Boldog Új Évet!

Úgy néz ki, a gyermek engedélyezett nekünk egy utolsó bulizós Szilvesztert. Néhány óra múlva elindulunk a tett helyszínére, és ha nem jön közbe semmi, éjfélkor koccintunk egyet barátokkal ismerősökkel. Ha közbejön valami, akkor meg a nővérekkel, orvossal. Így is, úgy is alkoholmentes pezsgő lesz a menü, Péter sem iszik. Ha nem mennénk a buliba, és nem kocsival, akkor is ezt inná, már napok óta nem mer egy korty alkoholt sem inni, hátha menni kell. Ez nem jelenti azt, hogy ha lehetne, minden este leinná magát a sárga földig, de ha valamit nem szabad, az mindig vonzóbb. Itt van például a fürdés. Évente párszor szoktam elmerülni a kádban, egyébként inkább a zuhanyzást választom, de most, hogy nem lehet (azaz nem olyan hőfokon, ahogy szeretném), bármit megadnék érte. A tiltott gyümölcs. :)

Zuhany, hajmosás, pakk összekészítése, indulás. A kaja már készen van. Bulizunk egyet, ha mindenki úgy akarja. :)

Boldog Új Évet!

Utolsó simítások

Még volt néhány dolog a listán, amit meg kellett venni. Nem siettük el a vásárlást, többen ijedten fogadták, amikor kiderült, még nincs összerakva a kórházi csomagom. Fejben megvan. Az már jó, nem? :)

Tegnap megvettük az utolsó alapvetően szükséges babacuccokat: lepedő, porszívós orrszívó, és kisolló. A bababoltos pontgyűjtőkártyám felmutatásával szereztem 2011-es katalógust, és megint kaptam cumit és kiskanalat. :) Elém tett a csaj 4 db cumit. A múltkor választani kellett, most is nekiálltam a válogatásnak, de szólt a csaj, hogy mindent vihetjük. Ahhoz képest, hogy alapvetően nem voltunk benne biztosak, hogy szeretnénk a gyereknek cumit, most van kb. 10 db, és mindet kaptuk ilyen-olyan csomagban. :)

Már nekem is minden megvan, ami a kórházi kényeztetéshez kell. Olyan dolgot vettünk tegnap, amiről azt hittem, csak bő 40 év múlva fogom használni, vagy még akkor sem. Nagy próbatétel lesz ez nekem.

A héten végleg besokalltunk a mosógéptől. Működőképes ugyan, jól is mos, de olyan hangos, hogy ha belendül a centrifugálásba, csukott ajtó mellett sem lehet tőle beszélgetni. Többször betáncolt a fürdőszoba közepére. Féltünk, egyszer leveri a csempét vagy a mosdókagylót. Mindemellett őrületesen sok vizet fogyaszt egy-egy mosáskor. Már érett a dolog, de most végleg eldőlt. Eredetileg Péter egyik haverjáé, és megörült neki, hogy elviheti, mert a telekre éppen jó lesz nekik.

Kedden megrendeltük, vártuk a visszajelzést, számlaszámot, hogy tudjunk utalni. Az ügyfélszolgálatos srác tuti biztosra mondta, hogy az idén még kiszállítják, nem kell hétfőig várni. Másnapra érkeztek meg az utaláshoz szükséges adatok, így csak akkor tudtuk elintézni, de még ekkor is bizonygatta a srác, hogy nem lesz baj a csütörtöki kiszállítással. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag 31-én nem dolgozik a szállítócég, pedig munkanap. Több telefonálás után ott tartottunk, hogy nem fér be. Péter végül elég hosszan beszélt velük, és az lett a vége, hogy mégis befér. Nahát! :) Ma reggel 9 óra körül megérkeztek, hoztak mindent, ami kellett. Még várunk, hogy a mosógép szokja a klímát, azaz felmelegedjen (szegény a tárolás miatt teljesen átfagyott), aztán holnap beüzemeljük. Már alig várom.

Úgy néz ki, ebben az évben nem lesz szülés, így be merünk vállalni egy szilveszteri bulit. Ki tudja, mikor lesz rá legközelebb lehetőségünk? :) Visszük a pakkot, bármikor indulásra készen állunk, nagy baj nem lehet.

Ha sokáig nem jelentkezem, szülni mentem. :)

Szép kis nap

Tegnap eljött a következő orvoslátogatási nap (amiről nem gondoltam, hogy ebben az állapotban érem meg). Annak rendje és módja szerint levonultunk a teremgarázsba a kocsihoz, elhelyezkedünk, Péter indítaná. Köhög. Újra indít. Köhög. Ez nem jó. A pár napos ácsorgás alatt lemerült az akkumulátor. Mi lett volna, ha nem teremgarázsban, hanem a hóban tölti Kisautó ugyanezt az időt? Most mi legyen? Nyújtogattuk a nyakunkat, hátha valaki éppen akkor jön le a kocsijához, és el lehet kapni egy gyors segítségre (szerencsére kábel van), de nem volt rá nagy esély, hogy hétköznap dél előtt nem sokkal valaki pont arra jár. Hát, nem is. Becsöngettünk a szomszédhoz (Kisautó garázsszomszédjához), de nem az ő kocsijuk áll ott. Klassz. Elő az akksitöltő, kerestünk egy konnektort a teremgarázsban, és tökéletesen elállva néhány autó útját elkezdtük tölteni az akkumulátort. Legalább annyira, hogy elinduljon. Közben telefon az orvosnak, hogy nem felejtettük el, de nem tudunk elindulni. Kb. 15 perc szüttyögés után megérkezett az egyik általunk elbarikádozott autó tulajdonosa. Így kell ezt csinálni. Ahhoz, hogy ki tudjon hajtani, segítenie kellett nekünk. :) Azt hiszem, szerencsénk volt. Még akkor is, ha Péter elvágta az ujját a nagy szerelésben, és az orvos felé autózva már azt vizuálta, miként fog tetanuszt kapni. Nem kapott, de így is megmarad. :)

Kivételesen a Mammut parkolójában tettük le az autót, mert Péter úgy kalkulálta, hogy így olcsóbban jön ki, mint ha valahol az utcán parkolnánk sokkal messzebb a rendelőtől. Mammutba be, parkolójegy megszerezve, kocsiból ki, liftbe be. Liftből ki, indulás a hátsó kijárat felé (abban az utcában rendel az orvos). Pánik Péter részéről: nincs meg a parkolójegy. Állítottam, hogy láttam a kezében, de ő úgy emlékezett, a kocsiban maradt. Engem leparkolt egy padon, és visszament. A padlón találta meg valahol Kisautó és a lift vagy a lift és a pad között. Mondtam, hogy láttam a kezében.

Jó félórás késéssel befutottunk az orvoshoz. A gyerek érezhette, hogy helyzet volt, mert soha ilyen ctg eredményt még nem produkált. Izgult. :) Az orvosnak elmondtam a mostanában észlelt/érzékelt tüneteket, megnézte a ctg-t, és kimondta az ítéletet: meglepődne, ha decemberben bármi is történne. Pihenjek, várjak türelemmel. Mondjuk, a mondat első fele megy. Jobban is, mint kellene. Mostanában több a pizsama-nap, mint egész évben. Péter szabadságon van, nem kell sehova rohanni, az ünnepi hajtás is elmúlt. Lábat fel, élvezzük ezt a semmittevést, amíg lehet! :)

Megkésett fehérség

A mai napra aktív döglést terveztem, és eddig sikerült is végrehajtani. Egyetlen bögre kávét aktívkodtam össze Péternek. Slussz. Kaja van, csak melegíteni kell. Szép az élet.

Tegnap kidőltünk. Délre itt voltak anyuék, érkezett egy hadseregnek is elegendő kajamennyiség. Befutottak a húgomék és Péter húgáék, körbeültük az asztalt, igyekeztünk pusztítani az ételt, de alig látszott, hogy hozzányúltunk, amikor végeztünk. Anyu hozta a formáját. Az volt a célja, hogy ellásson minket annyi kajával, hogy a két ünnep között ne kelljen főznöm. Hát, ez sikerült. Ha jobban megnézem, Húsvétig el vagyunk látva. :)

Hiába volt itt az egész család (később Péter apuja is befutott), nem érkezett meg a Karácsonyi hangulat. Jó volt, tetszett, hogy itt volt mindenki, szeretem az ilyen nagy családi összeröffenéseket, de nem éreztem, hogy Karácsony van. Pénteken megszurkáltam szegfűszeggel egy narancsot, lett belőle egy asztaldíszféleség. Ez azért valamit elért: amikor elhaladok mellette, és megcsap az illata, arra a pár másodpercre mintha Karácsony lenne. :)

Tegnap az időjárás sem segítette a hangulat megérkezését. Óriási szél tombolt, mozogtak az ablakok, esett az eső. Kaposváron állítólag esett a hó, de abból mi nem láttunk semmit, tehát nem is lehetett ránk hatással. Nem is vártam mást, hiszen az időjárásjelentésben napok óta azt szajkózzák, hogy nem lesz fehér Karácsony, 25-re ígérték a havat. Estig semmi. Havas eső. Kösz. Az nem hó... Éjszaka megérkezett. Hóvihar formájában. Valamennyire még mindig tart, de már közel sem tombol annyira, mint este. A kandeláber fényénél figyeltem, próbáltam megállapítani, milyen irányú a szél, de olyan nem volt neki. Mármint iránya. Össze-vissza kavarogtak az apró hópelyhek. Az erkélyre érkezve a szél még lökött rajtuk párat, most az erkély két végében szabályos hódűne van. Nem hókupac. Ez dűne. Némelyik ablakon pedig jég. Nem jégvirág. A tegnapi havas eső ráfagyott. A meleg lakásból nézve szép ez az egész, de egy cseppet sem bánom, hogy nem kell kimozdulnom. Eszünk, alszunk, döglünk, várakozunk. Ez a terv mára. Ki tudja, meddig tehetjük még ezt?! :)

Karácsony vagy valami olyasmi

Holnap Karácsony. A naptárban ez áll, én valahogy mégsem érzem még. Volt már ilyen, ehhez hasonló, de akkor még időben megérkezett az érzés. Most valahogy nem. Van fa -bár nem igazi, de fa-, holnap felteszem az ablakdíszt, az égősort, szombaton jönnek anyuék és Péter családja is, hogy együtt ünnepeljünk. Talán akkor majd karácsonyi hangulatom lesz. Remélem.

Nem mondom, hogy nem sejtem, miért nincs karácsonyi hangulatom, mert nagyon is tudom. Mással vagyok/vagyunk elfoglalva. Az utóbbi pár napban lelkesen festettünk, végre elkészült a gyerekszoba fala is. Ma este összeszereltük a babaágyat, feldíszítettük a kimosott ágyneművel, a forgóval, és bekapcsoltuk a zenélőkét. Nekünk tetszik. Majd kiderül, a gyerek mit szól hozzá. :)

Holnap még pakolnunk kell. Van még néhány doboz meg zacskó, amit el kell súvasztani ide-oda. Legalább addig, amíg nem bővül a szekrényparkunk. Kell még a hálószobába, a gyerekszobába és az előszobába is, de majd később. Addig maradnak a dobozok, már rendszerezve, amennyire lehet. Soha többet raktár, főleg nem a gyerekszobában. Annak vége. Hamarosan más funkciója lesz. Már nem vagyok türelmetlen. Iszom a málnalevél teát, alkalmazom a mandulaolajat a -véleményem szerint- megfelelő helyen, iszom a vitamint, és várok. Kész a babaszoba, a kórházas cuccom is ki van mosva, a babaruhák is száradnak. Nagy baj nem lehet.

Tegnap egész nap úton voltunk. Egyrészt az APEH-be kellett mennem, mert a kiküldött folyószámla egyenlegem szerint van egy tisztességes tartozásom. Telefonos egyeztetés a munkaügyi központos ügyintézőmmel. Kiderült, hogy nem felejtette el bejelenteni tavaly szeptemberben, hogy ők, azaz a munkaügyi központ fizeti a tb-met, amíg munkanélkülin vagyok, és az APEH rendszerében ezt látniuk kellene. Tegnap beslattyogtam, és egy laza 30 perces várakozás után kiderült, hogy igaza van. Az ügyintéző csaj bevallotta, hogy a rendszerükben nincs semmi hátralék, csak az APEH malmai lassan őrölnek, nem érték utol magukat papírügyileg. Hát, köszi.

