánk. Esélyesnek tartom, hogy a beszélgetésünk bekerül a társaság leghülyébb beszélgetései közé. Elég hülyének éreztem magam, amikor elmeséltem, hogy lefordult a szárító a hatodikról és elterült a földszinti teraszon. Szerencsére a gondnok nem pattintott le, hanem valósnak ítélte a problémámat. Az is igaz, hogy belefűztem a mondandómba, hogy van egy baba a képben. ;) Végül nem a karbantartót küldte, hanem személyesen jött (érzem a törődést :D), kért egy nagy zacskót, összeszedte és felhozta a cuccokat. Az egyenleg: mínusz egy fél pár kacsás zokni. :( Sajnálom, mert imádtam. Keressük. Péter készített WANTED plakátokat a zokni képével, szétszórta a házban. Hátha...

Tegnap moshattam újra az egész kollekciót. Ma meg már csütörtök van. Gergő angyali üzemmódba kapcsolt: reggel hajlandó volt visszaaludni 11-ig. Az igazat megvallva mindketten visszaaludtunk. Belealudt a tízóraiba (vagy mibe), amit hirtelen ötlettől vezérelve a nagyágyban kapott meg. Miután felébredt, valami miatt úgy döntött, hogy jó fiú lesz. Hagyott mosni, teregetni, ruhákat hajtogatni, felsöpörni, felöltözni. Ma pont lett volna időm pakolgatni, de mást találtam helyette. Majd holnap. Mindig holnap... :)

Kalap

Pénteken Péter itthonról dolgozott. Az ő ötlete volt, hogy nézzük William és Kate esküvőjét, nekem eszem ágában sem volt. Végül én néztem végig. Péternek közben munkája akadt, én meg úgy gondoltam, elég nagy esemény ez, hogy ne hagyjam ki, meg aztán így Gergő is elmondhatja magáról, hogy látta. :)

Két dolog érdekelt az egészből: Kate Middleton hétpecsétes titokként őrzött ruhája és a kalapköltemények. Az előbbi szerintem nagyon szép volt. Kellőképpen elegáns, ugyanakkor nem hivalkodó. Mivel állandóan párhuzamot vonnak Diana és Kate között, azt hittem, ez a ruha is Elisabeth Emanuel tervezés lesz. Végül McQueen lett, és ez szerintem jó döntés volt.

Kate Middleton (MTI/AP)

Ami pedig a kalapokat illeti... nos, felülmúlták az elképzeléseimet... vagy inkább alul. Borzasztóbbnál borzasztóbb fejékekkel jelentek meg a hölgyek. Az abszolút győztes nálam Beatrice yorki hercegnő egy Philip Treacy kalappal, és ahogy az azóta megjelent cikkeket elnézem, ezzel nem vagyok egyedül.

Beatrice yorki hercegnő (neon.hu)

A sok borzalmas kalapot elnézve volt/van egy olyan érzésem, hogy van ebben a kalapdologban valami szándékos polgárpukkasztás. Az a variáció nem lehet igaz, hogy szerintük szépek. :)

Azt még valaki elmesélhetné, miért jó, hogy némelyik csodakalap nem a viselője fején, hanem a homlokán van, nem ritkán a szemei között is.

Szeretem a kalapokat (bár nem szoktam hordani), de ezek nem azok, hanem valami izék a fejükön. Örülök, hogy nálunk nem vált szokássá, hogy elegáns ruhához valami hasonlót kell a fejünkbe nyomni. :)

"Derekasan áztunk, fáztunk..."

Gergő még meg sem született, sőt, még szó sem volt róla, amikor már tudtam, szeretném majd kivinni a Városligetbe május elsején. Idén annyival érdekesebb a dolog, hogy anyák napja elsejére esik. Reggel az első dolgom volt anyut felhívni. :) Ez az első anyák napja, amit ugyanabban az országban töltünk, de nem tudtam hazamenni. Azt hiszem, anyu sem bánja, elégedett az alibimmel. :)

10 órára szerettünk volna az Andrássy útra érni, hogy vonulhassunk a tömeggel. Picit késtünk -Gergő indulás előtt rakta tele a pelenkát... szokás szerint-, már elindultak, szedhettük a lábunkat utánuk. Az is nehezítette a helyzetet, hogy a reggeli csepergés égszakadássá nőtt ki magát, mire odaértünk, de akkor már nem fordultunk vissza. Gergő első majálisát ne mondjuk le kényelemből. ;) A Városligeti fasornál kaptuk el a tömeget, velük sétáltunk a Dózsa György úton és az Olof Palme sétányon át a Nagyrétig, ahol kezdődhetett volna a szórakozás, de addigra teljesen átfagytunk. A cipőm átázott, Gergő felébredt. Visszafordultunk és szépen hazakocsikáztunk. Gergő első majálisa kipipálva. :)

