Karácsony 2012 miverzió

Szép karácsonyi emlékeim vannak a gyerekkoromból: reggeli után apu beállította a fát, mi közben a húgommal kampókat vagy cérnát tettünk a szaloncukorra, apu a szaloncukrokkal megadta a fa formáját, feltette az izzósort, mi pedig felpakoltuk a díszeket. Közben karácsonyi dalokat hallgattunk, vagy valami tematikus filmet néztünk. Ebédre fel volt díszítve a fa, délután csomagoltunk (ha korábban nem), este ajándékozás és vacsora. Tökéletes volt. Még akkor is, ha néha összevesztünk.

Valami hasonlót képzeltem én is el. Tavaly nem volt aktív résztvevője a Karácsonynak, csak figyelt, vagy azt sem. Idén viszont már határozottan benne volt. Romantikus álmaimban díszítős-sütögetős délelőtt-délután, ajándékozós este szerepelt All I want for Christmas... aláfestéssel. Nagyon nem az lett. Nagyon-nagyon nem az. Helyette hárman háromféleképpen éltünk meg a mai napot.

Gergő: éjszaka többször ébredt, viszonylag korán kezdte a napot. Annyira, hogy délelőtt elfáradt. Reggeli után nem sokkal elaludt az ölemben a kanapén. Másfél órán keresztül húzta a lóbőrt, esélyem sem volt kislisszolni alóla, úgyhogy nagyjából a délelőtt egészét pizsamában nyomtam le. Ébredés után ebéd és fadíszítés. Nem is próbáltam letenni ebéd után, hiszen nem sokkal előtte ébredt. Éppen az ajándékait akartuk a fa alá csempészni, ezért ölbe vettem, amikor elkezdett egyenletesen szuszogni. Elaludt. Délután 5-kor. Három órát aludt. Kisebb-nagyobb hiszti közben sikerült ünneplőbe varázsolni, de nem hagyta magát igazán lefényképezni a fa alatt, mert mindenáron a kamera másik oldalára akart kerülni. Végül kisebb rávezetéssel előkerültek az ajándékok. Öröm és boldogság. Vacsorára csak tejfölt és sajtos pogácsát volt hajlandó enni. Kevéssel éjfél után aludt el, miután 2-szer vagy 3-szor visszatapsolt.

Péter: amikor a reggeli estiműszakértcserébe ejtőzésem után átvettem a frontot, Gergő full éjszakai cuccban nyomta (ezt megszoktam, csak nagyon extrém esetben öltözteti fel). Miután néhányszor kiimádkoztam a kezéből az okostelefont (az egyik szabály, hogy Gergő jelenlétében nincs kütyüzés, de csak engem nem kell erre folyamatosan figyelmeztetni, mert nincs olyanom), megreggeliztünk, és elment a mosdójáratra (nem rövid), közben Gergő elaludt az ölemben. Amíg Gergő aludt, elő sem került a szobából, majd kijött azzal az ötlettel, hogy valami idióta videót kellene készíteni, mert lehet vele nyerni valamit, de gyorsan ám, mert holnap estig lehet elküldeni. Nem pörögtem rá, nem arattam vele osztatlan sikert. Miközben a hajam festettem, ellenállhatatlan kütyüzhetnékje támadt, valamit akkor és azonnal fel kellett tenni a facebookra (Karácsonykor b+), majd hajfestés után a következő idillt találtam a nappaliban: Péter elnyúlva a kanapén meccset néz (Karácsonykor b+), Gergő a kanapé mellett a földön játszik a vonatokkal, fa sehol. Jeleztem nemtetszésem, mire felcsattant, hogy mit kellene csinálnia helyette. Mondtam, hogy pl. a fát beállítani. Erre azt kaptam meg, hogy nem tudta, hova kell tenni (száz napja fixáltuk, hogy idén hol lesz a helye), majd valahogy oda kerültünk, hogy nem tudok láblógatva sziesztázni, amíg nem csináltam meg, amit kell. Erre neki valami miatt az illett oda, hogy nem vittem még vissza a könyvtári könyvet, pedig számtalanszor kapacitált rá, mert el fogom felejteni (btw 28-án jár le), és különben is csak akkor van olyan, hogy elkésett a faállítással, ha 25-én még nincs meg. Kiabálás, sírás. A meccset lecserélte egy youtube-os karácsonyi listára (a semminél jobb, értékelendő). Történt még néhány finomság, de említésre sem méltó a többi között. Végül az i-re a pontot az tette föl, amikor konkrétan egyedül maradtam az asztalnál a második adag tésztámmal.

Én: Éjjel alig aludtam, mert Gergő többször behívott, végül egészen korán átjött hozzánk, és sokáig maradt, mielőtt magamra hagytak Péterrel. Felkeltem, kávét főztem, reggeliztünk, elpakoltam. Ölembe kérte magát csatlakozási szándékkal. Felvettem. Elaludt. Túsz voltam egész délelőtt. Elzsibbadtam, de annyira édes volt, hogy meg sem mertem mozdulni. Ekkor még azt hittem, jó kis napunk lesz. Amikor felébredt, megkértem Pétert, hogy pelenkázza és öltöztesse át, de az elsőhöz én is kellettem (nyilván). Ebéd előtt elmentem befesteni a hajam (utolsó doboz, aztán soha többet itthoni hajfestés), közben a fent említett dolgok történtek. Ebédre maradékot ettünk, kávét főztem, lemostam a festéket a hajamról. Ekkor kaptam az arcomba a fa nélküli meccsnézést. Nem is maga a meccs vágta ki a biztosítékot, hanem az a tény, hogy Péter magasról tesz az egészre (saját bevallása szerint kb. 10 éve nem tud rápörögni a Karácsonyra), és nem jut el hozzá, hogy most nem róla van szó, hanem Gergőről. Idén nekem sem ment a készülődés, még most sem érzem igazán, de Gergő miatt erőt vettem magamon, és mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy varázslatos legyen. Egyedül viszont kevés vagyok hozzá. Valami iszonyú izzadtságszagú izé lett az egészből, nem Karácsony. Amikor egyedül maradtam a túrós tésztámmal (holnap lesz nagy családi ebéd, ma nem volt időm és erőm fullmenühöz), letettem a villát, hagytam ez egészet, lecseréltem az ünneplős ruhámat melegítőre, lemostam a sminket (nélküle fényképen sem szívesen mutatkozom :D), és lezártnak tekintettem a Karácsonyt mára.

Gergő már 2 órája alszik, nagyjából Péter is azóta, én meg még mindig itt vagyok, mert nem tudok aludni, még fortyog az agyam. Menni kellene aludni, mert reggel jönnek anyuék, aztán a húgomék, de úgysem tudok elaludni. Azért megpróbálom, mert a holnap sem lesz egyszerű...

Boldog Karácsonyt mindenkinek! Részemről a kedves sms-ekre sem tudok válaszolni, mert nem érzem a csít...

Okoskodók

Kevés dologtól forr fel jobban az agyvizem, mint amikor valaki a jelenlétemben neveli a gyerekem, vagy tesz a nevelésére vonatkozó javaslatot. Csak tetézi a dolgot, ha az adott személynek nincs gyereke. A partvonalról tét nélkül könnyű okosnak lenni. Tudom, ezt már számtalanszor leírták mások, nem vagyok egyedül. Az emberek nagy többségének elborul tőle az agya, mégsem fogynak az okoskodók. A baj az, hogy általában olyanok mondják, akiket nem akar az ember megbántani, mert alapvetően jóban vannak. Ez a baj ezzel. Ők megbánthatnak, beszólhatnak, bírálhatnak, okoskodhatnak, de én vagyok a bunkó, ha visszaszólok. Ha olyan a szituáció meg is teszem, de legutóbb nem tettem. Azt hiszem, az fogott vissza, hogy többen voltunk, és nem akartam jelenetet.

Minden rosszindulat nélkül kívánok az okoskodóknak nehezen kezelhető gyereket, mert akkor megtudják, hogy Gergő mennyire nem az, hanem csak egy kétéves, annak minden szépségével és nehézségével együtt.

Ha rosszindulatú vagyok, akkor egyáltalán nem kívánok nekik gyereket. A gyerek érdekében...

Karácsonyra várva

Valahogy nem érzem az idén a Karácsonyt. Persze, tudom én, hogy már nincs 2 hét, de valahogy nem tudok úgy rápörögni, mint eddig. Valószínűleg az sem segít, hogy eddig összesen egyszer jutottam el tematikus helyre (Vörösmarty tér, 2 héttel ezelőtt). Szerdán délelőtt a Kerekítőn karácsonyi dalokat (is) énekeltünk, beszéltünk róla, hogy az utolsó foglalkozás Karácsony előtt 5 nappal lesz, de akkor sem olyan az egész, mint máskor. Annyira nem, hogy ugyan klasszikus adventi koszorút sosem készítettem, hanem inkább asztaldíszt, de idén még azt sem.

Próbálkozom elkapni a fonalat. Dekorációkat nézegetek (amikor van időm), és amikor Gergő alszik (azaz nem a Minimax-ot vagy Thomas valamelyik részét kell nézni, és a picurrádiót is kikapcsolhatom :D), azonnal a TV Paprikára kapcsolok. Tele van karácsonyi menüvel. Szerencsére. Ha a karácsonyi hangulatot nem is hozta meg egyelőre, de abszolút pozitív hatása van a táplálkozásunkra. Kedden este végignéztem Jamie Oliver és Nigel Slater karácsonyi/szilveszteri/újévi ötleteit, azóta csak főzök meg sütök, pedig hétvégén kimaradt a piac, ezáltal elég kevés alapanyag van/volt itthon. Jó, hogy holnap már szombat van és megyünk a piacra, mert már tényleg nincs miből főznöm. :)

Azért valamennyire segít ezen a karácsonytalan érzésen a TV Paprika. Lassan ahhoz is kedvem lesz, hogy nekiálljak a bejgliknek, ha már megint megígértem az egész családnak (igen, még a húgom anyósának is, mert bolond vagyok :D), hogy ezt én vállalom. Ők süssenek mást, aztán cserélünk. ;) Annál is inkább el kellene kezdeni, mert idén gesztenyéset is szeretnék sütni. Kedden beszélt róla az egyik szomszéd lány, és egészen felpiszkálta a fantáziámat. Még akkor is érdekel, ha alapvetően nem szeretem a gesztenyét. Kis mennyiséggel kezdek, aztán meglátjuk, kell-e valakinek.

Amellett, hogy nem kapott el a karácsonyi láz, minden nap megriaszt, amikor Gergővel kinyitjuk az adventi naptár aznapi ablakát és/vagy látom a szembeszomszéd lány számlálóján, hogy milyen kevés nap van hátra. Csak azt nem tudom, mikor fogok bejglit sütni. Főzni tudok, amikor Gergő alszik vagy éppen elfoglalja magát valamivel, de azt ott lehet hagyni, ha menni kell, a bejglit viszont nem. Legalábbis azt a változatot, amit én szoktam sütni, azt nem lehet, mert nem kell keleszteni a tésztát, hanem minél gyorsabban tölteni, tekerni, és elkezdeni sütni. Nem egyszerű ez...

Mondanám, hogy csak el kellene menni ajándékokat vásárolni, máris jönne a hangulat, de ez sem jó, mert csak a gyerekek kapnak ajándékot, azokat pedig már beszereztük. Kellene egy fa, fel kellene díszíteni hamarabb, hátha az segítene...

Addig meg itt van a világvége. Buliba megyünk. Viszünk magunkkal törölközőt, hátha stoppolni kell. :D

Az élet szép

Kicsi szét vagyok esve, de muszáj magam összeszedni, mert lassan el kell kezdenem a karácsonyi készülődést. Összeszedem az aktuális jó dolgokat, hátha sikerül feltöltődnöm.

A Kerekítő bevált. Minden szerdán egy farkaséhes és hullafáradt Gergővel jövök haza. Leginkább hullafáradt. Ma annyira, hogy enni sem volt hajlandó, csak bújni és aludni.

Alakul a házban a téli gyerekpörgetés. Múlt héten nálunk voltak, tegnap mi mentünk le egy emelettel lejjebb. Bővítjük a kört, akkor talán többször is összejöhetünk. :)

Ma először mondta ki Gergő rendesen, hogy Thomas. Először meg sem értettem. :) Eddig csak To volt.

A fokhagyma felkerült Gergő top 10 étele közé. Ha 2 fej fokhagymát teszek a tepsis krumpli közé, akkor annyit eszik meg. Nem bánom, mert egészséges. Még akkor sem, ha 2 napig párolog a pórusaiból. :)

Ma nem volt verekedés a Kerekítőn. Igaz, néhány gyereken lökött egyet, de nem lett belőle sírás.