A másik feladat az volt tegnapra, hogy szerezzünk nekem valami olcsó, de nem túl műanyag, elől gombos hálóinget a kórházi napokra. Azt hittem, ez könnyebb feladat. Belejtünk egy kínai boltba, leakasztunk egy elfogadható mintásat -lehetőleg paradicsommadár nélkülit-, és boldogan hazatérünk. Ehelyett dolgunk végezetlenül hagytunk el néhány kínai boltot (majdnem 3000 Ft volt a paradicsommadaras verzió...), a Tescot (ha már erre jártunk, vettünk néhány alapvető élelmiszert, hogy ne legyen fölösleges az út), majd az Arena Plazaban kötöttünk ki, hátha a leárazások segítenek. Hát, nem. Mégsem tértünk haza üres kézzel, mert a H&M-ben sikerült beszereznem egy pamutfelsőt 700 Ft-ért. Válság ide vagy oda, ez a kihagyhatatlan kategória. :) Hálóinget meg anyutól szerzek. Már felajánlotta korábban, hogy van neki néhány pont a célnak megfelelő darabja, de nem akartam elszedni tőle. Tegnap elfogadtam az ajánlatát. Anyu hálóingeiben fogok virítani nyilvánosan. Azt hittem, ez később jön el. :)

Ha

Ha kórházigazgató lennék, az intézmény egész területére vonatkozó dohányzási tilalmat az intézmény egész területére érteném. Az udvarra is. A kapun való átlépéstől. Dohányzásra kijelölt hely pedig nem lenne. Mégis egy egészségügyi intézményről beszélünk. Nahát. Még nem sikerült úgy kijönnöm a szülészeti osztály épületének ajtaján, hogy valaki ne állt volna füstölgő cigarettával a bejárat előtt. Klassz.

Ha pláza- és/vagy üzlettulajdonos lennék, a dohányzásra kijelölt hely tuti nem a bejárat mellett lenne. Mélységesen elegem van belőle, hogy akárhova szeretnék bejutni, előtte úgy kell végigmennem a cigarettafüstön, mintha vesszőfutásra lettem volna ítélve.

A dohányosok nyilván most felhördülnek, hogy örüljek neki, hogy az épületen belül nem gyújtanak rá, és valahol nekik is kell. Arról most nem kezdek el esszét írni, hogy mi az, hogy kell. Ha mindenáron szeretnének rágyújtani, menjenek arrébb. Legalább egy kicsit. 5 m-rel a bejárattól sincs hidegebb, mint közvetlenül mellette.

Azt meg végképp nem tudom hova tenni, amikor a plázák nyitott kávézójából hömpölyög a füst a vásárlók közé.

Az aluljárókat már szabályozták, a buszmegállókat is. Jó lenne, ha folytatódna ez a tendencia. Nem azt mondom, hogy sehol se lehessen rágyújtani, mert ez nyilvánvaló hülyeség, de legalább legyen meg a lehetőség, hogy elkerüljem/jük. Az aluljárókat, buszmegállókat nehéz elkerülni, ezt felismerték. Innen üzenem, hogy a bejáratokkal hasonló a helyzet.

Na, mára kipuffogtam magam.

Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy alkalmassá lettem minősítve érzéstelenítéshez, altatáshoz, fájdalomcsillapításhoz, ha bármelyikre szükségem volna. Bele is egyeztem. Ma befejezzük a gyerekszoba festését (nem viccelek, végre tényleg meglesz), összeszereljük a kiságyat, belepróbáljuk a matracot, ágyneműt, látványfotót készítünk a türelmetlenül toporgó családtagoknak, mindent átmosok, -öblítek, és várunk. Várunk a Karácsonyra, gyerekre, az új évre, bármilyen sorrendben is érkeznek.

Újra január

Nem az lett a mai orvosi vizsgálat eredménye, amit vártam. Nem arról van szó, hogy eltűnt volna a gyerek :D, ezt el sem hittem volna, hanem változott az orvos által becsült születési súlya és a decemberi időpont is. Megnyugtatott (legalábbis azt hitte :D), hogy jövő héten még nem lesz baba, de nagyon valószínű, hogy decembert még ebben az állapotban töltjük. Riadt és/vagy csalódott arcomat látva kedvesen megdorgált, hogy ne legyek türelmetlen, hiszen a kiírt időpont január 5-e, nem vagyunk elkésve, ne akarjam siettetni a dolgokat. Értem én, és igaza van, de már annyira beleéltem magam, hogy még az idén babázunk...

A legutóbbi vizsgálat óta (2 hete) majdnem 40 dkg-t hízott a gyermek. Nem tagadom, érzem. :) Ma azt mondta az orvos, 3 kg körül lesz a születési súly. Kicsit jobban tetszik, mint a 3,3 kg, de nem óriási a különbség. Csak nagyobb ne legyen! :)

Eddig azon izgultam, hogy kibírja a 37. hétig, ne legyen koraszülés. Ez megvan. Szerdától nem lesz Nyilas-veszély. Úgy néz ki, ez is meglesz. Utána már tényleg jöhetne. Igen, türelmetlen vagyok. Már attól is elfáradok, hogy feltápászkodok a fotelból. Szuszogok, és kell pár másodperc álldogálás, mielőtt elindulok. Nem kényelmes ülve, állva, fekve sem, nehéz lenyelni a kaját, mert nincs hova. És ez még így lesz az idén végig? Jaj...

Azt hiszem, iszom egy málnalevél teát. :D

Véradás

Mozgalmas hetet/napokat élünk. Ma is jó korán keltünk, és bár magunkhoz képest korán sikerült ágyat fogni, egyikünk sem volt friss és üde. Az sem segített az ébredésben, hogy egy falatot sem ehettem a vérvétel miatt. Talán akkor kezdtem ébredezni, amikor a kórház előtt kiszálltam az autóból, és megcsapott a hideg. Alig 5 perces séta után lefagyott a fülem. Még szerencse, hogy múlt héten vettünk nekem kesztyűt, mert még így is fázott a kezem. Nélküle biztos leesett volna. Összefagyva. Csuklóból.

Gondoltam rá, hogy a csizma helyett a vékonyabb cipőmet veszem föl, hogy ne zavarjam meg a mérlegelést, végül úgy döntöttem, hogy elég, ha én tudom, hány kg vagyok, a kislány meg mér, amennyit akar. Ehhez képest bemondásra elhitte az általam átlagolással kapott 60 kg-t. Nem vitatkozott, beírta. :)

Azt hittem, csak megszúrnak, és utamra engednek, de kiderült a ctg-t nem az orvos végzi a rendelésen, hanem azt is a klinikán. Így szúrás után becsöngettünk a szülőszobához, és tappancsokkal a hasamon pihentem 20 percet. Féltem, hogy majd jól bealszom, mert hiába hittem, hogy akkor már túl voltam a holtponton, és felébredtem, vízszintes állapotban el tudtam volna aludni. Végül mégsem tettem, mert feladatom volt. Egy gombot kellett nyomkodni, ha a gyerek mozog. Nos, ezt az elején nem tette, békésen aludt, én meg hagytam, mert nem tudtam, hogy az nem jó. A biztonság kedvéért jeleztem a szülésznőnek, aki erre megmozgatta a hasam, mert ha a gyerek nem mozog, értékelhetetlen a ctg. Szegény olyan békésen aludt, úgy sajnáltam, hogy piszkálni kell, de ha már ott vagyunk, legyen értékelhető az eredmény. A védőnővel közösen próbáltuk mozgásra bírni, de nagy eredményt nem értünk el. Csak nehezményező mozgást értünk el. Persze, hazafelé a kocsiban ment a bugi (és most is). :D

A vérvételen életemben először vetettem egy pillantást a fiolára, amibe a véremet gyűjtötte a nővér (lehet, hogy szülésznő). Sosem mertem még ilyet tenni, és most sem volt kellemes, nem tudom, miért tettem. Talán kíváncsiságból, esetleg türelmetlenségből. 4 fiolát is megtöltött a csaj, azt hittem, sosem lesz vége. Azt nem tudom, lesz-e még ilyen, de ctg tuti. Majd edzem a gyereket a produkcióra. :)

Határátlépés

A mai napon több határt is sikerült átlépni. Az egyik megnyugtató, a másik a korábban említett lélektani határ. 10 napja kezdtem el inni a málnalevél teát, és a gyerek, valamint az általam kifejtett reakciók cseppet megijesztettek. Félve kortyolgattam, közben folyamatosan biztosítottam a gyereket, hogy nem akarom még kiebrudalni. Úgy tűnik, bevált, mert néhány napja már minden nehézség nélkül sikerül elfogyasztanom a löttyöt. (Ha csak az nem minősül nehézségnek, hogy borzalmas fűíze van...) Annál is inkább örülök, hogy meggyőztem a gyereket a maradás mellett, mert kellett még néhány nap ahhoz, hogy ne minősüljön koraszülésnek. Budapesten ugyanis csak négy kórházban fogadnak koraszüléssel, mert csak ott van megfelelő infrastruktúra a koraszülött babák ellátásához. Az én kórházam pont nincs benne ebben a négyben, és bár a legközelebbi közülük (Honvéd... vagy ÁEK... vagy mi) sincs messze tőlünk, mégsem szerettem volna máshol szülni. Ettől a mai nappal mentesültem, ugyanis a számítós korong szerint beléptem a 37. hétbe. Viszlát koraszülés és Honvéd Kórház! :)

Gondolom, könnyen kitalálható, hogy ez volt a megnyugtató határátlépés. A lélektani a súlyommal kapcsolatos. Nincs tragédia, mert még mindig tűréshatáron belül van, csupán én állítottam fel ezt a határt az elején. Tegnap este pár órával vacsora után, nagyjából üres gyomorral 59,9 kg-t mutatott a mérleg, ma reggeli után (egy muffin és egy bögre kakaó) 60,1 kg-t. Mivel a kettő között nem telt el 12 óra, és az lehetetlen, hogy ezalatt a rövid idő alatt 20 dkg-t hízzon a gyerek (mert én ugyan nem :D), gyorsan átlagot vontam, és megkaptam a korábban meghatározott lélektani határértéket: 60 kg. Hát, jaj.

Nem tudom, meddig szándékozik a gyermek a táplálkozás legegyszerűbb módját választani (köldökzsinóron keresztül), de már csak pár nap kell a szobája rendbetételéhez, és tőlem akár jöhet. Már azt sem bánom, ha nem várja meg a Bakot. Ha jönni akar, jöjjön. Nem mondom, hogy ezek az utolsó napok felülmúlják kellemetlenségben az első időszak ágyban fetrengős szenvedéseit, de közelít hozzá. Csak akkor jó, a gyerek alszik. Akkor viszont tényleg jó. Megnyugtató, hogy ott van, jól van. :) Aztán majd kiderül, mikor óhajtja lecserélni a benti komfortot a kintire. Kíváncsi vagyok és félek egyszerre, de gondolom, nem én vagyok az egyedüli a világon ezzel az érzéssel.

Sikerélmény

Tegnap összeszedtük magunkat, és nem húztuk tovább a dolgot: nyakunkba vettük a várost, és megpróbáltuk beszerezni a hiányzó cuccokat. Azt kell mondjam, egészen jól teljesítettünk. Igaz, lejártuk a lábunkat, és nem maradt energiám a Tescora, pedig direkt olyan bevásárlóközpontot választottunk, ahol az is van, mégis nyugodtabb lettem. Van már a gyereknek olyan ruhája, amiben hazaszállítjuk. Végre. Próbáltunk cérnakesztyűt is venni, hogy ne karmolássza majd össze az arcát, de a babaruházati szakboltban azt sem tudta a nagyon hozzáértő kislány, hogy az mi fán terem. Kötött kesztyűket dugdosott az orrunk alá. Csak a fejemet ráztam, és húztam Pétert a polcok felé, hogy inkább nézzük meg magunk. Hm... meglepődtem, hogy a szakbolt kínálata sokkal gyengébb, mint bármelyik ruházati bolt babarészlege. Az utóbbiak egyikében vettük meg a hazahozós cuccot, valamint beszereztünk Péternek egy farmert, nekem pedig egy, azaz két pár kesztyűt.

Persze, ez nem ment ilyen gyorsan és könnyen, ahogy leírtam, a cuccok beszerzéséhez végig kellett járni az egész létesítményt. Estére nem éreztem a talpamat.

Ma bepótoltuk a tegnap elmaradt bevásárlást. Szerencsére nem voltak olyan sokan, mint gondoltam, így elég gyorsan végeztünk, de ez is elég volt ahhoz, hogy elfáradjak, és le kelljen dőlnöm itthon. Egyre kevésbé bírom a kiképzést. Időről-időre kifakadok, hogy mennyire zavar, amiért az én megváltozott teljesítőképességem miatt nem haladunk megfelelően. Péter ilyenkor rendre türelmesen elmagyarázza, hogy más sokkal nehezebben viselni ezeket a hónapokat nálam. Egy időre meg tud nyugtatni, de elmúlik, amint meglátom a gyerekszobát... azaz azt, amit annak nevezünk, de egyelőre távolról sem néz ki annak. Alakul, alakul, de még van dolgunk bőven. Szerencsére Péter az idén már alig 3 napot dolgozik, mert kivette a megmaradt szabadnapokat, úgyhogy ha belehúzunk, pikk-pakk végzünk. Így legyen!

