Törlőkendő - Softino comfort

Az első törlőkendő, amit kizárólag azért vettem meg, hogy kipróbáljam. Már képes vagyok kíváncsiságból is venni egy -nekem- újat. Elvesztem. :)

A legutóbbi Lidl-s bevásárláskor ugrott valahogy a kosárba. Sokáig tartottam a Lidl-s cuccoktól, valahogy nem gondoltam őket komolynak. Egészen addig, amíg a húgomék közel nem költöztek az egyikhez, és amíg ott laktak, el nem kezdtek rendszeresen ott vásárolni. Akkor kerültek képbe -többek között- a gyerekruháik, amik nagyon beváltak. Hallottam már a pelenkáikról is, de addig még nem jutottunk. Most a törlőkendő volt soron, bedobtam egyet, hogy ha majd elfogy az akkor éppen tesztelés alatt lévő, akkor kipróbálom.

Kibontottam, megfogtam. Az első gondolatom az volt, hogy puha és nem száraz. A második pedig az, hogy nagyon kicsi, kb. fele a többi kendőnek. Azt gondoltam, nem lesz jó, de ha már megvan, elhasználom. Pár használat után meg kellett változtatnom a véleményem. Azért, mert kisebb a többinél, egyáltalán nem jelenti azt, hogy kicsi. Pont jó. Ha nem kell masszív cuccot lerobbantani Gergő fenekéről (amire egyébként nem is ezt használom, hanem jelenleg a zöld Huggies-t), nem kell ennél nagyobb. Tökéletesen át lehet vele törölni a(z előzőleg) pelenkával borított bőrfelületet.

Nincs átható illata, de nem is hiányzik. Tiszta, kellemes illata van. Tetszik. Ha legközelebb arrafelé járunk, jöhet még.

Az élet szép

Tegnap nem volt erőm írni. 3 napos nettelenség után rámzúdult a sok információ, szinte sokkolt. Na, jó, nem estem pánikba (hiszen volt nálam törölköző), de képtelen voltam alkotni.

Kemény menet volt, de sikerült összeszerelni az átmeneti IKEA-s gardróbszekrényt. Megszenvedtem vele, de legalább tudom, hogy ez is megy. :)

Még a múlt héthez tartozna, de akkor elfelejtettem megemlíteni, hogy imádom az új hajfestéket. A hab állagút. Már 2 hete festettem be vele a hajam, de még nem ficcent ki egyetlen ősz hajszál sem. (Nem azért, mert nincs. :D)

Kép innen: Carte d'OR

Carte d'Or Cheesecake. Hát, ez valami isteni. Régebben azt hittem, nem szeretem a jégkrémet, és ez igaz is volt, mert a régi klasszikus epres, csokis meg vaníliás jégkrémet tényleg nem szerettem (és nem is szeretem azóta sem), amit úgy kellett kirobbantani a dobozból, és olyan nagyon műíze volt (és van is, mert még lehet kapni azokat is). Azóta lettem jégkrémrajongó, hogy először megkóstoltam a Carte d'Or kreálmányait. Kifejezetten a Gerbeaud-s kollekcióra vagyok ráállva. Alapvetően nem szeretem a cheesecake-et (valahol olvastam, hogy a sajttorta nem fedi le teljesen azt, amit a cheesecake ad, úgyhogy én sem hívom annak, csak akkor, ha anyuval beszélek, mert ő nem érti máshogy :D), de Péter imádja, úgyhogy rábeszéltem egy doboz megvásárlására. Senki sem bánta meg. Gergő sem.

Mojito ihletésű torta. A húgomnak készült, és bár egyáltalán nem lehet felismerni benne a Mojito ízvilágát, mindenkinek tetszett.

Napsütéses szuper hétvége Kaposváron. Gyereknap a főtéren, tanyázás, házon kívül ebédelés (az eating out mennyivel egyszerűbb, mint ez a körülírás), gyerekek összeeresztése és örülni annak, hogy milyen jól összenőttek.

Szombatra virradóra Gergő végigaludta az éjszakát. Este kb. 10-től reggel 6-ig egyfolytában aludt. Enni sem kért. Azóta egyszer ébred éjszakánként. Mára virradóra pl. 10 percet sem volt ébren, és ebben benne van a rámcsatlakozás is.

Alapvetően azt is pozitívumnak könyvelem el, hogy visszakerülnek a húgomékhoz a bútorok, mert az igaz, hogy visszatértünk a kezdetekhez (raktárfíling), de rá vagyok/leszek kényszerítve a selejtezésre, amit már régen meg kellene tenni, és az jó. Nem a selejtezés, hanem az, ami utána lesz.

A medvehagymás pizzagolyó még mindig finom.

...

Beszélek mindenféléről, hogy arról ne kelljen írnom, beszélnem, egyáltalán gondolnom rá, hogy van valaki, aki a mai napon kereken 60 éves, és tudom, hogy várja a köszöntést, én pedig tudom, hogy nem fogom felhívni, írni, felköszönteni. Nagyon utálom az egész helyzetet, és én lennék a legboldogabb, ha felköszönthetném, de nem. Hiába ez a dátum, képtelen vagyok úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Csendben kívánok boldog szülinapot; olyan boldogat, amilyen sok örömöt és boldogságot adott ő nekünk az utóbbi néhány évben. 

Régen várt vasárnap

Mielőtt eljönne a következő hétvége, ami semmivel sem tűnik kevésbé eseménydúsnak, maradjunk egy kicsit még az előzőnél. Jobban vártam annál, hogy most csak úgy elengedjem, és nyoma se maradjon.

Minden túlzás nélkül állítom (utánanéztem, úgyhogy tuti), hogy két hónappal ezelőtt kezdtünk olyan időpontot keresni, amikor mindannyian ráérünk. Három elfoglalt család :) időbeosztását nem könnyű összeegyeztetni. Már éppen ott tartottunk, hogy csak a szilveszteri buli marad, amikor eszembe jutott, hiába leszünk 19-én esküvőn, nem megyünk (kivételesen) a világ végére, maradunk Bp-n, úgyhogy a vasárnap szabad. Jól meg is beszéltük, haladtak a napok és a hetek, amikor anyu váratlanul felajánlotta, hogy az esküvő napján eljön Gergőre vigyázni, hogy visszamehessünk bulizni. Örültünk, vártuk a hétvégét, de egészen sokáig nem esett le az összefüggés a két esemény között. Tulajdonképpen majdnem az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy talán tudni kellene anyunak, mire készülünk másnap, és a vasárnapi csapatot (ez így olyan fura, de az sem megy, hogy vendégek, mert az olyan vonalas; a vendégségről húsleves és porcelántányér alján kopogó kanalak jutnak eszembe, meg a feszengés) sem ártana felkészíteni, hogy anyu esetleg még itt lesz, amikor jönnek.

Anyu annyira fellelkesült a vasárnapi program hallatán, hogy azonnal felajánlotta (vagy inkább közölte :D), hogy főz egy hadseregnek elegendő csicseriborsó levest, mert tudja, hogy a többiek is vegák. Valóban vártam a kedvenc vegámat :* is, de tudtommal a többiek nem tértek meg, mindenesetre nem fújtam le a levest, mert az jó. Palacsintasütést is vállalt anyu, úgyhogy attól nem tartottam, hogy éhen maradunk, de azért a húsevőknek készültem egy tepsi sültcsirkével. 5-5 alsó- és felsőcombbal készültem, ami egy magamfajta vegának ijesztő mennyiség, de azért féltem, hogy nem lesz elég. Pfff... :) Az történt, hogy anyu levesének olyan jó lett a marketingje, hogy utána csak néhány palacsinta csúszott le. Péter evett egyedül csirkét, de szerintem ő is csak azért, mert megsajnált. :) Még Gergő sem piszkálta meg, csak levesért meg palacsintáért állt sorba a keresztanyjánál (lesz névadó, ígérem, de még nem tudom, mikor... Szilveszterkor? :D), és tátogott lelkesen. Tudjátok, mikor sütök én megint húst? Persze, hogy tudjátok. Legközelebb. :) :*

Imádtam a két srácot együtt. Amikor legutóbb találkoztak, Gergő még kevesebbet volt kint, mint amennyit bent töltött, és különben sincs túl sok emlékképem az eseményről (sajnos), mert a látogatás legnagyobb részét agonizálva töltöttem az elsötétített gyerekszobában. Most már abszolút játszótársak voltak, együtt szaladgáltak a teraszon, felváltva álltak sorba kajáért. :)

Jó volt. Mikor jöttök megint? :*

Törlőkendő - My Baby's (Tesco színes)

Anyu vette, mert akciós volt, és mert éppen készültünk nála tölteni pár napot. Mondta, hogy ne cipeljünk törlőkendőt meg pelenkát, mert vett. Nem ismertem, fogalmam sem volt, milyen, és bár kíváncsi voltam rá, és ki akartam próbálni, a biztonság kedvéért vittem másikat. Arra készültem, hogy ha valami miatt nem lesz jó a Tesco-s, akkor előkapom. Nem volt rá szükség, mert tökéletesen megfelelt a célnak, de nem is ájultam el tőle. Nem kötöttünk örök barátságot, de nem is mondom, hogy nem tetszett. Annyival nem olcsóbb (ha egyáltalán) a többinél, hogy rendszeresen vegyem, de ha éppen anyu ilyet vesz, szívesen elhasználom.

Egyik tulajdonságát sem tudom kiemelni, mert elég puha, nem szakad, egyikünk sem allergiás rá, mégsem a kedvencem. Azt hiszem, az egyetlen bajom az volt vele, hogy nem elég nedves, de már nem tudom biztosan. Arra is alig emlékeztem, hogy egyáltalán kipróbáltam, annyira nem tett rám mély benyomást. Bevált, mert mindenki bőre bírja, de nem hiszem, hogy gyakran fogom venni.

Törlőkendő - Libero

Kuponnal vettük. Egyáltalán nem éreztem késztetést a beszerzésre, de ha már jött a lehetőség, nem hagytuk ki. Sosem árt, ha minél több termékről derül ki, hogy jó-e Gergőnek és/vagy nekem, mert nem lehet tudni, mikor kerülünk olyan helyzetbe, hogy valami miatt csak ezt lehet kapni, csak ez van. Ha másért nem, ezért megérte megvenni. Kicsit tartottam tőle, mert nem hiszek a nagy márkák felsőbbrendűségében, a Pampers-szel meg is jártam. (Tudom, másnak meg csak az jött be, nem is azt mondom, hogy rossz a Pampers, csak nekem/nekünk nem való.)

