Kipillantás a pelenka mögül

Kemény péntek este volt. Készültem rá, nagyon szerettem volna. Végül megvalósult, de nem úgy, ahogy szerettem/szerettük volna. Nagyon nem úgy.

Május közepén (is) esküvőre megyünk, és péntekre szervezték a lányok a lánybúcsút. Hetekkel ezelőtt elkezdődött a szervezkedés, megbeszéltük Péterrel, hogy fürdetés és az altatáshoz szükséges jelenlétem után elindulok. A tervek szerint este 9-kor volt jelenésem a margitszigeti Cha-cha-cha-ban. Osztottam-szoroztam, és az jött ki, hogy kb. félkor kell elindulnom, mert még jegyet akarok venni a Forgách utcai metrómegállónál. A terv jó volt, de nyilván másképp alakult az egész.

Mivel Gergő még nem beszél, csak szavakat mond, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy rengeteg mindent megért. Meglepően sok mindent, és hihetetlenül össze tudja rakni a dolgokat. Már csütörtökön sokat beszéltünk Péterrel a pénteki napról, hogy délután lemegyek Gergővel a játszótérre, ő pedig levált 6-kor, mert akkor el tud szabadulni a munkától. Bevetem magam a fürdőbe, elkészülök, hogy fürdés, mese és tankolás után csak átadom Péternek az altatás azon részét, amikor már csak ki kell várni, amíg Gergő kifetrengi magát, veszem a cipőm, kabátom, táskám, és elindulok. Ehhez képest Gergő egész nap nem akart aludni, semmit sem tudtam csinálni, mert állandóan karban akart lenni. Mostanában egyébként is nagyon bújós, nyűgös, több foga jön egyszerre, de pénteken gyakorlatilag alig volt el nélkülem. Tuti, hogy érezte, mi készül.Végül 4 óra körül ájult be, amikor máskor már javában ébren van, alig aludt másfél órát. Ekkor viszont azonnal le akart menni a játszótérre (értsd: visítva feszegette a bejárati ajtót), és mivel Péter még nem végzett, én kezdtem el készülődni a lemenéshez. Már majdnem kiléptünk az ajtón, amikor megjelent az előszobában, hogy átveszi a gyerekfelügyeletet. A legjobbkor. Amíg lent voltak, gyorsan összekaptam magam, majd vacsora, fürdetés, mese, etetés... már láttam, hogy nem lesz jó. Többször átadtuk egymásnak Péterrel az altatás lehetőségét, képtelen voltam elindulni, amíg Gergő sírt. Amikor úgy tűnt, elpilled, felöltöztem, és vártam. Hosszú percekig egy pisszenés sem hallatszott a szobából, úgy gondoltam, közel a cél, ha már meg nem érkezett Álomföldre. Nem mertem benyitni a szobába, nehogy az ajtónyitásra riadjon föl, csendben kiosontam. Félúton jártam a metróhoz, amikor hívott Péter, hogy elköszönjön. Gergő még nem aludt. Vissza akartam menni, de Péter megnyugtatott, hogy el fog aludni, menjek nyugodtan. Nem voltam nyugodt. A Cha-cha-chaban aztán azt az információt kaptam Pétertől Ágin keresztül -nem vettem fel a telefont, azért hívta őt-, hogy Gergő alszik. Valamennyire megnyugodtam. Abban a tudatban sétáltam át a lányokkal az Operához, hogy a fiúk békésen húzzák otthon a lóbőrt. Sokkal később, már éppen indultam haza, amikor Ági bevallotta, hogy esze ágában sem volt Gergőnek aludni, amikor mondták, csak nem akarták, hogy izguljak. Hm... utólag semmivel sem jobb.

Hajnali 2-kor értem haza, akkor már csend volt a lakásban. Átvettem Gergő éjszakai felügyeletét, hagytam Pétert kényelmesen folytatni az alvást. Kiderült, hogy éjfélig ment a buli; Gergő ordított (Péter mondta), ajázott. Ilyen többet nem lesz. Ha el is megyek/megyünk valahová, addig nem lépem át a lakás küszöbét, amíg Gergő el nem alszik. Próbának jó volt, de attól tartok egyikünk sem élvezte igazán a bulit... Persze, a lánybúcsú jó volt, de nem voltam ott teljesen.