Imádja a citerát. Jövő héten elviszem Klárihoz felhangolni az enyémet. Igaz, hogy nem tudok eljátszani egyetlen dalt sem, mert nem megy a kottaolvasás (annak idején -25 éve- utánzással tanultam, azaz a tanár után játszottuk a dalokat), de arra jó lesz, hogy egyszerűbb dalokat el tudok Gergőnek játszani.

Megtört Thomas egyeduralma, már Caillou is befigyel. :)

Caillou

Nem tudom elégszer megköszönni Partnak, hogy felhívta a figyelmemet a picurradio-ra. Nagyon szuper. Egész délutánokat ugrálunk/táncolunk végig. Pont erre van szükség télen. :)

Azt vettem észre, hogy már nemcsak tologatja mozdonyokat, hanem konkrét helyzeteket játszik el. Pl. Dízel majdnem leesik a szakadékba, de Thomas megmenti, ahogy a mesében. Még mondja is hozzá, hogy Ajaj, dízelmozdony! :)

Sikít és csapkod

Figyelem már egy ideje, próbálok összefüggést találni a viselkedésében. Ha jól emlékszem, a csapkodás kezdődött hamarabb. Minden bevezető nélkül odamegy a gyerekekhez és rácsap a fejükre. Nem durván, de ahhoz eléggé, hogy megijessze őket, és sírjanak. Ugyanez a sikítással. Odamegy, megáll a célszemély előtt, és irgalmatlanul belesikít az arcába. Erre két reakciót figyeltem meg: a gyerek visszasikít vagy elkezd sírni.

A szülők reakciója nagyon különböző és független attól, hogy egyébként milyen viszonyban vagyunk. Vadidegenek képesek úgy reagálni, hogy ne foglalkozzak vele, majd lerendezik egymást között, és közeli ismerősök húzzák össze a szemöldöküket és fegyelmezik Gergőt. (Az utóbbira alapból ugrom, de nyilván elszámolok tízig, mielőtt kinyitnám a számat.)

Eddig lerendeztem annyival, hogy odamentem a bántalmazott gyerekhez Gergővel, és kértem, hogy simogassa meg, elmondtam párszor, hogy ne verje meg, mert az neki fáj. A szülők megértőbben fogadták, mert a kicsi gyerek próbálja az erejét, de már lassan 2 éves, kevésbé nézik el neki az effajta kitöréseket. Mármint a szülők, mert kezdek afelé hajlani, hogy ne én oldjam meg a problémákat. Jó, ha durván odacsap (vagy készül odacsapni), akkor azért odamegyek, de nem vagyok benne biztos, hogy jó az, ha állandóan leállítom.

A héten több konkrét eset történt különböző szülői reakciókkal.

1. Helyszín: IKEA, éttermi dühöngő. Gergő néhányszor rácsapott egy kislány fejére. A kislány egy kukkot sem szólt, inkább a bátyja nézett csúnyán Gergőre. Amikor apuka előkerült, utólag elnézést kértem, de mondta, hogy ne foglalkozzak vele, nagyobb testvérei vannak a kislánynak, nem veszi fel ezeket a dolgokat.

2. Helyszín: Kerekítő. Gergő rácsap egy kisfiú fejére. Nem erősen, éppen csak hozzáért a fejéhez. A kisfiú egetrengető ordításba kezdett. Odavittem Gergőt, mondtam neki, hogy sír a kisfiú, amiért bántotta. Anyukának is mondtam, hogy ne haragudjon, nem bántásból csinálja Gergő, így ismerkedik, de a nő csak megrántotta a szemöldökét. Hazamentek.

3. Helyszín: játszótér. A Kerekítőn megismert kisfiú (nem az, aki elsírta magát) sapkáját állandóan megrántja, próbálja levenni. A kisfiú anyukájával kórusban mondjuk, hogy az a sapka jól van a kisfiú fején, és a kisfiút is próbáljuk nyugtatni, de nincs semmi baj. Megbeszéltük, hogy ez egy ilyen korszak, próbálják felmérni az erőviszonyokat.

4. Helyszín: lift. Játszótérre menve Gergő belesikít a szomszéd kisfiú arcába, mire ő éktelen sírásba kezd, anyukája pedig azonnal fegyelmezi Gergőt, hogy ne sikítson, mert akkor... már nem is emlékszem, mi lesz.

Amellett, hogy kellemetlenül érzem magam, és egyáltalán nem tetszenek ezek a Gergő-féle megnyilvánulások, egyre inkább nehezemre esik beleavatkozni, akkor is inkább csak azért, hogy ne tűnjek a bántott gyerek szülője előtt nemtörődömnek. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy egy kisebb lökésre vagy taslira, sikításra sírással reagálnak a gyerekek.

Egyébként a Kerekítőn megismert kisfiú anyukájával áll egymáshoz legközelebb a véleményünk erről a csapkodós-sikítozós dologról. Megbeszéltük, hogy ha nem történik durva erőszak, akkor hagyni kell a gyerekeket megvívni a saját csatájukat, játszmáikat, különben az óvodában (vagy a bölcsődében, aki megy) megeszik a többiek.

Nem minden gyereket inzultál ám Gergő. Megfigyeltem, hogy azok kapják a taslit, akik megállnak előtte és csak néznek. Mintha így akarná felrázni őket. A sikítást pedig a kisebb gyerekek kapják az arcukba, akikkel így próbálja felvenni a kapcsolatot, hiszen azt látja/hallja, hogy sokat sírnak, vagy egyáltalán sírnak. A szomszéd kisfiú pl. mindig sikít, amikor elhagyják a lakást vagy hazaérnek. Gergő ilyenkor meg is jegyzi, hogy B. sír. Tehát nem bántani akarja ő, hanem a saját nyelvén próbálja megértetni magát. :)

Éjszakák és nappalok közt elveszve

Annyi minden történt mostanában, olyan gyorsan pörögnek a napok, hogy esélyem sincs mindent feljegyezni. Van az a szabály nálunk, hogy ha Gergő ébren van, nincs laptop és iPhone. Reggel gyorsan ránézek az e-mailekre (válaszolás esélytelen), aztán kikapcsolom a gépet. A délutáni alvás alatt visszakapcsolom, de válaszolni meg hosszabb lélegzetvételű dolgokat írni nem tudok, mert közben szaladgálok a lakásban, teszem a dolgom. Ébredéskor ott hagyom abba, ahol éppen tartok, és újra kikapcsolom. Legközelebb akkor látok monitort, amikor Gergő végre elkezdi az éjszakai pihenést, ami mostanában nem ritkán 11 óra körül van. Ilyenkor már nem rohangálok, de befigyel a tévé is, meg aztán olyan matt az agyam, hogy képtelen vagyok gondolkozni.

Úgy hangozhat, mintha a laptop körül forogna a világom, mintha remegnék a bekapcsolásért, pedig nagyon nem. Pár hete új napirendet vezettem be, azaz újjal próbálkozom. Nem tudom, meddig bírom, mert főképp az estéimet érinti, de muszáj valamit kitalálni. Rászoktam arra, hogy este főzök (legalábbis előkészülök), miután Gergő elaludt, hogy a délelőttök szabadok lehessenek, de ebéd is legyen. Baromi nehéz éjszaka azzal foglalkozni, hogy mi legyen a másnapi ebéd. (Mondjuk, most pont nem foglalkoztam vele, mert vendégeik voltak este, úgyhogy lesz majd tepsis krumpli, az gyorsan megvan, és amíg sül, játszhatunk.)

Nagyjából így néz ki egy nap:

7 óra körül ébredés. Péter és Gergő elkezdi a napot a nappaliban és/vagy a gyerekszobában, én kapok egy kis időt az éjszakai műszak miatti alváskiesés bepótolására. Esélytelen, de a semminél jobb.

8-9 óra körül reggelizünk. Ahogy kijön. Nem kapkodunk. Főleg, ha Péter itthonról dolgozik. (És általában úgy van.)

10 órára mindenki elkészül. Péter elvonul dolgozni, mi pedig lemegyünk a játszótérre (amíg nem fagyunk oda, de talán még akkor is, mert kell). Szerda délelőttönként a játszóteret lecseréljük a Kerekítőre.

Dél körül ebéd. 

Ebéd után kezdődik a rövidebb-hosszabb improvizációs játék, amit mi altatásnak hívunk. Jó esetben egyetlen tankolással egybekötött gyors elalvás. Rosszabb esetben valamelyik hosszabb mesefilm dvd-n való megtekintése közbeni, tankolásokkal tarkított elalvás. Legrosszabb esetben több hosszabb rajzfilm dvd-n való megtekintése, tankolás, játék és egyéb finomság utáni nemalvás. Az utóbbi kegyetlen, mert esik-kel, kezelhetetlen, fáradt, de képtelen elaludni.

Délután: ha gyorsan elalszik, akkor egészen normális időben ébred, akár egy újabb játszótér vagy játszóház bejátszhat. Ha a hosszabb elalvást választja, ezáltal később ébred, akkor jöhet a komolyabb pörgetés: IKEA vagy nagyobb bevásárlás, ahol jól elfárad, mert tolhatja a kosarat. Ha képtelen elaludni, akkor egy idő múlva feladom, és felkészülök a korai esti elalvásra. Ilyenkor általában valahol kidől (kanapén, ölben, ágyán), és kb. ugyanúgy alakul az éjszaka, mint általában.

Akárhogy alakult a délután, este 11 körül már legtöbbször alszik. Amikor először fordult elő, hogy 10-kor még nem aludt, kétségbeestem. Már nem tudom, mennyi ideje tolta ki az elalvást, de már nem tudom magam felhúzni. Új lélektani határt állítottam fel: ha éjfél előtt elalszik, boldog vagyok. Eddig ez még mindig sikerült. Tudom, óvoda meg minden, akkor majd korábban kell ébredni, nem lehet sokáig fent maradni, de az még messze van. Addig még bármi lehet.

Éjszaka általában egyszer ébred 2-3-4 óra körül. Tankol (gyorsan vagy hosszan... inkább az utóbbi), és alszik tovább. Mostanában rászokott arra, hogy hajnalban nem kiabál, hanem nemes egyszerűséggel átjön hozzánk a két becsukott ajtón keresztül (igen, profi módon bánik a kilinccsel), befekszik közénk, tankol, elalszik. Ha Péter nem horkolna, mint egy medve, egészen idilli hajnalaink és reggeleink lennének, de mivel horkol, kénytelen vagyok átcuccolni Gergő ágyára. Tudom, Tajgetosz, de képtelen vagyok a horkolástól aludni, és ha köztünk van Gergő, nem bökdösöm Pétert a horkolás abbahagyása (vagy legalább a felfüggesztése) érdekében, nehogy felébresszem Gergőt. Ha valaki tud a kispárna fejre szorítása, orr befogása stb. módszereknél hatásosabb és hosszabb távú megoldást horkolásra, kérem, árulja el! :)

Szét vagyok esve. Elfelejtek dolgokat, ezért mindent felírok, de elhagyom a cetlit vagy nem jut időm a dologra. Borzasztó ez, de próbálok nem azzal foglalkozni, amit csinálnom KELLENE, hanem azzal, ami FONTOS. Ami NEKEM/NEKÜNK fontos. A szövegláda fedele kipattant, és csak alvásidőben csukódik vissza. A legtöbbet használt szó mostanában a dízelmozdony, ami Gergő nyelvén kb. úgy hangzik, hogy dízelnyoszdosz. Utazás közben folyamatosan mondja, amit lát. Elsősorban a közlekedési eszközök (busz, villamos-vitati) és az autók, azoknak is a márkája érdekes. Hozzáteszi, hogy kinek van olyan autója. Tele van Budapest Fordbandi, Suzukimama és Opelapa márkákkal. :)

Ma 23 hónapos. 1 hónap múlva 2 éves lesz. Durva, ahogy telik az idő...

Fehérnemű a vonaton

Az elmúlt 2 hétben nem sok időm volt pötyögni. Szinte folyamatosan voltunk valahol vagy nálunk volt(ak) valaki(k). Olyan sok dolog történt először, hogy lehet, nem is emlékszem mindre. Először hagytuk el Péter nélkül a várost hosszabb időre (olyan volt, hogy elvitt meg értünk jött, de olyan nem, hogy oda és vissza nélküle utaztunk), először ült Gergő olyan autóban, amit a húgom férje vezetett. Először aludt Gergő Kaposváron Péter nélkül, először járt az unokaöcsém óvodájában, először evett Túró Rudit... Ezek mind érdekesek, de nem annyira, mint az első vonatút.