Az esti beszélgetés alkalmával anyu elújságolta, hogy vett a gyereknek egy olyan szettet, amiben van vékony sapka és cérnakesztyű is, úgyhogy már nem bánkódom amiatt, hogy nekünk nem sikerült a beszerzés. Ami nekünk nem sikerül, megoldja a család. Nem lesz itt baj a gyerek ruházkodásával. :)

Elautózott bevásárlás

Összeírtam, mire van még feltétlenül szükség a kórházi napokra és a gyereknek. Nem keltünk túl korán, Péternek hosszú idő óta ez volt az első szabadnapja (nem számítva a hétvégéket, de akkor is mindig mentünk mostanában), ennek megfelelően nem is indultunk itthonról túl korán. A liftben érkezett az első kérés, miszerint el tudnánk-e menni a Daubnerbe tortát venni egy esti baráti szülinapra (füstös helyszín lévén mi kihagytuk), és eldobni valahova. Hosszas egyeztetés után végül az esti buli helyszíne lett a befutó, így miután kiálltuk a nem rövid sort és megszereztük a tortát, még eldobtuk a város másik felébe.

Úton a kiválasztott bevásárlóközpont felé próbáltam egyeztetni a Kölnben élő unokatesómmal, hogy mikor tudunk összefutni. Jött is a válasz, hogy kb. 17.30-18.30-ig lesznek Ferihegy 1 várójában. Gyors osztás-szorzás után csak enni szaladtunk be a bevásárlóközpontba, aztán gyorsan haza az ajándékért, majd ki a reptérre. Kifogtuk az összes idióta autóst és egy sorompót, ahol három vonat áthaladását is megvártuk, de végül sikerült egy rövid időt eltölteni a családom távol élő tagjaival. Hazafelé már nem maradt erőnk a bevásárlásra, csak a megrendelt Avonért ugrottunk be a postára, és jöttünk haza. Jéggé fagytunk, amíg a reptérről a kocsihoz jutottunk, aztán újra a kocsi és a posta között oda és vissza, úgyhogy rekordsebességgel szavaztunk meg a hazatérést. Papírkutyák vagyunk. :)

Holnap szombat. Tartok tőle, hogy sokkal többen lesznek a boltokban, mint ma, pedig az sem volt semmi, de nincs más választásunk. Kellenek a holmik, hogy nyugodtabb legyek. Már 10-e van. Jaj.

Programváltozás

Múlt hétvégére terveztük a kaposvári leruccanást, hogy még az idén meglátogathassuk a húgomékat. Egy szombat esti szülinap és egy vasárnapi színi előadás miatt elhalasztottuk egy héttel. Holnapután indulni kellene, de nem fog összejönni. Fáj a szívem, hogy az idén már nem jutunk el hozzájuk, de nem merünk nekiindulni a távnak. Nem az odaúttal van a baj, hanem a visszaúttal. Amilyen ítéletidő uralkodik mostanában kis hazánkban, nem merjük bevállalni, hogy esetleg ne tudjunk gyorsan visszakocsikázni, ha muszáj lenne. Alapvetően nem félek, hogy a gyerek ezen a héten szeretné megnézni a külvilágot, de jobb félni, mint megijedni. Szerintem.

Tegnap este olyan köd volt, hogy az U alakú ház másik szárát alig láttuk, a kicsivel távolabb álló kandelábert is csak azért láttuk, mert fel volt kapcsolva. A szárából semmi sem látszott, csak a fénye. A szomszédos építési területből, a gyárból semmit sem láttunk. Ha azon az oldalon néztünk ki az ablakon, olyan volt, mintha valami futurisztikus film szereplői lennénk, mintha a felhők között lebegne a ház. Nem volt megnyugtató. Hajnalban érkezett a szél. Mivel mostanában elég sokat ébren vagyok éjszaka (eddig sem voltam mély alvó, de amióta van a gyerek, még annyira sem), végig tudtam követni a köd oszlását, és hallgattam a szél sípolását. Nem szimplán zúgott a szél, szabályosan sípolt. Hallottam, ahogy a szomszéd erkélyeken megtolt ezt-azt. Megdőlt az országos rekord: 172 km/h sebességgel száguldozott a szél a Kab-hegyen. :O

Este csak eljátszottunk a gondolattal, hogy nem kellene nekivágni Kaposvárnak, de a mai szél véglegesen meggyőzött. Anyu is aggódva hívott, hogy lebeszéljen. Nem volt nehéz dolga. Eszünk ágában sincs elindulni, bármennyire is szeretnénk találkozni.

Iszom a málnalevél teát. Hát, mit mondjak? Nem finom... és akkor még óvatosan fogalmaztam. Nem segít rajta a cukrozás sem. A gyerek sem szeretheti túlságosan, mert ma volt az első nap, hogy nem kezdett intenzív mozgásba az első korty után. Fúrja a fejét lefelé. Remélem, még egy ideig nem fér ki. :)))))

Célegyenes

Tegnaptól hivatalosan elkezdődött az utolsó hónap, amit szoros közelségben töltök a gyerekkel. Érzésem szerint már november végén átléptük ezt a határt, de hivatalosan csak tegnap. Beszereztem a málnalevelet, amiből finom teát fogok főzni (állítólag borzalmas), és van mindenféle kencém, amit különböző helyekre kell kenni, hogy megkönnyítsem a saját és az orvosom dolgát, ha eljön az ideje. Ezzel egy időben kezdek alaposan betojni. Már minden túl konkrét. Most kezdem felfogni, hogy mire először leírom, hogy 2011 (úgy értem, ha az aktuális dátumot akarom leírni), már lesz egy szuszogó csomagom, aki arra van kárhoztatva, hogy tőlem kapjon meg mindent, ami az élethez szükséges. Ez azért elég ijesztő. Honnan tudom, hogy jól értelmezem a jeleit, hogy tudom, mire van szüksége? Tudom, tudom, sehonnan... Ez benne az ijesztő. Mi van akkor, ha elrontom? Most még jó helyen van. Ha kijön, szegény rám lesz utalva. Sajnálom szegényt. Közismert tény, hogy a cserepes virágokat sem tudom megfelelően ellátni... Hát, jaj.

Tegnap jött az asztalos, kijavította szekrény hibáit, amit tudott. Pont azt, ami engem zavar, nem tudta megjavítani. Azt mondta, az benne van a technológiában. Hát, basszus. Olyan, mintha évek óta használnánk már az asztalt, ezáltal alaposan lekopott volna.

Mindegy, ha nem lehet megcsinálni, nem húzom fel magam rajta, mert nem érdemes. Van szekrény, használható, lehet bele pakolni, a többi most lényegtelen. A héten menetet vágunk a gyerekszobában, kifestjük, berendezzük. Ha marad még idő és energia, akkor befejezzük a hálószoba festését, de az most elég hátra szorult a listán.

Múlt héten újabb tételekkel bővült a babakelengye: vettünk újszülötteknek való pelenkát és egy babakeféből és -fésűből álló szettet. Mondjuk, az újszülötteknek való pelenka 2-5 kg-ig van kalibrálva, ami azért vicces, mert az alsó határt már most túllépte a gyermek, a felsőt meg nem kellene elérni. :D

Ha már kelengye, akkor álljon itt egy kép a kifogóról, azaz arról, amit én annak hívok. :)

Védőlány

Tegnap végre összegyűjtöttem a bátorságot, és felhívtam a kerületi védőnői szolgálatot, hogy megtudjam, kihez fogok ezentúl tartozni. Mára kaptam is időpontot, úgyhogy reggel...khm...délelőtt buszra pattantam, és megközelítettem az objektumot. Bevallom, nekem jobban tetszett a terézvárosi hangulat, a mostani nagyon új, de majd megszokom. A védőlány nagyon kedves, szimpatikus, szerintem jóban leszünk. Ő is új, akárcsak a munkahelye. Szerintem nincs 30 éves, de egyáltalán nem baj. Furcsa lesz az anyukorú védőnő után, de majd őt is megszokom. Úgy érzem, megint szerencsém volt. Más egyetlen védőnővel húzza le a szükséges éveket, adott esetben végigszenvedi, mert nem egyeznek. Nekem két jó is jutott.

A találkozás végén átjött a körzeti gyerekorvos a szomszédos rendelőből bemutatkozni. Korábban már kérdezősködtünk a környékbeli gyerekorvosokról, mert úgy döntöttünk, hogy ha szimpatikus a körzeti, akkor őt fogjuk választani. Fontos szempont volt, hogy közel legyen. Most megnéztem magamnak, kedves, szimpatikus, mosolygós. Jó lesz.

A hétre orvosi látogatás is jutott. Remélem, hogy jól érzem, és a gyerek tényleg nem várja meg a kiírt időpontot, mert akkor nem vállalom a végét. :) Majdnem 2,5 kg. Jaj. A baba súlya és mindenféle vizsgálatok alapján az orvos megerősítette az érzésemet, miszerint Karácsony után nem sokkal találkozunk. Hát, jaj.

Szekrény

Készen van a hálószobaszekrény. Én is látom, hogy nem tökéletes, de jobban érdekel az, hogy egyáltalán van. Péter észrevett néhány hibát -persze, mindet csak azután, hogy hazament az asztalos-, és azon melegében vissza is akarta hívni az asztalost. Szerencsére nem tette, de még elalvás előtt is ezen puffogott. Az eredmény: valamikor a héten érkezik az asztalos. Újra. Meglátjuk, mit alkotnak ők ketten. Mármint Péter és az asztalos. Intéznek, amit akarnak, én csak azt látom, hogy van szekrény, bele lehet pakolni. :)

Ma már nem, de a héten befejezzük a hálószoba festését, közben bepakolunk a szekrénybe, amit tudunk, és kezdhetjük a gyerekszobát. Már összeírtam, mire van még szükségünk, azaz szükségE a gyereknek, azokat is elkezdjük beszerezni. Már nincs sok időnk. :) Holnapután december. Érzésem szerint az utolsó hónap, mármint ebben a formá(m)ban. :))

Esik :)

Két hete még lenge ruhában lejtettünk a Városháza felé, tűzött a nap. Múlt héten már nem volt kifejezetten tavaszi idő, bár volt még némi napsütés. Lassan, de biztosan hűvösebb lett. Itt-ott már volt némi hó is az országban, de még nem maradt meg. Ma viszont megérkezett. Nem lakunk a hegyekben, csak elképzelni tudom, arrafelé mi lehet, ha nálunk ekkora a hó. Kora este még havas eső esett, de a földre érve csak a víz maradt belőle. Gondoltam, ez az a nagy hó, amit jósoltak mára. Nagy bátran kint hagytam a ruhákat a szárítón az erkélyen. Elbíztam magam. A Megasztár alatt nem néztem ki az ablakon, rátapadtunk a képernyőre. Aztán kinéztem. Nem voltam benne biztos, hogy jól látok.

Puha fehérség borít mindent. Szeretem. Tetszik. Tudom, hogy ez nem marad meg Karácsonyig, de akkor is örülök neki. Azt csak remélni tudom, hogy a népi bölcsesség szempontjából nem számít, hogy Katalin-nap után közvetlenül leesett a hó. Aznap nem esett, hanem kifejezetten enyhe idő volt. Remélem, az ér! :)

Persze, az erkélyen hagyott száradó törölközőkre is jutott a hóból. Becibáltuk a szárítót, most -jobb híján- az előszobában folytatják, vagy inkább elölről kezdik a száradást. :)

Alakulunk

Ma reggel megérkezett a hálószobaszekrény. Nem könnyítettük meg a saját dolgunkat, azaz hiába kellett korán kelni, nem tértünk időben nyugovóra. Valamelyik helyszínelő stáb valahányadik ismétlésén aludtam be, Péter még nézte, mert a céges biliárd miatt lemaradt az esti adásról. Helyszínelők nélkül pedig nem élet az élet. :)))

Tegnap (is) festettünk a hálószobában, a festékszag miatt a nappaliban vertünk éjszakai sátrat. Imádom a frissen festett fal szagát (illatát?), de belátom, hogy alváshoz nem ideális. Szerencsére éppen annyi hely van még a nappaliban, hogy ki tudjuk húzni a kanapét. Talán még a konyhában van némi szabad padlófelület, a többi tele van ezzel-azzal. Előtte nem is gondoltunk rá, csak amikor megérkezett a bútor, hogy ez nem IKEA-s, még véletlenül sem lapraszerelt, fogalmunk sincs, hova tesszük. Már javában jártak a fiúk a lifttel fel és le, amikor még mindig nem volt meg a koncepció. Aztán bevillant. Miért ne hagyhatnánk a folyosón? Mindössze két napról van szó, vasárnap jön az asztalos beszerelni a szekrényt. A nap folyamán már többször ellenőriztük, megvan-e a szekrény. Ha meghalljuk, hogy nyílik a liftajtó, már kint is van a fejünk a folyosón. Tiszta szerencse, hogy tényleg csak két napról van szó. :))

Ma befejeztük annak a falnak a festését, ami feltétlenül szükséges a szekrény beállításához, mivel az lesz mögötte, beszerelés után már nehézkes lenne a festés. Örülünk, mert felkenés után is olyanok a színek, amilyet szerettünk volna. Egészen jól haladunk. Még a végén készen lesz a gyerekszoba időre. :)

Még az sem rontotta el a mai nap örömét, hogy másfél órát kellett várni a pizzagolyóra. Mondjuk, nem is javította a hangulatot...