Amikor rákerült a sor, kipróbáltam. Nem volt rossz, de elmaradt a hanyattesés. Nem volt rosszabb a megszokott (és lényegesen olcsóbb) márkáknál, de jobb sem. Elég puha, elég nedves, elég jó az illata, de annyival nem jobb, hogy ezt vegyem. Nem mondom, hogy nem vált be, mert tetszett, de nem hiszem, hogy venni fogok ilyet. Egy próbát megért, és ha minden kötél szakad, jöhet még, de valami más helyett biztosan nem fogom megvenni.

Törlőkendő - Huggies natural care

Éppen kifogyóban volt itthon a törlőkendő, és már éppen tettem volna a kosárba valamelyik megszokottat, amikor megláttam a polcon ezt. Emlékeztem a babatenyeres verzióra, és arra is, mennyire szerettem. Kíváncsi voltam, ez is olyan papírállagú-e, de már nem féltem annyira a használatától, mert Gergő időközben leszokott a törlőkendő foggal való tépkedéséről. Nem apróztam el, mindjárt 3+1-es csomagot vettem. Nem bántam meg. Az igaz, hogy ez is papírállagú, de nem bánom. Mindent elfeledtet az, hogy messze ez a legnedvesebb törlőkendő azok közül, amiket eddig kipróbáltam.

Nem kell két csomagot használni párhuzamosan, tökéletesen megtisztítja Gergő fenekét minden szennyeződéstől. Ettől függetlenül most kettőt használok, mert folyamatosan próbálgatom a többi törlőkendőt, és ami nem igazán vált be, az jó a kisebb kihívásokra. Szeretem, Gergő bőre is bírja, jó az illata, jól visszazárható akkor is, ha picit nedves lett a ragasztócsík (a dm-esekkel az egyetlen bajom, hogy ha pici nedvesség éri a ragasztócsíkot, nehezen ragad vissza), úgyhogy most ez az aktuális kedvencem.

Törlőkendő - Huggies

Akciós volt, és mivel akkor még nem ismertük, vettünk egy csomaggal. Bevallom, a csomagolása fogott meg. :) Tudom, ez egy kicsit sem számít, és nem szabad, hogy szempont legyen, de bedőltem a reklámfogásnak. Ma már nem annyira jellemző, de régebben szívesebben vettem meg valamit, ha tetszett a csomagolása. Mostanában ritkábban dőlök be a tetszetős külsőnek, azaz nem feltétlenül veszek meg valamit csak a csomagolása miatt, de olyat sem szívesen veszek, ami nem tetszik. Kivéve, ha utántöltőről van szó, és nem kell napi szinten néznem a csúnya flakont. :) Jól elkanyarodtam... Tehát, megtetszett a sok gyerekkéz a csomagon, és mivel a pelenkáját már ismertem és szerettem, ezt is kipróbáltam.

A többi után először furcsa volt, mert kevésbé textilszerű, inkább papírállagú (nem tudom jobban körülírni), de ez egyáltalán nem zavart. Puha, megfelelően nedves és nagyon jó az illata. Uborkás. Nagyon szerettem, de azóta nem vettem többet. A gond a papírállaggal volt. Nem zavart, csak gond volt vele. Akkoriban Gergő még előszeretettel szedte szét a törlőkendőket, ha megkaparintotta, azonnal tolta a szájába, és a kis fogkezdeményeivel szakította. Nem egyszer találtam apró fecniket a szájában, ami nem vicces. Fájó szívvel parkolópályára állítottam ezt a törlőkendőt, de nem felejtettem el. Szerintem fogunk még találkozni, mert tényleg nagyon tetszik, és az ára is kedvező.

Törlőkendő - Neogranormon

Ha jól emlékszem, a Felicitas kezdőcsomagban volt. Nem nagy, 10 db volt benne összesen, de arra jó volt, hogy ki tudjam próbálni. A csecsemősök tudhattak valamit (nyilván tisztában vannak a Felicitas csomag tartalmával), mert a felkészítőn mondták, hogy pelenkával nem kell készülni a kórházi napokra, de törlőkendővel igen, mert semmire sem elég, amit kapunk. Ha nem szóltak volna előre, küldhettem volna (ezért is) Pétert jobbra-balra, hogy legyen mivel tisztára törölni Gergő fenekét.  Nem tartott sokáig, talán az első napot sem fedte le, de addig jó volt.

A lényeg, hogy nagyon tetszett. Nem nagyon tudtam akkor, mi a különbség az egyes törlőkendők között, mert csak ezt próbáltam és azt, amivel készültem (zöld babylove), de meg voltam vele elégedve. Azóta kiváltottam néhány Felicitas csomagot (kettőt vagy hármat), és talán mindegyikben volt ilyen, és azt hiszem, a dm  bababónuszos ajándékcsomagjában is. Az a tény, hogy nem vettem még ilyet, nem jelenti azt, hogy nem szeretem, csak a többi mindig jobb árban van. Ha Gergő bőre igényelné az extra ápolást, akkor mindig lenne nálam, de mivel nincs rá feltétlenül szükségem, csak akkor használom, ha éppen kapok, akkor viszont nagyon szívesen. A 10 db-os kiszerelést különösen szeretem, mert minden táskában elfér.

Update: azóta vettem normál kiszerelésben is. Változatlanul nagyon tetszik. Minden tekintetben pont jó. :)

Szerelés vihar idején

Talán jobb lenne, ha semmit sem írnék, de inkább mégis, hátha így kiadom magamból, és normálisan tudok kommunikálni a nap hátralévő részében.

Adva van egy darab rumlis lakás, kettő darab összeszerelésre váró IKEA-s gardrób, egy darab aludni nem akaró gyermek, és én, aki nem bírja ezt a semmilyen helyzetet a lakásban. Mindehhez a hátteret a folyamatosan váltakozó viharlesz-viharvan-viharvolt állapot adja. A levegő sistereg, tapintani lehet a feszültséget, mégis úgy gondolom, most jött el a megfelelő pillanat a szereléshez. Nem tudom, miért gondoltam ezt, hiszen nyilvánvaló, hogy Gergővel a fotelban összebújva kellett volna nézni az esőt és a vihart.

Tudtam, hogy nem jó az időzítés, de nem foglalkoztam vele, mert annyira szerettem volna már legalább az egyiket összeszerelve látni. Becipeltem, szétraktam a darabokat. Akkor döbbentem rá, hogy pont fogalmam sincs, mit hova kell rakni, hogy a sok fémrúdból és textildarabból használható gardrób legyen. Kerestem az IKEA honlapján cikkszám alapján. Semmi. Tároló kulcsszóval. Semmi. A huzaton szereplő felirat (termékcsalád?) szerint. Semmi. Tároló néven. Semmi. Végül szembejött a gardrób szó. Beírtam, a biztonság kedvvért azt is, hogy legyen fekete, és akkor végre kidobta a rendszer. Nem tudom, milyen ötlettől vezérelve kerestem rá, azt hiszem, abban bíztam, hogy ha nagyobb képet látok róla, mint ami a huzaton van, talán jobban rájövök, mit kell tennem. Nem jött be, az összeszerelt változatról készült kép sem segített, viszont találtam valamit, amit álmomban sem reméltem: letölthető összeszerelési útmutatót. Ezúton csókoltatom, akinek eszébe jutott feltenni. :)

Azt hittem, innen már sínen lesz az ügy, de ekkor jött csak a java. Amint szétszedtem a -könnyebb tárolhatóság miatt- ragasztószalaggal egymáshoz erősített fémrudakat, Gergő már vitte is őket messzire. Ha pont arra volt szükségem, amit éppen nagy örömmel cibált a nappali egyik sarkából a másikba, éktelen üvöltésbe kezdett, az sem nyugtatta meg, hogy felajánlottam, hogy segíthet. Nem, csak úgy volt jó játék, ha cipelheti. Muszáj volt finoman leszednem tőle, de nem adta föl: jött velem, amint elengedtem az általa kiszemelt darabot, cipelte tovább, az sem zavarta, hogy közben ráerősítettem ezt-azt. Élmény volt a szerelés. Főleg, hogy közben megérkezett a vihar, zuhogott az eső, iszonyatos volt a páratartalom, ömlött rólam a víz. Alapvetően nem volt egyszerű egyedül végezni két ember munkáját (az összeszerelési útmutatón két pasi illeszti rá a textilt), de úgy különösen nem, hogy közben Gergő próbálta kicsavarni a kezemből és messzire vinni a rudakat. Sírtam, könyörögtem, anyáztam (nem Gergővel). Végül sikerült. Már csak bele kell pakolni, aztán jöhet a másik. Vagy előbb jöhet a másik, aztán a bepakolás. Tulajdonképpen mindegy, mert egyikhez sincs kedvem, de mindkettőt meg kell csinálni.

Mire végeztem, Gergő is elálmosodott végre. Kb. 1 órája alszik, megint nem lesz korai fürdetés. Elég volt a viharból, és belőlem is vihar idején.

Az a rész aranyos volt, minden idegességem ellenére muszáj volt nevetnem, amikor Gergő utánozott. A polcok merevítőjét nagyon nehéz volt beilleszteni, erőlködés nélkül nem ment. Eltorzult arccal, hörögve igyekeztem megoldani, valahogy úgy, mint amikor valami nagyon nehezet próbál az ember felemelni. Amikor a második polchoz értem, csak megfogtam a merevítőt, és közelítettem vele a polc felé, amikor Gergő mellém lépett, odahajolt, és elkezdett hörögni. Újabb hangutánzó szó született. :)

Pelenka - Háppy (Bella)

Gergő pár napos koráig csak ilyen pelenkát hordott, mert a kórházban ilyet adtak. Az első pár alkalommal a csecsemős nővér adta rá, aztán megtanította, hogyan kell, végül egyedül maradtam. Így volt ez jó. Összebarátkoztunk a pelenka meg én. (Akkor még Gergő mozdulatlanul tűrte a beavatkozást. :D) Nem volt összehasonlítási alapom, nem tudtam, a többihez képest jobb vagy rosszabb, egyszerűen csak tetszett. Amint elfogyott a még Gergő születése előtt betárazott készlet, vettünk is egy csomaggal.