Amikor vasárnap elindultunk, még nem tudtuk, hogy pénteken vagy szombaton jövünk vissza, azt pedig végképp nem, hogy milyen napszakban. Ahogy teltek a napok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy pénteken jövünk, mert egyrészt ma mindenképpen el akartunk menni az Alma koncertre, másrészt a húgomék ma ovibálba hivatalosak, nem akartam útban lenni a nagy készülődésben. Miután Gergő az 5 nap alatt többször produkált alvásmentes délutánt, úgy döntöttem, hogy minél később indulok, hogy ha aludt valamit délután, akkor addigra pont elfárad, ha meg nem, akkor is. Az este 8 órakor induló IC-t néztem ki. Nem kapkodtuk el, délután kezdtem telefonálni jegyügyben.

A központi jegyrendelős szám foglalt volt. A kaposvári jegyirodában már nem volt ügyfélszolgálat (délután 4-ig van :O). Végül jobb ötlet híján a MÁVDREKT-et hívtam. Miután bemondta az automata, hogy második vagyok a várakozási listán, aztán arról is tájékoztatott, hogy első lettem, nem tettem le 5 perc várakozás után. Végül egy készséges hölgyhöz kerültem, aki türelmesen meghallgatta a kérésem, megvárta, amíg a háttérben a két gyerek abbahagyja a visítást, még arra is felhívta a figyelmem, hogy ha 18 év alatti gyerekkel utazom, akkor 33%-os kedvezményre vagyok jogosult. A húgom férje elszállított minket Dombóvárig (nincs IC Kaposvár és Budapest között, csak a pécsi, arra viszont Dombóváron kell felszállni, gyerekkel az nem egyszerű), előtte megvettem Kaposváron a megrendelt jegyet. Mondom a kódot, a pénztáros mondja a nevem. Stimmel. Kérdezi, hogy 33%-os jegyet kértem-e. Mondom, hogy igen, mert egy 2 éves gyerekkel megyek. Nagyot sóhajtott, és mondta, hogy akkor valami nem stimmel, mert 2 db 33%-os jegyet vitt be a telefonos csaj a rendszerbe. Javította. Megkaptam a jegyet és a két helyjegyet. Mondta, hogy még mindig nem stimmel valami, mert ugyan 33%-os a jegy, árban ugyanannyi, de nem megfelelő a jogcím, a kalauz beleköthet. Kicserélte családi kedvezményűre. Kezemben a jeggyel mentem vissza a kocsihoz. Gyorsan megnéztem, hogy a két helyjegy legalább egymás melletti helyekre szól-e. Úgy tűnt, igen. Még a telefonos rendeléskor próbáltam menetirány felé néző helyekre kérni a jegyeket, de azt mondta, azt ő nem tudja. Mindegy akkor, csak legyenek egymás mellett a székek. A sógorom viccesen meg is jegyezte, hogy attól, hogy a két jegy a 95-ös és a 96-os székre szól, még lehet átlósan is. Bejött. Szerencsére csak mi voltunk a négy széken, nem volt baj.

Ülünk a vonaton. Elővettem a Thomas-os újságokat, ölembe vettem Gergőt, készültem az alvásra. Kaposvár és Dombóvár között aludt kb. 1 órát (délután nem), de gondoltam, az nem volt elég. De. Elég volt. Kiolvastuk a füzeteket, ettünk ropit. Semmi. Közölte, hogy Hamm, és piszkálta a ruhámat. Szembefordulva az ölembe ült, én beborítottam a kabátommal, mintha a fényt takarnám, hogy aludhasson, ő pedig boldogan lakmározott. Ez is egy első alkalom volt. Az Állatkert és a Westend tetőterasza után felavattuk a Zengő IC-t is. :) Esze ágában sem volt aludni. Kért inni, ropit, majd átmászott a szemközti üres székekre, és mászkált egyikről a másikra, hajtogatta a könyöklőt, huncutkodott, nézelődött. Aztán közölte, hogy kaka. Reméltem, hogy viccel, de nem. Fogtam a kellékeket, és elvonultunk a WC-be. Volt némi kétségem, hogy jó ötlet volt-e otthagyni a cuccokat, de nem volt más lehetőségem. Persze, pelenkázó rész nem volt; lehajtottam a WC tetejét, Gergő ráállt, úgy cseréltem ki a pelenkát. Nyilván akkor jöttem rá, hogy a világító gomb a csap mellett nem szenzoros vagy lézeres, hanem konkrétan meg kell nyomni ahhoz, hogy folyjon a víz, amikor Gergőn már rajta volt a tiszta pelenka, én pedig háromszor nyúltam bele a szarba. Legalább a kezem meg tudtam mosni, ha már Gergő fenekén alig maradt bőr a suvickolástól. Igen, nem volt elég a popsitörlő, be kellett vetni némi WC papírt is. (Viccelek, nem nyúztam le a bőrét, de jól jött volna egy kis víz.)

Miután kicseréltem a pelenkát, újra elkezdtem reménykedni, hátha emiatt nem aludt. Nem ez volt az ok. Újult erővel pörgött. Észrevette a telefonomat, elkapta, a szájához emelte, és suttogva belemondta, hogy tangabugyi. Itt még nevettem, mert nem hallotta senki. Onnan jött a dolog, hogy miután Pempős Pista nagy sztár lett nálunk, Gergő mindenkinek azt mondja, hogy tangabugyi. A Kaposváron töltött 5 nap alatt valahányszor felhívtuk Pétert, annyit közölt vele, hogy tangabugyi. :) Ha telefont lát, már jön is a nagy belejelentés. Próbáltam mondani neki, hogy apa nincs a vonalban, majd később találkozunk vele. Letette a telefont, lekattant a témáról. Látszólag. Kis idő múlva újra észrevette. Akkor már majdnem Kelenföldön jártunk, nem sok volt hátra az útból. Büszke voltam, hogy nagyobb probléma nélkül megcsináltuk. A szájához sem emelte a telefont, csak mondta, hogy tangabugyi. Próbáltam csitítani, hogy a nénik meg a bácsik alszanak, de nem hatott. Egyre hangosabban mondta, én meg éreztem, hogy egyre vörösebb az arcom. Belefúrtam az arcom a hajába, és rázkódva röhögtem. Arra a követeztetésre jutott, hogy ez nekem tetszik, úgyhogy emelt a hangerőn. Már mindegy volt. Inkább nevettem rajta, mint egy jelenettel rontsak a helyzeten. A kocsi másik végén valaki nyerítve felnevetett. Azt gyanítom, akkor értette meg, mit skandál a gyerek a kocsi elejében. Esetleg megfejtette a forrást is. :) Klasszul éreztem magam. Nem panaszkodhattak az utastársak, hogy nem kaptak szórakozást a pénzükért. :)

Egyébként imádta a vonatozást. Csinálunk még ilyet. Tangabugyival vagy anélkül. :)

Az élet szép

Elkaptunk valamit. Nem betegséget, annál sokkal jobbat, de nem tudom, mit. Valami jót. Ha nagyon akarom, mondhatnám, hogy nem ment el mellettünk szó nélkül a tízmilliószoros nap, de saját magam kiröhögöm, ha ilyeneket beszélek. Persze, ettől még simán lehet. :) Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben kevésbé érzek késztetést arra, hogy mindennek megtaláljam az értelmét. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem érzem, csak azt, hogy kevésbé, ami szerintem még mindig sokkal több a normálisnál. :)

Sikerült 4 napot úgy eltölteni a szüleimnél, hogy senki sem veszett össze senkivel. Na, jó, mi egy kicsit civakodtunk, de az lenne a furcsa, ha kimaradt volna. :)

Kikaptunk egy hihetetlen parkolóőrt.

Aki nem vega, az nem tudja, milyen kellemes meglepetés volt, hogy az esküvői ebéd helyszínén (ahova már második alkalommal tértünk vissza) kibővítették a vegakaják kínálatát. Igazi felüdülés volt a rántott camembert áfonyalekvár és rizs helyett tejszínes-parajos szósszal és krokettel.

Sok apró jó dolog történt velünk az utóbbi pár napban. Egyenként nem sokat érnek, de ha összerakjuk őket, elég jól néznek ki. Megbecsüljük a kicsit, hátha akkor megérdemeljük a nagyot. :)

Felfúrtuk az előszoba falára az 5 db akasztót. Végre lesz hely a kabátoknak.

Annyira jó időszakban vagyunk, hogy az sem tud kiakasztani, hogy egy héten belül harmadik nap maradt ki Gergő délutáni alvása. Első alkalommal némi pörgetés után este 6-kor aludt el az ölemben. Legközelebb szerdán este nem aludt; akkor 6 óra körül fürödni akart, majd némi vacsora után 7.30-kor elaludt Tűzoltó Sam nézése közben anyu ölében. Ma sem akart aludni. 5-kor aludt el az ölemben. Megriadhatnék, hogy talán szépen lassan leáll a délutáni alvásról, amit nem is olyan régen meg is tettem volna, de valahogy most nem megy. Majd lesz valahogy. Ha leáll a délutáni alvással, azt is megoldjuk. Különben is... egyre nagyobb, egyre több dolgot tudok csinálni, amikor ébren van. :)

Az alvásról még annyit, hogy délután már ritkán produkál 4 órás alvást, de ha igen, akkor is elég korán kezdi ahhoz, hogy ne zavarjon be az esti altatásnál. A tegnapi 22.15 körüli elalvás volt mostanában a legdurvább. Jó ez. :)

PP

Sokat elárul rólunk, hogy Gergő a Salgótarjánban töltött 4 nap alatt megtanulta kimondani, hogy tangabugyi. Igaz, hogy egyelőre úgy ejti, hogy tankaputyi, de tökéletesen érthető.

A forrás- és ihletadó mű pedig itt hallgatható meg, ha valaki még nem hallotta volna. :)

:*

Azért akkor nehéz megállni sírás nélkül, amikor a 22 hónapos gyerek az esti altatás alatt megfogja a kezem, a szájához emeli, megpuszilja, és közli, hogy szeet. :*

Kedves parkolóőr

Ilyen nincs. Annyira hihetetlen, hogy muszáj elmesélnem.

A házassági évforduló napján mindig (haha... ez volt a második visszatérés) ugyanabba az étterembe megyünk ebédelni, ahol az esküvői ebédünk volt. Ma is így tettünk. Eredetileg délutáni estebédet terveztünk Gergő ébredése után, de annyira nem akart aludni, hogy inkább összekaptuk magukat, és elmentünk ebédre. Mi voltunk az első vendégek, a étterem környékén alig volt autó. Ez kicsit meglepett ugyan, mivel máskor alig lehet parkolóhelyet találni, de elkönyveltem annak, hogy még nagyon az elején jártunk az ebédidőnek.

Már ott voltunk egy ideje, amikor éppen a másik teremben voltam Gergővel (mindent körbe kellett járni), és amikor visszamentünk, Péter nem volt sehol. Puffogtam egy sort, hogy otthagyott mindent az asztalnál, de nem volt időm letolni, mert elképedt arccal jött vissza, és már mondta is, miért ment ki.

Konkrétan az történt, hogy bejött egy parkolóőr az étterembe, mert gondolta, hogy valamelyikünkhöz tartozhat Kisautó, és szólt, hogy elfelejtettünk parkolójegyet venni. Ahelyett, hogy megbüntetett volna, szólt, hogy ELFELEJTETTÜNK jegyet venni. Fel sem tételezte, hogy szándékosan nem vettünk. Péter megköszönte, hogy szólt, és elment jegyet venni. Még mindig a hatása alatt állunk a történteknek. :)

Kiderült, hogy csak májustól lett fizetős az a rész, azóta meg Salgótarjánban sem nagyon jártunk, nemhogy étteremben...

Nem tudom, a parkolóőr tud(ott)-e róla, de -ahogy Pix :* felhívta a figyelmemet- ma van a véletlenszerű kedvesség világnapja (vagy hogy van ez magyarul). :)

Alszik

A tegnap délelőtti játszótér után Gergő kettő falatot volt hajlandó betolni ebédre a csirkéből, aztán jött hozzám, elkezdte, hogy ke..., ke... (kezed). Ilyenkor megfogom a kezét, és hagyom, hogy vezessen, hogy megmutassa, mit szeretne. Konkrétan a szobájába vezetett, fel az ágyra, kért tejet, és nem sokkal dél után elaludt. 3 körül ébredt, elmentünk az IKEA-ba gyerekpörgetésre. Este kicsivel 10 óra után elaludt. Éjjel kétszer ébredt, de 6.30-ig tolta.

Barátnőmék ebéd után indultak, úgyhogy a délelőtti játszóterezés kimaradt a pakolás miatt (meg az idő is elég ramaty volt), ennek ellenére eléggé elfáradt Gergő ahhoz, hogy 11 óra körül elaludjon (ke.., ke..., tej, alvás). 3 körül ébredt. Elküldtem őket Péterrel a játszóházba, hogy egyrészt érje más inger, ne a lakást nézze egész nap, másrészt tudjak pakolni, mert a két gyerek nem semmi felfordulást hagyott. :)

Nagyon kíváncsi vagyok a ma estére. Ha elalszik időben, pezsgőt bontunk. 