Katalin

Szeretem a népi bölcsességeket. Lehet legyinteni rájuk, de nem néhány év alatt alakultak ki, hosszú évtizedek megfigyelésein alapszanak. Egészen kicsi koromtól ismerem a mondást, miszerint ha Katalin locsog, akkor Karácsony kopog. Sokáig azt hittem, konkrétan esőnek kell esnie ezen a napon, de ma már úgy sejtem, elég az enyhe idő is. Ha valóban elég, akkor Karácsonykor igen piros lesz az orrunk, ha kimerészkedünk, mert a pár napos esős-szomorú idő után ma kisütött a nap. A lakásból nézve kifejezetten tavasziasnak tűnik. Persze, nem gondolom, hogy le lehet dobni a kabátot, de ahhoz képest, hogy november vége van, igenis szép idő van, és ez jó. Tetszik. Legyen csak hideg Karácsonykor, essen a hó! Legyen szép! Nem félek attól, hogy esetleg nem jutunk el a kórházba a hó miatt, mert száraz úton alig 10 perc a menetidő, nehezített pályán sem lehet több 20 percnél. Az még pont belefér. Nem lakunk se hegytetőn, se völgyben, se a világvégén. Ettől nem félek.

Van más. Eddig nem féltem a szüléstől. Úgy képzeltem, hogy valamiből kiderül, hogy jönni akar a gyerek, szépen bemegyünk a kórházba, minden jó ütemben halad, rövid szenvedés és minimális fájdalom után megszületik. Mindenki boldog. Az utóbbi napokban kezdett elfogni a kétség, hogy talán ez nem lesz ilyen egyszerű. Odáig jutottam, hogy elgondolkoztam a málnalevél tea beszerzésén és a fogyasztásának elkezdésén, mert az állítólag sokat segít. 4 héttel a kiírt időpont előtt ajánlatos elkezdeni, de én olyan erősen érzem, hogy a két ünnep között akció lesz, hogy a napokba el akartam kezdeni a teát. Anyu és Péter együttesen győztek meg, hogy nyugodjak le, kezdjem csak a kiírt időponthoz képest 4 héttel korábban. Hát, jó. Ezt a pár napot már kibírom.

Egyre inkább érzem, hogy kicsi már a hely odabent. Nem nekem kicsi -a szerveim szerintem együttesen nem nagyobbak egy almánál, az meg nem foglal sok helyet-, hanem a gyereknek. Ha ébren van, folyamatosan próbálja bővíteni a lakosztályt. Éjszaka már igazán egyik oldalamon sem engedi az alvást, mindig ott kaparászik, ahol matrac általi nyomást érez. A babzsák párnát sem szereti; amikor végre viszonylag kényelmesen elhelyezkedem, néha úgy érzem, mintha két kézzel tolná a párnát belülről. Háton nem fekhetek, a védőnő megkongatta a vészharangot, hogy nagyon árt a derekamnak, és mivel alapból derékfájós vagyok, jobb vele vigyázni. Marad az állva alvás, esetleg ülve, de talán az lenne a legjobb, ha technikai órákat vennék egy denevértől.

Mindemellett zajlik a lakásfelújítás. Holnap reggel (hajnali) 8-kor érkezik a hálószobabútor. Hétvégén jön az asztalos beszerelni, utána kezdhetjük a bepakolást. Nagyon remélem, hogy irdatlan sok cuccot fog elnyelni, és végre véget ér a gyerekszoba raktár mivolta. Éppen ideje lenne. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk az ügy érdekében. :)

November

Húzogatom a szám az eső miatt, és igen fájlalom, hogy nem lehet rendesen teregetni az erkélyen, mert bever az eső, de tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy eddig nem ez volt a helyzet. El kell fogadnom, hogy megérkezett az igazi november, csak nehéz. El voltunk kényeztetve az enyhe idővel, és most nyafogunk, amikor ennek vége.

Van azért olyan is, aminek örülni lehet. Tegnap jelentkezett az asztalos. Valamikor a hét közepén hozza a szállító a bútort, ő pedig a hétvége folyamán jön szerelni. Ahhoz képest, hogy azt mondta, kb. 2 hét, amíg a faanyag megérkezik, ez nagyon jó hír. Most mi jövünk, azaz rendbe kell tenni a szekrény helyét a hálószobában. Nem fogunk unatkozni a héten: festünk, pakolunk (amit tudunk), helyet csinálunk, és várjuk a szekrényt. Nagy segítség lesz ez.

Tegnap érkezett egy újabb szállítmány a húgoméktól. Van már babahordó, játszószőnyeg, mózeskosár. A húgom sógornője is küldött egy adag babaruhát. Érkezett egy hintaszék is, a húgom nagy szerelme, de most nem tudják hova tenni. Nálunk jó helye lesz.

Lassan elindulunk az utolsó beszerzőkörútra, és megvesszük a matracot, a fürdőszobai és pelenkázási apróságokat, megrendeljük az ágyneműgarnitúrát. Ma beléptünk a Nyilasba, az elkövetkező 1 hónapot még muszáj bent tölteni a gyereknek. Megbeszéltem ugyan vele, de nem tudom, mennyire érdekli az én nyomorom, azaz kihúzza-e a Bakig. Szeretném. Azt se bánom, ha Karácsonykor akar megszületni, már barátkozom a gondolattal, csak bírja ki a Bak első napjáig. Tudom, vannak ennél nagyobb gondok is az életben, de ha itt a lehetőség, nehéz elengedni.

Egyébként meg minden rendben. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy mostanában szeretné megmutatni magát. Helyezkedik, rendszeresen csuklik, óriási bulikat tart, kirúgja a ház oldalát. A tehetségkutatókat még mindig szereti, véleményezi is, de még nem tudom, melyik a pozitív kritika: a tombolás vagy a csendben és áhítatban való zenehallgatás. :)

Utoljára

Nem megyek többet hivatalosan a terézvárosi védőnői szolgálathoz. Húztuk-halasztottunk a védőnővel együtt az elválást. Félek kicsit, mert nem tudom, milyen lesz az új védőnő. Kaptam címet, telefonszámot, amit majd fel kell hívnom, felvenni a kapcsolatot a védőnővel, átkérni a kartonomat. Gondolom, majd ő is szeretné megnézni a lakást (nyilván azt, ahol lakunk, nem a terézvárosit). Alaposan el fog kerekedni a szeme, és már készülök a megjegyzéseire, mert nem hiszem, hogy mindennel készen leszünk a látogatásáig. Még nem hívtam föl, nincs időpont, de amennyiben a gyerek születése előtt szeretne kijönni, akkor egy félkész rezidenciát fog találni, ahol nem a gyerekszoba a kész fél. Remélem, nem egy banya lesz, mert azokat nehezen viselem. Félek, hogy be találok szólni, amit nagyon nem lenne szabad.

Nem aggódom magam halálra előre, mert az is lehet, hogy tök jó fej lesz, de picit félek.

Az eddigi/előző/eredeti védőnő viszont elégedett volt ma velem. Teljesen életszerű vérnyomást produkáltam (tőlem szokatlan módon), a gyerek szívhangja tökéletes, és megfelelő mértékben szedtem magamra. Ez a 33. hét, és 59 kg lett a mérlegelés eredménye. Eddig jó. Tartok tőle, a végére elérem a lélektani határt. Nem érdekes. Érjem csak! Lesz ez még másképp is. :))

Szeretném is meg nem is

Szeretnék úgy hajat mosni, hogy nem kell a zuhany alá állnom. (Mert bele tudok hajolni.)

Szeretnék a hasamon aludni, vagy legalább félig.

Szeretném begombolni a farmerom.

Szeretnék lábzsibbadás nélkül aludni.

Szeretnék könnyedén felpattani a kanapéról, fotelból, ágyról.

Szeretném, ha nem rengne alattam a padló minden lépésnél.

Szeretném már látni az arcát.

Szeretném biztosan tudni, látni, hogy minden rendben.

Mindezekkel együtt szeretném, ha ez az állapot még sokáig tartana, mert jó ez. Szeretem. Hiányozni fog.

Hivatalosan

Megcsináltuk. :) Nem mondom, hogy teljes titokban, de nem is vertük nagydobra. Amennyire csak tudtuk, leegyszerűsítettük, egyikünk sem szereti a felhajtást. Szülők, testvérek, keresztszülők (pontosabban névadószülők :D), ennyi. Összesen 12-en voltunk. Éppen elegen, hogy megfelelő legyen a hangulat, de nem túl sokan.

Nem készültem kabáttal, csupán egy kis vékony boleróféle volt rajtam. Reménykedtem, hogy az enyhe, tavaszias idő kitart. Bejött. :) Egyáltalán nem fáztam, inkább melegem volt. Reggel volt ugyan némi pánik, ugyanis előző éjjel esett az eső, még vizes volt odakint minden, de pár óra múlva már nyoma sem volt.

9.30 körül mindenki megérkezett, a húgom férje -aki a ceremóniamester szerepét is vállalta- elment a virágokért, letette az étteremben az asztaldíszt is, így nekünk erre nem volt gondunk. Ezúton is köszönjük. 11 órára elautóztunk a Városházára, megszálltuk a Házasságkötő termet, és nagy derültség közepette az anyakönyvvezető levezényelte a ceremóniát. Semmi komolyság nem volt. Jó volt ez így. Ezzel sikerült elérni, hogy senki sem sírt. :) Annyira oldott volt a hangulat, hogy a végén az anyakönyvvezető elkérte a kiürült pezsgősüveget. Nem iszik alkoholt, és mivel a násznép nagy többsége vezetés és egyéb okokból nem ihatott, mindenki alkoholmentessel koccintott. Az anyakönyvvezetőnek megtetszett, hogy nem kölyökpezsgő volt mindenféle rajzfilmfigurával a címkén, hanem komolynak tetsző, de alkoholmentes pezsgő, és elkérte az üveget mintának, hogy tudja, mit kell keresni Szilveszterre. :)

Az étteremben nem volt ülésrend. Annyi volt, hogy a szülők üljenek mellénk, a többiek meg válasszanak maguknak szimpatikus helyet. A végén mindenki ott ült, ahova mi gondolatban terveztük. Jó csapat. :)

Kora délután már otthon is voltunk, a srácok még elkapták a Forma 1 időmérő végét. :)) Igen, ennyire volt komoly az egész nap, ennyire éreztük át a dolog jelentőségét. :) Tulajdonképpen még azóta is várom, hogy történjen valami. Olyan, mint a 18. vagy a 30. születésnap. Elmúlik és nem lesz utána több fejünk, karunk, lábunk, nem leszünk más emberek. Persze, érzem én, hogy történt valami, de közel sem azt a nagy valamit, amit gondoltam.

A cipő jól teljesített. Mondjuk, morcos lettem volna, ha nem érte volna meg a pénzét. :) Sokat számít most nekem egy kényelmes cipő. Létfontosságú. Ez az volt, azaz még most is az.

Nem tudom, a gyerek átérezte-e a nap fontosságát, mindenesetre nem mutatta. Óriási nyugalomban volt egész szombaton. Azóta már nyoma sincs ennek a nyugalomnak. Az elmúlt két napban többször csuklott. Először nem is tudtam, hogy mi lehet, aztán annyira szabályos és apró rázkódásokat produkált, hogy leesett: csak csuklás lehet. Szegény. A szívem szakad meg ilyenkor, mert nem tudok rajta segíteni (nem hiszem, hogy sokat érne, ha én innám a citromlevet helyette), de érzem, hogy szenved, mert nyugtalanul forgolódik. Tudom, ennek alapvetően örülni kell, mert elkezdte használni a tüdejét, de akkor is. Szegény...