3-as méret még apró mintával a hasrészen.

4-es méret a kutya-cica párossal.

A minta erősen megváltozott, azt hiszem, a 4-essel kezdődött a teljes arculatváltás: az apró, csak az hasrészen található apró mintákat felváltotta a kutya-cica páros; elől szemből, hátul hátulról ábrázolva. A 4-esen még kék színűek voltak, a 4+-oson már lilák, és ez a most éjszakára használt 5-ösön is megmaradt.

Szeretem, mert puha, rugalmas, könnyen feladható, ami mostanában fontos szempont, mert gyakran álló helyzetben kell pelenkáznom. :)

Az élet szép

Minden kedden elcsodálkozom, hogy milyen rövid egy hét. Lehet, hogy nem volt jó döntés, hogy hetente foglaljam össze a pozitív dolgokat és eseményeket, de abból a szempontból meg kevés, hogy nem egyszerű visszaemlékezni. Nem is azt nehéz feleleveníteni, hogy mi történt, hanem inkább az, hogy melyik héten.

A bébiőr tökéletesen működik. Szerdán visszaköltöztem a helyemre, és bár néhányszor megtettem a hálószoba-gyerekszoba távot, jó volt megint kényelmesen aludni.

Péter mostanában nem horkol (már, ami a hálószobát illeti, mert a tévé előtt még mindig :D), vagy csak én nem hallom, annyira kiütöm magam a kényelmes ágyon. :)

Gergő elfogadja a karúszót. Néha itthon is feladjuk rá, hogy szokja, de egyáltalán nincs ellenére a dolog. A szombati úszáson egyedül lebegett (karúszóval), Péter egyáltalán nem tartotta.

Egyre biztosabban iszik pohárból. Teljesen egyedül. Az esküvőre nem vittünk műanyag poharat, az itatós pohara pedig a kocsiban maradt. Nem akartam időt vesztegetni azzal, hogy kimegyek érte, inkább a vastag falú Bols feliratú üvegpohárba öntöttem neki egy ujjnyi vizet. A két keze közé kapta, úgy ivott belőle, mintha mindig így szokta volna. :)

Rámjött a 2 éve vásárolt szoknyám. Necces volt, mert elfelejtettem felpróbálni, elég kellemetlen helyzetbe kerültem volna, ha szombaton délután derül ki, hogy át kell szervezni az egészet, de nem így lett.

Péter javaslatára vettem egy pótharisnyát a Calzedoniában, amit először nem akartam, mert elég drága. Rábeszélt, hogy bármi történhet, amiért jó, ha van másik. Kiderült, hogy alapvetően azért beszélt rá, mert 2 harisnya került annyiba, hogy kapjon érte pontot a Westend kártyára, de végül igaza lett. Nem sokkal azelőtt, hogy elindultunk volna haza Gergővel az esküvőről, végiszántott a tépőzárral a térdemen, a harisnyámnak lőttek. Szerencsére itthon ki tudtam cserélni.

Egymást követő két éjszaka Gergő egyetlen ébredéssel aludt kb. este 9-től reggel 6-ig. Hétfőre virradóra 2.30 körül ébredt, mára pedig 3-kor, majd 3.35-kor már vonultam vissza a helyemre. Kezd szépen kialakulni a napirendje mindenféle suttogás nélkül.

Gergő haja göndörödik. Már korábban, de most jutott eszembe.

Esküvő a gyárépületben

Amikor néhány hónapja megkaptuk a meghívót, még nem tudtam pontosan, merre is keressem a helyszínt. Annyit tudtam, amit korábban elmeséltek, hogy a 9. kerület peremén lesz a buli egy gyárépületben. Mondanám, hogy furcsán hangzott, de annyira nem tudtam elképzelni, hogy nem gondoltam róla semmit. Később láttam képeket a helyről, és egyre jobban tetszett a dolog.

Délután 4-4.30 körül kellett érkezni. Mivel nekem Budapest déli része (legyen az pesti vagy budai oldal) egy nagy fehér folt, úgy gondoltam, jó sok időt fogunk elautózni, mire odaérünk. Ennek megfelelően igyekeztem/tünk szervezni a napot. Anyu dél körülre ígérte magát, hogy átvegye Gergő szórakoztatását, amíg mi készülődünk, ezért úszás után a szokásos Fehérvári úti piac helyett a Lehel Csarnokot vettük célba. Csak zárójelben teszem hozzá, hogy soha többet ilyet, de most szorított az idő. Amikor mindenki összegyűlt, ettünk valamit, hogy ne legyünk éhesek a vacsoráig, majd mindenki elkezdte a maga dolgát. Életemben először kipróbáltam a hab állagú hajfestéket, amivel már régen szemeztem. A szomszéd Zsuzsitól kaptam, ő is kapta az anyujától, de neki túl sötét. Volt némi fenntartásom a sötétbarna megnevezéssel kapcsolatban, mert tapasztalatból tudom, hogy ha a dobozra sötétbarna van írva, akkor fekete lesz a hajam, a csokoládébarnától pedig vörös. Évek óta világosbarnára festem a hajam, attól lesz sötétbarna. :) Ez sötétbarna volt, de meggyőztek, hogy jó lesz ez, mert nyáron úgyis kiszívja a nap. Valamivel muszáj volt befestenem a hajam, arra pedig nem volt időm, hogy az újabban (Gergő miatt ammóniamentes) használt cuccal pepecseljek, úgyhogy kipróbáltam. Beigazolódott a gyanúm, valóban majdnem fekete lett a hajam, de nem bánom. Inkább legyen kicsit sötétebb a szokásosnál, mint lenőtt... A festék egyébként fantasztikus, könnyen kezelhető, jól fed. Azt hiszem, veszek ilyet később is, csak világosabbat.

Gergő semmit sem aludt délután, délelőtt is csak kb. félórát. A piacon végig ébren volt, a kocsiban aludt el, amíg hazaértünk, a vállamon próbáltam felcsempészni a lakásba, de a lépcsőház előterében egy 60+ házaspár felkiabálta. Az első hangos szóra csak felemelte a fejét, de azonnal vissza is tette, próbált visszaaludni, de nem vették észre magukat, mondták tovább a magukét, még a liftben sem hagyták abba. Frankón kiverték az álmot a szeméből. :/ Féltem, hogy mi lesz velünk estig, de egészen jól viselte.

A hely végül nem volt annyira a világ végén, ahogy gondoltam, 20 perc alatt simán ott voltunk. Teherlifttel mentünk fel az emeletre, közben tepertőt, hagymát, paprikát, uborkát, paradicsomot lehetett csipegetni, és mindenfélét inni. Azt hittük, később már nem lesz ilyen, a vacsoráig nem lesz más. Látni kellett volna a bandát: úgy néztünk ki, mint akik tévedésből all inclusive ellátást kaptak a szállodában, nem tudják, mikor veszik észre, hogy rossz helyen vannak, és addig gyorsan minél jobban feltankolják magukat. :) Kiderült, hogy minden turnus így gondolta. :)

Volt egy buddhista szertartás, aminek a felét sem értettem, de Gergőnek nagyon tetszett, mert voltak kis harangok, amiket szinte folyamatosan rázogattak. Annyira nagyon laza volt egyébként az egész, hogy a menyasszony külön kérésére pl. a fiúk nem voltak öltönyben (azt hiszem, egyet sem láttam a vőlegényen kívül), bátran lehetett farmerban is érkezni. Ennek megfelelően senki sem feszengett, inkább egy nagyobb bulinak fogtuk fel a dolgot. A szertartásra várva körbenéztem a teremben; legalább 10 okostelefont számoltam meg különböző korosztályú tulajdonosok kezében. Mindenki vadul bejelentkezett foursquare-en, és nyilván rengeteg pontot kapott, mert több barátjával tartózkodott azonos helyen. :)

Az érkezéskor feltálalt tepertőn kívül kizárólag vegakaja volt. A húsevők aggódtak ugyan, de biztosan állíthatom, hogy senki sem maradt éhen. Én már a desszert előtt meg akartam halni, pedig úgy éreztem, nem ettem sokat.

Gergő kézről-kézre járt, igyekezett mindenkit elbűvölni, osztogatta a puszikat és a mosolyokat, táncolt, bohóckodott, majd elálmosodott. 21 óra körül indultunk el hazafelé. Abban bíztunk, hogy a kocsiban jól bealszik, vállon felvisszük, majd a cipő levétele után hagyjuk ruhában aludni. Nem jött be. Álmos volt ugyan, de valószínűleg a bulitól fel volt pörögve, nem aludt el. Szerencsére rövid altatás után átevezett Álomföldre, mi pedig anyu gondjaira bízva őt visszamentünk bulizni. Azt hittem, jobban fogok izgulni, de annyira nyugodt voltam, hogy anyu vigyáz rá, hogy magam is meglepődtem. Éjfélkor telefonált anyu, hogy Gergő felébredt, vigasztalhatatlan, csapkod, sír. Megnyugodott. Mondtam anyunak, hogy ez a menetrendszerinti éjféli megébredés, ilyenkor nem kér enni, csak egy kis hátsimogatást. Pár perc múlva újra hívott, hogy csak addig nyugszik meg, amíg beszélünk, utána kezdi megint. Amíg beszéltünk, megint elpilledt. Abban maradtunk, hogy ha megint hív anyu, akkor elindulunk. Nem így lett. :) Maradtunk, még táncoltunk is, amit szerintem még sosem. :) Hihetetlen pörgős buli volt, mindenki megtalálhatta az ízlésének megfelelő zenét. Az ABBA Gimme, gimme-je alatt (amire a mi csapatunknak muszáj volt táncolni és teljes hangerővel énekelni) beficcent a torta; tánc, ének és tapsvihar közben került felvágásra. Nagyon tetszett, hogy nem a szokásos áhítatos-pánsípos zene szólt alatta. Mondjuk, meg is lepődtem volna, mivel megadták a hangulatot azzal, hogy a kezdőtáncot a You can leave your hat on-ra lejtették. Magyarázatként annyit fűznék hozzá, mielőtt bárkinek valami illetlen :) buli rajzolódna ki a szeme előtt, hogy a menyasszony ruhájának volt egy lecsatolható szoknyarésze, ezt bontotta le róla a vőlegény, így egy testresimuló miniruha maradt rajta. :)

Hajnali 2-re értünk haza, pont úgy, ahogy terveztük. Nem sokkal az érkezésünk után jelentkezett Gergő némi táplálékért, majd még 4 óra körül is, végül 8-ig aludt. Másnap fáradtak voltunk ugyan, de nem bántuk meg, hogy visszamentünk. Anyunak pedig nem tudjuk eléggé megköszönni, hogy eljött bébiszitterkedni. :*

Az utolsó napon

Szuper volt a hétvége, nemsokára meg is örökítem, de most muszáj a mai napra ugranom. 