Nekem sok

Itt vannak a barátnőmék. Most kollektíve lementek a játszótérre, hogy lássanak a gyerekek egy kis napfényt,  meg érje őket némi levegő, én meg főzök. (Haha...)

Tegnap este megjegyeztem valamit, és a barátnőm férje erre azt mondta, hogy ne bántsam Pétert, mert tök sok mindent megtesz nekem. Két szó ütötte meg a fülem: SOK és NEKEM.

SOK: Mi az, hogy sok? Ahogy nézem (és most egyáltalán nem akarom őket bántani, mert imádom őket), náluk ott kezdődik a sok, hogy ha a babusgatáson kívül bármit csinál a kislánnyal az apja. Elmondása szerint sosem cserélt még pelenkát, a fürdetés, altatás, etetés mind a barátnőm feladata, miközben ő nézi a meccset.

NEKEM: Nekem?! Már bocsánat, de ketten vállaltuk a gyereket, ha jól emlékszem. Igen, hétköznap én vagyok szolgálatban (nem érzem szolgálatnak, de nem találok jobb szót), de tényleg rosszul kellene éreznem magam amiatt, hogy hétvégén, illetve Péter szabadnapjain levegőhöz szeretnék jutni, ezért bizonyos dolgokat átpasszolok? Konkrétan agyfaszt kapnék, ha Péter sörözgetve meccset nézne, miközben én ugyanúgy csinálok mindent. A hétvége nekem is hétvége.

Aztán itt vannak az éjszakák. A kislányuk végigalussza az éjszakát. 1 éves. Na, és? Gergő meg nem. Na, és? Tegnap megint iszonyú volt az altatás, pedig volt már ennél durvább is, csak azért éreztem tragikusnak, mert közönségünk volt. A sokadik próbálkozás után egyedül hagytam Pétert meg Gergőt, akkor sikerült óvatosan megjegyezniük, hogy talán érdemes lenne Gergőt délután felébreszteni x idő után, akkor könnyebb lenne az este. Hm... Komolyan mondom, néha úgy érzem, hülyének néznek. Az emberek azt hiszik, hogy vállvonogatva beletörődtünk a sorsunkba. Valamilyen szinten igazuk van, de a beletörődést megelőzte a kísérletezés. Mindennel próbálkoztunk már. Hordjuk pörgetni, naponta kétszer több órát levegőre viszem.

Elhangzott a híres Mi úgy szoktattuk... kezdetű, amitől éreztem, hogy elkezd tikkezni a szemem, de nem szóltam semmit, csak valamivel elkentem a dolgot. Tudom, hogy lerágott csont, de miért érzi úgy mindenki, akinek könnyebb a gyerekével, hogy valamit jól csinál(t), mi pedig nem...?

+ -

Alig 5 perc alatt teljesen ellentétes hozzáállást tapasztaltam. A legnagyobb döbbenet az, hogy alapból pont fordítva várnám.

Alaphelyzet: Gergő alig 1 órája alszik. Skype a középiskolás barátnőmékkel a hálószobából, hogy ne zavarjuk Gergőt. Várjuk a pizzafutárt; mondjuk is a barátnőméknek, hogy ha csöngetnek, akkor őrült módra eltűnünk, hogy ne szóljon sokáig, nehogy felébredjen Gergő.

Első hozzáállás: halk kaparászást hallok. Először azt hittem, hogy a szomszédból jön, ahol tegnap szétkapták a fürdőszobát valami dugulás miatt, aztán arra gondoltam, Eszti a szomszédból próbál bejutni (alvásidőben csak kopogni szoktunk). Kinéztem a kukucskálón, és megláttam a pizzafutárt. Kérdeztem, hogy próbált-e csöngetni, csak nem hallottuk, de mondta, hogy látta a babakocsit az ajtó előtt, és gondolta, nem ébreszti fel a gyereket.

Második hozzáállás: félrenyeltem a pizzát, amikor a szomszédban felbőgött a fúrógép. Szomszéd kisfiú felsírt. (Később kiderült, hogy nem erre, de akkor is...). 13.30. Tökéletes alvásidő, amikor végre enyém gyerek is normális időben alszik. Elindulok, hogy megkérjem a szomszédot, ugyan tolja el az időben egy kicsit az egészet, mielőtt az összes gyereket felveri a házban. Az ajtóból visszafordulok, mert 5 perc alatt elhomályosult a zaj ereje, úgy gondolom, nem vészes. Újra fúrnak. Hangosabban, velőtrázóan. Most már becsöngetek. Szépen (tényleg szépen, illedelmesen, szinte könyörögve, nem agresszív hangon, nem méltatlankodva) megkérem, hogy halasszák későbbre. Szomszédasszonynak nem tetszik. Mondja, hogy időre dolgoznak az emberek. Azért beszól, hogy a szomszédasszony (én) mondja, hogy felébrednek a gyerekek. Bentről csak annyit hallok, hogy Hátttt..., és szinte látom a vállvonogatást. Szomszédasszony annyit mond, hogy neki ki kell fizetni az embereket óradíjban, nem tud mit tenni. Remegő kézzel ültem vissza enni.

Nem fúrtak újra. Valahogy megoldották. Ezek szerint másképp is lehet...

Értem én, hogy muszáj valamikor fúrni, de annyi más időpont van, amikor nem zavar senkit. Az egyik kisgyerekes lakásban napok óta fúrnak-faragnak, a másik lakásban pedig új lakó van, aki értelemszerűen a saját ízlése szerint alakítja át. Délelőtt és késő délután is fúrnak, de eszemben sincs kiakadni, mert este, éjjel, korán reggel és a délutáni alvásidőben pihennek...

Kerekítő

Tavaly óta mondogatják a szomszéd lányok, hogy milyen jó a Kerekítő az ifjúsági házban, de eddig valahogy nem jött ki úgy a lépés, hogy megnézzük. Tavaly azért nem, mert akkor Gergő még kétszer aludt naponta, és a délelőtti pont a foglalkozás kellős közepén volt. Aztán meg azért nem, mert nem tartottam evidenciában, folyton elfelejtettem, hogy ez is van mint lehetőség. Mostanában viszont iszonyú nehéz időben elaltatni, azaz úgy általában elaltatni. Gondoltam, egy próbát megér. Rendszeresen járó anyuka azt javasolta, inkább a későbbi foglalkozásra menjek, mert az elsőhöz Gergő már nagy, de én látni akartam, mit tud az első.

Picit elkéstünk, de még elkaptuk az elejét. Ahogy szétnéztem, azonnal láttam, hogy valóban kicsit túlkoros Gergő, de nem lógott ki durván. Igaz, hogy jobban elmászkált, mint a többiek, de ez részben abból adódott, hogy néhányan még nem tudtak járni. :) Volt olyan dal, amit már ismert(ünk), és voltak újak is, de egyik sem kötötte le túlságosan, inkább azokat a részeket szerette, amikor hintáztatni kellett őket vagy forogni.

Elfáradtam, mire vége lett a foglalkozásnak. Nem kicsit. Leginkább a karom fájt. Kiderült, hogy a Kerekítőre nem használható a kerület kártya nyújtotta ingyenesség, úgyhogy beálltam a sorba fizetni. Klári (ő tartja a foglalkozást) is azt javasolta, hogy próbáljuk ki a másodikat, mert az bábos, talán jobban leköti Gergőt. Maradtunk. Elsősorban az győzött meg, hogy ketten is érkeztek a házunkból. Nem mondom, hogy Gergő mindent úgy csinált, ahogy kellett volna, de látványosan jobban lekötötte őt, mint az előző óra. Párszor ugyan elindult az ajtó felé To, to felkiáltással (Thomas), de mindig sikerült valamit találni, ami maradásra bírta. Tegnap voltunk a játszóházban, ami a klubhelyiséggel azonos emeleten van, és úgy tudtam rávenni a hazamenetelre, hogy megígértem neki, hogy ma újra elmegyünk. Amikor kiszabadult, megállás nélkül a játszóház felé vette az irányt, eltolta a kapuként szolgáló torlaszt, és mire odaértem, már kettő darab vonatot szorongatott. Nem volt könnyű rávenni, hogy hagyja ott őket, és induljunk el ebédelni. Újra meg kellett neki ígérnem, hogy megyünk még vonatozni. (Mostanában úgy lehet leginkább rávenni, hogy tegyen le dolgokat, hogy megkérem, adja oda a kislánynak/kisfiúnak. Ez 99%-ban beválik.)

Szerencsére a játszóház kerület kártyával ingyenes, különben a gatyánkat is otthagynánk a mindennapi látogatással... A Kerekítő sem vészes, az első 1000, a második 1200 Ft, ami szerintem hetente egyszer kibírható. Annál is inkább, mivel Gergő annyira elfáradt, hogy meg sem várta az ebédkészítést, csak néhány kiflikarika lekvárral történő megkenésére volt időm. Azokat betúrta, ivott egy keveset, majd bejelentette igényét némi tejre, és elaludt. Lassan 3 órája. Nemsokára ébred. A legszebb őszi napsütésben le tudunk menni a játszótérre ahelyett, hogy átaludná. Tetszik.

Tízmilliószoros

Hiszek a gondolatok teremtő erejében. Nem a teremtés klasszikus értelmében, mert abban nagyon nem. A pálcasuhintásra, tapsra vagy bármi más hatására történő csodában nem hiszek. Abban viszont igen, hogy ha valamit nagyon akarunk, akkor képesek vagyunk elérni. Nem azonnal, de képesek vagyunk rá, mert tudat alatt úgy cselekszünk, ami közelebb visz a célhoz. Mondjuk, hogy bevonzzuk. :)

Vasárnap (is) voltunk az IKEA-ban. Találtam egy függönyt, amibe azonnal beleszerettem, és már látom a nappaliban. Péternek is tetszik (legalábbis nem mondja, hogy nem :D), úgyhogy eldöntöttnek tekintem a kérdést. :) Ha már lendületben voltam, rávezettem Pétert, hogy milyen jól tudnánk használni az EXPEDIT sorozatot a nappaliban. Első körben egy elválasztót néztem, aztán találtam egy polcos íróasztalt, végül megtaláltam a tökéletes szekrénysorként funkcionálható polcsort. Mindent a barna-fekete kivitelben kell elképzelni, a fehér bútorokat nem szeretem. Az más kérdés, hogy a sötét bútorok baromira nem praktikusak, mert minden porszem meglátszik rajtuk, de vállalom. Már csak a rávaló kell, és jöhetnek. Azért tetszenek különösen, mert annyira egyszerűek, hogy nem uralják a szobát; gyakorlatilag bármilyen kanapét vehetünk hozzá a későbbiekben. Az sem elhanyagolható, hogy bővíthető.

Azt olvastam a neten, hogy ma tízmilliószoros nap van, úgyhogy egész nap ezekre a bútorokra gondolok, közben erősen koncentrálok arra, aminek be kell következni ahhoz, hogy mindez a miénk lehessen. Nem, nem a lottóötösre gondolok, annál azért közelebb vannak a talpaim a földhöz. :) Nem kerül semmibe, hogy ezek körül járjanak a gondolataim, akkor meg érdemes megpróbálni. Ha a közeljövőben arról írok, hogy kifosztottuk az IKEA-t, akkor bejött. :)

Az elmúlt hetek és napok hullámvasútja (kb. fele-fele arányban voltak nagyon szuper és nagyon borzalmas napok) annyira kikészített, annyira szétestem, hogy kifejezetten jólesik most jó dolgokkal foglalkozni. Még akkor is, ha csak elméleti szinten. Az is pozitívan hatott a lelkiállapotomra, hogy hirtelen rájöttem, hogy csak a jövő héten fogom betölteni azt az életévemet, ami nem érint valami jól. Nem kerek, de nem valami tetszetős. A nagy névnapi szervezkedésben (nem enyém névnap) elfelejtettem, hogy nekem ilyenkor van a szülinapom. Úgy emlékeztem, valamikor a múlt hónap környékén betöltöttem, bár arról nincs emlékképem, hogy mikor. (Szerintem az lehet, hogy csak pár hónappal van korábban Gergő keresztanyjának :* a szülinapja, és úgy veszem, hogy amikor ő betölti az adott kort, akkor automatikusan én is, csak később ünnepeljük. :D)

Baj van

Kinyílt a szövegláda. Már szinte mindent nevén nevez, de olyan dolgok is vannak, amiket egyetlen gyűjtőszóval illet. Ilyen pl. a baj. Nem tudjuk pontosan, mit jelent, de kb. azokat a dolgokat hívja így, amiktől fél vagy nem úgy viselkedik, ahogy ő szeretné. Próbáljuk visszavezetni, honnan jöhet. Arra jutottunk, hogy valószínűleg abból jöhet, hogy amikor elesett, valami leesett, vagy más egyéb rossz dolog történt, akkor megöleltük, és mondtuk, hogy Nincs baj.