Cipő

Van cipőm! Végre. Sikerült. Nem volt egyszerű. Ha nem lett volna muszáj beszerezni, simán feladtam volna, mert elég reménytelen eset volt. Kaptam egy fülest, hogy az egyik cipőboltban van kedvezményes áron elegáns világos topán. Nagy reményekkel telve mentem a boltba, de nem az lett a befutó. Tényleg pofás cipő, de az én ízlésemnek túl hegyes az orra, és nem tartja a lábam kellőképpen. Most viszont fontos szempont egy cipővel kapcsolatban, hogy teljesen biztonságosan tudjak benne állni és menni. Pont nem hiányzik egy bokaficam.

Végső elkeseredésünkben tértünk be az adott bevásárlóközpont utolsó szóba jöhető cipőboltjába. Nem a legolcsóbb hely, de legnagyobb meglepetésemre tele volt világos elegáns cipővel. Tobzódtam a választékban; alacsony sarok, magas sarok, hegyes orr, kerek orr, csatos, masnis, nyitott, zárt... Végül egy olyan topánra esett a választásom, ami ugyan nem olcsó, de fel lehet venni szoknyával és nadrággal is, és tuti nem megy szét egy szezon alatt. Világos cipőm még úgysem volt, csak tornacipőszerű. Most lett.

A cipő beszerzésével nagy tehertől szabadultam meg. Az ember általában szeret cipőt venni, de ha határidőre kell megvenni, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen, akkor nem túl nagy öröm. Persze, nem panaszkodom. Van egy új cipőm, és ez jó. :)

Még 4 nap, és neve lesz a gyereknek. Hivatalosan. Van hozzá cipőm is.

Cipőbaj

Úgy néz ki, harisnyában leszek jövő szombaton. Nem lehet kapni olyan cipőt, amilyet szeretnék, pedig szerintem nincsenek nagy igényeim. A cipő legyen törtfehér vagy krémszínű, minél egyszerűbb. Ne legyen rajta túl sok dísz, flitter, gyöngy, szalag, és közepesen magas legyen a sarka. Sokat kérek? Szerintem nem. Két bevásárlóközpont már kipipálva, eddig semmi eredmény. Lehet, hogy maradok az "eredeti" verziónál, amivel a húgommal vicceltünk, és november lévén gumicsizmát húzok. Feltéve, ha van fehér. :)

Ettől függetlenül minden megvan. Megrendeltük a tortát, még egy utolsó egyeztetés a virágossal, és minden sínen van. Nem izgulok, inkább aggódok, hogy mindenki elégedett legyen. Ebből a szempontból jó lenne már túl lenni rajta.

Kíváncsi vagyok, a gyerek hogy fog viselkedni. :) Mostanában táncol. A tegnapi Megasztárt végigbugizta, most még szinte el sem kezdődött az X faktor, már rázza a fenekét. Egyelőre nem tudom megállapítani, milyen zenét szeret, mert mindegyikre egyformán teker. Mi lesz, ha kint lesz? :)

Tényleg baba

Nem viccelek, tényleg úgy üzemelek, mint egy kisbaba. Tegnap viszonylag normális időben keltem, de mivel a szülésfelkészítő miatt kimaradt a délutáni szunyókálás, estére kidőltem. Pedig volt program bőven: megrendeltük jövő hétre a tortát, szerda lévén Dr. House-t és Született feleségeket néztünk, majd a Heti Hetes vasárnapi adását netről. Péter a középső műsoron, én az utolsón aludtam be. Pontosabban Péter végigaludta, én hunytam kicsit közben. :) Ezt követően beájulás. A szokásos esti forgolódásos-zsibbadásos-mosdójárásos aligalvás után nem keltem korán, de az a borzasztó, hogy ha a gyerek nem matatott volna azon az oldalamon, amin éppen feküdtem, a másik oldalam pedig nem lett volna elzsibbadva, még tudtam volna aludni. Nem lesz ez így jó. Kb. 2 hónapom van arra, hogy erről leszoktassam magam. Azt mégse lehet, hogy megetetem a gyereket, lefekszem, tisztába teszem, lefekszem, alszik, lefekszem... :) Kávét nem iszom, egyéb serkentőt sem, nem tudom, hogy fogom magam tréningezni az ébren maradásra. :)

A héten még nem festettünk. Tulajdonképpen még fel sem dolgoztuk a vasárnapi bulit. Ma sem kezdünk neki -mármint a festésnek-, mert este megyünk az orvoshoz, arra meg készülni kell. :) Elindítottuk a hálószoba-szekrény gyártási folyamatát, azaz beszéltünk az asztalossal és vázoltuk az elképzelésünket. Ennek tükrében talán okosabb volna a hálószoba festésével folytatni, és ha oda bekerül a szekrény, bele lehet pakolni a sok cuccot, aztán jöhet a gyerekszoba. Már megvan a kiságy, "csak" matrac kell, ágynemű és pelenkázó feltét.

A gyerek változatlanul jó fej. Tegnap a szülésfelkészítőn az aneszteziológus csaj buzdította a bandát, hogy tegyünk fel kérdéseket. Éppen mindenki fogalmazta a gondolatait, ellenben enyém gyerek nagyban jelentkezett, igyekezett magára felhívni a figyelmet. Érdekelne, mire volna kíváncsi. :)

Baba üzemmód

Hova tűnt az előző hét? Az nem lehet, hogy végigaludtam, pedig képes lennék rá. Ma rádöbbentem, hogy megint kedd van, jön a Vészhelyzet és a Grace klinika, pedig még az előző részeket sem dolgoztam föl. Holnap megint lesz szülésfelkészítő, pedig még az előző hetin sem vagyok túl. Tegnaptól november van, pedig még az sem jutott el, hogy eljött az október vége.

Egész héten azon voltunk, hogy vasárnapra legalább nagyjából fogadóképes legyen a nappali. Nos, nem teljesen sikerült, de az eredményben szívünk-lelkünk benne volt. Másnap hajnalban, amikor az utolsó fekete-narancs batman is hazament megállapítottuk, hogy a bulik határozottan jött tesznek a lakásnak. Ilyenkor áttologatjuk a bútorokat, és a végén kiderül, hogy így jobban tetszik. Persze, egyelőre változatlanul a nappaliról beszélünk. Nincs az a buli, ami lakberendezési szempontból jót tudna most tenni a gyerek- és a hálószobával. Sajnos, az nem ilyen egyszerű. Muszáj kitűzni az újabb kiscélt magunk elé. Azt hiszem, novemberben be kellene fejezni a gyerekszobát. Ha a hálószoba kicsinosítása átcsúszik következő évre, nem jó ugyan, de annyi baj legyen. A gyerek viszont nem érkezhet dobozok közé. Szegény. Mindent megtesz, hogy szép és ügyes legyen, mi meg nem vagyunk képesek kipofozni a szobáját. Hát, milyen szülők leszünk mi? :S

A vasárnapi Halloween bulit valamilyen szempontból határidőnek tekintettük; megtettük a nappalival, amit addig tudtunk. Azóta kicsit leeresztettünk. Miután bőven hétfő hajnal volt, mire álomra hajtottuk a fejünket (nem panaszkodom, sőt!), másnap nem keltünk túl korán. Kevés pakolás, sok szüttyögés, és hopp, délután lett, mire Gödre indultunk mécsest gyújtani. Kettőt pislogtunk, és eltűnt a hétfő. :) Persze, kicsit segítettünk neki: megnéztük -századszorra- a Bridget Jones naplója második részét, majd tévére váltottunk és megnéztük az Asterix az Olimpián-t és az Édesek és mostohákat. Az utóbbit szintén századszorra, legalábbis én, de most is szétsírtam magam a végén.

Péter mától normális munkarendben dolgozik, azaz reggel 10-től este 7-ig. Ma ezt rendesen végig is dolgozta. Tegnap munkaszüneti nap volt itthon, de pl. Amerikában nem, így küldték az e-maileket akár kérte, akár nem. Ezeket most fel kellett dolgozni. Ennek megfelelően nem volt ma festés. A nem túl korai kelés, a reggeli, rendezkedés, ebédfőzés és -elfogyasztás után délután bekómáztam. Nem bírtam a szemem nyitva tartani. Fel kellene magam világosítani, hogy nem én leszek az a közeljövőben, aki a nap nagy részét átalussza. :) Mindenesetre ma nagyjából csak ettem-aludtam. Legalább lesz, amire tuti jól meg tudom majd tanítani a gyereket. :)

Kilogol

Péter itthonról dolgozik. Ez azt jelenti, hogy ha éppen nincs konkrét munkája, akkor csinálhat mást is (a munkahelyen is tart kávé-, tea- és ebédszünetet az ember :D), csak legyen fent a céges hálózaton, azaz legyen belogolva. Már anyu is megtanulta, hogy ez mit jelent. :))

Valamelyik este azt latolgatta, hogy meg tud-e oldani egy reggel 6 órai munkát. Abban maradtunk, hogy ha az előző esti -nem túl fontos- program ugrik, akkor simán belefér. Kérdeztem, hogy 6-kor kell kelnie, vagy akkor már be kell logolni. Az utóbbi volt a helyes válasz. Közölte, hogy 5.30-kor kilogol az ágyból. Azt hittem, direkt mondta, de nem. Óriás röhögés. Itt tartunk. :D

Tajgetosz

Az, hogy csendben vagyok, nem jelenti azt, hogy nem történik semmi. Pont ellenkezőleg. Egészen jól haladunk. Rájöttünk, hogy tudjuk saját magunkat kezelni: nem szabad egyszerre túl nagy és távoli célt felállítani, mert azt elszüttyögjük. Külön-külön is nagyok vagyunk ebben, együtt meg főleg. Persze, a nagy cél (lakás lakhatóvá tétele januárig) megmaradt, csak felszabdaltuk. Az első kiscél a nappali kifestése, átrendezése a rendelkezésre álló bútorokkal. Jól állunk. Nem mondom, hogy hétvégére 100%-os lesz, de jobb, mint volt. Az is valami.

Végre megvettük a festéket a hálószoba falára is, úgyhogy már csak a sorrendet kell eldönteni, mármint a szobák sorrendjét. Most a hálószoba elég üres, logikus lenne azzal folytatni, de a gyerekszobának időre kell elkészülnie. Azzal viszont nagyobb a munka, és kellene hozzá néhány szekrény, amikbe az ott állomásozó dobozok és szatyrok tartalmát rejthetjük.

Járok a szülésfelkészítőre. Gyakorlatilag ez az egyetlen fix programom, de ez legalább hetente. Már csukott szemmel is odatalálok. Később még jól jöhet. :) Ha tud, Péter is eljön velem, hogy okosodjon. Múlt héten jó volt, hogy jött. Nem bírtam a teremben maradni, azt hittem, megfulladok. Ha kinyitottuk az ablakot, valaki fázott. Kimentem a folyosóra, magamhoz tértem, visszamentem. Aztán kezdődött elölről. Nem kaptam levegőt. Újra kimentem, de akkor már nem akartam visszamenni. Zavartam volna a többieket a ki- és beslattyogással. Péter jegyzetelt. :) Azt hittem, csak a levegőtlenség, a sok összezárt ember okozta a rohamot, ugyanis a terem leghátsó részén találtunk helyet, nehezen bírom, ha nincs szabad utam a kijárat felé. Évekkel ezelőtt egy BS-beli koncert utolsó fázisában tört rám hasonló, amikor pár másodperc alatt kivert a víz, és olyan pánikba estem, mint még soha. Ki kellett jutnom. Bármi áron. Most is hasonló volt. Enyhébb ugyan, és legalább ültem, de azt hittem, lefordulok a székről. Aztán hazajöttünk, eltelt pár óra, és egyszer a hálószobából a nappaliba jöttem ki, amikor megéreztem Péter arcszeszét. Nem használja gyakran, mert nem nagyon szeretem, de aznap a felkészítő előtt bent volt az irodában, és gondolta, oda jó lesz. Kiderült, hogy nem szimplán nem szeretem, hanem nem is bírom. Van néhány illatszer, amitől nem kapok levegőt, és menekülnöm kell a közeléből. A hátsó, kijárattól szinte elzárt hely és az arcszesz gyilkos kombinációnak bizonyult. Tajgetosz-jelölt vagyok, ez már nyilvánvaló...