Évek óta anyu könyvelője készíti a bevallásomat. Idén is így történt, anyu hozta fel szombaton a papírokat, amiket aláírva be kell adni személyesen vagy postán. Mivel ma volt az utolsó nap, nem akartam elrontani a hétvégét egy jó kis sorban való álldogálással. Úgy volt, hogy a Duna Plaza postáját célozzuk meg, azt is babakocsival. Igen, egy számító dög vagyok. Olyasmire készültem, amire még sosem, és nem éreztem jól magam tőle. Szerencsére nem volt szükség praktikára, ugyanis Péter javaslatára először az adóhivatalba mentünk. Abban bíztunk, hogy félóra alatt megjárom. Péter és Gergő a kocsiban maradt, én felkaptam a könyvem, majd beléptem az oroszlánbarlangba. Mindenre fel voltam készülve. Úgy tűnt, jól gondoltam, hogy nem lesz egyszerű menet, ugyanis a váró teljesen tele volt, még az előtérben is ácsorogtak emberek, hosszú sor kígyózott a sorszámkiadó előtt. Mivel ugyanaz a sor haladt az információs pult felé is, sikerült elkapnom a kérdéseket, amikkel szerencsétlen nőt megtalálták. Kettőt emelnék ki, mert ezekre emlékszem.

1.

Nő: Tessék.

Pasi: Elveszett a TAJ kártyám, azt szeretném pótolni.

N: Biztos, hogy a TAJ kártyája?

P: Igen. Ilyenmegolyan szám van rajta.

N: Ebben az esetben el kellene fáradni a egészségbiztosítóhoz, mert ez az adóhivatal.

P: Az hol van?

N: (sóhaj) Teve utca...

2.

Nő: Tessék.

Pasi: Azt szeretném megkérdezni, hogy a feleségemnek... (nagyon halkan beszélt nem nagyon értettem, mi kellene a feleségének, de gondolom, a bevallással kapcsolatban, ugyanis a nő adott neki nyomtatványt meg borítékot)

Pasi: Azt is szeretném megkérdezni, hogy a lányom csak nyáron dolgozott, de nem kapott semmi papírt....

Nő: Semmilyen papírja sincs?

Pasi: Nincs, de... (ezt sem értettem rendesen)

Nő: (sóhaj, újabb komplett nyomtatványszett bevalláshoz)

Pasi: A másik lányom is csak nyáron dolgozott...

Nő: (újabb nyomtatványszett) Ugye, tudja, hogy ma van a beadási határidő?

Pasi: Igen.

Nő: (olyan eztnemhiszemel kifejezéssel az arcán) Januártól lett volna idő...

A pasi már nem hallotta az utolsó mondatot. Nekem már attól minden bajom volt, hogy az egész napom elmegy a feladásra, ő meg a legnagyobb lelki nyugalommal áll neki a család összes tagja bevallásának a beadási napon.

Miután megszereztem a sorszámot, bejött egy nő. Leülni nem tudtam, azaz csak oda, ahonnan nem láttam a kijelzőt, úgyhogy kerestem egy üres falszakaszt és nekidőltem. Pont a sor vége felé sikerült letáboroznom, de szerintem elég egyértelműen nem álltam a sorban. Jön a nő, megkérdezi, hogy a sorban állok-e, majd azt is megkérdezte, hol lehet sorszámot szerezni. Mutattam, hogy a sor elején, az információs pult előtt van a cucc, erre elindult. Halkan megjegyeztem, hogy szerintem mindenki arra vár, hogy odajusson. Maradt a sor végén. Haladtak, haladtak, amikor az információs nőnek (jogosan) elege lett abból, hogy sokan csak azt kérdezik tőle, melyik gombot kell megnyomni (régen volt egy biztonsági őr), és hangosan összefoglalta, hogy beadás 5-ös gomb (azt hiszem, 5-ös), információ 3-as stb. Erre a nő feltette a kezét, és elkezdett nyomakodni a géphez, hogy ő információt szeretne kérni. Az előtte állók szóltak neki, hogy ők is hasonló okok miatt vannak ott. Most komolyan... :)

Amikor megszereztem a sorszámot,  az volt az első dolgom, hogy megnéztem, hányan vannak előttem. Az állt rajta, hogy a Várakozók száma: 1. Ahelyett, hogy megörültem volna a hírnek, lekonyult a szám széle, mert elképzelni sem tudtam, hogy a beadási határidő napján 11 óra és dél között egyetlen ember legyen előttem. Azt gondoltam, elromlott a szerkezet, és fogalmam sem volt, mennyit kell majd várnom. Esküszöm, nem telt el 5 perc, amikor felvillant a kijelzőn az előttem lévő sorszám, és az a srác pattant föl a székéből, aki előttem állt a sorszámkiadó gépnél. Hohó, tényleg csak ő van előttem! :) Gondoltam, gyorsan beadja a papírokat, és mehetek utána, de ennyit sem kellett várnom. Alig lépett be a váróból a dühöngőbe, felvillant az én sorszámom. Másik ablaknál is foglalkoztak beadással. Ilyen gyorsan még nem intéztem el hivatalos dolgot. :)

Ma valahogy ilyen jó nap van. Gergő egyetlen ébredéssel (2.30 körül) aludta végig az éjszakát kb. este 9-tól reggel 6-ig, az adóhivatalból hazaérve evett csirkét krumplival, majd megkérdeztem tőle, megyünk-e aludni. Lemászott az ölemből, besétált az szobájába. Ittam egy pohár üdítőt, mire beértem a szobába, ült az ágyon és várt. Lakmározott, majd bealudt. Kb. 2,5 órája történt. Jó ez. :)

Átmeneti

Minden átmeneti. Jelen esetben a dobozok ismételt jelenléte átmeneti. Legalábbis nagyon remélem, hogy átmeneti lesz. Ahogy az is átmeneti volt, hogy volt nekik helyük. Átmeneti. Nyilván. Még mindig ott tartunk, ahol majdnem 2 éve: nincs bútor a nappaliban, csak a húgomék befogadott bútorait használjuk. Azaz használtuk, mert nemrég nagyobb lakásba sikerült költözniük, és már van helye azoknak, amiknek átmenetileg nem volt. Csütörtöktől újra Kaposváron lakik a nagyszekrény és a székek. Jövő héten megy az ebédlőasztal és a komód is. Most úgy néz ki a lakás, mintha költöznénk. Azt nem lehet eldönteni, hogy kifelé vagy befelé; a dobozok ugyanúgy néznek ki bepakolás után, mint amikor arra várnak, hogy kipakolják őket.

Egyre sürgetőbbé vált, hogy szerezzünk bútort a nappaliba meg az előszobába, de egyelőre nincs hozzá kedvünk. Persze, hogy nincs, mert elköltjük a rávalót hülyeségekre... :/

Az a baj, hogy Péternek konkrét elképzelése van a bútorokkal kapcsolatban. Ez még önmagában nem lenne baj, mert sosem árt, ha az ember tudja, mit akar, az viszont nem olyan jó, hogy nem nagyon enged. Értem én, hogy az a szebb és a tartósabb, ha igazi fából van, de az egyszerűbb is jó lenne. Átmenetileg. Mondjuk, 10 évre. :)

Itt tartunk. Ez az örök téma. Ezért élünk még egy jó darabig dobozok között. Attól tartok, a barátok azt hinnék, rossz helyre csöngettek, ha egyszer normális bútort látnának nálunk. Nem baj. Az a lényeg, hogy van ülőpárna az erkélyen. :)

Van ám múltbéli átmeneti dolog is. Konkrétan az, hogy Gergő átmenetileg igényelte, hogy mellette (az ágyon és/vagy a padlón) töltsem az éjszakát. Második éjjel aludtam a saját helyemen. Szerdán szuper volt, csak kétszer kellett kelnem hozzá (hajnali 2 és 4 körül), tegnap már nem volt olyan szép. Háromszor is ébredt, mindannyiszor nehezebb volt visszaaltatni a szokásosnál, többször ébredtem arra mellette, hogy fázom, mert nem takaróztam be, hiszen pár perces altatásra rendezkedtem be. Akárhogy is van, már nem költözöm vissza hozzá, ha nem szükséges, azaz nem beteg vagy ilyesmi. Már csak az kell, hogy végigaludja az éjszakát, és minden rendben lesz. Így lesz. Tudom. A fogak kibújása után kezdem majd el várni, addig fölösleges. :)

Péklapát

Szeretném egy péklapáttal tarkón vágni, aki...

... nem fogja fel, hogy a dryvit nem dísznek van a ház falán, nem fúrjuk össze meg vissza, mert tönkrevágjuk a ház szigetelését. Ha már magától nincs annyi esze, hogy ne álljon neki, legalább akkor hagyja abba, amikor rászól a gondnok, ne pedig a vállát rángassa és folytassa tovább.

Hm...