Követjük a tömeget a Városligeti fasoron

Úgy terveztük, ma elmegyünk bevásárolni. Tulajdonképpen tegnap akartunk menni, de úgy elment a nap a gödi ház kipuceválásával, majd a gödi babalátogatással, hogy utána már nem volt rá idő. Miután a majálist elvitte az eső, pont lenne idő a bevásárlásra, de piros betűs ünnep van. Ebben az a szép, hogy múlt héten meg Húsvét miatt nem voltak nyitva a boltok. Még szerencse, hogy a kávén kívül olyan nagyon nem vagyunk kifogyva semmiből, és még abból is van néhány csészére elegendő, különben vegetálhatnánk jövő szombatig vagy vasárnapig. Hétköznap esélyünk sincs eljutni, mert mire Péter hazaér/végez, addigra jön a fürdetés, etetés, altatás. Ha tényleg nem lehetnek majd nyitva a boltok vasárnap, nem tudom, hogy lehet majd bevásárolni. Oké, ott lesz a szombat, de akkor meg az teszi szinte lehetetlenné a dolgot, hogy mindenki akkor akar majd vásárolni. :S

A nap további részére kollektív döglést terveztünk. Eddig megy. :) Éljenek a vasárnapok! Éljen május elseje!

Leépülés

Nem tudok értelmes, összefüggő mondatokban kommunikálni. Beszélek, beszélek, és hallom, hogy nincs értelme. Nagy zagyvaság az egész. Látom az emberek arcán, hogy ők sem nagyon értik, de elnézően mosolyognak és próbálnak úgy tenni, mintha minden olyan lenne, mint régen. Az igazság viszont az, hogy ha nem arról van szó, hogy megy a gőzös Kanizsára vagy a kiscsibe a csibebölcsibe, akkor nem megy a mondatszerkesztés.

Lehet, többet kellene felnőttek közé járni. :)

Idő mindenre

Kicsit elfáradtam. Nem tudom, hosszúra nyúlt tavaszi fáradtság ez, vagy már így maradok örökre. Nem tudom, más hogy csinálja, de nekem gyakorlatilag semmire sincs időm Gergő mellett. A lakás szalad. Megpróbálok futni utána, néha úgy tűnik, sikerül, de aztán megint a fejemre borul egy nagy rakás tennivaló.

Az előző bejegyzést másfél hétig írtam. Amikor időm lett volna folytatni, nem bírtam nyitva tartani a szemem. Most is aludnom kellene. Az, hogy még ébren vagyok, annak az eredménye, hogy viszonylag későn (este 6 körül) megittam egy erős kávét. Az instant kávéhoz szokott szervezetem befogadta a főzött kávét, feldolgozta, most meg itt pislogok. Péter odavan Monopoly partin, Gergő egyetlen nyikkanás nélkül alszik. Gondoltam, szétnézek a neten, a nyakára lépek néhány restanciának. Ha egyszer elkezdem, nehezen szabadulok. Holnap május elseje, Városliget, anyák napja. Nem kellene végigaludni.

Tegnap este életében először Gergő egyedül aludt a szobájában. Úgy terveztük, hogy 3 hónapos korában költözünk vissza a hálószobába, de nem jött össze. Az elmúlt időszakban ugyanis, mivel beköltöztünk a gyerekszobában lévő másfél személyes ágyra, a hálószobai ágy szabad prédává vált a tiszta ruhák számára. Befoglalták. Sokszor annak is örültem, ha a mosást követően viszonylag korán ki tudtam teregetni a ruhákat. Ehhez előtte le kellett szedni a száraz ruhákat. Örültem, ha arra volt időm, hogy az ágyra halmozzam őket, eltenni már nem tudtam. (A vasalást már régen feladtam.) Nos, ezeket a ruhákat kellett tematikusan elhelyezni úgy, hogy még mindig több cuccunk van, mint helyünk. Ez a helyzet lassan megoldódni látszik, ugyanis a gödi házból elhoztunk néhány bútort (milyen nagyképű vagyok ezzel a többesszám második személlyel, pedig egyik fordulónál sem voltam ott), de még nem laktuk őket be. Az is idő...

Visszatérve Gergőre... fürdetés, evés a szokásos módon zajlott, Gergő ugyanúgy beájult, ahogy máskor. Bekapcsoltam az ágyát körbevevő kütyüket és bevonultam a hálószobába. Nem voltam elszánt. Kicsit sem. Azzal a gondolattal aludtam el, hogy mi van, ha nem hallom meg, amikor felébred. A bébiőr ugyanis nem reagál a finom kis hangokra, a gügyögésre, csak a sírásra. Féltem, hogy mi lesz, ha rájön, hogy magára hagytuk. Minden félelmem alaptalannak bizonyult. Igaz ugyan, hogy valóban nem hallottam a halk neszeket, de amikor reggel 7-kor bekukkantottam a gyerekszobába, egy kipattant szemű Gergőt találtam, aki halkan magyarázott a rácsvédő mintájaként funkcionáló állatkáknak. Ugyanazt a széles mosolyt kaptam meg, amikor észrevett, amit minden reggel. Mondtam már, hogy imádom? :)

Olyan sok minden történt még az elmúlt napokban/hetekben, de már nehéz felidézni. :( Ha sikerül, itt lesz.