Sokáig semmire sem voltam allergiás, aztán pár éve elkezdtek mindenféle bőrelváltozások megjelenni a kezemen, szememen. Nem volt szép és viszketett is. Féltem, lepra vagy pikkelysömör vagy mittudomén. Egyik sem hangzott túl jól. Szerencsére anyu gyakorlott az ilyen dolgokban, gyorsan megállapította, hogy csak ekcémával állunk szemben, ami nem halálos és nem is fertőz. Allergiás vagyok valami(k)re, és így jelenik meg. Klassz. A teszt kimutatta, hogy többek között a kobaltra (kék szemfestékben van...) és a ragasztó minden formájára allergiás vagyok. A celluxra is. A papírragasztóra is. A sebtapaszra is. Mondom, Tajgetosz... A festés arra is jó volt, hogy megtudtam, erre a festékre is allergiás vagyok. Olyan ronda a kezem, mintha hetekig Domesztoszban áztattam volna, és még fáj is. Kilószámra kenem rá a Neogranormont, Sudocremet, mindent, ami jónak gondolok. Alakul, de még mindig nem szalonképes. Van még 2 hete, hogy elmúljon. Találtam egy pár gumikesztyűt itthon. Mától csak ebben vagyok hajlandó festeni, különben nem lesz bőr a kezemen.

Lazulás

A héten lazára vettük a formát. Kedden festettünk utoljára. Szerdán szülésfelkészítőre voltam hivatalos, csütörtökön pedig jött anyu, nem akartuk, hogy festékszagban kelljen aludnia. (Jó kifogás sosem árt. :D) Tegnap délután ment haza, elvileg ma semmi sem gátol minket abban, hogy folytassuk a falszínezést, de mindkettőnket elnyomott az éjjel megérkezett eső. Csak ülünk egyik helyről a másikra, fetrengünk jobbról balra, és jól elcsesszük az időt. Ebben profik vagyunk. A javaslatomat, miszerint holnap kezdjük a narancssárga felkenését, Péter egy szempillantás alatt elfogadta. Azt még nem tudom, hogy lesz ebből hónap végére rendberakott nappali. :)

Attól, hogy nem festettünk, még elég produktív volt a hétvége. Pénteken jelenésem volt a védőnőnél, most anyu is elkísért. Kaptam még 1 hónap haladékot, azaz egyszer még mehetek hozzá, csak azután kell a 13. kerületi védőnői szolgálatnál jelentkeznem, majd akkor küldi át az anyagomat. Be vagyok tojva, na. Annyi rosszat lehet hallani a védőnőkről, a mostani pedig annyira jó, hogy félek átkérni magam, pedig nem lehet elkerülni. Lassan meg kell ismerni azt is, aki még évekig fogja osztani az észt gyermekneveléssel kapcsolatban. Kár, hogy nem maradhat a mostani.

Szombaton szereztünk sütit a Daubnerből. A pozsonyi kifli és a flódni megkóstolása után anyu eljátszott a gondolattal, hogy visszaküldi a frissen vásárolt sütőjét. :) Elsősorban azért zarándokoltunk oda, hogy megmutassuk anyunak, milyen tortát választottunk novemberre, de csak az ízét tudtuk. Pár napja ugyanis eltűnt az esküvői torták albuma. Még jó, hogy tudjuk, milyet szeretnénk. Állítólag ők fejből tudják, milyet lehet náluk kapni, így el tudjuk majd mondani, ha eljön az ideje. Hát, remélem.

Vasárnap anyu nem sietett haza, nyakunkba vettük az egyik plázát. A cél ruha volt. Nekem. Novemberre. Szkeptikusan álltam a dologhoz, biztos voltam benne, hogy nem találunk olyat, amivel mindketten elégedettek leszünk. Tévedtem. Megtaláltuk az arany középutat. Mindenki boldog. Már csak cipő kell, és nagy meglepetés nem érhet novemberben. Ja, talán még egy fehér esernyő nem ártana. Mégse már a világoszöld esőkabátomat kelljen magamra kapnom! Esernyőm azóta sincs, hogy Dublinban kifordította a szél. :)

Ha már Dublin... Ma olyat tapasztaltam, amit eddig csak ott: éjjel megáztak a kiteregetett ruhák. Lehetett volna annyi eszem, hogy nem hagyom kint éjszakára, de mára még nem mondtak esőt, én meg vagyok olyan hülye, hogy el is hittem...

Sárgák

Végre eljutottunk oda, hogy néhány fal elnyerte végső színét. Tegnap nekiestünk a sárga festéknek, és minden utunkba kerülő párhuzamos falat lekentünk. Szigorúan addig nyújtózkodtam, amíg elértem, nem álltam se székre, se létrára. Jobb a béke. Most van egy halom sárga falunk. Easter Morn vagy Vanília Parfé. Attól függően, hogy a magyar vagy az angol nevét nézzük. Nekem mindkettő tetszik.

Hiába kezdődik Péter munkaideje 13.30-kor, néha muszáj délelőtt is dolgoznia, mert valamelyik időzónában (gyakran a miénkben) valaki csak akkor ér rá. Elvileg az amerikai (keleti parti) időzónához igazították Péter munkaidejét, mert velük dolgozik a legtöbbet, de igazodott ő már Indiához, Amerika nyugati partjához, Mexikóhoz... is. Most is éppen dolgozik, ezért a délelőtt kiesik festési szempontból. Elértünk ugyanis a merőleges falakhoz (egymáshoz képest ezek is párhuzamosak), ezek viszont a sárga helyett Harvest Fruits 2/Barack Parfé fantázianevű színt kapnak. Az elnevezés ellenére határozottan halványnarancsnak tűnt a kihelyezett mintán. Remélem, nem lesz budoár hatása a nappalinak. Eddig nagyon tetszik a sárgával.

Holnap jön anyu. Konferenciája lesz, nálunk fog aludni. Szegény még nem tudja, hogy milyen állapotok uralkodnak a nappaliban. Többek között azért hajtottuk a festést, hogy mire jön, meglegyen, de egyáltalán nem biztos, hogy végzünk. A rumli eltüntetésével biztosan nem. Arra van másik határidő. Hónap végére mindenképpen meg kell csinálni. Úgy tervezzük, addigra a gyerekszobával is készen leszünk. Jól haladunk, csak a dobozok lassítanak rajtunk. Egy üres lakást már régen kimázoltunk volna.

A tegnapi nap megállapítása: a szivacsos festőhenger sokkal jobb a szőrösnél.

Elkezdtük

Valami furcsa félálomban telnek a napok. Csak azt veszem észre, hogy megint sötét van, kezdődhet az esti rutin, az éjszakai forgolódás, közben nem történik semmi. Aztán újra átgondolom, és rádöbbenek, hogy mennyi minden történt. Észrevétlenül. Agyalás közben.

Szerdán először jártam a kórház területén. Azt nem mondom, hogy sok dolgot intéztem, mert elbénáztam, de legalább megtudtam, hol az osztály. Valami miatt nem ugyanazt az időpontot tudta az egyik orvos, mint a másik, így másfél órával a szülésfelkészítő tanfolyam kezdete után érkeztem a tett helyszínére. Már vége volt. Letörtem, mint a bili füle, mert nagyon készültem rá, de a nővérke (szülésznő?) megnyugtatott, hogy nem maradtam le semmiről. Jövő héten már az új(onnan megtudott) időpontban megyek.

Pénteken aztán újra jelenésem volt a kórházban. Eljött a rettegett cukorterheléses vérvétel ideje. Hogy ez a lötty milyen rossz! Túl lehet élni, de valami borzalom. Kg-nyi citrommal is olyan édes, hogy marja a torkom. Készültünk könyvvel, hogy valahogy kibírjuk a várakozás 2 óráját (Péter is elkísért), végül ki sem nyitottuk. Arra futotta az erőnkből, hogy lenyomtunk néhány parti backgammont az iPhone-on. Főleg nálam bukott meg a dolog, nem tudtam koncentrálni az aligalvásos éjszaka, a korai kelés, a vérvétel és a cukros létől eltekintve üres gyomor miatt. Szerencsére az orvos éppen bent járt, így időtöltés céljából megmutatta a szülőszobát és az osztályt. Előtte biztosítékot kértem, hogy nem fogja megzavarni a szülőszoba a nyugalmamat, mert nem szerettem volna újra kezdeni a cukorterheléses vizsgálatot. :) Miután megnyugtatott, hogy erről szó sincs, bemerészkedtünk. A szülőágy láttán elfogott a pánik, de miután nincs visszaút, igyekszem vele megbarátkozni. Levezetésként megnéztük az osztályt, egy üres szobába is bementünk. Na, az jobban tetszett. Barátkozom a gondolattal, hogy 3-4 napot fogok ott eltölteni egy babával, akinek a sorsa jó néhány évig az én kezemben lesz. Ijesztő ám ez!

Közben igyekszünk órákat, félórákat elcsípni a festésre. A siker viszonylagos. Nehezen haladunk, mert tele van a lakás dobozzal, de igyekszünk. A hálószobán kívül (az majd később) mindenhova megvan a festék, húztunk próbacsíkokat a falra, megállapítottuk, hogy jó lesz. Elkezdtünk glettelni, ahol kell. Nem tudom, hogy képzelem a többesszám használatát, mivel ebben én nem vettem részt. Szóval, Péter elkezdett glettelni, mert néhány helyen megrepedt a fal a mozgás miatt. Sajnos, szükségünk lesz némi fehér festékre, mert ott is volt hiba, ahol fehéren hagyjuk a falat (plafon alatti sáv). Erre még ki kell találni a módszert, mindenesetre ott elkezdjük a festést, ahol nincs baj a fallal, különben sosem végzünk. Lassan itt a november. Nem tudni, meddig tudok hatékonyan részt venni a dologban.

Akaratlanul is eszembe jutnak a húgomék, akik elhagyják a fészküket, hogy egy ideig máshol verjenek tanyát, mialatt mi a színekkel szórakozunk...

Fent-lent

Elég vegyesre sikerült az elmúlt hét, nem is tudom, hol kezdjem, hogy foglaljam össze.

Egyrészt van örö é bódottá, mert változatlanul minden rendben a gyerekkel, és végre sikerült úgy beszabadulni a kreatív hobbiboltba, hogy nem kellett kapkodni, ráértünk nézelődni. Ennek eredményeképpen szép papíráruval és némi dekorcuccal tértünk haza, amiből hajnalba nyúlóan készítettem a családnak szóló meghívókat. Úgy döntöttünk ugyanis, hogy november közepén eleget teszünk az elvárásoknak és a várakozásoknak, és megejtünk egy kiscsoportos esküvőt. Péter igyekezett lefaragni belőle, én hozzáadni a létszámhoz, így egyeztünk meg 12 főben. Egészen pontosan 11 felnőtt és 1 gyerek, amennyiben mindenki eljön. Izgatottan készültünk a meghívó átadására, mivel az egészet teljes titokban szerveztük meg. Senki sem sejtett semmit. Azaz a húgomék megneszelték, hogy ha valamit mondani akarunk, az csakis ez lehet, de mivel nem kaptak megerősítést -vasárnapig-, nem tudhatták biztosan. :) Végül jól sült el, volt nagy meglepetés.

A hétvége mégsem erről szólt, hanem az unokaöcsém 1. születésnapjának ünnepléséről. Hihetetlen fazon a kissrác. Este kényelembe helyeztem magam a kanapén, vártuk az Indiana Jones legújabb részét, amikor Matyi odasettenkedett, és a Simogasd meg Gergőt! mondatra az enyém mellé tette a pici kezét, és megsimogatta a hasam. Aztán újra és újra. Hihetetlen édes!

Annyira jó, hogy bármennyi szenny, rosszindulat és káosz szakad az utóbbi időben a családunk nyakába, mindettől meg tudják/tudjuk védeni ezt a gyereket. Ebben óriási szerepe van a húgoméknak, akiknek iszonyú erőfeszítés árán, de sikerül előtte jókedvűnek, derűsnek látszani. Szükségük is van rá, hogy megőrizhessék az ép eszüket. Múlt héten el kellett adni a lakást. Nem egészen önszántukból. Néhány bútort hétfőn elhoztunk, mert még nem tudták, hova fognak menni, és ott elférnek-e majd. Sírva pakoltam a cuccainkat, hiszen előző nap még az ő szobájukban voltak, még az ő cuccaik voltak bennük. Aztán tegnap érkezett a jó hír: sikerült egész jó áron albérletet találniuk. Nem kell az anyósékhoz menni. A sok rossz közül ez a lehető legjobb megoldás.

Mivel a hálószobába kerültek az elhozott bútorok, nem itt kezdjük a festést. Már azt sem tudjuk, hol. Naponta változik annak függvényében, hogy mi az, amit a húgomék bútorai közül még el kell szállásolni, mi az, amit egyelőre nem kell csináltatni. Jelen állás szerint érkezik még egy ülőgarnitúra (irodájukban volt eddig) és egy elemes szekrénysor (szintén az irodából). Már csak valami akasztós szekrényt kell szerezni, de lehet, azt nem is kellene csináltatni. Ez a része még elég képlékeny, de elég valószínű, hogy a nappalival fogunk kezdeni. Már csak azért is, hogy vendégfogadásra alkalmas legyen a lakás. Aztán jöhet a gyerekszoba, hogy normális helye legyen a gyereknek, a végén pedig a hálószoba. Muszáj mindennek beleférni januárig, mert ami addig nem készül el, az már nem is fog.