Ma reggel 9-re tesztvezetésre kellett volna mennünk, de gyorsan leszavaztuk, és áttettük 30-ára. Ami engem illet, kedvem sem nagyon lett volna hozzá, mégis az döntött, hogy másra kellett az idő. Szombaton karúszóval kell Gergőnek megjelennie az úszáson, és múlt szombat óta nem jutottunk el Auchanba. Igen, megint költekeztünk, ezúttal egy 400 Ft-os karúszóra szórtuk el a pénzt. :)

Ha már ott voltunk, beszereztünk ezt-azt. Éppen a fűszerek között válogattam (azaz gyors szemmozgással feltérképeztem a kínálatot, készen álltam arra, hogy amint megtalálom a keresett tasakot, lecsapok és továbbállok), amikor mellém szivárgott egy rendkívül fura fazon, bocsánatot kért a zavarásért, majd megkérdezte, hogy tanultam-e angolt. Nem tudtam mihez kezdeni a kérdésével, a keresést abba nem hagyva odavágtam, hogy igen. Tettem mindezt gondolkodás nélkül, hiszen nem azt kérdezte, hogy beszélek-e. Éreztem, hogy valami nem frankó az ürgével, nem is foglalkoztam vele túlságosan, bár az nagyon zavart, hogy sokkal közelebb állt mellettem annál, ami szerintem idegenek között elfogadható egy boltban (vagy máshol). Válaszom hallatán felbátorodott, és elkezdte darálni, hogy ő is tanult, de nem nagyon tudja gyakorolni (egyre jobban éreztem, hogy nem frankó), és megadnám-e a számomat... Eddig bírtam. Rá sem néztem, kerestem tovább a fűszeremet, arra sem emlékszem, pontosan mit mondtam neki, de valami olyasmit, hogy ezt én nagyon nem szeretem, meg különben sincs ilyesmire időm. Nem akartam nagyon durván visszaszólni, elég sok filmet láttam őrültekről... 

Utólag bánom, hogy nem szóltam a biztonsági őrnek, hogy valaki zaklatja a vásárlókat, mert nem hiszem, hogy olyan személyes varázsom lenne, hogy csak engem szúrt ki magának. Vagy pont tenne rá magasról a biztonsági őr? Vagy maradjak már magamnak, és örüljek, hogy ennyivel megúsztam? Vagy ne lássak rémeket?

Az élet szép

Tegnap este nem volt jó kedvem. Nagyon-nagyon nem. Képtelen voltam pozitív dolgokra gondolni, pedig talán pont az lett volna jó. Gondoltam rá, de nem ment, pedig megint egy jó kis hét van a hátunk mögött.

Az anyák napjára kapott frézia túlélte az első napokat, ezerrel virágzik. A terasz asztalán kapott helyet, de mostanában nagy (volt) a szél, úgyhogy behoztam a lakásba. Imádom, hogy a lakásba belépve intenzív virágillat fogad.

Szereztünk végre piros ülőpárnákat az erkély székeire. Pont ilyet szerettünk volna. Szerintem nagyon szépek a lefestett bútorokkal.

Gergő rendeltetésszerűen használja a csúszdát. Már egy ideje egyedül csúszik ugyan, de eddig mindig hasra vágta magát csúszás előtt. Valamelyik nap viszont nagy vagányan ülve maradt. Arcán széles mosollyal, fején lobogó hajjal ért az aljára.

Tízóraira, uzsonnára simán lecsúszik egy alma vagy egy körte. Gergőnek, nem nekem. :) A héját sem kell levágnom, csak adjam minél előbb.

Van végre töltőm a telefonhoz. Valamikor régen eltört, csak szivargyújtóról tudtam tölteni, ezért néha Péter elvitte magával dolgozni. Volt, hogy anyu töltőjét használtam, ha éppen itt volt (vagy mi ott), esetleg Esztitől kértem el az övét a szomszédból. Egyik sem volt a legjobb megoldás, de ennek vége. Akkor és ott töltöm a telefonom, ahol és amikor nekem tetszik. Másnak ez nem lehet akkora nagy dolog, de nekem az. :)

Péter valamelyik nap hazajött egy vezeték nélküli vezetékes telefonnal. Ez ám a szép képzavar. :) Nagy segítség, mert nehéz volt Gergőtől telefonálni, illetve este szinte egyáltalán nem használtuk, vagy csak suttogva, mert nagyon közel volt a gyerekszobához. Most viszont oda visszük, ahova akarjuk.

Magyar Népmesék a Minimaxon. Egyelőre szerintem nekem jobban tetszik, mint Gergőnek, de örülök, hogy legalább ennek a zenéje is beépül a tudatalattijába Thomas, Chuggington mellé.

Úgy tűnik, beválik a leesésgátló Gergő ágyán. Ha nem felejtem el, ma este beüzemelem a régen nem használt bébiőrt, amíg fürdik (az ágya mögött van a konnektor), és a próbaüzem után visszaköltözöm a saját helyemre éjszaka. Nem emlékszem, mikor volt ilyen utoljára, de szerintem még tavaly.

Pizzagolyó medvehagymával a tésztájában. Isteni.

Költekezés

Amikor tegnap anyu telefonált, és Péter mondta, hogy az IKEAban vagyunk, annyit kérdezett, hogy minek. Na, mégis? :) Csak azért, mert rossz volt az idő, még nem mentünk volna, de kétségtelenül hozzájárult. Két célunk volt: Gergőt megfuttatni, ha már a rossz idő miatt kiesett a játszótér, és leesésgátlót venni. A harmadik nem ok, inkább indok: szeretjük az IKEAt. :)

Ma beszéltem anyuval, vidáman meséltem, hogy vettünk végre a kinti székekre meg a padra párnát, mire rosszallóan annyit bírt mondani, hogy nagyon költekezünk, félre kellene tenni stb. Nagyon tudja, hogy kell elvenni a kedvem, meg is zuhantam pár pillanatra, de nem azért, mert úgy éreztem, igaza van. Sokkal inkább azért, mert nem hiszem el, hogy ezért is be kellett szólni. Igen, a CHF körüli hercehurca minket is megpofozott, nem élünk/élhetünk nagylábon, de nem hiszek abban, hogy az embernek mindent meg kell tagadni magától, és sírni. Néha kell egy-egy apróság, amitől jobban érezzük magunkat, amitől fenn tudjuk tartani az illúziót, hogy mégsem olyan rossz minden. Tényleg nem sok dolog, és nem is rendszeresen, de ne kelljen már rosszul éreznem magam, mert vettem valamit, ami nem pelenka, babaruha, élelmiszer vagy tisztítószer, tehát nem alapvetően szükséges, viszont jól érzem magam tőle.

A szajré, ami kiverte anyunál a biztosítékot:

1. Leesésgátló. Ebbe nem is kötött bele, nem vitatta, hogy szükség van rá. Akkor sem, ha nekünk annak idején nem volt. Persze, mi (a húgom meg én) elég sokáig aludtunk a kiságyban, mire nagyágyra kerültünk, már nem potyogtunk le.

2. Pác (vagy mi a neve pontosan) a kerti bútorokhoz. Zománcfesték van ráírva, de az szerintem a csövekre való, úgyhogy nem hiszem el. Tavaly vettük a bútorokat, akkor nem kezeltük őket, mert úgy láttuk, ezt megtették gyárilag, most viszont már muszáj volt. Megfakultak, rendesen odavágott nekik a tél.

3. Filckorongok a bútorok lábaira. Gergő minden áldott nap átrendezi a lakást, tologatja a bútorokat. A legtöbbre tettünk már ilyen korongot, de még bőven van kezeletlen bútordarab, a padló pedig egyre karcosabb.

4. Árnyékoló félsátorszerűség. Jövő hónapban megyünk nyaralni (nem messze, csak Gyulára), és mivel Gergő még alszik napközben (és ez így van jól), ennek pont hasznát fogjuk venni. Eszünkbe sem jutott, egyszerűen szembejött velünk, IKEA Family kártyával akciós volt, nem tudtuk otthagyni. Azóta sem bántuk meg. Főleg úgy, hogy előttünk a húgomék mennek ugyanoda, a 2,5 éves unokaöcsémnek is nagyon jó lesz ez a cucc.

5. Ülőpárnák a kinti bútorokra. Ez volt az a pont, ahol anyu eldobta az agyát, pedig tök régen keresünk viszonylag jó áron párnákat, mert azért úgy jó az, ha van. Nem azt mondom, hogy nem lehet élni nélküle, de ez pont az, amiről írtam, hogy jól érzi magát tőle az ember. 795 Ft-ért vettük darabját, pedig olyan vastag, mint a 2000 Ft-os példányok. 3180 Ft-ról beszélünk. Egy csomag pelenka drágább...

6. Műanyagpoharak Gergőnek. Színesek. A kollekció legújabb darabjai. Van már neki lapos- és mélytányérja (6 db 500 Ft). Eddig az Aventes tároló poharakból ivott, de miután már túl vagyunk a gyakorlás fázisán, és szépen tud már egyedül is inni, kapott saját poharakat.

7. Voltunk olyan merészek és költekezők, hogy ajándékot is vettünk. Konkrétan egy barátnőm 6 hónapos kislányának vettünk olyan lapos- és mélytányérokat, amilyenek Gergőnek is vannak. Szeretem, mert nem kell azonnal elmosni, nincs tragédia, ha a mosogatóban pihen néhány. :)

Ennyi. Belátom, nem mindre volt alapvetően szükségünk, de mind kellett. Most megyek, kihasználom, hogy Gergő még alszik, és kiteszem a párnákat a székekre, mert kisütött a nap. :)

