Régen várt vasárnap

Mielőtt eljönne a következő hétvége, ami semmivel sem tűnik kevésbé eseménydúsnak, maradjunk egy kicsit még az előzőnél. Jobban vártam annál, hogy most csak úgy elengedjem, és nyoma se maradjon.

Minden túlzás nélkül állítom (utánanéztem, úgyhogy tuti), hogy két hónappal ezelőtt kezdtünk olyan időpontot keresni, amikor mindannyian ráérünk. Három elfoglalt család :) időbeosztását nem könnyű összeegyeztetni. Már éppen ott tartottunk, hogy csak a szilveszteri buli marad, amikor eszembe jutott, hiába leszünk 19-én esküvőn, nem megyünk (kivételesen) a világ végére, maradunk Bp-n, úgyhogy a vasárnap szabad. Jól meg is beszéltük, haladtak a napok és a hetek, amikor anyu váratlanul felajánlotta, hogy az esküvő napján eljön Gergőre vigyázni, hogy visszamehessünk bulizni. Örültünk, vártuk a hétvégét, de egészen sokáig nem esett le az összefüggés a két esemény között. Tulajdonképpen majdnem az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy talán tudni kellene anyunak, mire készülünk másnap, és a vasárnapi csapatot (ez így olyan fura, de az sem megy, hogy vendégek, mert az olyan vonalas; a vendégségről húsleves és porcelántányér alján kopogó kanalak jutnak eszembe, meg a feszengés) sem ártana felkészíteni, hogy anyu esetleg még itt lesz, amikor jönnek.

Anyu annyira fellelkesült a vasárnapi program hallatán, hogy azonnal felajánlotta (vagy inkább közölte :D), hogy főz egy hadseregnek elegendő csicseriborsó levest, mert tudja, hogy a többiek is vegák. Valóban vártam a kedvenc vegámat :* is, de tudtommal a többiek nem tértek meg, mindenesetre nem fújtam le a levest, mert az jó. Palacsintasütést is vállalt anyu, úgyhogy attól nem tartottam, hogy éhen maradunk, de azért a húsevőknek készültem egy tepsi sültcsirkével. 5-5 alsó- és felsőcombbal készültem, ami egy magamfajta vegának ijesztő mennyiség, de azért féltem, hogy nem lesz elég. Pfff... :) Az történt, hogy anyu levesének olyan jó lett a marketingje, hogy utána csak néhány palacsinta csúszott le. Péter evett egyedül csirkét, de szerintem ő is csak azért, mert megsajnált. :) Még Gergő sem piszkálta meg, csak levesért meg palacsintáért állt sorba a keresztanyjánál (lesz névadó, ígérem, de még nem tudom, mikor... Szilveszterkor? :D), és tátogott lelkesen. Tudjátok, mikor sütök én megint húst? Persze, hogy tudjátok. Legközelebb. :) :*

Imádtam a két srácot együtt. Amikor legutóbb találkoztak, Gergő még kevesebbet volt kint, mint amennyit bent töltött, és különben sincs túl sok emlékképem az eseményről (sajnos), mert a látogatás legnagyobb részét agonizálva töltöttem az elsötétített gyerekszobában. Most már abszolút játszótársak voltak, együtt szaladgáltak a teraszon, felváltva álltak sorba kajáért. :)

Jó volt. Mikor jöttök megint? :*