Szabadnap

Péternek van egy halom szabadnapja. Mivel nyáron nem voltunk sehol, csak anyuéknál, akkor meg nem vett ki szabadságot, jól felhalmozódtak. Ez egyáltalán nem baj, hiszen a szabadidő mindig jól tud jönni. Múlt héten próbálta beosztani őket. Nem készülünk ugyan arra, hogy januárig szemtől szembe találkozunk a gyerekkel, mindenesetre december végét kivette. Még mindig volt jó pár nap, amit ki kellett venni. Az egyik ilyen a mai volt. Voltak terveink, mindig vannak, de alig a fele fért bele. Ellustálkodtuk az időt, ami abból a szempontból hasznos, hogy Péter (is) kipihenhette magát. Már az esti filmek alatt elkezdte. Amíg pihent, nekiálltam kreatívkodni. Gyorsabb, egyszerűbb, tisztább munkára gondoltam, ehelyett hiába pepecseltem vele majdnem hajnali 4-ig, ma délelőttre még maradt néhány apróbb simítás. A délelőtt azt jelenti, valamivel dél előtt sikerült felkelnem a hosszú hajnal miatt. (Még így is én voltam a gyorsabb kettőnk közül. :D) Persze, hogy később indultunk el itthonról, ezáltal később is értünk haza, így amit itthoni programnak terveztünk, abból semmi nem lett.

Voltunk viszont sütizni. Már régen kíváncsi voltam a Horváth cukrászda új épületére, és nem utolsósorban a emeletére, annak is a termékeire. Designcukrászat. Jól hangzik. Jó is. Nem az én tisztem, hogy reklámozzam a helyet, de régen ettem ilyen finom mignon-t. Cukorcipő volt a tetején. :) Pont erre volt szükségem egy ilyen esős-szeles-borús-barátságtalan időben. Kacérkodtam a kávéivással, de a héten már lecsúszott egy, és az éppen elég. A gyerek így is felnyomja a vérnyomásom. Ha nem ő, akkor nem tudom, mi. Rá tippelek, hiszen nagyjából együttélésünk kezdetétől nem kávézom, és a vérnyomásom magasabb, mint valaha. Tegnap 110/75 volt. Nocsak! A végén még ember lesz belőlem kávé nélkül is, és nem zombi. :)

A gyerek alvás-ébrenlét fázisai tökéletesen elkülöníthetőek egymástól. Azt is tudom, mikor ébred. Óriási bulival adja a világ tudtára. Sejtem, ha kint lesz, ugyanennek hangot is ad majd. Remek lesz. :))

Annyi minden történik velünk mostanában, leírva, elmesélve mégis olyan unalmasnak tűnik. Pedig zajlik ám az élet, mi is teszünk-veszünk, intézkedünk.

Kiderült, hogy 2011 elején két újabb baba érkezik az ismeretségi körünkbe. Úgy néz ki, az egyik szintén kisfiú. Lesz itt bandázás nemsokára. :)

100 alatt

Észre sem vettem. Nem is foglalkoztam vele. Csak a heteket számoltam, a napokkal nem foglalkoztam. Ma véletlenül rápillantottam a számlálóra. A hivatalos számítás szerint 98 van nap van hátra a szimbiózisunkból. Hát, jaj. Nem kezdem megint el, hogy mennyi mindent kell még addig elvégezni, elintézni, megoldani, már már saját magam számára is unalmas. :) Egyébként már olyan is van, ami ki van pipálva a listán: festék, glettelőcucc, fürdőszobapolcok, akasztók... Azzal is egészen jól haladunk, hogy hova mit szeretnénk. Eddig ezzel sem nagyon voltunk tisztában, csak nagyon felületesen.

Ma azon ritka napok egyike van, amikor Péter egész nap az irodában dolgozik, este még vacsorára is hivatalos az új főnökkel és a csapattal. Ilyenkor lehet a legjobban haladni a takarítással, pakolással, rendezkedéssel. Ideális esetben vasalni is lesz időm. Persze, az már csak hab lenne a tortán, de mindent megteszek az ügy érdekében. Szekrényeink változatlanul nincsenek, én viszont nem tudok megálljt parancsolni a fészekrakó ösztöneimnek. Muszáj valami pofát adni a sok doboznak, szatyornak, mert már rosszul vagyok tőlük. Minden csak le van rakva valahova, semminek nincs helye. A lakás egy kis szemétdombból nagy szemétdombbá alakult észrevétlenül, mi meg lassan nem férünk el.

Szerencsére ma a gyerek is kimenőt adott nekem, azaz nem nyomja szét a szerveimet, tudok tőle/vele tenni-venni. Biztos érzi, hogy az ő érdeke is, hogy hagyjon, különben nem lesz szép rezidencia, mire kíváncsi lesz a nagyvilágra.

Legutóbbi nagybevásárlásunk alkalmával sikerült beszereznem két rendkívül fontos dolgot a lakásba: orchideát. Szegényeknek nincs még helyük, csak kitettem őket az ablak elé egy-egy bárszékre. Tudom, nem a legokosabb dolog volt a legnagyobb rumli közepébe növényt venni, de olyan szépek... és kiárusítás volt. :)

Rakom azt a fészket rendesen. :)

Alvás

Van úgy, hogy észre sem veszem, hogy itt van. Van úgy, hogy minden mozdulatot többször át kell gondolnom, hogy biztos annyira fontos-e, mint amennyi macerával jár. Így van ez az éjszakai helyzetváltoztatásokkal is. Jó lenne, ha tudnék állva, de legalább ülve aludni. Amint a vízszintes testhelyzet szóba kerül, már minden bajom van, mert tudom, nem fog menni sokáig. Nagy nehezen elhelyezkedem, párna mindenhova. Egy ideig megy, aztán aztán arra kelek, hogy elzsibbadt az oldalam, amin fekszem. Nem csak szimplán kényelmetlen a testhelyzet, hanem konkrétan zsibbad az egész oldalam a fülemtől a bokámig. Nincs mese, fordulni kell. Lehetőleg úgy, hogy Péter ne ébredjen fel. Legalább egyikünk aludjon rendesen. Közel 5 perces vergődés után sikerül megfordulni. Elalszom. Alig telik el 1 óra, zsibbad az oldalam. Fordulok. Aztán újra, és újra. Van, amikor olyan gyorsan áll be a zsibbadás, hogy a másik oldalból még ki sem állt. Nincs más hátra, ilyenkor a hátamra kell feküdnöm, de tudom, ezt a gyerek nagyon nem szereti. Akármennyire nyugodtan pihent előtte, amint hassal a mennyezet felé fordulok, jelzi a nemtetszését. Elhiszem, hogy nem kényelmes neki. Valahogy úgy képzelem szegénynek a helyzetét ilyenkor, mint amikor egy régi képen Coccolino maci két öblítő mellé volt csomagolva. Szegényre valahogy így feszülhet rá a burok.

Nem is teszem ezt vele gyakran, de időnként muszáj. A túlélésért.

Péter nemrég kapott új főnököt, mert az eredeti szülési szabadságra ment. Ma kérdeztem tőle, hogy jól emlékszem-e, novemberben fog szülni a lány. Azt mondja Péter, hogy úgy volt. -Mi van?! Mi történt? Volt valami komplikáció, és november közepe helyett szeptember elején született a baba. Jaj. Gyorsan osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy alig van időnk. Nem erre készülünk ugyan, mármint a koraszülésre, de minden eshetőséggel számolni kell. Mert mi van akkor, ha.... Persze, ne legyen, de akkor is. Vannak olyan folyamatok, amit nem tudunk sem elindítani idő előtt, sem megállítani, ha elkezdődött.

Már érkezett két tipp a gyermek születésének napjára vonatkozóan, de mindkettőt lehurrogtam. Kizárólag 2011 januárjának első felére vonatkozó tippeket fogadok el. Más lehetőséggel nem számolunk. Más lehetőség nincs. :)

Tavaly megmondtam, hogy 2010-el kapcsolatban nagy elvárásaim vannak. Eddig jól teljesít, de nem kell annyira buzogni, hogy beficcenti a gyereket a végére. Hagyjunk valamit 2011-re is! ;)

Kis lépés...

Ma beszerzésre került az első olyan dolog, amit kifejezetten a gyereknek vettünk. Nem olyan, mit majd felvehet, meg sem eheti, bele sem tehet semmit, meg sem rághatja, mégis az övé lesz, mert az ő szobáját fogja díszíteni. Pontosabban a falát, mert arra fogjuk kenni: festékről van szó. Azt már akkor eldöntöttük, amikor még csak halvány sejtelem volt a neme, hogy nem lesz kék, ellenkező esetben rózsaszín a babaszoba. A sárga-zöld kombó mellett döntöttünk, és most értünk el oda, hogy megvegyük a festéket is. Mármint a zöldet. A sárgát már megvettük, amikor a Szív utcai lakást pofoztuk ki kiadás előtt. Akkor úgy vettük a sárga festéket, hogy oda is, és a gyerekszobába is jó legyen, ráadásul a nappali és az előszoba is kap belőle, így nem kifejezetten a babaszobába vettük, így nem ér. A zöld viszont csak az övé. Vettünk hozzá bordűrt is. Nem kisautósat, nem pillangósat, hanem van ezen mindenféle cucc. Még nem is tudom, hányféle alakzat van rajta, mert fel van tekerve. Amit látok: betűk, számok, hajó, vár, halak, fa, hold, csillag. Jó lesz.

Kinéztük már a színeket a hálószoba falára is, de nem volt szerencsénk. Nem hittük, hogy ilyen nehéz lesz. Két diszkontban is jártunk, egyik helyen sem tartották az adott színeket. Az egyikben legalább a márkát megtaláltuk. Két barkácsbolt közül csak az egyikben volt kielégítő a választék (a másikban színskála sem volt), ott viszont éppen leltárra készülnek, előtte nem rendelnek nagyobb tételt. Azt az információt kaptuk, hogy napokon belül rendelnek. Az még belefér. Addig glettelünk, mert vettünk ám ahhoz is cuccot. Mire végzünk, szakértői leszünk a témának, talán kisebb megbízásokat is vállalunk bevételkiegészítés céljából. :)

Múlt hét végén itt járt az egyik asztalosjelölt. Elmondtuk, megmutattuk, vázoltuk neki a hálószoba szekrényesítésre vonatkozó terveinket. Most várjuk az árajánlatot, aztán kezdődhet a móka. Először glettelés a gyerek- és a hálószobában. Reményeink szerint érkezik festék a boltba, mire ezzel végzünk, és kifesthetjük a hálószobát. Mindenképpen ezzel kell kezdeni, mert az ide kerülő szekrény rengeteg ruhát nyel el, ezután könnyebb lesz a mozgás a lakásban. Már alig várom.Végre elkezdődött valami.

Ha már a gyereknél tartunk... ma sikerült megfejtenem, mikor változtat a testhelyzetén. Egészen pontosan akkor, amikor úgy érzem, szétszakadok, de nincs látható és -külső szemlélő számára- érzékelhető érzékelhető mozgás. Valami lassú, de erős és feszítő mozgást érzek pár percig, aztán vége. Szerintem ilyenkor fordul egyet. Kihasználja az utolsó heteket/napokat, amikor még ezt megteheti. Hamarosan erre nem lesz módja. Legalábbis januárig...