Program hidegfront esetére

Tegnap olyan ideges voltam, hogy fel tudtam volna robbanni. Éjszaka alig aludtam, Gergő négyszer is ébredt, nem volt könnyű visszaaltatni. Keservesen sírt. A fogzás, az időjárás, esetleg a kettő együttesen okozhatta. Reggel sem tudtam hunyni, mert megérkezett a menetrendszerinti kétemberes pelenkacsere. Ehhez jött, hogy hiába volt szombat, amikor elvileg ketten vagyunk Gergőre és az ő szórakoztatására, a Forma1 időmérő miatt mégis egyedül maradtam, mert azt nézni KELL. Hát, basszus...! Ezen iszonyatosan felhúztam magam. Lehet, hogy én vagyok rosszul összerakva, de nekem ez nem frankó. Tudtuk, hogy sanszosan egyetlen szép nap lesz a hétvégén, próbáltam nyomatni, hogy ki kellene használni, de nem. Most komolyan... Néztem én is a Forma1-et, de az időmérőből elég volt annyi, hogy mi lett a vége. Tudom, ez nem ugyanolyan, meg ne szóljak bele a nagyok dolgába, de vannak fontosabb dolgok is. Szerintem. Olyan jól sikerült magam felpörgetni, hogy amikor Gergő nem tűnt együttműködőnek a készülődésben, kész lettem volna egyedül is lemenni a játszótérre, csak szabaduljak a(z érzésem szerint) max. hangerőn üvöltő tévétől. Odalent hőség, szél, nehéz, vihar előtti levegő fogadott. Azt hittem, menten elalszom a padon, amikor néhány másodpercre letettem magam, de nem. Menni kellett, kétszer megkerülni a házat, közelről megszemlélni minden kutyát, bokrot, kaputelefont. Alapvetően ezek tök jó dolgok, de úgy képzeltem, ezeket aznap Péter csinálja helyettem, én pedig végre egyedül lehetek a lakásban. Nem azért, hogy aludjak, bár jó lett volna. Pakolni akartam, takarítani, szelektálni, amiből nyilván nem lett semmi. Amikor végre vége lett az időmérőnek, és Péter csatlakozott hozzánk, néhány perc múlva csörgött a telefonja, hogy valahova menni kellene valamiért. Mondtam, hogy rendben, de meg ne próbáljon otthagyni minket, úgyhogy összekaptuk magunkat, és felkerekedtünk. Miután elintéztük, beültünk egy fagyira, de alig nyeltük le az utolsó falatot, amikor elkezdett csöpögni az eső. Nagyon kellett. Gergő nyűgössége egycsapásra elmúlt, ragadtak le a szemhéjai. A nagy meleg miatt az úszás utáni alvása alig 1 órásra sikerült, nem is tudott utána elaludni. Fürdés, mese, csatlakozás után már aludt is. 20.10-kor már a nappaliban voltam, éjfélig meg sem mozdult. Hiába mentem én is korábban aludni, nem nagyon ment a pihenés. Allergia kínoz vagy nátha. Nem tudom, melyik, de nagyon rossz. A reggeli visszaalvásom is jelképesre sikerült, mert nem kaptam levegőt. :(

Mivel ma napsütésnek a jelét sem láttuk, arra gondoltam, hogy délelőtti programnak jó lenne az IKEA, mert egyrészt régen voltunk (nem vagyok függő, de szeretek ott sétálni, ötleteket gyűjteni), másrészt régen szeretnék már egy leesésgátlót Gergő ágyára, mert nem jó már nekem az ágya mellett a földön. Mindenkinek jobb lenne, ha visszaköltöznék végre a saját helyemre. Jöttünk-mentünk, találtunk kisebb-nagyobb érdekes és hasznos dolgot. A leesőgátlót és a kertibútorhoz való ápolóolajat hagytuk a végére, mert azokat a polcról akartuk elvenni. Mantráztuk, hogy két dolog van hátra, közben mondta Veronika (később csapódott hozzánk), hogy szeretne olyan spricnit venni, amivel pl. a növényeket is lehet vízzel spriccelni, és az ápolóolaj mellett ecsetkészletet is találtunk (500 Ft-ért!), nem hiányzott, hogy nem tettük a kosárba a másik dolgot. Pont azt, amiért tulajdonképpen mentünk. Ez annyira jellemző, hogy már meg sem lepődöm. Elsirattam az éjszakai alvásomat a saját helyemen, de most ott tartunk, hogy talán visszamegyünk érte, mert Gergő azóta is alszik, bőven túl a 4 órán, muszáj lesz pörgetni, különben kegyetlen éjszaka elé nézünk.

Alvásidő alatt lefestettem a páccal a két széket az erkélyen (az asztalnak és a padnak nem merek nekiállni, nem bízom abban, hogy addig alszik Gergő, azaz nem szeretném, hogy addig aludjon :D) és még erre a bejegyzésre is van időm. Jól kiütötte szegényt a front és az IKEA-beli pörg(et)és.

Egyébként egyre jobban tetszik az erkély. :) Igaz ugyan, hogy még kellene némi tárolócucc, amibe elrejthetem az asztal alatt lapuló (kicsit sem szép) dobozokat, de a piros virágládák a fehér (rózsaszín cirmos) muskátlikkal, a frissen pácolt bútor (fele) a piros párnákkal tetszik. Már csak szép idő kell valamelyik szabad hétvégén (mostanában megyünk mindenfelé, mint akiknek muszáj), és kezdődhet a grillszezon. :)

(Közben a napsütés is megérkezett, de ma már nem grillezünk. :D)

Péklapát

Szeretném egy péklapáttal tarkón vágni, aki...

... magabiztosan állítja, hogyan kell gyereket nevelni, anélkül, hogy gyereke volna. Ha megadok a gyerekemnek minden tőlem telhetőt érzelmileg (értsd: szeretem és odafigyelek arra, hogy mire van szüksége), nem jelenti azt, hogy elkényeztetem.

... szülő létére békésen cseverészik a játszótéri padon, miközben a gyereke átgázol a kisebb (vagy nagyobb, de gyengébb) gyerekeken, el- és fellöki őket. Néha az sem egyértelmű, hogy kihez melyik gyerek tartozik, annyira tesznek nagy ívben arra, mit csinál a gyerek. Levitte a játszótérre, nem kapja szét a gyerek a lakást, részéről ennyi.

... az erkélyén bagózva a csikket ledobja a játszótérre.

Most ennyi. Úgy érzem, új rovat van születőben, mert attól tartok, lesz még. Ha nem vághatom őket tarkón igaziból, megteszem virtuálisan. Hátha segít...

Dögrovás újratöltve

Déjá vu. Este olyan érzésem volt, mintha egyszer már megtörtént volna. Aztán bevillant, hogy vasárnap az őrbottyáni farmon befigyelt egy fekete macska. Nem ment át előttünk, nem keresztezte az utunkat, csak felbukkant a susnyásban, és el is tűnt. Csak megmutatta magát. Hiba a rendszerben. Valóban az...

Szinte hajszálra pontosan ugyanúgy történt, ahogy néhány hete. A különbség csak annyi, hogy most nem a gyerekszobában ért, hanem már vígan klimpírozam Bubun. Az előzmények is stimmelnek: Gergő néhány napja taknyos. Ez lehet a fognövesztés miatt, de a szombati hűvös víztől is. Pont, mint múltkor.

Altatásnál még semmi bajom nem volt, és kaptam egy kevés nyugodt időt Bubuval is, amikor hirtelen, egyik pillanatról a másikra bedugult az orrom, kapart a torkom, fájt az egész arcom... belül. Főleg az orrom. Mivel még élénken élt bennem az előző betegség, nem bíztam semmit a véletlenre, és előkaptam mindent, amit szoptatás alatt szabad ilyenkor használni: fújtam az orromba Rinofluimucilt, elrágtam egy C-vitamint és elszopogattam egy echinacea-s cukorkát is. Megbeszéltük, hogy Gergő nyugalma érdekében Péter költözik mellé éjszakára, de mire oda jutottunk, meggondoltam magam. Lehet, hogy a gyors beavatkozás segített, vagy ez most enyhébb, de az éjszakát viszonylag csendben abszolváltam. Nem úgy szegény Gergő. Nyígott, dobálta magát, forgolódott. Sajnáltam szegényt, mert azt gondoltam, a foga kínozza ennyire, aztán gondoltam egyet, és a szokásos kistakarója helyett ráterítettem a Billerbeck-et, amit én használok, ha vele alszom. Hát, bakker. Hosszú órákig szinte mozdulatlanul aludt. Fázott szegény, a bolond anyja meg nem jött rá. Még jó, hogy nem kentem be az ínyét Dentinox-szal.

Ott hibáztam, hogy amikor bejött a meleg, egyik napról a másikra lecseréltük Gergő tipegőit pizsamára. Nagyon nehéz volt már ráadni a végig patentos szerkókat; ilyenkor már álmos, nyűgös, kicsit sem együttműködő. Azóta egy közelharccal kevesebb, mert a pizsama alsó- és felső részét sokkal könnyebb ráadni még akkor is, ha két külön ruhadarabról van szó. Igen ám, de pucér marad Gergő lábfeje, és ezek szerint a nyári hálózsák nem elég a melegen tartására, a kistakarót pedig mindig letornázza magáról. Nagy fiú lett, igazi takaró jár neki. 

Törlőkendő - Silky Baby sensitive

Nem volt rá égetően szükségünk, de megláttuk a polcon, és úgy gondoltuk, egy próbát megér. Annyira olcsó volt, hogy nem tudtuk megállni, hogy ne vegyünk egy csomaggal. Ha nem válik be, akkor sem dobtunk ki sok pénzt az ablakon, de ha nem próbáljuk ki, sosem tudjuk meg.

Megtudtuk. Az első adandó alkalommal, azaz azon ritka esetek egyikén, amikor nem aknát találtam Gergő pelenkájában (erősen fogzik, ez mindig jelentős aknázással jár nála :D), kipróbáltam. Első tapintásra éreztem, hogy nem veszek belőle többet. Puha, de az eddigiekkel összehasonlítva nem elég nedves. Ha nem próbáltam volna mást, akkor nyilván szeretném, de így nem.

Ettől függetlenül semmi bajom vele, senki sem allergiás rá, csak a többi jobban tetszik akkor, is ha drágább. Kéztörlőnek jó lesz a játszóteres táskába...

Az élet szép

Ez a hét úgy elszaladt, hogy észre sem vettem. Talán rövid munkahét miatt, amit akkor is érzek, ha a szó klasszikus értelmében nem dolgozom. Mire kettőt pislogtam, megint hétvége volt, aztán eljött a kedd, én meg itt vagyok, és igyekszem összeszedni az elmúlt hét szépségeit.

Napsütés. Sok napsütés.

Reggeli kávé az erkélyen, miközben Gergő boldogan szaladgál.

Kinyíltak a muskátlik. Nem hófehérek, de attól a pár rózsaszín ciromtól csak szebbek.

A reggel kimosott, délután kiteregetett ruhák estére megszáradnak.

Gergő egyedül iszik pohárból. Néha ugyan leissza magát, de még velünk is előfordul olykor. :)

Barátnők, akik 30 fölött is képesek hp viselkedésre egy lánybúcsún, és ez így van jól.