Akkor vettük észre, hogy átvette ezt a szót, amikor a Halloween bulin egy barátunk egy rendkívül förtelmes álarcban lépett be (hiszen Halloween-kor a hercegn(nő) jelmez nem ér), Gergő pedig hangos Baj! Baj! kiáltással rohant a nappaliba, és elbújt Péter mögött. Az álarc csak akkor került elő, ha valaki megérkezett, de elég volt, hogy észrevegye a tévé tetején lapulni, jött a Baj! és a bújás. A csoportképen is Gergő háta látszik, ahogy sógorjelölt Peti nyakába fúrja a fejét.

Baj hazament, vigyáztunk, hogy a képeket ne lássa meg. Nem is került szóba. Pénteken elmentünk az IKEA-ba beváltani néhány petákot csúszásgátló szőnyegre. Pont zöld van a katalógusban, ami megy a fürdőszobához, nagy örömmel szereztük meg. Formáját tekintve krokodil, ami szerintem tök aranyos, egyáltalán nem ijesztő.

Eljött a fürdés ideje. Gergő rohant a fürdőbe, és türelmetlen várakozással asszisztálta végig, amíg kimosom a kádat. Amikor a csúszásgátlót betettem a kádba, kicsit megtorpant a lelkesedés, de azt hittem, az újdonságnak szól. Nem. Amikor elkezdtem engedni a vizet, kiabálva (Baj! Baj!) futott kifelé, és csak nagyon nehezen tudtuk meggyőzni, hogy a szőnyeg nem bánt. Első este Péter beállt vele a kádba. Tegnap már egyedül fürdött, és elhangzott ugyan néhány baj, de inkább csak megállapításként. 

Anyu szerint nem kell kínozni a gyereket, szerintem meg ez nem kínzás. Nem hagyjuk egyedül, nem zárjuk rá az ajtót, hogy barátkozzon meg egyedül a bajjal, hanem megmutattuk neki, hogy nem bánt. Ha akkor is üvöltve tiltakozott volna, amikor Péter bátran ráállt a krokodilra, nyilván nem hagytuk volna szenvedni, de szerintem abban semmi rossz nincs, hogy nem hagyjuk félni, amitől nem kell. Péter szerint ez olyan, mintha engem akarna valaki meggyőzni, hogy a póktól nem kell félni, de szerintem meg nem. Én nem félek a póktól, hanem irtózom, undorodom, ami nem ugyanaz. Szerintem. :)

Szabad-e locsolni?

Amikor eszembe jut, megnézem, milyen keresőszavakkal jutnak hozzám, azaz a blogra emberek. A mai non plus ultra a következő (szó szerint idézve): mért nem tudok locsolni a farmville.

Két dolog merült fel bennem.

1) Vajon megtalálta az illető a választ a kérdésére?

2) Komolyan  megdöbbenek ilyenkor, hogy mit képesek kérdezni a google-tól. :D

Szórakozik

Szórakozik velünk ez a gyerek. Már éppen kezdtem elfogadni, azaz dehogy, inkább beletörődni, hogy nappal alszik sokat, cserébe szívunk az esti altatásnál, amikor ma meglepett. Végre nem esett semmi, csak a meglévő nedvességet kellett kezelni (állandóan fel kellett állítani a nedves homokról, a csúszdát át le kellett törölni...), a nap is sütött, úgyhogy főzés helyett a délelőtti játszóterezést választottam, és úgy döntöttünk, elmegyünk ebédelni az ismerőseink frissen nyitott étkezdéjébe. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy megint nem úgy történtek a dolgok, ahogy terveztük, különben nem írnék róla. :)

Az történt, hogy a játszóterezés végén Gergő már a kezelhetetlenség határát súrolta. A szomszéd Eszti szerint fáradt volt. Ezt gyorsan kizártam, mert mostanában délután 2 előtt nem aludt el, akkor is mindenféle trükk bevetése után. Kiderült, hogy neki volt igaza. Az ölembe kéretzkedett (már Gergő, nem Eszti), közölte, hogy hammm, és már kortyolt is. Gondoltam, egy kis tej nem fogja befolyásolni az ebédfogyasztást, annyi már nincs. Rövid idő múlva éreztem, hogy ernyednek az izmai. Ránéztem, és láttam, hogy a szemei csukva, de még eszik. Elfektettem a karomban, úgy folytatta a táplálkozást, mint pici korában (amikor még elfért a két könyökhajlatom között, ha magam mellett tartottam a karom :D). Kidőlt. Bevittem a szobájába, és 2,5 órát aludt egyetlen nyikkanás nélkül.

Mosolyogva ébredt, ebédelt, szöszölt, molyolt, játszott, majd közölte, hogy Nikkiiii, azaz szeretne lemenni a játszótérre Nikihez (nem tudom, miért Niki ragadt be neki, amikor vele találkozunk majdnem a legkevesebbet, de talán azért, mert a gyerekek közül az ő nevét tudta először kimondani). Addig maradtunk, amíg ő akart, nem láttam értelmét, hogy erőltessem a maradást. Vacsora és családi fogócskázás után este 8 körül bejelentette igényét a fürdésre, majd az első altatási próbálkozás után ugyan kijött a nappaliba, de miután megvolt anyuval a mindennapi betevő Skype, és a nemtudommit is megunta, bevezetett a szobájába, kért egy kis tejet meg vizet, és kb. negyedórája elaludt.

Amellett, hogy örülök neki, úgy érzem, szórakozik velünk ez a gyerek. Egyrészt pont aznap szakít az alvási rossz szokásával, amikor számoltunk volna az idővel, másrészt pont akkor tér vissza a korai lefekvéshez, amikor -kihasználva a hosszú estét- Halloween bulit szerveztünk. :)

A hétvége margójára

Az eső és a vihar mindenkire másképp hat. A legtöbb embernek a feje fáj. Most Gergőből délutáni alvómanót, belőlem pedig hülyepicsát csinál. Ha ezt megfejeljük azzal a ténnyel, hogy közelednek azok a napok, totális az agyf@sz.

Pedig szeretem az őszt, csak most egy kicsit sok volt minden.

Hétvége kettesben

Nagyon készültem rá, hogy milyen jó lesz majd, ha Gergő alvásidejében végre tudok pakolni a hálószobában, ugyanis Péter elutazott borozgatni, nem dolgozott a hálószobában. Hatalmas terveim voltak, hogy eztismegaztis megcsinálom, sütök-főzök, kart karba öltve menetelünk Gergővel végig a hétvégén. Szép terv volt. A valóság csak halványan közelíti ezt meg.

Péntek délelőtt indult Péter, akkor még le tudtunk menni elköszönni és integetni, de a délutáni séta lehetetlen volt. Leszakadt az ég. Bosszankodtam, hogy kimarad a jó kis levezetéses pörgetés, de akkor még nem gyanítottam, hogy az időjárás csúnyán odavág az alvásnak is. Maradtunk a lakásban, próbáltam mindenféle érdekes dolgot kitalálni. A fogócskázás lett a nyerő; a nyelvem lógott, mire Gergő engedélyezett némi pihenőt. Másnap délelőtt nem mentünk le, mert minden vizes volt, de a délutáni ébredés után közölte, hogy csússsz, úgyhogy lementünk. Babakocsival, mert azt azért nem szerettem volna, ha meghempereg a vízben. Nem a ruháját féltem, ki lehet azt mosni, sokkal inkább a megfázástól félek. Szerencsémre ő is úgy gondolta, hogy babakocsival megyünk. Róttuk a köröket, Gergő vezényelt, hogy egy-egy kereszteződésnél merre menjünk (ha nagyon elrugaszkodott a valóságtól, felülbíráltam a döntést), soroltam a parkoló autók márkáját. Reméltem a legjobbakat, ami az esti elalvást illeti.

Gyors elalvást, végigdurmolt éjszakát és vidám ébredést vizionáltam erre a hétvégére. Nem kaptam meg. Nem tudom szétválasztani  a két éjszakát, mert kísértetiesen hasonlítottak egymásra. Annyi volt a különbség, hogy más tehetségkutató biztosította a hátteret...

Nem kezdtem korán a fürdetést. Laza vacsora után (egyik nap virsli, másik nap paradicsomos tészta) engedtem vizet a kádba, és hagytam pancsolni. Mostanában rászokott, hogy a pelenkázás és öltöztetés alatt is játszik. Ilyenkor és máskor sosem kerül elő Törpapa és Törpilla is. Utána mese (végignézzük az összes képet, ő pedig sorolja, amit/akit lát), majd az első próbálkozás. Mindkét nap úgy tűnt, hogy kidől, de nem. Volt minden; apázás, vízivás, iszifeltöltés, tehetségkutató, Robotok, többszöri rámcsatlakozás, sírás, könyörgés, megnyugtatás, hát- és hassimogatás. Végül 23.30 körül aludt el. Jól jött az óraátállítás, mert hirtelen 22.30 lett belőle. Nem érdekelt, hogy hajnalban kellett átállítani az órát, én megtettem korábban, és ehhez számítva készültem aludni. Mindkét éjjel többször ébredt, nem volt elég a hátsimogatás. Szombatra virradóra 2 órától majdnem óránként jelzett. Másnap sem volt sokkal jobb.

Ma úszás volt. Péter nélkül. Dani (szomszéd) elvitt Gergőt és engem, Sáráék pedig hazahoztak. Most voltam másodszorra Gergővel a vízben. Elfáradtam. Nagyon. Reméltem, hogy gyorsan elalszik majd itthon, de nem. 13.30 körül aludt el. Szerintem még egy félórát adok neki, aztán óvatosan elkezdek zajongani, hogy megébredjen (direkt nem fogom felébreszteni), hátha hamarabb elalszik este.

Dani semmit sem fogadott el a fuvarért, úgyhogy elkezdtem kakaóscsigát sütni. Másnak is ígértem már, éppen itt volt az ideje, hogy beváltsam az ígéretem. Legközelebb kipihentebb állapotomban állok neki. Az élesztőnél egy pillanatra elgondolkoztam, hogy kell-e az egész zacskó, de meggyőztem magam, hogy a 70 dkg az majdnem 1 kg, úgyhogy mehet. Egy nagy frászt. Durván kikelt a gépből, ragadt mindenfelé, én meg csendben szentségeltem, nehogy felébresszem Gergőt. Amikor a sütőpapírra is ráragadt, fogtam az egészet és bevágtam a kukába. Zsigerből utálom a pazarlást, de hihetetlenül jól éreztem magam, amikor megszabadultam a masszától.

Teljesen kész vagyok agyilag meg idegileg. Péter nemsokára hazajön. Úgy döntöttem :), hogy elmegyünk valahova családilag vacsorázni. Nem azért, mert annyira sok elszórni való pénzünk van, hanem azért, mert kell. Nincs az az isten, ami rávesz a vacsorafőzésre.

Patkány

Végre sikerült elfogadható képet készítenem az alvócimbiről. Még éppen vállalható a külseje annak ellenére, hogy napi szinten kap hideget és meleget. Sosem gondoltam, hogy egy patkány lesz a legnagyobb kedvenc. Persze, Percy után, de egy mozdonnyal nehéz aludni, akármilyen kicsi. :)

Nemes egyszerűséggel Patkánynak hívják, azaz egyelőre Pakká

Babakocsi újratöltve

A tegnap délelőtti játszóterezéskor meglepő dolog történt. Gergő bemászott Z. babakocsijába, és addig nem hagyott békén, amíg el nem kezdtem tolni. Vezényelt, hogy merre menjek (nyilván nem mentem ki az úttestre, bármennyire is szerette volna). Tettünk egy nagy kört a játszótér és a füves rész körül, aztán visszaszolgáltattuk a járgányt. Nem adta könnyen. Rákattant.