Vénasszonyok nyara

Tudtam, hogy el kell jönnie, de nem nagyon bíztam benne. Olyan szomorúan indult a szeptember, hogy nehéz volt elhinni, az idén még lesz jobb. Amíg anyu nyaralt, mi pedig Salgótarjánban felügyeltük az életet, gyakorlatilag nagyon hideg és kevésbé hideg esős napok váltották egymást. Aztán amint anyu hazaért, másnap kivirult a világ. Hétfő délelőtt a teraszon süttettük a hasunkat, azaz a hátunkat a Görögország-térkép fölé hajolva, amin anyu megmutatta, merre jártak. Azóta nem is esett. Tegnap még azt a luxust is megengedtem magamnak, hogy az erkélyen hagytam a ruhákat a szárítón éjszakára. Az esti hidegnek köszönhetően nehéz volt ugyan eldönteni, hogy vizesek-e a ruhák vagy csak hidegek, de nem áztak meg, nem vitte el őket a szél, és ez a lényeg. Szeretem ezt az időszakot. Kellemesen meleg van, de nem éget a nap. Már fel lehet venni az átmeneti kabátot, nem fázom és nincs is melegem benne. Hordhatom a kendőimet, hogy védjem a nyakam. Tudom, hogy a kisebbséghez tartozom a véleményemmel, de örülök, hogy vége a nyárnak. Most jön az én időm. :)

A mai, 10 perc alatt megszervezett találkozó (köszi, Bence :*) helyszíne felé buszozva volt szerencsém a saját bőrömön tapasztalni, hogy viszonyulnak az emberek a kismamákhoz. Hát, vegyesen. Volt olyan 60+ nő, aki pofákat vágott, amiért a zebra előtt pár másodperccel, ahol nyilvánvalóan készült a busz fékezni, nem engedtem el a kapaszkodót, hogy utat adjak neki az ajtó felé, hanem a megállóig várni kellett erre. Pont leszartam. Már bocsánat. :)

A Kosztolányi Dezső tér környékén viszont sikerült -újra- felfedezni egy kismama- és bababarát helyet. Barátságos, kényelmes, garantáltan füstmentes, és finom a szendvicsük. Nyilván megéheztem, úgyhogy muszáj volt letesztelnem a konyhájukat. Ez még így lesz egy ideig. Jó hosszú ideig. :)

Anyu hazaért

Az eredeti információ szerint anyu 10 napig lesz távol, azaz 20-án jön haza, méghozzá este. Ennek megfelelően szerveztük a programokat, vasárnap délutánra például baráti látogatást. Pénteken aztán jött egy sms anyutól, hogy vasárnap este érkezik. Vasárnap? Azonnal hívtam a húgom, hogy ő mit tud. Ugyanazt az sms-t kapta meg, és ugyanannyira meglepődött. Aztán apuval arra jutottunk, hogy vasárnap indul, tehát hétfő este érkezik. Nem nagyon aggódtunk, mert még az is jó volt, ha vasárnap este érkezik, nem kell semmit lemondani, átszervezni. Ehhez képest vasárnap délelőtt telefonál anyu. Rossz volt a vonal, igyekeztem a fontos szavakat elkapni, és aziránt tudakozódtam, hogy elindultak-e. Nem hallotta a kérdést, csak elkezdte mondani, hogy csúsznak kicsit, még csak most vannak Röszkénél. Basszus, Péter, anyu már Röszkénél van! :)

Már késő volt bármit lemondani, és nem is volt több nap, amikor el tudtunk volna menni a megbeszélt találkozóra, így elég rohanósra sikerült a nap. Anyut összeszedtük a busznál, hazavittük, és amíg ő kipakolt, elmerült a kádban, megszeretgette a növényeit, addig mi elmentünk a villámlátogatásra. Elég hülyén jött ki, mert sehol és senkivel nem voltunk elegendő időt. Másfél nappal korábban jöttek a vártnál. Nem is értem, miért nem fürödtek még kicsit a tengerben. :)

Az izgalmak és/vagy a viszontlátás öröme okozta-e vagy sem, de a gyerek végre nem vágta be a szunyát anyu jelenlétében. Olyan intenzív mozgást produkált, hogy egy érzékenyebb szeizmográf biztos világvégét jelentett volna a közelében. Rettenetes sokat nőtt 10 nap alatt. Nekem annyira nem tűnt fel, de anyu megjegyezte. Jobban megnézve már én is látni véltem a különbséget, és a növekedés megmagyarázza a mozgáskultúrám megváltozását is. Konkrétan úgy mozgok, ha fel akarok kelni fekvő helyzetből, mint egy hátára fordult szarvasbogár. A kecsességem pedig egy partra sodort bálnáéval vetekszik. És lesz ez még így se... :)

Álomkór

Bármennyit alszom, nem elég. Hiába alszom este sokat, délután mindig leesik a fejem. Most is érzem, hogy jó lenne hunyni egyet. Vagy ahogy a húgomék mondják Kaposváron: kumni. Amikor először hallottam a húgom szájából, hogy Bandi elkumott, valami sokkal bonyolultabb dologra gondoltam. :) Ma már tudom, hogy ez a legjobb kifejezés arra, amit én szoktam produkálni reggel, délben, este, vagy amikor éppen rámjön. Akkor viszont nincs mese. Amit nagyon muszáj, megcsinálom, hogy ne álljon miattam semmi, aztán kb. 1 órára lehunyom a szemem. Nem bírom nyitva tartani. Nehéz. Ólom van rajta, vagy tán abból is van.

Azt mondják, ez így normális. Hát, nem tudom. Mindenesetre nem keménykedek, ha nem muszáj, és eldőlök valahol, ha kell. Azt gyanítom, hogy jól ki van ez találva, mivel a szervezetem így akar rávenni erőnek erejével, hogy aludjak, amíg van rá lehetőségem. Ezt annál is inkább igaznak sejtem, mivel éjszaka igen ébren alszom, sokat vagyok fent. Szerintem ez is a kiképzés része. Jobb megszokni, mint utána szenvedni. Mire eljönnek a hosszú éjszakázások, már rutinos leszek. Persze, nem törvényszerű, és nem is ragaszkodom hozzá, de fel kell rá készülni. Hát, ezt így teszem. :)

Ha kávét innék, nyilván könnyebben menne a talpon maradás, de nem akarom. Már újra jóban vagyunk, szeretem az illatát, és nagyon ritkán lecsúszik egy tejeskávé, de nem szeretném túlzásba vinni. A védőnő is szinte bátortalanul kérte, hogy csak alig igyak, és szemmel láthatóan megörült, amikor kiderült, a szagát sem bírom. Azóta ez a viszony már változott, de nem szeretném szorosabbá fűzni. Jobb ez így mindenkinek.

A gyerek köszöni, jól van. Úgy sejtem, pozíciót váltott, és a korábbi függőleges helyzetét vízszintesre cserélte. Remek lehetőséget szerzett ezzel magának, hogy naponta többször szétrúgja az oldalam. Nem baj. Bírom. Édes. :) Csak lehetne az ő alvásigénye is akkora, mint az enyém! Vagy legalább ugyanakkor... :)

Felháborító

Azt hittem, már semmi sem tud meglepni, maximum felzaklatni, de tévedtem. Azt gondoltam, hogy néhány dolog csak egy ötlet, és egyelőre remélem, nem merik bevezetni.

Kb. 1 hete olvastam a riportot, jól ki is akadtam rajta, az viszont meglepett, hogy a Naplóban láttam újra. Remélem, egy öregedő politikus lázálmáról van szó, és nem lesz belőle semmi.

A gyermektelenségi adó ötlete verte ki nálam a biztosítékot. Boros Péter kitalálta, hogy Ratkó Anna minisztersége idejéhez hasonlóan újra be kellene vezetni, hogy 30-tól 60 éves korig fizessen gyermektelenségi adót, akinek nincs gyereke. Azzal indokolja, hogy akinek nincs gyereke, annak nincs kiadása, nem vesz részt a népességnövekedésben, ezért fizessen.

Számtalan ember van Magyarországon, akinek nem azért nincs gyereke, mert nem akarja, hanem oka van a gyermektelenségre.

Van, akinek

-egészségügyi okokból nem lehet gyereke, bármit is tesz az ügy érdekében;

-a gatyája is rámegy a mesterséges megtermékenyítésre;

-nincs, akivel gyermeket vállaljon;

-éppen annyi pénze van, hogy megéljen.

Sok ember van, akinek nem elég, hogy nem lehet gyereke, és rengeteget fizet érte, még fizessen adót is. Szerintem döbbenetes az egész, és csak remélem, hogy nem lesz belőle semmi. A dolgok jelen állása szerint nekem nem kell fizetnem, akkor sem, ha bevezetik, mégis felmegy a pumpa. Van olyan barátnőm, akinek tervben van a gyerekvállalás, de mindig jön valami betegség, ami miatt várni kell. Már csak az hiányzik, hogy "büntetést" fizessen érte.

Boros Péter szerint Ratkó Annának szobrot kellene állítani. Van elég baja sok embernek. Olyan is akad, aki még nem tért magához a válság után.

Döbbenet, hogy mi van/lesz Magyarországon. Van olyan intézkedés, feljelentés, miegymás, ami miatt felmerült bennünk, hogy menedékjogot kérjünk valamelyik országban... Persze, csak elméletben beszéltünk róla, és félig viccből...

Nem tudom, mi lesz még itt, de nem sok jót remélek. :(

Kóma

Elkezdtem arról írni, mennyire unom már a szeptember 11-i amerikai események agyonrágását, de kitöröltem. Úgysem érdekel senkit. Tulajdonképpen engem sem. Magáról az évfordulóról is elfelejtkeztem volna, ha nem ma lenne egy barátnőm születésnapja. Ma az a nap van, amikor csak azt tudtam, hogy szombat, azt viszont nem, hogy hányadika. Közösségi oldalak hívták fel a figyelmem a születésnapra. Akkor döbbentem rá, hogy 11-e van. Tegnap még tudtam, hogy 10-e volt, de nem raktam össze, hogy akkor másnap 11-e. Ilyen mértékű agytevékenységre vagyok mostanában képes. :)

Az sem segít a felpörgésben, hogy 2. napja ömlik az eső. Bármennyit alszom, délutánra már nyúlik a szám. Ráadásul ma Forma 1-es időmérő is volt, a monoton zúgás is mintha ólmot rakott volna a szemhéjamra. Még 10 napig leszünk Salgótarjánban, őrizzük a házat, élelmezzük Bercit. Remélem, lesz olyan nap is, amikor kimerészkedhetünk a szabadba, és nem akarunk elaludni minden második lépésnél.

Anyu azt mondta, ő is hasonlóképpen funkcionált, amikor a húgomat várta. Szakvizsgára készült, és a mai napig nem tudja, hogy sikerült levizsgáznia, mivel a tanulmányi szabadságot végigaludta. Jó tudni, hogy nem vagyok marslakó a kómagyáros mivoltommal.

Tudom, tudom, most kell kihasználni, hogy alhatok, amikor úgy érzem, szükségem van rá. Ebben az évben még megtehetem. :)

Rohanunk

Néha csak azt tudom, milyen nap van, néha csak azt, hányadika. A kettő együtt sose megy. Túl sok az nekem. Mostanában leginkább az megy, hányadika van, mert határidők, programok, elintéznivalók akadnak bőven. Tegnap, miután sikerült összehozni a nagy családi összeröffenést, leszáguldottunk Salgótarjánba. Hiába igyekeztünk, nem sikerült időben elaludni, hiszen annyi fontos dolog van a nagyvilágban, muszáj hajnalig pötyögni a gépen. (Januártól úgyis változik a helyzet; akkor majd örülünk, ha alhatunk. :D) Reggel feltettük anyut a Sarti felé induló buszra, beugrottunk a könyvelőhöz, önkormányzathoz, munkaügyi központba, és ebédre itthon is voltunk. Szerencsére sikerült mindezt véghezvinni, mielőtt leszakadt az ég. Azóta is ömlik.

Nem sokkal a rendelés kezdete előtt anyu írt egy sms-t, hogy elfelejtette kiírni, hogy nem rendel. Jaj. Volt 30 percünk, hogy a zuhogó esőben megközelítsük a helyszínt, és viszonylag vízálló helyet keressünk a hevenyészett táblácskának. Remélem, legalább ma este kitartott. Szerdáig úgyis kell menni a háziorvoshoz, akkor majd belülre ragasztom a kiírást.

Nikiék jelezték, hogy gázszivárgást sejtenek. Felhívtuk a gas.hu-t, de ők átirányítottak a Főgáz-hoz. Nem nagyon értem, de mindegy. Azt mondták, hogy kimennek megnézni, és amennyiben a gázóránál vagy annak a tömítésénél van a hiba, akkor az ő saruk, és ingyenes a kiszállás. Mondanom sem kell, hogy valami könyöknél találtak hibát, éppen nem a tömítésnél. Jó lett volna ott lenni, és látni, mit mérnek, de már itt voltunk, mire Nikiék szóltak. Most megint lehet egyezkedni a közös képviselővel, mert az egyik könyök a házé. Klassz. Tavaly még nem volt gázszag. Persze, hogy ilyenkor kell ilyesminek történni. Szegény gyerekek biztosan azt hiszik, hogy csak a baj van a lakással, pedig nem is.

A szivárgás kapcsán sikerült Niki apujával is beszélni. Ő az egyik asztalos-jelölt. Még semmi konkrét nincs megbeszélve szekrény-ügyileg, de legalább elindult valami.

Mindeközben szegény gyerekre alig van időm. Mostanában elég nyugodtan pihenget, és csak akkor döbbenek rá, hogy ott van, amikor nem úgy megy egy-egy mozdulat. Elég gáz, és nem is vagyok rá büszke. Hát, milyen anya lesz így belőlem, ha már most elfelejtkezem a gyerekről, amikor ha akarnám, akkor sem tudnám letenni?!