Séta a Margitszigetről az Operáig péntek éjjel.

Vasárnap este meglepetéspizza a szomszédból. Nem kellett vacsorát főznöm.

Nekem mézes zserbó és kinder maxi king, Péternek fekete csoki és epres sajttorta. Mind a négy fagyi. :)

Feltöltötték a játszótér homokozóját.

Mogyorós nápolyi a Lidlből.

Gergő bújik, átkarol, puszit ad.

Hétvége a szabadban

Mivel az utóbbi időben volt már nagyon szép idő, és csúnya is, úgy döntöttünk, minden percet kihasználunk, amikor süt a nap. A szombat reggeli úszást azért nem akartuk kihagyni, de lehet, jobb lett volna. Nem akarom bántani Nóriékat, mert nekik is kellőképpen tele van mindenük az óvodával, ahol a bérelt medence van. A  helyzet az, hogy sorozatosan hideg a víz. Néhányszor már előfordult, hogy néhány gyereket a foglalkozás vége előtt kivettek a vízből, annyira fáztak, de olyan még nem, hogy Gergő sem bírta. 20 perc pancsolás után elhagytuk a helyszínt. Féltem, hogy nem volt elé a pörgés a bealvásra, de szerencsére tévedtem. Délután megfuttattuk Gergőt a Hajógyári sziget játszóterén. Minimális hintázás után újra és újra vissza kellett vele menni a csúszdákhoz. A legkisebbet választottuk, amit én még nem szavaztam volna meg neki, de Péter meggyőzött. Kiderült, hogy igaza lett. Nem számoltam, hányszor csúszott le Gergő, de szerintem az összes végtagom összes ujja sem lenne elég. :)

Vasárnap anyák napja volt. A nőnapi nagysemmi után kíváncsi voltam, mi lesz. Alaptalannak bizonyult az aggodalmam, ugyanis amikor a szombati bevásárláskor rámosolyogtam a cserepes fréziákra, Péter közölte, hogy válasszak egyet, amit Gergőtől fogok kapni másnap. :) Ilyenem sem volt még. Nagyon fogok rá vigyázni.

Megbeszéltük, hogy amennyire csak tudjuk, megpróbáljuk Péter anyuját közel hozni Gergőhöz; beszélünk neki róla, szokásokat alakítunk ki. Nem sok lehetőségünk van, de az anyák napja pont ilyen. Elindultunk Gödre, de mire kiértünk, Gergő jól bealudt, így Péter egyedül ment be a temetőbe feltérképezni a terepet, hogy milyen virágot vegyen. Dolgavégezetlenül jött vissza, ugyanis a rokonok abszolút telepakolták a rendelkezésre álló vázát mindenféle virággal (urna), egyetlen szál sem fért volna el. Sajnáltam, hogy nem tudtunk virágot vinni, de Péter megnyugtatott, hogy az a lényeg, hogy kimentünk, nem a virág. Tulajdonképpen igaza van.

Mivel Péter apuja nem volt otthon, elindultunk a következő cél felé. Nem voltam túl boldog, és ezt még itthon közöltem Péterrel, mert nem kifejezetten szeretem a lovakat. Nincs velük semmi bajom, csak nem vagyok oda értük. Ja, de... van velük bajom. Büdösek és mindenhova citromot szórnak. (Milyen egy felszínes liba vagyok!) Péter nagyon akart menni, így mentünk. Óriási kerülővel és egy türelmetlen gyerekkel a hátsó ülésen végül megérkeztünk. Saját magam leptem meg a legjobban azzal, hogy azt éreztem, megérte az út. Őrbottyán egyik lovardájában voltunk. Lovak, tehenek, kutyák, rönkház. Csend és nyugalom. Hazaindulás előtt Péter is felült a lóra, aztán Gergő is. Nyilván ő nem egyedül. Az ő boldog arca volt az, ami végképp feledtette velem az út viszontagságait, az álmosságot, a második kávé hiányát. Senkit sem kellett este elringatni. :)

Kipillantás a pelenka mögül

Kemény péntek este volt. Készültem rá, nagyon szerettem volna. Végül megvalósult, de nem úgy, ahogy szerettem/szerettük volna. Nagyon nem úgy.

Május közepén (is) esküvőre megyünk, és péntekre szervezték a lányok a lánybúcsút. Hetekkel ezelőtt elkezdődött a szervezkedés, megbeszéltük Péterrel, hogy fürdetés és az altatáshoz szükséges jelenlétem után elindulok. A tervek szerint este 9-kor volt jelenésem a margitszigeti Cha-cha-cha-ban. Osztottam-szoroztam, és az jött ki, hogy kb. félkor kell elindulnom, mert még jegyet akarok venni a Forgách utcai metrómegállónál. A terv jó volt, de nyilván másképp alakult az egész.

Mivel Gergő még nem beszél, csak szavakat mond, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy rengeteg mindent megért. Meglepően sok mindent, és hihetetlenül össze tudja rakni a dolgokat. Már csütörtökön sokat beszéltünk Péterrel a pénteki napról, hogy délután lemegyek Gergővel a játszótérre, ő pedig levált 6-kor, mert akkor el tud szabadulni a munkától. Bevetem magam a fürdőbe, elkészülök, hogy fürdés, mese és tankolás után csak átadom Péternek az altatás azon részét, amikor már csak ki kell várni, amíg Gergő kifetrengi magát, veszem a cipőm, kabátom, táskám, és elindulok. Ehhez képest Gergő egész nap nem akart aludni, semmit sem tudtam csinálni, mert állandóan karban akart lenni. Mostanában egyébként is nagyon bújós, nyűgös, több foga jön egyszerre, de pénteken gyakorlatilag alig volt el nélkülem. Tuti, hogy érezte, mi készül.Végül 4 óra körül ájult be, amikor máskor már javában ébren van, alig aludt másfél órát. Ekkor viszont azonnal le akart menni a játszótérre (értsd: visítva feszegette a bejárati ajtót), és mivel Péter még nem végzett, én kezdtem el készülődni a lemenéshez. Már majdnem kiléptünk az ajtón, amikor megjelent az előszobában, hogy átveszi a gyerekfelügyeletet. A legjobbkor. Amíg lent voltak, gyorsan összekaptam magam, majd vacsora, fürdetés, mese, etetés... már láttam, hogy nem lesz jó. Többször átadtuk egymásnak Péterrel az altatás lehetőségét, képtelen voltam elindulni, amíg Gergő sírt. Amikor úgy tűnt, elpilled, felöltöztem, és vártam. Hosszú percekig egy pisszenés sem hallatszott a szobából, úgy gondoltam, közel a cél, ha már meg nem érkezett Álomföldre. Nem mertem benyitni a szobába, nehogy az ajtónyitásra riadjon föl, csendben kiosontam. Félúton jártam a metróhoz, amikor hívott Péter, hogy elköszönjön. Gergő még nem aludt. Vissza akartam menni, de Péter megnyugtatott, hogy el fog aludni, menjek nyugodtan. Nem voltam nyugodt. A Cha-cha-chaban aztán azt az információt kaptam Pétertől Ágin keresztül -nem vettem fel a telefont, azért hívta őt-, hogy Gergő alszik. Valamennyire megnyugodtam. Abban a tudatban sétáltam át a lányokkal az Operához, hogy a fiúk békésen húzzák otthon a lóbőrt. Sokkal később, már éppen indultam haza, amikor Ági bevallotta, hogy esze ágában sem volt Gergőnek aludni, amikor mondták, csak nem akarták, hogy izguljak. Hm... utólag semmivel sem jobb.

Hajnali 2-kor értem haza, akkor már csend volt a lakásban. Átvettem Gergő éjszakai felügyeletét, hagytam Pétert kényelmesen folytatni az alvást. Kiderült, hogy éjfélig ment a buli; Gergő ordított (Péter mondta), ajázott. Ilyen többet nem lesz. Ha el is megyek/megyünk valahová, addig nem lépem át a lakás küszöbét, amíg Gergő el nem alszik. Próbának jó volt, de attól tartok egyikünk sem élvezte igazán a bulit... Persze, a lánybúcsú jó volt, de nem voltam ott teljesen.

Május elseje, és ami előtte van

A hosszú hétvégét a szokásos babaúszással indítottuk. Necces volt, nagyon kiszámoltuk az időt, mert délután 3 órakor már a mohácsi polgármesteri hivatalban kellett lennünk teljes pompánkban, de nem akartuk kihagyni. Mármint az úszást. Nem mi lennénk, ha nem reggel végeztük volna az utolsó simításokat a bepakoláson, így reggelizni már nem volt időnk. Korgó gyomorral indultunk, ami egyrészt azért volt rossz, mert az éhség nem jó, másrészt veszélyes dolog ilyen állapotban beszabadulni a Kolosy téri pékségbe. Sikerült túlvásárolni magam, de nem ment kárba egy falat sem, az úton életmentő volt.

Úszás után tepertünk haza, hogy 11 órakor el tudjunk indulni, miután átpakoltuk a holminkat Ami autójába, mert azzal mentünk, neki ugyanis van pályamatricája, mi meg nem óhajtottunk két napért megvenni egy 10 naposat. :S Gergő hajlandó volt gyorsa(bba)n enni (a szokásosnál), a megbeszélt időben landoltunk a parkolóban. Ami sehol. Elkezdtem aggódni, de Péter nyugtatott, hogy biztosan megérkezik. Fölszaladtam valamiért (már nem is emlékszem, miért), még mindig sehol. Vártam, majd a napszemüvegemért is felugrottam, még mindig semmi. Kiderült, hogy egy barátnőjét nem tudta telefonon lerázni... Mindegy, pici késéssel ugyan, de elindultunk.