Felbátorodtam, és ma nem vittem le a piros autót, hanem csak a babakocsit. Konkrétan még a lakásban beleült. Tettünk egy félkört a ház körül, hogy a sarkon integessünk Péternek, aztán gondoltam egyet, és megpróbáltam eljutni a kistescoba. Idejét sem tudom, mikor voltunk kettesben bevásárolni, ha nem számoljuk az oda- és visszautat a Duna Plazába, amikor annyira álmos volt, hogy minden mindegy volt neki. Kész voltam bármikor tervet módosítani, mert annyira nagyon nem volt fontos a bevásárlás, de ki akartam próbálni. Nem volt baj. Nézelődött, én soroltam a járda mellett parkoló autók márkáját. A boltban sem volt probléma. Ráizgult a kiflire (miszerint kiffi), úgyhogy bár volt itthon, vettem neki, mert értem én, hogy kell a zsákmány. Szigorúan akkor kap meg bármit, miután kifizettünk, már kezdi megérteni, nyugodtan várta, amíg fizetés után a kezébe nyomtam. Boldogan rágcsált a visszafelé úton, én meg újra elsoroltam a márkákat. :)

Ha ez ilyen jó móka, holnap talán elsétálunk a könyvtárba. :)

Csend van

Egy ideje már vége a nagy zajongásnak. Nem tudom, mikor hagyták abba, mert mostanában ritkán van nyitva egész nap az ablak. Akkor tűnt föl, hogy nincs zaj, amikor felkaptam a fejem egy puffanásra.

A bontásnak és építkezésnek vége, nemsokára jönnek a földönkívüliek. Ez lett a szomszédban. Nagyon remélem, hogy nem lesz átjáróház a környéken, mert ahogy nézem, elég sok előadás lesz naponta. Különösebb bajom nincs vele, bár engem pont hidegen hagynak ezek a dolgok (nem tagadom a földönkívüli élet lehetőségét, de ez a hisztéria nekem sok), csak maradjanak a zajok a falakon belül és oldják meg a parkolást a mi utcánk nélkül.

Bármi is lesz, vége a nagy zajnak, ami mindenképpen jó. A Szigetig megint csend lesz. :)

Úszás új helyen

Korábban írtam róla, hogy kilóg(ott) a lábunk az úszásról. Egyre telítődött a pohár, végül amikor éppen kicsordult volna, Sáráéknak is elegük lett. Elővették az általam a neten talált helyek listáját, és közelebbről megvizsgálták azt, amelyik mindkettőktől megközelíthető távolságra van, és jónak tűnik. Átment a vizsgán, úgyhogy vasárnap már mi is bevonultunk. Reméltem, hogy sikerül olyan helyet találni, ami reggel vagy kora délelőtt kezdődik, hogy ne nagyon vágja taccsra a napot. Sikerült. Reggel 9-kor kezdődik ez is, csak szombat helyett vasárnap. Ez lényegében mindegy, csak akkor igényel extra szervezést, ha hétvégén elutazunk, de ezzel sincs nagy gond, mert nem havi bérletet veszünk, hanem alkalmasat. Még szokni kell. Van olyan, ami sokkal jobb, és olyan is, ami jobb volt az előző helyen, de bízom benne, hogy csak meg kell szokni.

Ami jobb:

Közelebb van. Egyelőre nem tervezem, hogy bkv-val menjek, ha Péter valami miatt nem tudna jönni (ahogy most vasárnap is), de egy kis sétával ez is megoldható. Talán később, ha Gergő már képes hosszabb távot megtenni a lábán, de most még semmiképpen.

Van külön férfi és női öltöző. A régi helyen az apukák az egyik csoportszobában, az anyukák pedig a gyerekmosdóban öltözhettek állva. Nem tudom, a férfi részlegen mi a helyzet, de a női öltözőben van egy járóka is, hogy ne csámborogjanak el a gyerekek, amíg öltözünk.

Nagy a medence. Feszített víztükrű, nem kell iszonyatos magasra emelni a gyerekeket, ha ki akarjuk tenni őket a szélére. Gergő simán kimászik, ha Péter a talpa alá rakja a karját.

Nem havi bérlet van, hanem 1, 4, 8 vagy 10 alkalmas bérletet veszünk (nem biztos, hogy pont ilyenek vannak... majd megnézem pontosan, és javítom, ha szükséges). Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy ha nem tudunk menni, nem kell a pótlás miatt görcsölni, hanem addig megyünk, amíg tart a bérlet. A régi helyen macera volt, hogy ha kimaradt egy alkalom, akkor abban a csoportban nem lehetett pótolni, mert nem engedte a rendszer. Szerintem maradt is bent alkalom, amit még tavasszal hagytunk ki, mert nem tudtunk máskor menni. Itt ezzel nincs gond. Ha nem tudunk menni, legközelebb lehúzzuk a soron következőt.

Egy lány körbemegy a foglalkozás alatt, és minden gyerekről készít egy víz alatti fotót. Nem kell a gyereket produkáltatni, csak egy merülés és kész. A régi helyen felvonult egy nő vagy pasi egy bőrönd méretű géppel, idétlenkedett mindenféle derítővel (nem biztos, hogy így hívják, nem nagyon értek hozzá) meg vakuval, aztán olyat kép lett, hogy egyszer sem kértünk belőle. A víz koszos volt, a kép homályos. Ezzel szemben itt tiszta a víz, és a telefon méretű géppel szuper képet lőtt a lány.

Tiszta és megfelelő hőmérsékletű a víz. Ezt nem is fejteném ki bővebben, mert csak felhúzom magam a régi csapat bénázásán.

Ami jobb volt:

Hiányzik a családias légkör, hogy névről ismerte mindenki egymást. Ha nem ott kezdtünk volna, ha ezt szoktuk volna meg, biztosan nem hiányozna. Gondolom, megszokjuk, és ez sem lesz gond.

A foglalkozást tartó lány lehetne erélyesebb. Megszoktuk a régi helyen, hogy ott a lány állt a medence szélén, onnan vezényelt. Ha kellett, mutatta egy babán a gyakorlatot. Itt a lány bent van a vízben. Teljesen más. Nem mondom, hogy rosszabb, csak furcsa. Állítólag van másik lány is, aki kevésbé halk szavú. Kíváncsi vagyok rá.

Jó lesz ez.

Levegőn

Kb. 2 hete új szokást vezettem be. Ha lehet, még este, de legkésőbb reggel átgondolom, mi legyen aznap az ebéd. Ha olyan, akkor félig elkészítem, vagy előkészítem a hozzávalókat (pl. darabolás). 10 óra körül lemegyünk a játszótérre, és ebédig ott is maradunk. Először azért mentem le, mert nem bírtam Gergővel a lakásban, kezdte volna szétbontani. A sok esős nap miatt nem nagyon voltunk játszótéren. Láttam rajta, hogy már minden baja van, pedig mentünk mindenfelé pörögni, de az nem ugyanaz. Összekaptam magunkat és lementünk. Kísérleti jelleggel tettem. Kíváncsi voltam, hogy tetszik neki. Bejött. Egészen más ilyenkor a játszótér. Sokkal nyugodtabb, a nagyobbak még óvodában, csak a kicsiké az egész terep. Így van lehetőségük jobban megismerni egymást, és csak a saját harcaikat kell megvívni, a nagyokhoz nem kell alkalmazkodni. Nem mondom, hogy így nincsenek összeütközések, de ezek megmaradnak az ő szintjükön. Ilyenkor nincs Te ezzel nem játszhatsz, mert kicsi vagy! illetve Kisbabák nem jöhetnek ide! típusú mondatok. Szeretem.

Rászoktunk. Azóta olyat eszünk ebédre, ami gyorsan megvan, esetleg több napra főzök (ezt még gyakorolnom kell, nagyon rászoktam az egyadagos főzésre, mivel mindig külön kellett főznöm húsos és vegakaját), az így nyert időt pedig lent töltjük. A hét elején esett az eső, mindketten nehezen bírtuk a bezártságot. Az első napsugárra kimentünk. Ma konkrétan szinte strandolós hangulat volt a homokozó körül.  Olyan szépen sütött a nap, hogy az sem zavarta a nyárias hangulatot, hogy némelyik gyereken sapka is volt. :)

Nem tudom, meddig tart ez a szép idő, de amíg lehet megyünk, és kitesszük magunkat a napra, mint a gyíkok. Nem szeretem a nyarat, az ősz az én igazi évszakom, de ez a napsütés most nagyon jólesik.

(A mai játszóterezés után feljöttünk, gyorsan bevágtam a sütőbe a krumplit, de nem várta meg, amíg megsül. Berendelt a szobájába, mutatta, hova feküdjek, és táplálkozás után bealudt. Ez 12.30 körül történt. Holnap hamarabb megyünk a játszótérre, hátha akkor korábban elalszik....)

Jó nekem (?)

Amikor megkérdezik, hogy alszik Gergő, rávágom, hogy jól, mert tulajdonképpen ez az igazság. Attól függően megyek bele a téma boncolgatásába, hogy az illető -szerintem- mennyire kíváncsi a részletekre. A kérdés ugyanis nem az, hogy mennyire jó alvó Gergő, hanem mikor teszi ezt.

Amikor a délutáni alvásra terelődik a szó, és én közlöm, hogy Gergőnek 3 óra az alap (most konkrétan 2,5 óránál tart, és nem nagyon mocorog), elkerekednek a szemek, több helyről hallom, hogy milyen jó nekem. Aha, valóban klassz. Nem panaszkodom, mert van egy kis időm napközben tenni-venni (most éppen meresztem a hátsóm a kanapén, mert megérdemlem), de mindig hozzáteszem, hogy cserébe éjszaka szívunk, de rendesen. Hiába esik-kel az álmosságtól, mindig kell pár óra risza, mire elalszik.

Vegyük a tegnapi napot! Teljesen normális időben ébredt, ami azt jelenti, hogy 7 óra körül indult a napja. Délelőtt pörgés a játszótéren, ebéd, majd kis játék után sikerült elaltatni az ágyán. Du. 1-kor aludt el, és majdnem 5-kor ébredt. Nem jártunk mellette lábujjhegyen, még csak csendben sem voltunk. Egyszer megébredt, berendelt, de némi kómás anyázás után visszaaludt. Uzsonna és játék után újra a játszótéren találtuk magunkat, hogy ki tudja szaladgálni magát a többi gyerekkel. Ebben nem is volt hiba; a szokásos módon megint az utolsók között hagytuk el a játszóteret, amikor közölte, hogy hammm, azaz éhes (nem tanítottam neki, valahogy ráragadt ez a hammozás...). Vacsora után (ami nála egészen pontosan azt jelentette, hogy a létező összes feltétet leette a pizzáról, de a tészta nem kellett) levezető játék, fürdés, alvásra hangoló öltözködés és olvasás. Mindig addig olvasunk, amíg Gergő nem jelzi, hogy inkább enne kicsit és eldőlne. Ilyenkor mindig remélem, hogy valóban nagyon álmos, és pillanatokon belül bealszik, de ez csak nagyon ritkán fordul elő. Tegnap sem így volt. Én kezdtem az altatást, ahogy mindig. Kis idő múlva elkezdett apázni, úgyhogy Péter is csatlakozott hozzánk. Ütögette a párnát, hogy feküdjön oda, úgyhogy helyet cseréltünk. Álldogáltam az ágy mellett, aztán mondtam, hogy kimegyek megtölteni az iszit (butykos, átvettük, ráragadt...), és valóban kimentem. Visszahívott. Leültem az ágy mellé, benyújtottam a kezem, hogy ha akarja, fogja meg. Már úgy tűnt, mindjárt elalszik, amikor ráeszmélt, hogy nem vittem be a megígért iszit, és kérte. Bevittem. Ivott. Elfeküdt. Vergődött. Újra kimentem feltölteni az iszit (nem volt üres, ez csak ürügy a távozásra, hogy ne csak úgy kimenjek). Csend. A Született feleségek első reklámszünetében hallom, hogy anyázik. Várok, hátha csak megriadt, de Péter megnyugtatja. Nem nyugodott meg. Benyitottam. A következő csendélet fogadott: Péter alszik az ágyon, Gergő pedig áll az ajtóban, kezében a levetett pizsama. :) A röhögés volt az első reakcióm, de muszáj volt elfojtani, mert nem akartam, hogy Gergőben az maradjon meg, hogy vicces dolog alvás helyett vetkőzni (pedig az :D). Pétert kiküldtem a nappaliba, átvettem a helyét Gergő mellett, aki végre elaludt.

Ekkor 22.30 körül jártunk. Reggelig általában kétszer ébred. Most akkor tényleg annyival jobb nekem, mint annak, akinek ugyan délután kevesebbet alszik a gyerek, de este nincs gond az altatással? Nem panaszkodom, csak mondom, hogy megvan a böjtje a délutáni nagyalvásnak.

Családi

Elkezdtem írni egy hosszabb eszmefuttatást arról, hogy mennyire másképp alakult a múlt hétvége ahhoz képest, amit terveztünk, de kitöröltem, mert egy tömény nyavalygás lett az egész. Élőszóban elmesélve tök jól át lehet adni, de leírva annyira másképp hangzott, hogy bennem is kezdett megváltozni az egész, és nem is láttam olyan rossznak, pedig az volt. Nem kicsit.

Ha már kitöröltem, nem írom le újra, csak annyit jegyzek meg, hogy mennyire borzasztó, hogy a saját hibá(i)nkból sem vagyunk képesek tanulni. Atyaég, mennyire unom már, hogy jobbra-balra csitítgassam a családtagokat, hogy normálisan teljen az együtt töltött idő! Tudjuk, hogy mi lesz, ha x időnél többet összezárva töltünk, mégis mindig belefutunk. Alapvetően az a baj, hogy anyunak nem lehet nemet mondani, mert akármilyen szépen is fogalmaznám, sértődés és sírás lenne belőle, és én érezném magam rosszul. Egyes helyzetekből nem lehet jól kijönni, nincs jó megoldás. Ha nemet mondok, akkor sértődés van (nem is mernék ám ilyet tenni, mélyen belém van kódolva...:S), ha meg rábólintok, akkor tönkrevágjuk mindannyiunk hétvégéjét. Klassz.

A gyulai nyaralás és a múlt hétvége után (azaz az utóbbi közben) anyu bejelentette, hogy vett valami kuponokat, és Karácsonykor szeretne mindenkit elvinni valahova wellness-re, vagy valami hasonlóra. Tulajdonképpen az ötlet lenne rossz, mert ahogy anyu is érvelt, senkinek sem kellene készülnie. Ha mi lennénk a család a reklámból, már pakolnám a bőröndöt. A helyzet viszont az, hogy távolról sem hasonlítunk egyik reklámbeli családra sem (biztosan van valami horrorfilm, amibe beleillenénk, de most egy sem jut az eszembe). Már éppen azon gondolkoztam, hogyan kellene kimászni ebből a nagy családi wellness-ezésből, amikor kiderült, hogy -anyun kívül- senki sem rajong az ötletért. Már csak meg kellene mondani, hogy felejtsük el, de az biztos, hogy nem én leszek az. Ha a húgom vállalja a szóvivő szerepét, akkor én bevállalom az egész családot Karácsonyra. Nagyon valószínű, hogy az sem lesz sétagalopp, de legalább hazai terepen nem lesz az, nem pedig úgy, hogy megint nem tudunk örülni valaminek...

(Pedig most szépazéletre készültem...)

Szőlő

Van egy kedvenc árus párosunk, egy néni és egy bácsi Siófokról. (Először azt gondoltam, házaspár, de egyre kevésbé tetszett ez a gondolat, mert a bácsi sokkal fittebbnek tűnik testileg és szellemileg is, de valahogy nem jutott más az eszembe. Péter elkerekedett szemekkel nézett, amikor házaspárnak tituláltam őket, mert szerinte egyértelmű, hogy anya-fia kapcsolat van köztük. Ha jobban megnézem, tényleg. :D) A sárgabarackkal kezdődött. Olyan istenien finom sárgabarackot még életemben nem ettem, mint amit ők árultak. Visszamentem hozzájuk, aztán egyre több dolgot vettem náluk. Most ott tartunk, hogy amit lehet, tőlük veszem. Már megismernek, főleg a bácsi. Ismerősként köszönünk egymásnak. :)

Rendszeresen kapunk tőlük valamit, pedig esküszöm, hogy nem azért megyünk. Mostanában Gergő ritkán alussza végig a piacozást (ebben annak is nagy szerepe van, hogy nyáron nem volt úszás, és azóta sem nagyon... erről később), úgyhogy teljes stábbal jelenünk meg. Először a krumplit vesszük meg, mert egyrészt a súlya miatt a banyakamion aljára kell kerülnie, másrészt azt mindig a lilakrumplisoknál vesszük, mert az finom (nem feltétlenül lilát). Ha ez megvan, már megyünk is bácsiékhoz. Válogatok, pakolgatok, gondolatban pipálom a tételeket a listán, közben Gergő élvezettel majszolja, amit kapott. Először kellemetlenül éreztem  magam, amiért lenyúljuk az árut, de gyorsan túltettem magam rajta, mivel kedvességből adják, szívesen, és látszik az arcukon, hogy örömet okoz nekik, ha a megajándékozott (jelen esetben Gergő) boldogan rágcsálja a gyümölcsöt. Olyan dolgokat képes ilyenkor megenni, amit itthon bottal sem piszkál. Evett már körtét (itthon kockára vágva elnyammog néhányat ímmel-ámmal) egészben, majdnem magházzal együtt, de volt már alma és barack is a listán.

Ma egy újabb gyümölcs került a listára. Jó nagy döbbenet volt részemről. Miután mindent megvettünk a bácsiéknál (és háromszor visszamentünk, mert elfelejtettünk valamit), átmentünk egy másik standhoz padlizsánért. Ha már ott voltunk, vettem még -azt hiszem- cukkínit is. Amíg válogattam, a lány lecsípett egy pici fürt szőlőt, és nyújtotta Gergőnek. Ő szégyenlősen vigyorgott, de nem nyúlt a szőlőért. Végül hajlandó volt elvenni tőle, de csak tartotta a pici ujjai között a szárát, és átadta Péternek. A lány újabb próbálkozása egy kis fürt piros szőlő volt. Mondtam neki, hogy nem nagyon eszi a szőlőt, de legnagyobb csodálkozásomra elsőre elfogadta. Egy ideig tartotta, aztán levett egy szemet, és... bekapta. Visszafojtott lélegzettem vártam, hogy mikor köpi ki, de ehelyett egy újabbat vett le, és azt is bekapta. Újabb és újabb szemek tűntek el a szájában héjjal és maggal együtt. :) Ennek örömére kapott a lányól egy nagyobb fürtöt, én pedig megígértem, hogy ha megeszi, legközelebb veszünk egy kg-t. :) Itthon bevágta az egész fürtöt, úgyhogy veszünk. Addig ette, amíg volt, a fehéret viszont következetesen visszautasítja, pedig Péter apuja is hozott egy nagyobb mennyiséget. Csak a piros kell neki, az viszont töménytelen mennyiségben. Bogyónak hívja, ahogy az olajbogyót is, a másik olyan dolgot, amiből addig eszik, amíg látja.

Egészen hihetetlen, hogy mikre rá nem tudnak mozdulni a gyerekek. A szőlő rendben, az nem olyan extrém, most csak az a hihetetlen számomra, hogy eddig megköpködte, most meg ütemesen nyeli. Az olajbogyó viszont minden alkalommal megdöbbent, ahogy egymás után tűnik el benne. Bárki tányérjáról lehalássza, aki nem elég elővigyázatos. :)

Péklapát

Szeretném péklapáttal szelíden meglegyinteni azt a szomszédot....

... akinek most jutott eszébe valamit Hilti segítségével a falra erősíteni. Vasárnap. 13.40 körül. Konkrétan alvásidő. Szerencsére Gergő bealudt a kocsiban (maratonon voltunk szurkolni), most pedig csúszdázik Péterrel, úgyhogy engem közvetlenül nem érint, a péklapát ettől függetlenül jár. :/

Délutáni idill

Próbálom Gergőt a délutáni alvásra hangolni (csak úgy megy, ha ő is akarja, erőszakkal nem tudom letenni aludni, és nem is akarom). Elfogyasztotta a tejadagját, volt vállamon pihengetés, de még mindig tágra nyílt szemmel nézett a világra. Nyűgösködött, ami az álmosság egyértelmű jele nála, de nem akart aludni

Gondoltam, bevetem a Robotokat, az mindig beválik. Rossz néven vette, hogy elkapcsoltam Thomasról. Mondogattam neki, hogy bekapcsolom a Robotokat, azt szereti, utána pedig alszunk egyet. Összehúzott szemöldökkel skandálta, hogy To, to (To=Thomas). Amikor elindult a Robotok főcímzenéje, közölte, hogy Neeeem, majd folytatta a Thomas utáni jajveszékelést. Legyen! Visszakapcsoltam.

Felült a kanapéra, és egyre laposabbakat pislogva, nyitva felejtett szájjal nézte a mozdonyok -jól ismert- történetét. Visszamentem a konyhába (egyben van a nappalival), folytattam a csocsiku gyártását, hogy holnapra ehető legyen. Időnként odapislogtam, mindig láttam a feje búbját.

Amikor vége a mesének, de még szeretné nézni, közli, hogy To. Vége lett, de nem szólt egy szót sem. Gondoltam, biztos megunta. Átnéztem a kanapé fölött, és olyan kép fogadott, amit remélni sem mertem. Eldőlt a kanapén és elaludt. Mindezt úgy, hogy ment a mese és zúgott a kenyérsütő. :) Lehet, mégis lesz valami haszna a több hónapja tartó építkezésnek a szomszédos gyár területén...

Nem merem megmozdítani, arra mostanában gyakran felébred. Inkább leterítettem a kanapé elé egy vastag paplant. Kíváncsi vagyok, így mennyit alszik.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem tévéfüggő, ez csak egy kis szelete az egész napnak. :)

Az élet szép

Jöttünk-mentünk, jövünk-megyünk. Bár -megint- nem kedd van, mégis egy szépazélet következik. Lassan már egyáltalán nem érdekel, milyen nap van. Írom, amikor eszembe jut... :)

Eső és vihar. Az a része nem vicces, amikor attól félek, visz mindent az erkélyen a szél, de ha minden biztonságban van, nagyon szeretem az esőt. Akkor is, ha nehéz éjszakánk van olyankor, mert Gergő nyugtalanul alszik...

Szülinapi torta. Megint. Ezúttal harmadik szülinapra. Micimackót kért az ünnepelt. Így sikerült.

Tisztában vagyok vele, hogy a cukormáz hagy kívánnivalót maga után, de miután az első adagot elrontottam, örültem, ha ez rajta maradt...

Imádom, hogy a húgom kisfia (3 éves) és Gergő milyen jól eljátszanak már együtt.

Egyre több személynek és tárgynak mondja a nevét. Igaz, sok esetben saját nyelvre fordítja, de mi értjük. Nem vesszük át a szavait, de megértjük, mit akar mondani. Kedvenceim: Makka (Matyi és Malacka is), akkapopko (helikopter :D), Alod (Harold - helikopter a Thomasból), Emmm (Emily), Vág (Virág), pő (repülő), nyiszi (nyuszi), fííííz (víz), Papká (Patkány, az alvóscimbi)...

Megvettük a mennyezeti lámpákat. Kettőt az előszobába. Belebotlottunk egy tökéletes konyhai lámpabúrába is, az is jött velünk. Még Gergőnek is vettünk egy rizspapírból készültet, amire majd festek neki valami kedves figurát. Összesen nem volt 3000 Ft. :) Már csak fel kell fúrni.

Péklapát

Tegnap este szívesen tarkón vágtam volna egy péklapáttal azt az apukát, aki egyik kezében sörösdobozt szorongatva (és gyakran belekortyolva) segített az óvodáskorú gyerekének a mászókán való feljutásban.

Ez normális, és nekem kellene alacsonyabbra tenni az ingerküszöbömet?!

Pfff

Azért az elég rosszul tud esni, amikor 22.10-kor már harmadszorra sem sikerült az altatás, a nappaliban megy az autókázás, és eszembe jut, hogy még vár rám a teregetés, és sírásra áll a szám, azt mondja, hogy ne sírjak. Kérdezem, hogy miért. Valami kedvességet várok, de helyette azt kapom, hogy azért ne sírjak, mert nincs rá okom.

Az élet szép

Régen csináltam már ilyet, éppen itt volt az ideje.

Döbbenet, hogy milyen gyorsan változnak körülöttünk a dolgok azáltal, hogy Gergő egyre jobban kommunikál. Gondolkoztam, hogy vajon ez való-e ide, de úgy döntöttem, igen, mert ez jó. :) Egyre több dolgot, tárgyat és személyt nevez nevén. Imádom, ahogy mondja a szavakat. A kedvenceim: Évi, Pööszi (Percy), csúúsz (csúszda), autó. :)

Nemsokára lesznek mennyezeti lámpáink. Nem csodaszép csillárokra kell gondolni (olyan nem is kellene), csak párszáz forintos cuccról az IKEA-ból, de lesznek. Lassan sikerül elfogadtatnom Péterrel, hogy egész életünkben nem várhatunk a lottóötösre a lakberendezéshez. :)

Tegnap este végre megrendeltük Gergő őszi-téli-tavaszi zárt cipőjét. Már csak egy csinos hótaposó kell, és jöhet a tél.