Borzasztó meleg volt. Gergőről lekerült a cipő és a zokni, boldogan támasztotta a pucér talpát az anyósülés támlájának. Reméltem, hogy az úszás utáni rövid alvását folytatja a kocsiban, de nem így történt. Kipattant szemekkel figyelt végig az úton, helyette én aludtam be valahol féltávnál. Pakson megálltunk egy kávéra, mert -Gergő kivételével- mindannyian úgy éreztük, hogy egy percig sem bírjuk nélküle. Több kellemes meglepetés ért a Shell kútnál. 1) Olyan hosszú kávét kaptam, amilyet szerettem volna. Állítólag amerikai hosszú kávét iszom, én csak úgy tudom, hogy a bögre fülének a felső részéig kérem a vizet. Már több helyet tudtak nekem adni ilyet főzött kávéból is, pedig azt hittem, csak az instantból lesz olyan, ahogy én szeretem. 2) A teraszon volt gyereksarok. Nem mondom, hogy játszótér, mert összesen kettő darab rugós lovacskaszerűség volt, de tökéletesen ellátta a feladatát, amíg megittuk a kávét. Külön pluszpont, hogy a terasz (ezáltal a gyereksarok is) el volt kerítve, így nem kellett minden korty után üldözőbe venni a szökésre hajlamos gyermeket. :) 3) A WC kulturált volt és tiszta, még szappan is volt. Nem kellett kulcsot kérni, megkerülni az épületet, pénzt dobni a forgóajtóhoz a bebocsájtásért, csak besétálni.

A paksi szieszta miatt nem volt sok időnk a készülődésre, csak egy gyors minimálmosdás és átöltözés fért bele. Mondanám, hogy sminkfrissítés is volt, de az csúnyán kimaradt, mert sikeresen Kisautó kesztyűtartójában felejtettem a sminktáskámat, oda pedig úgy került, hogy a reggeli rohanásban az úszáshoz vezető úton dobtam fel a hétköznap nélkülözhetetlen aligsminket. Ezzel voltam kénytelen megjelenni a társaságban, ahol rajtunk kívül mindenki hetek óta tervezte a ruháját, sminkjét, cipőjét. Legalábbis így éreztem, de mindegy volt. Percek múlva már nem is emlékeztem rá, főleg, hogy a fél arcomat eltakartam a napszemüveggel.

Az esküvő olyan volt, amit magamnak sosem kívánnék... kívántam volna. A menyasszony anyukája volt az ötletadó, Ági meg beadta a derekát. Nem volt rossz, de tőlem nagyon távol áll az ilyen. Volt egyszer egy polgári része, ami nem tudom, milyen hosszú lehetett, mert az elejéről lekéstünk, de így sem volt rövid. Gergő nem óhajtott csendben ülni az ölemben, kimentem vele a folyosóra, ahonnan jobban láttuk ugyan a házasulandókat, de végig állnom kellett egy majdnem 12 kg-s gyerekkel, ami nem volt vicces. Ezután a 40°C-ban (nyilván nem volt ennyi, de így éreztem) átsétáltunk a katolikus templomba, ahol egy református lelkész is elmondta a maga szövegét, majd a katolikus pap összeadta őket, aztán újra a lelkész mondott néhány okosságot, aztán elveszítettem a fonalat. Gergő alig 5 percet bírt csendben megmaradni, úgyhogy először én, aztán Péter vonult vele ki a levegőre. Nem tudom, ők jártak-e jobban a kinti hőséggel, vagy én a benti hideggel. A végén már rendesen fáztam, pedig a vállamra terítettem a kendőmet is, amit valami szerencsés véletlen folytán nem felejtettem itthon, és amiről azt mondják, illik használni a templomban, hogy ne látszódjon az emberlány bőre. Az Ave Marianál megijedtem, olyan hangosan nyilvánult meg a hölgy. Szépen énekelt, de nagyon hangosan. Gergő adta a vokált egy-egy kellő hangerővel beszúrt ajával a templom kapujából.

Szerencsére nem volt messze a szállásunk a lagzi helyszínétől (a városháza és a templom is sétatávolságra volt), vacsora előtt gyorsan hazaugrottunk, Péter felvette az előzőleg a menyasszony által engedélyezett farmert, Gergőnek pedig vettünk egy szandált a mohácsi Tesco melletti Deichmannban. Miután sehol sem találtunk olyan cipőt, ami rámegy a lábára, rábólintottam, hogy vegyünk egy szandált. Péter már mondogatja egy ideje, de én eddig ellenálltam, mert szerettem volna egy zárt cipőt tavaszra, de úgy tűnik, egy gumicsizma lesz a kiválasztott azokra a napokra, amikor nem lehet szandált hordani.

Vacsora után (nekem volt vegaleves, vegatál :D) Gergő mértékkel pörgött (nagyobb bulit vártunk tőle), majd amikor kezdett pilledni, elindultunk. Többször is. Legalább háromszor köszöntünk el az asztaltársaságtól, hogy most aztán már biztosan megyünk, mert bealszik, és kb. ugyanennyiszer nem indultunk el, mert valaki megállított minket és/vagy Gergő felpörgött. Végül este 10 körül tényleg elindultunk, pelenka- és ruhacsere után bőven 11 óra előtt Gergő már Álomföldön evezett. Reggel 6-ig aludt, közben egyszer ébredt egy félálomban abszolvált tankolás erejéig. Pont, mint itthon.

Másnap kávézás a sétálóutcában (ismét tökéletes hosszú kávé), apró harc a helybeliekkel, hogy ugyan ne gyújtsanak már rá 1 méterre a gyerektől (az egész terasz nem volt 4 méterre sem a kávézó bejáratától, de ebbe nem mentünk bele, így is elég kellemetlen volt), játszótér, fagyi, majd hazaút a rekkenő hőségben. A visszaút rövidebbnek tűnt, aminek több oka is lehet: egyrészt Gergővel együtt végigaludtam majdnem az egészet, másrészt nem álltunk meg Pakson kávézni. A napot lefojtottuk egy fagyival a Dunaparkban és egy homokozással a Szent István parkban. Jó volt, és még nem volt vége a hétvégének.

Hétfőn reggel érkezett anyu, hogy babázzon, amíg én végre nekiesek a lakásnak. Ebből az lett, hogy valóban sokat babázott, de amikor délután megérkezett Péter apuja, a három fiú elment sétálni, mi meg anyuval rendbekaptuk az erkélyt. Délelőtt vettünk muskátlikat, amíg anyu vigyázta Gergő álmát, azokat beültettük, felporszívóztam az erkélyt, anyu felmosott, előszedtem a kinti bútorokat, a lehetőségekhez mérten gyerekbaráttá tettem az egészet. Elfáradtunk, de jó érzés, hogy készen van. Este még egy nagybevásárlás is belefért, miután Gergő elaludt.

Bármennyire töröm a fejem, nem tudom összerakni, hogy az ebédfőzésen kívül, ami értelemszerűen nem töltötte ki az egész délelőttöt, mivel ment el az idő Gergő alvásáig. Nem meglepő, majdnem minden nap ez történik, de tényleg nem tudom. Valamit biztos csináltunk, és az nem az alvás volt, az biztos. :) Amint Gergő felébredt, összekaptuk magunkat, és elmentünk a Szent István parkba (nem ez a mániánk, de ez a legközelebbi nagyobb játszótér), aztán siettünk vissza, mert anyunak indulnia kellett. Mivel még világos volt, és elég meleg, gondoltunk egyet, és kisétáltunk a Margitszigetre az Árpád-hídon keresztül. Már kanyarodtunk föl a hídra, amikor észrevettük, hogy az északi oldalon nincs járda, csak bicikliút. Nem volt vicces. Bonyolult lett volna átbumlizni a másik oldalra, ezért maradtunk, és bevállaltuk a biciklisek rosszalló pillantásait. Visszafelé a másik oldalon jöttünk, de olyan büdös volt, hogy az valami borzalom. A margitszigeti játszótér legközelebbi meglátogatásával még várunk, mert nem pont Gergő korosztályának való, de nem rossz hely.

Nagyon furcsa volt, hogy szerdán Péternek dolgoznia kellett, de nem volt olyan érzésem, hogy elszaladt felettünk a hétvége, mert volt program bőven. Több ilyet! :)

Az élet szép

Alig kezdtem el, máris renitenskedtem. Tegnap este, amikor Gergő végre elaludt, ránéztem Bubura, végiggondoltam, hogy elő kell bányászni a hálózati csatlakozót, át kell rendezni a szobát, hogy egyik vezeték se feszüljön, majd vigyázni, hogy egy mozdulattal ne borítsak el mindent, ha bármerre mozdulnék a kanapéról. Képtelen voltam magam rávenni, inkább csattogtattam a távirányítót, és miután nem hatott meg a Gettómilliomos, a Zorró álarca, de még a Godzilla sem, megnéztük, hogyan veri meg Magiure Hendryt, ittunk hozzá bort, ettünk sajtot, majd elvonultam aludni. Bubu megvárt, mert olyan. Igyekszem a későbbiekben tartani magam a saját terveimhez, de nem ígérek semmit. Ha görcsölök rajta, nincs értelme az egésznek. Jó ez még ma is. :) Most is időrendi sorrend nélkül írom a dolgokat, mert képtelen vagyok rendszerezni, meg aztán időm sincs rá.

A Grace klinika után elkapni egy Vészhelyzet részt (a jövő heti műsorban nem látom...).

Az idei első fodrászkodás. Új fodrász tesztelve, beváltnak minősítve. A legszebb az egészben, hogy nagyon közel van.

Tiszta és -a körülményekhez és a lehetőségekhez képest- rendezett erkély-terasz (egyik része az, a másik az). Nem volt kis munka, de anyu segített.

Gergő hétfő délutáni alvása alatt anyu vigyázott rá, mi pedig elmentünk muskátlit venni az erkélyládákba. Igaz, hogy piros helyett csak fehéret kaptunk, és az is picit rózsaszín cirmos, de ez a tény sem tudja elvenni a kedvem.

Hétfő esti bevásárlás kettesben, amíg anyu őrzi Gergő álmát.

Tökéletes hosszú kávé a paksi Shell kútnál és Mohácson a sétálóutcában.

Bazsalikom-lime fagyi a Dunaparkban és körte-dió-méz fagyi Mohácson.

Mezítláb mászkálni a Szent István park homokozójában.

Elsétáltunk a Margitsziget új játszóterére az Árpád-hídon keresztül oda és vissza.

Meglepetés találkozás a Dunaparkban. Ezúton is bocsánatot kérek, ha sok voltam, de olyan nagyon örültem. :) :*

Gergő csupasz lábujjai a szandálban. :)

Tökéletesen kihasznált hosszú hétvége. Egyetlen percet sem vesztegettünk el.