Házi készítésű chocolate chip cookie. :)

Tejes kifli. Isteni tejes kifli. Nem tudok elég hálás lenni Partnak, hogy megosztotta. :* Azóta csak ezt esszük, vagy ennek valamilyen továbbfejlesztett verzióját. :)

Minimális esti vergődés után Gergő 21.30 körül már aludt, és ugyan egyszer ébredt hajnalban (nem túl korán), de reggel 8-kor kelt csak fel. Arra ébredtem mellette, hogy nagyban megy a kopácsolás a gyárépületben, amit csak 7-kor szoktak elkezdeni. Már azon is meglepődtem, hogy 7-ig aludt, de igazán akkor esett le az állam, amikor kiderült, hogy 8 óra van. :)

Toplistás étel lett a lencsefőzelék. Örülök neki, mert mindenki szereti.

Hétvégén Kaposvár. Várom.

Sapka, kabát, repülő

Vergődünk, hogy mi legyen az úszással. Szeretnénk együtt mozdulni vagy maradni Sáráékkal, de nem tudjuk, mi legyen. Van az, hogy a jelenlegi hely mindkettőnknek kezelhető távolságra van, alapvetően szeretjük. A baj az, hogy a nyári leállás óta baj van a kazánnal vagy a vízmelegítővel (vagy tudom is én már, mivel). Elvileg szeptemberben megjavították (vagy kicserélték), emiatt lemondták a tervezett első órát (mert még nem működött rendesen). A következő héten sorra kivették a gyerekeket a medencéből idő előtt, mert hideg volt a víz. Gergő is fázott, pedig már jó ideje nem fürdetjük meleg vízben, hanem zuhanyzik (ő akarja, nem mi erőltettük... nyaralás alatt rákapott, amikor nem volt kád). Legutóbb szombatról áttették vasárnapra, aztán kiderült, hogy egyedül lennénk a csoportban, ezért kérték, menjünk később. Nem mentünk. Helyette átszerveztük a programot. Megyünk most szombaton, akkor legalább Sáráék is ott lesznek, és ők is megállapíthatják, hogy hideg a víz, nem tőlünk hallják.

Szombaton azért elmentünk a piacra. Zöldséget, gyümölcsöt és húst szinte kizárólag ott veszek egy ideje, csak banánt veszek máshol, mert azt úgysem kapok az őstermelőknél. Van kedvenc árusom, azaz árusaim: egy kedves siófoki házaspár. A néni sosem emlékszik rám, de a bácsi igen. Néha beszélgetünk is. Ez jó.

Nem vettem sok mindent, gyorsan végeztem, úgyhogy beugrottam az Allee-ba, hogy amíg Gergő alszik a kocsiban Péterrel (hiába maradt ki az úszás, a piac előtt bealudt a kocsiban), megnézem a C&A és a H&M kínálatát, hátha más az árukészlet, és találok sapkát. Sajnos, nem nyertem. Volt sapka, de mind melegebb, vagy kisebb. Ha már ott voltam, megnéztem a téli kabátokat is, hogy ha van, akkor visszajövünk érte, ha Gergő felébredt vagy egy másik nap. Éppen a H&M-ben szemeztem egy helyes zölddel, amikor hívott Péter, hogy Gergő felébredt. Gyorsan mondtam, hogy siessenek, mert találtam valamit, meg kellene nézni.  Péter leszavazta a kabátot, észérvekkel meggyőzött (egészen pontosan azzal, hogy az 50%-os kupon a C&A-ba szól), úgyhogy visszamentünk a C&A-ba, és ott egy olyan kabátot talált Péter, amit én nem is láttam, amikor ott voltam. Tökéletes.

Ha nagyon akartuk volna, tudtunk volna menni vasárnap úszásra, de annyira nagyon nem akartuk. Sok dolog szólt ellene. Ha következő csoportban nagyobb gyerekek vannak, az nem az igazi Gergőnek. Az azutáni csoport pedig 10.30-kor kezdődik, ami megint nem jó, mert akkor Gergő már nyűgös. Nem mentünk. Helyette kimentünk a hidegkúti vitorlázó repülőtérre. Sára apuja kapott a szülinapjára egy repülési lehetőséget, és kimentünk velük, hogy a gyerekek pörögjenek egymással. Kis túra után értünk oda. Nem vagyunk edzésben, kicsit kimerültünk, de megérte. Nem vagyok egy nagy repülős, ezek a kisgépek meg végképp nem hoznak lázba, de nem bántam meg, hogy mentünk. Gergő imádta. Péter is. Nekem sem ártott a kimozdulás. Jó volt. Megbeszéltünk, hogy ősszel megyünk még kirándulni. Nem egész napos gyalogtúrára kell gondolni, nem való az a magunkfajta punnyadtaknak, csak valami közeli túrát (pl. a Normafától az Erzsébet kilátóig). Aztán később lehet nagyobbat is, ha már belejöttünk. Ki tart velünk? :)

Hírességek

Délelőtt Péter el tudott egy kicsit szabadulni, úgyhogy ebédfőzés helyett az Aréna Plázában találtuk magunkat. A cél az volt, hogy vegyünk Gergőnek egy őszi-tavaszi sapkát. Vastag, kötött, téli van neki dögivel, de a vékonyabbakat mind kinőtte. Gondoltuk, a C&A-ban vagy a H&M-ben találunk valami szépet.

Először a H&M-ben néztük szét, és bár találtunk néhány igazán édes dolgot, üres kézzel jöttünk ki. A feltételeknek megfelelő sapka egyáltalán nincs.

Mivel közeledett Gergő ebédideje, és a kajáldák pont útba estek, letáboroztunk. Lencsefőzeléket vettem, mert egyrészt régen evett Gergő főzeléket, másrészt azért, mert jó. Mellé rántott hagymakarikákat kértem, mert abban biztos voltam, hogy abból elkap párat, ha a lencse nem is jön be. Azt hiszem, mostanában nem kellene lottóznom, mert pont fordítva történt: nem tudtam elég gyorsan tolni a szájába a lencsét, a hagymakarikát pedig csak megnyalta, bele sem harapott.

Ha Gergő teletömte a pocakját, nincs az az isten, ami az asztalnál tartja. (Tudom, ezen van még mit csiszolni, de nem hiszem, hogy aggódnom kellene.) Megfogta a kezem, és húzott volna sétálni, de mivel én voltam a soros az evéssel, átadtam a lehetőséget Péternek, aki boldogan vállalta, Gergő pedig elfogadta a cserét. Elmentek mozgólépcsőzni. Az most nagy kedvenc. :)

Amikor újra egyesült a család, megnéztük, mit árulnak a C&A-ban. Basszus, ott sem volt megfelelő sapka. Azaz ez így nem teljesen igaz, mert lett volna, csak éppen bébiméretben. Hát, basszus és megint basszus... Nagyobb gyereknek nem fázhat a feje ilyenkor, amikor a téli sapka még túlzás? Nem sok ötletünk van már sapkaszerzési ügyben. Azt hiszem, nincs más hátra, a Brendonban kell egyet venni. Nem szívesen, mert  szerintem vérlázítóan drágák a ruhák. Néhány babacucc ott a legolcsóbb (matracot és pelenkázó feltétet is ott vettünk, és időnként elég jó pelenkaakciójuk van), de a ruhák nagyon drágák. Valami viszont kell, mert hideg van.

Sétálgatás, nézelődés, evés közben két hírességgel is találkoztunk. Egészen pontosan csak egy volt igazi, a másik kamu, de a megszólalásig hasonlított az eredetire. Konkrétan -majdnem- együtt ebédeltünk Cristiano Ronaldoval és Győzivel. :) Azért csak majdnem, mert az egyik másolat volt, a másik pedig utánunk érkezett a Főzelékfalóba, de amikor kerestem a mozgólépcsőzőket, elmentünk egymás mellett. Nyilván nem meglepő, hogy Győzi volt a Főzelékfalós, és CR a kamu. Annyira élethű másolat volt, hogy amikor először megláttam, felkaptam a fejem, pedig CR egy kicsit sem jön be. Péter és Gergő mögött ült le a barátnőjével, velem pont szemben. Nagyon erőlködnöm kellett, hogy ne bámuljam, pedig mondom, hogy nem jön be CR, így ez a srác sem. Zavarbaejtően hasonlított, és a hajával meg az öltözködésével egy picit rá is segített. Ha nagyon akarom, akkor ott találok hibát, hogy kicsit sem feltűnősködött. Tulajdonképpen ez nem hiba, mert nyilván eszébe sem volt hasonlítani CR-re. Az is lehet, hogy baromira unja, hogy mindenki hozzá hasonlítja. Mondjuk, én is utálnám, ha CR-re hasonítanék. :)

Mindennapok

Még nem sikerült felvenni az új ritmust. Főleg úgy, hogy naponta változik. Hétfőn Gergő úgy döntött, úri luxus a délutáni alvás, ezért egész egyszerűen kihagyta. Úgy éreztem, elég jól kezeltem a helyzetet, mert úgy döntöttem, nem húzom fel magam. Tettem a dolgom, rendezkedtem, vártam anyuékat. Közben telefonált egy barátnőnk, hogy felugorna, ha nem bánjuk. Nem bántuk.

Amikor kinyitottam az ajtót, és meglátott, kiszaladt a száján, hogy milyen fáradt vagyok. Basszus... Ennyit arról, hogy milyen jól álltam a sarat. Azt hittem, ha ébren maradtam, és nem estem össze valahol a padlón, akkor kívülről sem látszik, hogy kivagyok, mint a disznó. Tévedtem. Azt hiszem, be kell vezetni némi sminket itthonra is, hátha valaki felugrik váratlanul. Esetleg az orromra biggyeszteni egy napszemüveget, de az elég idétlen a lakásban. Mondjuk, a fullsmink is idétlen a mackónadrággal...

Szerencsére Gergő nagyon ért hozzá, hogyan vonja el a figyelmet a napi problémáktól. Igaz, hogy össze-vissza alszik, de legalább nagyon édes, amikor ébren van. 10-20 percig egyfolytában képes magát lekötni valamivel, ami érdekli. Ha ez sokszor a konyhaszekrény tartalma, akkor az. Bánom is én, csak szórakozzon, játsszon! :) Persze, nem úgy van az, hogy egész nap az van, hogy ő játszik, és meg teszem a dolgom, mert azért alapvetően nagyon is társasági lény ő, és ez így van jól. Mindent meg kell nézni, utána illetve vele kell csinálni.

Utánoz. Szavakat, gesztusokat, mozdulatokat. Némelyiket nem is tudom, honnan veszni. Néhány nevet már tud mondani, a többire halandzsázik valamit, vagy nemes egyszerűséggel közli, hogy néni vagy bácsi. Ebben viszont sosem téved; legyen a bácsinak bármilyen hosszú haja, nem egyértelmű ruházata, ő tudja, hogy bácsi. A néni lehet bármilyen férfias arcú és mozgású, akkor is néni. Lehet, ő hamarabb felismeri az illető nemét, mint mi. :)

Egyre önállóbb, egyre több dolgot akar egyedül csinálni, nekem meg vérzik a szívem, mert tudom, hogy nem sok van már a közös időből, amikor minden percben tudom és látom, hogy mit csinál. Basszus... befigyelt egy gombóc a torkomba, abba is hagyom ezt, mert nem akarom végigbőgni az alvásidejét...

Zúg

Altatás közben iszonyú zajra riadtam. Csukott ablaknál olyan erősen hallatszott, mintha egy óriásgép akarna felszállni közvetlenül a ház mellett. Miután Gergő elaludt, kimentem az erkélyre, hogy azonosítsam a zajforrást. Csak az irányt tudtam belőni, de Péter -nyilván :)- tudta, mi van arra. Szennyvíztisztító. Klassz.

Amikor bőven 10 óra után is eszelősen zúgott, Péter felhívta a zajvonalat. Felkészített, hogy a pasi esetleg fel akar majd jönni zajszintet mérni, de nem volt rá szükség. Szerintem még Piliscsabán sem tudnak tőle aludni. :S Akkor telefonált a pasi, amikor megindult az objektum felé, és akkor is beszéltünk vele, amikor odaért. Minden alkalommal fellélegeztünk, amikor csend lett, de mindig kiderült, hogy csak szünetet tartottak.

Közben Péter ironikusan megjegyezte, hogy ugyan mi történne, ha nem zúgatnák a gépeket. Talán elöntené a várost a sz.r?

Nemrég telefonált a zajvonalas pasi. Kiderült, hogy bármilyen szomorú, de Péternek volt igaza. Valami eldugult, és csak este tudják tisztítani/javítani, amikor kevesebb szennyvíz áramlik. Tehát ez kb. így lesz egész éjjel.

Annyira klassz. Nincs Sziget. Nem nyírják a füvet az egyesületben. Éjjel szünetel a napközben már megszokottá vált betontörés. Nem hallani semmit a Hajógyári-sziget felől. Kivételesen lehetne egy csendes esténk, erre befigyel ez.

Vizafogó, én így szeretlek